Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-01 / 49. szám
3 1 szemüveg VAK . 2 1fii?zclrc célt szolgál távolra ItI*ST/INOAL I IKRfofl ABJfMítszerész, ■».■IKOriibilM Kelemen ut:» hogyan csináljuk. Országok vezetésében is így van ez. Beszédét így fejezte be a miniszterelnök: — A magyarnak lehetnek hibái, — mindenkinek vannak —, de nyíltak vagyunk és becsületesek. Szókimondók gyakran, nagyon is azok Becsületünk előbbrevaló jólétünknél és sohasem voltunk alattomosak, sohasem voltunk szószegők. Becsületünk őrzője és hordozója a mi kormányzónk. A tisztességnek néha meredek, néha lassú, de mindenkor, egyenes útján jár velünk. Ezen az egyedül igaz és magyar lelkünk szerint való úton gyarapította és gyarapítja a nemzetet, önérzetében és külső megbecsülésben egyaránt. Külföldön mint a legbdkrabb államfőt, mint nemcsak országának, de Európának is gondviselésszerű férfiúját, mint leglovagiasabb férfiúját emlegetik és tisztelik— hogy nekünk magunknak mit jelent, azt nem kell hangos szájjal elmondanom. Érzi azt csendesen mindannyiunk szive. Ma este minden magyar ember, azzal a nyugodt biztonsággal tér nyugovóra, hogy Horthy Miklós atyai keze őrködik fölötte. És azzal a fohásszal, hogy Isten óvja és tartsa meg nekünk még sokáig. Isten áldja! A lelkes éljenzéssel és tapssal fogadott és közben többször viharos helyesléssel félbeszakított beszéd után a budai dalárda Ádám Jenő vezetése mellett Liszt „Magyar ünnepi dal“ Mwü művét adta elő, majd Kiss Ferenc Somogyváry Gyula egyik versét szavalta el. Az ünnepség a Szózat flérseklésével ért véget, taeszia-rendelet Budapest, február 20. A Budapesti Közlöny pénteki száma kegyelmi rendelkezést tartalmaz. A kormányzó jubileuma alkalmából közkegyelemben részesíti elsősorban azokat, akik őt sértettek meg, ha a polgári büntetőbíróság január 1. elön ítélte el őket és vétségük büntetése nem több, mint 3 hónap. A továbbiakban kegyelemben részesíti a főméltóságú or szokat, akiket a polgári bunlettbíróság jogerős ítélettel izgatás miatt az 1921. 3. IC. 7. és 8.jj-aiban meghatározott vétség miatt Hitelt, akiket a polgári büntetőbíróság bármely vétség, vagy ezzel együtt elbírált kihágás miatt 15 napot meg nem haladó szabadságvesztés büntetésre ítélt, akiket visszamenőleg 3 évet megelőzően elkövetett bármilyen vétség miatt 1 hónapot 11100, nem hűhólét tartamú szabadságvesztésbintéténre ítélt, akiket legalább ü évvel megelőzően elkövetett bármilyen vétség miatt 6 hónapot meg nem haladó tartamú fogház, vagy államfogházbüntetésre ítéltek. Kegyelemben részesülnek végül azok, akik ellen 3 évvel megelőzően elkövetett bármilyen vétség miatt kell eljárást indítani 11 kormányzó külföldi kitöntései Budapest, február 29. A kormányzó csütörtökön fogadta Hrvotozár Basics délszláv rendkívüli követet, aki Pál délszláv kormányzó herceg jókívánságait fejezte ki a thökló•igú úrnak. A délszláv követ átnyújtotta a kormányzó herceg által adományozott Karagyorgye Csillagrend Nagykeresztjét. Karagyorgyecsillaga a legrégibb és legmagasabb délszláv, azelőtt szerb kitüntetés, amelyet csak legkivételesebb alkalmakkor adományoznak. A kormányzó csütörtökön fogadta meg Stollov bői* n f r M A G Y A R O R S / A C git rendkívüli jövet és meghatalmazott minisztert, aki ill. Boris király őszinte szerencsekívánatait tolmácsolta az évforduló alkalmából és bejelentette, hogy a bolgár uralkodó as Bient Cyrill és Method-rend nagyfasresztjét a tánccal adományozóa a kormányzónak. A Szent Cyril- és Method-rendet, amelyet I. Feddinánd bolgár király alapított 1909-ben,csak a legritkább alkalmakkor, és csak uralkodóknak adományozzák. PénTek, 1 ^40. mérerös T. Kapitványok a kormányzó nevére Budapest, február 9. A Magyar Nemzeti Bank 250000 pengős alapítványt tett Horthy Miklós Magyarország kormányzója nevére, hogy előmozdítsa a közszolgálati és közgazdasági pályára készülő tehetséges magyar ifjak kiképzését. A GyOSz ugyanerre a célra 500.000 pengős, a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 50.000 pengős alapítványt tett. Tavaszi cipőujdonságok nagy választókban "YCl IDN" cipőüzletében, legolcsóbban AJchsmWNossuth L. sugárul 6. A B C. és Városi illési utalványos törvénye$ek Meghaltunk a szellem előtt, amely a nemzetet irányította - mondotta Herczeg Ferenc a kormányzót ünneplő beszédében A felsőház elfogadta a jubileumi javaslatot Budapest, februári 29. Csütörtökön délben a felsőház ünnepi ülésen tárgyalta a kormányzó húszesztendei országlásának megörökítéséről szóló törvényjavaslatot. Az ünnepi ülésen díszmagyarba öltözve jelentek meg a felsőház tagjai. Széchenyi Bertalan gróf lelkes éljenzéssel fogadott bevezető beszéde után, Ierczeg Ferenc mondotta el ünnepi beszédét. — Amidőn az ünnepi alkalommal — mondotta többek között — kegyeletes szemmel egy futó pillantást vetünk a múltba, meghajtunk a szellem elött, amely a nemzetet nehéz és dicsőséges útján irányította. Ez a sírjából föltámadt, új életre kelt, megifjodott magyar nemzet szelleme, amely vitéz nagybányai Horthy Miklós úrban látja a maga legtökéletesebb megszemélyesítőjét. A nép tudja, hogy amíg Horthy Miklós áll az élen, addig a magyarság sorsa csak olyan lehet, amely egy nemes, férfias, ősi néphez méltó. Herczeg Ferenc nagy tetszéssel fogadott beszéde után a felsőház mind általánosságban, mind pedig részleteiben egyhangúlag elfogadta a javaslatot. Nem csökken a finnek ellenállása a viipuri arcvonalon Tömegesen érhetnek önkéntesek Finnországba — Wolies ma Hiller* rel es Ribbenfroppai fdrüua! Paris, február 29. A viipuri arcvonalon a finek ellenállása csütörtökön sem tűrt pjég, jóllehet a Szovjet óriás túlerőket vetett csatasorba. A karéliai fo dzoroson jelenleg 300.000 főnyi orosz haderő harcol és a Paris Soir tudósítója szerint a szovjet vezérkar a leningrádi körzetben 300.000 főnyi tartalékhaderőt vonultatott föl. Ezzel szemben a finnek a 80 kilométer hosszú védelmi vonalon csupán 80000 embert állítottak a védelemre, vagyis a vonal minden métetnyi távolságia csak egy fi*a katona esik. A pets uniói arcvonalon a hadműveletek 25 fokos hidegben folynak tovább. Az orosz csapatok támadásának ereje ezen a szakaszon lényegesen csökkent. A külföldi önkéntesek most már tömegesen érkeznek Finnországba. Egy orosz hadoszfölti Dus?futása a Finn-öböl bombákkal fölszaggatott idén London, február 29. Az orosz offemira nyomása egyre erősebb mértékben érezhető VH- part ellen, az előrenyomulás azonban nagyon lassú, mert a finnek elkeseredetten védik országuk második legnagyobb városát. Az elmúlt napokban olyan heves tüzérségi harc volt, mintt Igenre még nem volt, példa a háború, kitörése óta. Az oroszok a Finn-öböl jegén is támadtak, a finn repülők bombákat dobtak a jégre, úgy,hogy egy egész hadosztály megszámlálhatatlan mennyiségű tank, ágyú és nagyon sok orosz katona merült a jégpáncél alá A finn védekezés sikerét egy párisi jelentés szerint nagyban dőli úord, Horero, firfiniu, cíüst, brilttens a legjoM íö’elefekvés! Vásárolja bea’ommil 1ÖTH Már árás ékszerésznél! Kapható kényelme* részletre is előleg nélkül készpénz árban r*,V B. <’« és Nemzeti Takarékosság könyvre, K’rje^el, megvételre tört aranyat, ezüstöt, rágj pénzt, krilHkíns ékszert, zálog jegyrt legmagasabb napi árban. Óra, ékszer javítások, alakítások, jót~ álláséul olcsón, gyorsan, pontosan. Számta_ lan elismerő_ levél segítette, hogy újabb svéd önkénteskülönítmények váltották föl a fáradt finn csapatokat, ugyanakkor harcba vetették a külföldi eredetű nagymennyiségű nehéz tüzérségi anyagot is. Welles Berlinben Berlin, február 29- Welles csütörtökön délben Svájcból elindult Berlin felé. Berlini amerikai körökből szerzett értesülés szerint az államtitkár még a délelőtt folyamán látogatást tesz Ribbentrop külügyminiszternél. Valószínű, hogy Hitlernél is megjelenik kihallgatáson. Német illetékes körökben hangsúlyozzák, hogy mint magdalátggató érkezik a német fővárosba és ezért semmiféle hivatalos fogadást nem állítottak össze. Az uj vonalú ruhákhoz a rendvaíasabb fűzők készen és mérték után a legmegbízhatóbban Száldor I. és Isa cégnél Kárász u. 6. szerezhetők be.