Délmagyarország, 1940. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)

1940-08-13 / 183. szám

Kedd, 1940. Vili. 13. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP XVI. evfo­uam 183. s/ími Kétnapos légi roham az angol kikötők ellen Német jelentés szerint vasárnap 90, hétfőn 71 angol repülőgépet lőttek le — Nagyarányú támadás Portland és Portsmouth ellen „Salzburg után további vitáknak nincs helye“ — Diplomáciai úton tárgyalják le a dobrud­zsai kérdéseket — „A magyar emlékirat vilá­gosan körvonalazta Magyarország alapvető követelését" Románia még nem válaszolt arra a jegyzékre, amelyet C­sáky István gróf külügyminiszter meg­bízásából Bárdossy László bukaresti magyar kö­vet nyújtott át Bukarestben. Ennek ellenére az összes mértékadó külföldi körökből beérkező je­lentések arról szólnak, hogy Romániának le kell térnie a halogatás útjáról. »Nincs helye to­vábbi vitáknak« — jelenti a newyorki N. B. C. —, Salzburgban már leszögezték az elvi köve­telményeket.« — A b­o­l­g­á­r—r­omán helyzet hétfőn is változatlan volt, a legújabb jelentések arról tudnak, hogy a még fennálló ellentéteket dipl­o­m­á­c­i­a­i úton rendezik. Két nap óta megszakítás nélkül tartanak a ha­talmas arányú német légitámadások az angol partvidék ellen. A vasárnapi és a hétfői hu átadásokban több, mint 400 német gép vett részt. Úgy a berlini, mint a londoni jelentések képet ad­nak a támadások és az okozott veszteségek hatal­mas arányáról. Annak ellenére, hogy az utóbbi 48 órában játszódtak le a legnagyobb arányú né­met légitámadások Anglia ellen, Berlin nem mu­lasztja el közölni, hogy ezt még nem lehet a­z á­l­­talános offenzívának tekinteni. Portland kikötőjének, több fontos hadiüzemnek és repülő­térnek veszteségeit, valamint kereskedelmi és ha­dihajók elsüllyesztését Róma, mint az angol ha­diipar fekete napját kommentálja.­­ Ugyanekkor nagy figyelem fordul Távolkelet felé, ahol Indokina határán farkasszemet néz­nek egymással a japán és francia csapatok. Dossil visszautazott Romába Bukarest augusztus 12. Bossy, Románia római követe, aki a napokban Budapesten járt, hogy megvesse a román—magyar tárgyalások alapját, visszautazott Tlómába, miután meg­bízatása végetért. A magyar emlékirat Berlin, augusztus 12. Az esseni National­­seitung vezércikkében foglalkozik a délkelet­­európai politika új útjaival és megállapítja, hogy a német véderő csapásai alatt összeom­lott a versaillesi zűrzavar hatalma, amely két évtized óta feszültségben és békétlenségben tartotta Délkelet-Európát Ezt a feszültséget és az ellentéteket kellett legelőször is kiküszö­bölni, — írja tovább a lap — hogy szabaddá váljék Délkelet békés együttműködésének útja. Most megkezdődhetik az ideje, hogy az idegen elemek gyámságától felszabadult délkeleteuró­pai államok, mint a szó legnemesebben vett értelmében önálló történelmi tényezők állják­­ meg a próbát. "Az esseni Nationalzeitung jelentést közöl l­rról az emlékiratról is, amelyet a magyar kö­vet a román kormánynak átadott. A lap be­avatott forrásból nyert értesülése szerint, az emlékirat világosan körvonalazza Magyaror­szágnak azt az alapvető követelését, hogy a, Szófia, augusztus 12. A bolgár, sajtóban megjelent német és román forrásból eredő tu­dósítások szóváteszik hogy a tengelyhatalmak ösztönzésére az egyrészt Románia, másrészt Magyarország és Bulgária közötti tárgyalások úgy látszik, élénkebb ütemben fognak lefoly­­tatódni. A bolgár miniszterelnök a helyzetről Szófia, augusztus 12. Filov miniszterelnök a külföldi helyzetről nyilatkozva, hangoztatta a bol­gár sajtó képviselőj elölt, hogy a jelenlegi bonyo­­lult kérdéseket csak higgadt, békés légkörben le­­het megoldani. A kormány semmit sem mulaszt el az ország érdekeinek megvédésére. A miniszterelnök szerint a kormány helyes úton jár valamennyi kérdés kielégítő rendezésé­ben. Végül kijelentette, hogy ellenkező híreszte­lésekkel szemben, nem gondolnak arra, hogy a Szobrauyát rendkívüli ülésre hívják egybe. A szettől angol hőve! bukaresti utazása Róma, augusztus 12. Római politikai körökben nagy figyelemmel kísérik Ran­deli szófiai an­gol követ bukaresti utazását A Popolo di Roma szerint Gafencuval, Románia új moszkvai követé­vel akart beszélni és bir szerint egészen Konstans magyar népközösség valamennyi tagja újból beolvadjon a magyar­ anyaországba anélkül, hogy ezt a követelést a határvonal megvoná­sáról szóló javaslatokkal közelebbről megha­tározná. Az emlékirat, hír szerint, annak az óhajnak is kifejezést ad hogy a vitás kérdések most már sürgős megoldása megteremtse az alapot Magyarország és Románia baráti vi­szonyának helyreállításához. (MTI) A „Popolo áltatta“ a megegyezés lehetőségeiről Róma, augusztus 12. A »Popolo dTtalia« sze­rint Budapesten nyugodtan ítélik meg a helyzetet és a sajtó igyekszik elkerülni minden vitatkozást. Ami a végleges megegyezést illeti, Budapesten re­mélik, hogy a Budapesten és Bukarestben kidol­gozás alatt álló tervek a területi kérdések megol­dásáról azonos alapokon nyugszanak és így lehe­tővé teszik majd a közvetlen megegyezést. Ezeknek a terveknek mindenesetre figyelembe kell venniök valamennyi történelmi, néprajzi s­ hadászati adottságot és mindkét részről nagy jó­akaratról kell tanuskodniok. (MTI) máig kísérte. Ez az utazás arra mutat­­- írja a lap , hogy a még mindig nem világos török kül­politika angol befolyás alatt áll. Úgy látszik, Anglia továbbra is aknamunkát folytat és angol­­orosz-török egyezményt szeretne létrehozni. Le­szögezi az olasz lap, hogy idegen tulajdonnal Anglia mindig bőkezűen bánt. Azt reméli Anglia — írja a lap —, hogy a Romániában uralkodó szentimentális hangulatot, amely abból a kilátás­ból fakad, hogy Erdélyt a románoknak vissza kell adnia Magyarországnak, saját céljaira használhat­ja föl. 10 német harci repülőgépet kapott a bolgár légi­erő Szófia, augusztus 17 A német távirati iroda je­lenti: A bolgár légihaderő részére szombaton tíz »Do 17« német harci repülőgép érkezett Szófiába, ahol a bolgár légi haderő képviselői vették át. Hétfőn repülőbemutató volt, amelyen a gépek a város felett is végeztek repüléseket Dehívták az elmaradt bolgár korosztályokat Szófia, augusztus 17 Szeptember 1'-ére az 1906-tól számított 15 korosztályt, amely eddig nem tett eleget katonai kötelezettségének, 75 napi ka­­­tonai kiképzésre hívták be. Gyorsabb tempóban folytatódnak a tárgyalások További vitának már nincs helye Newyork, augusztus 12. A NBC a legjob­ban tájékozott amerikai hírszolgálat, azt a berlini értesülését közli, hogy Németország intelemmel fordult egyes balkáni államokhoz, kevesebbet beszéljenek és többet cselekedjenek. Tekintettel arra, hogy az összes szóbajöhető kérdéseket Salzburgban már tüzetesen megtár­gyalták, további vitáknak már­ nincsen helye* Diplomáciai úton Róma, augusztus 12. , Giornale ditalia szófiai tudósítója szerint, megerősítik azt a hírt, amely szerint a dobrudzsai kérdést a bol­gár kormány kívánságára diplomáciai úton fogják letárgyalni, hogy elkerüljék az érte­kezlettel kapcsolatos huzavonát. Jelenleg Si­­listria hovatartozásának és a pénzügyi kár­pótlásoknak kérdése nincs még tisztázva. A ro­mánok arra az álláspontra helyezkednek, hogy Silistriát nem kötelesek visszaadni, mert az 1912. évi szentpétervári értekezlet ezt a várost Romániának ítélte. A bolgárok viszont azt hangoztatják, hogy Silistiia városához joguk van,­­ minthogy a szentpétervári határozatot bolgár részről soha sem ratifikálták. A pénz­ügyi kérdések is igen bonyolult problémák ta­nulmányozását teszik szükségessé.

Next