Délmagyarország, 1954. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-02 / 51. szám

KEDD, 1954. MÁRCIUS 2. A tápéi népi együttes levele a Mojszejev-együtteshez Kedves elvtársakl Értesültünk arról, hogy a napokban új­ból hazánk földjére léptetek. Az öröm és boldogság, a szeretet és a soha el nem­­múló hála adta ke­zünkbe a tollat. Biztosan emlékez­tek ránk három év távlatából, amikor egy verőfényes már­ciusi napon mi is ott voltunk a Nyugati­pályaudvaron, hogy a tápéi öregektől tanult, nekünk legkedvesebb dalokkal, táncokkal, a­­,,Darudübörgés"-sel, a „hippenős”‘-sel, a „Kö­­rösztözés“-sel kö­­szöntsü­nk benneteket. Benne volt ebben a táncban kis közsé­günk apraja-nagyjá­­nak hálája, egész fel­szabadult dolgos né­pünk üdvözlete, sze­­retete. Itt kötöttünk örök barátságot, amely még szorosabbá vált, amikor pár hét múl­va Szegeden újból ta­lálkoztunk. Eltáncol­tátok nekünk a „Buli­­bá"-t és sok más ked­ves táncot, amiket mi a szívünkbe zár­tunk. Megtekintetté­tek a mi műsorunkat is, a „Tápéi lakodal­mas“­­t, s szavaitok­ból, tanácsaitokból erőt, biztatást merí­tettünk. Tari József­­né, Sövényházi Jó­zsef, Ács György s együttesünk többi tagja ma már nem egyszerű táncosok, hanem alkotó művé­szek, így tekintenek ránk és így becsülnek községünkben és az országban mindenütt, amerre járunk. Sokat tanultunk Tőletek. Emlékezetünkbe vés­tük szavaitokat, hogy „a színpadon nem­csak táncolni, hanem élni kell". Három év nem ho­­mályosította el ked­ves emléketeket. Tő­letek tanultuk, hogy az élet minden apró szépségét színpadra lehet vinni. A szá­munkra örökké emlé­kezetes „Buliba“ egy­szerű krumpliültetést ábrázolt. Tőletek kaptuk azt a gondo­latot, hogy községünk sok évszázados hagyo­mányait, ősrégi szo­rításait táncban, dal­ban őrizzük meg az utókor számára, így születtek meg az az­óta nagy sikert ara­tott „Sodró-fonó“ és a „Gyékényes" népi játékok, amelyekben a tápéiak apáról-fiú­ra szálló mesterségét, a gyékényszövést mű­vészi formában örö­kítették meg. De nemcsak mint tanítóinkra emléke­zünk most Rátok, ha­nem elsősorban mint barátainkra. Tari Ro­zika és Török Palika, együttesünk legfiata­labb tagjai most büszkén őrzik azt a fényképet, amely Mojsze­jev elvtárs karjaiban örökítette meg őket. Mint barát a leg­jobb barátot, köszön­tünk Benneteket és kérünk, jöjjetek el hozzánk, ismét hozzá­tok el művészetete­ket. Forró szeretettel, Tápé és Szeged kör­nyéke dolgozó pa­rasztságának legszebb táncaival, dalaival várunk benneteket. Tápéi Népi Együttes“ Ipari tanulók szakmai versenye A minisztertanács és a DISZ országos központja versenyt indí­tott az ország legjobb ipari­ tanuló­ja címért és a minisztertanács vö­rös vándorzászlajáért. Az országos versenyre készülődve január 25. és 31. között rendezte meg Szege­den a 600-as Ipari Tanuló Intézet „a csoport legjobb tanulója“ cím­ért folyó versenyt. Ebben a ver­senyben a vasöntő szakmában első lett Kenderesi László a Szege­di Vasöntöde ipari tanulója, 300 százalékos teljesítményével és jó­rendű tanulmányi eredményével. Az esztergályos szakmában Ba­lassi Lajos a Kéziszerszámgyár ipari tanulója 260 százalékos ered­ménnyel, jórendű tanulásával lett az első. Bánsági László Orvosi Műszer KSZ lett a műszerész szakma legjobb tanulója Szegeden, kitűnő rendű tanulásával és 192 százalékos teljesítményével. A lakatos szakmában Tatár Zoltán, a Szegedi Kenderfonógyár ipari ta­nulója 228 százalékos teljesítmé­nyével és közepes rendű tanulá­sával lett első a csoportversenyen, — egyben ő lett az üzem legjobb ifjúmunkása is. Jó eredményéért­­­ 100 forint pénzjutalmat kapott. A Hálózati Villanyszerelő szakmá­ban az Erőmű tanulója, Jancsó Imre nyerte a csoport legjobb ipari tanulója címet 172 százalé­kos teljesítményével és jórendű ta­nulmányi eredményével. A csoportverseny győztesei „az intézet legjobb tanulója“ címért versenyeztek február 10—15 között. Ezen a versenyen nyerte el az in­tézet legjobb tanulója címet Ta­tár Zoltán lakatos tanuló. A csoportverseny és az intézeti verseny után területi versenyen legjobb verseny rendez­vettek részt négy megye ipari tanulói. A területi keretében, február 24-én télt meg a Szegedi Vasöntödében a vasöntő ipari tanulók versenyét. Ezen a versenyen részt vett Ken­deresi László, a Szegedi Vasöntöde, Filep Lajos, a törökszentmiklósi vasöntöde és Benkő László, a kecs­keméti vasöntöde ipari tanulója. A területi verseny első helyezettje Benkő László lett jó eredményével és minőségi munkájával. A Szege­di Vasöntöde ipari tanulója, Ken­deresi László a második helyezést érte el. A többi szakma területi döntőit február 27-én rendezték meg. Min­den szakmában külön bírálóbizott­ság volt összeállítva az oktatók­ból és a legjobb szakmunkásokból. Az esztergályos szakma bíráló bi­zottságának egyik tagja Szodorai István, Kossuth-díjas sztaháno­­vista esztergályos volt. A területi versenyben esztergályos szakmá­ban harmadik helyezést ért el Kár­mán Béla makói, a lakatos szak­mában Földesi József, Török Pál makói ipari tanulók második, har­madik helyezést értek el. A ko­vács szakmában első lett Szügyi Sándor makói ipari tanuló, a vil­lanyszerelő szakmában Zaka Pál és Szépfalvi György szegedi ipari tanulók érték el a második, har­madik helyezést. A terület legjobb ipari tanulói (szakmánként) április 2-án és 3-án Budapestre kerülnek fel az országos döntőre. A területi ver­seny első helyezettjei 300 forintot és oklevelet, második helyezettjei 200 forintot és oklevelet, harmadik helyezettjei 100 forintot és okleve­let kaptak. ­_____ 3­UTURIIBIWIIUI­JfCH» DELMAGY1RORSZIG DÍSZ-műszak a 65/9 Épületszerelő Vállalatnál Beszélgetéstől volt hangos a 65/9 Épületszerelő Vállalat ebédlőhelyi­sége. A díszesek gyülekeztek­ tag­gyűlésre. A hangulatukból észreve­hető volt, hogy nagyon fontos do­logról lesz szó. Aztán mindenki el­csendesedett és az előadót, Oláh István DISZ-titkárt figyelemmel, érdeklődéssel hallgatták. — Jobban meg kell ismernünk nekünk, fiataloknak a vállalat bel­ső életét. Nagyobb önállóságra kell törekednünk munkánkban. Ezért a DISZ-vezetőség nevében javaslom: február 22-től 27-ig tartsunk ifjú­sági műszakot a kongresszus tisz­teletére. A szavak elhangzása után lelkes taps csattant fel, majd megbeszél­ték a tennivalókat. Kijelölték a vezetőket a külön­böző munkahelyekre. A gyűlés után mozgalmas napok kez­dődtek. Kezdetben bizonytalanul, de az­után egyre határozottabban intéz­ték a fiatalok a soros teendőket, az ügyes-bajos dolgokat. A DISZ- műszak idején az anyagosztály veze­tőjének akadt a legtöbb sürgős in­téznivalója. Ezen a poszton Kovács Dezsőné DISZ-fiatal tevékenyke­dett. Meghallgatta, kinek milyen anyagra, szerszámra van szüksége, feljegyezte magának és gondos­kodott, hogy azokat időre be­szerezzék. A raktáros észrevette *­* miköz­ben vizsgálta a raktárban lévő anyagkészletet —, hogy több mun­kahelyre facsavar és anyacsavar kell. Kérte az anyagosztályt, hogy tízezer darab ötmilliméteres anya­csavart és ötezer darab 35-ször 35-ös facsavart a legrövidebb időn belül szerezzen be. Kovács Dezső­­nének ebben az ügyben személye­hogy majd beszerzik az anyagot Vásárhelyről. Az ifjú „igazgatónak", Oláh Ist­vánnak sem volt kevesebb dolga. Számos ügyben kellett döntenie a DISZ-műszak idején. Amikor a műhelyeket kereste fel, az asztalos műhelyben, a villamosraktárban alapos szemlét tartott. Az utóbbi helyen meg is dicsérte Bálint Lászlót, mert mindent rendben ta­lált. Amint visszatért a vállalatve­zetői irodába, Dobóczki Gizella be­teglátogató kopogtatott be hozzá, aki az előző nap az egyik kórház­ban fekvő dolgozótársát látogatta meg és annak kérését tolmácsolta: ezt a problémát is jól megoldotta a fiatal, lelkes Oláh István. A fiatalok a brigádokban is jól irányították a munkát a DISZ- műszakban. A Szegeden lévő munkahelyek kö­zül az Építőipari Technikumban dolgozó brigád élére Pintér Fe­renc segédmunkás fiatal került. Itt a központi fűtés bővítésén dol­­­goztak, anyag és szerszám bőven rendelkezésükre állt, zavartalanul folyt a munka. Teljesítményük 175 százalék volt. Azt vállalták a kon­gresszusra, hogy ezt az eredményt tartják; eddig sikerült is nekik szavukat megtartani. A vidéki munkahelyek közül Kalocsán az Urbanovics-ifi villanyszerelő bri­gád mutatott jó példát. Villamos- berendezés építésén dolgoznak. Ez a munkahely messze esik Szegedtől, de azért jó munkájuk híre ide is hamar eljutott. Minőségileg elsőrendűen, hiba nél­küli munkát végeztek, mennyisé­gileg pedig 140—150 százalékos berendezés építésén dolgoznak. Az egyhetes ifjúsági műszak ko­moly erőpróbát jelentett a 65/9. Épületszerelő Vállalat ifjúmunká­sainak. A fiatalok megmutatták, önállóan is ellátják a kiszabott fel­adatot, megállják helyüket a mun­kában. Mennyi fáradtságos utat kellett megtenni a Szegedi Gőzfűrész dol­gozóinak addig, amíg először csil­lanhatott meg az üzem homlokza­tán a büszke élüzemcsillag. Akkor megfogadtuk, hogy továbbra is a mi tulajdonunkban marad a ván­dorzászlóval együtt. Ez sikerült is. Ismét elnyertük az élüzem kitünte­tést. Most pártunk III. kongresszu­sára nagyszerű felajánlások szület­tek az üzemben. Nem pihenünk a babérainkon, hanem úgy dolgozunk, ahogyan egy élüzem dolgozóinak kell. Olyan eredményeket akarunk felmutatni, amelyet eddig még nem sem kellett felkeresnie a vasasból­ értünk el. Arra törekszünk, hogy tehát a városban — sikertelenül, harmadszor is miénk maradjon az Munkatársai vigasztalták meg, él üzem jelvény^ Ismét élüzem lettünk! Levél a Szegedi Gőzfűrészből A női munkások egymást biztat­va dolgoznak, a parkett-anyagok­kal, hogy az új munkáslakásokban elsőrendű padlózat legyen. Megnö­vekedett a kormányprogramm óta az üzemben a parkett készítése. A javítóműhelyben is harcot indítot­tak a munkások, hogy a III. párt­­kongresszus tiszteletére a gépállá­sokat a legalacsonyabbra csökken­tik. A termelés így egy percre sem áll meg. Az áramtakarékosság ér­dekében egy nagyobb teljesítményű dinamót szerelünk fel az üzemben. A szerelést március 15-re befejez­zük. Pápái Ferenc levelező 32. — Jobban — felelt rá a nagyorrú. — A púpos Nagy Flóri jól járt, hogy odakint maradt Bukovinában. Ennek az embernek a nyelvére olyan könnyen jött a szó, hogy Tamás kissé szószátyárnak tekintette. A tes­­pedten hallgató­­ Énekesnek is megjött a szava és fakó hangon helyeselt a nagyomí­­nak: — Cudar világot élünk. Mindnyájunknak ki kellene vándorolni Amerikába. Ott még becsülik a munkást, itthon meg csak kor­­nyadozunk. Az elnöknek erre az egy mondására csoda történt. Olyan lárma pattant ki, hogy Tamás alig győzte ide-oda kapkodni a sze­meit. Öten-hatan egyszerre beszéltek: — Úgy kéne!­­— Aáán. Bálint csak úgy mondja ezt. — Én már holnap indulnék! — Azt mondják, ott még párbért se kér­nek az embertől. „Kivándorlás. Az lenne tán valóban a legjobb, ha az elnök is ezt mondja“ — gon­dolkozott Tamás, ránézve az elnök sárga ka­bátjára, öklén támasztott fejére. Mert az elnök csüggedten ült az asztalnál és újra csak hallgatott, miközben az egész szoba zúgott, akár egy megbolygatott méhkap­tár. Kapás is megszólalt. Előredőlt haragosan széken, szemét rászegezte Énekesre: — Füttyszóért nem visz a hajó, Bálint! Mi meg­ nem fizethetünk mást! KOVÁCS MIHÁLY REGÉNYE Tamás úgy érezte, Kapás Kemény János gúnyolja az elnököt. — Ez is igaz — szólt valaki. — Itt születtünk, itt kell meghalnunk is. — Hogy az isten csudájában mennénk ki mindnyájan? Kinek telik az írtra? — Nem értjük a nyelvüket se. Énekes megsértődött: — Nem komolyan mondtam én ezt. Nem kell ezt úgy felfújni! Gyevi Balog bácsi, mintha nem is hal­laná, hunyorogva pislogott az elnök fölé, « úgy mondta, mintha Kapás szavait, folytatná: — Meg aztán elgondolhatod, Bálint öcsém, mi nem lennénk milliomosok. Lehet, hogy te az lennél, de mi nyilván szegények marad­nánk. Úgy bizony. Ebben valami célzatosság volt az elnök rovására, s ezt Tamás megsejtette. Kis Ist­ván felkacagott, mások is bazsalyogtak. A zsivaj kezdett elülni. Kapás felvetette kemény magyar koponyáját. Jobb karjával kaszált egyet a levegőbe: — Kár erre több szót veszteni, elvtársak! Itt, Magyarországon kell nekünk megélhető­­ség! Olvasd tovább, Jani öcsém ! Egy perc alatt ismét csend lett. Ez a pár szó befejezte a vitát. Kapás arcán olyan böl­csesség, okosság, elszántság és nyugalom ült, hogy Tamásban kettétört a kivándorlás remé­­­­nyének kis sugara. Igen, a magyarnak Ma­gyarországon kell élnie. Ezt gondolta, s így vél­ték a többiek is. Énekes sértődötten izgett-mozgott a helyén. Tamás évődött ma­gában. Hát ennyire veszekednek, széthúznak még a szocialisták is? Ők se tudják, mi lenne a szegénységnek a legjobb? Jancsi összevont szemöldökkel, magas hangon olvasott, egész belemelegedett. Az olvasás egyenletes hullámait most már csak a mocskos pipák szortyogása zavarta. Tamás lelke beitta a tanítást, mint a szivacs a vizet. Érthetetlen volt előtte, hogy a fő-főt, az elnököt lehurrogták, hogy en­­­nyire veszekednek. Mégis belefészkelt a szán­dék, hogy eljön még ezekhez az emberekhez. Gyevi bácsit­, Vincze Jancsit jól ismeri. A többi embert, s az új hitvallást majd ki­tapasztalja. XII. FEJEZET. A püspökpalotai karmester házában Va­sas Imre nem érezte jól magát. Egyre várta a tavaszt, a melegebb időket, amikor majd kevesebbet fagyoskodik. Úgy dolgozott a nagy udvarban, mintha közönséges béres volna. Bántotta őt, hogy a hangszerén még egyetlen nótást nem tud eljátszani rendesen, s az örö­kös piszkálódást, a legények tréfáit is zokon vette. Az egész házban ő volt a gúnyolódás, élcelődés céltáblája. Dobó Ferenc egyénileg dolgozó paraszt a krumplitermesztés mestere Nem azért nevezik Kiskundo­­rozsmán Dobó Ferenc középpa­rasztot köznyelven­­«krumpliki­rály»-nak, mintha tonnikszámra állna raktárában az ízletes, táp­láló burgonya és egyedül ő ural­kodna a krumplipiacon, hanem azért, mert a községben ő ért leg­kiválóbban a burgonyatermesztés­hez. Van pedig rajta kívül jó egy­néhány dolgozó paraszt, aki szin­tén mestere a gazdálkodásnak, de még ezeket is meghajazza Dobó a föld termőképességének a ki­használásában. Szomszédai — paraszttársai 1— sok-sok év óta hiába kérdezgették tőle, hogy mi a titka a nagy bur­gonya termésének, ő mosolyogva csak ezt válaszolta: — Találjátok ki ezt magatok, én is többéves kísérletezés után jutot­tam hozzá, hogy megteremjen az az egynéhány mázsa krumpli hol­danként. Ez a »néhány mázsa« holdanként 80—85 mázsát jelent, ezzel szem­ben a községben a többi dolgozó paraszt csak 45—50 mázsa krump­lit tud egy holdon megtermelni. Dobó Ferenc, zárkózott ember lé­vén, nem járt gyűlésekre, megbe­szélésekre, tanácsülésekre, csak dolgozott a földjén évről-évre, te­hát módszeréről nem beszélt sen­kinek. Amikor megjelent a párt- és a kormányhatározat a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről és előzőleg a számos rendelkezés a parasztság megsegítéséről, Dobó Ferenc is kezdte más szemmel nézni a vilá­got. Hozzá is eljutott a párt szava a terméshozam fokozásáért kezdett nagy harcról és paraszttársai nem kis meglepetésére részt vett azon a januári gazdagyűlésen is, amelyen a termelési bizottság tagjait vá­lasztották meg. — A mezőgazdasági állandó bi­zottság javasolja Dobó Ferencet a termelési bizottság tagjainak so­rába, aki kiváló szakember a bur­gonyatermesztésben — mondta a gazdagyűlés elnöke és még hozzá­tette: — Reméljük nem utasítja vissza Dobó Ferenc javaslatunkat. Ezt a megtisztelő megbízatást nem is utasította vissza Dobó Fe­renc — és ekkor következett a második meglepetés: felismerte kö­telességét. Nem hallgatta el tovább a burgonyatermesztési tapasztala­tait, elmondta paraszttársainak, hogy mi a nagy krumplitermés titka, mert kötelességének érezte kivenni részét a dolgozó nép élet­­színvonalának emeléséért folyó munkákból.­­ Gondolom, kíváncsi minden paraszttársam arra, hogyan tudok holdanként több krumplit termelni, mint más — mondotta. «— Nincs ennek olyan különösebb magyará­zata, nem teszek én semilyen cso­dát, csak egy kicsit másképpen gazdálkodom, mint egyes paraszt­társaim. És Dobó Ferenc elmondotta, hogy már évekkel ezelőtt alapozta meg a mostani jó termését, amikor megteremtette a legbővebben ter­mő vetőmagot. Csak a tyúktojás nagyságú gumókat válogatta ki ve­tőmagnak és már a nyár folyamán kijelölte a legszebb krumplitöve­ket. Azokat hagyta meg tovább­­termelésre. A vetőmag-gumót sötét helyen tartotta, hogy ne csírázzék ki idő előtt és a vetés előtt előcsí­ráztatja mindig a burgonyavető­magot. — Ültetésre csak gondosan válo­gatott, egészséges vetőburgonyát használok — mondotta paraszttár­sainak Dobó Ferenc —. Nem sza­bad elültetni a vékony fehércsírás gumót, az sohasem hoz jó termést. Előcsíráztatni pedig azért kell a vetőmagot, hogy megrövidítsük a beérési tenyészidőt, ami igen fon­tos dolog. Az elmúlt években minden ta­vaszon körülbelül 10 mázsa bur­gonyát használt Dobó Ferenc hol­danként vetőmagnak. Az a véle­ménye, hogy nem szabad sajnálni a vetőgumót, mert ha kevesebbet vetünk, kevesebb is terem. Felhív­ta a helyes talajkezelésre is Dobó Ferenc paraszttársai figyelmét. El­mondotta, hogy ősszel legalább 25 centiméter mélyen kell szántani a burgonya alá. — Jót tesz holdanként 150 má­zsa istállótrágya kiszórása is. Ta­vasszal pedig, amikor megpirkad a talaj felszíne, nem kenődik a föld, szántani kell késedelem nélkül — tanácsolta paraszttársainak. Még hozzátette azt is, hogy a simítózás után fontos a talajlazítás is. Ami­kor a talaj felmelegszik 10—12 centiméter mélyen 7—8 fokra, ak­kor kezdi meg a vetést Dobó Fe­renc. Sem a vetőburgonya kiválo­gatását, sem a burgonya vetését nem bízza még a feleségére sem, hiszen meg­van annak is a módja. Fészekbe veti a burgonyát, de alkalmazza a fészektrágyázást is. A vetőgumót úgy teszi bele a fészekbe, hogy a csírák felfelé álljanak, így hamarabb «életmag­ra kapnak» szokta mondogatni. Amióta megválasztották Dobó Ferencet a termelési bizottság tag­jai sorába, azóta már továbbadta tapasztalatait, észrevételeit paraszt­társainak. Sokat tanultak belőlük és már most, a burgonyatermesz­tés tavaszi teendőinél hasznosítják azokat, y. &

Next