Délmagyarország, 1954. október (10. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-17 / 246. szám
DÉLMOGYORORSZÁG4 VASÁRNAP, 1954 OKTÓBER 17. KISPOLGÁROK (Jorkij bemutató a szegedi Nemzeti Színházban Jorkijjal valami át kezdődött a drámairodalom történetében: a dramaturgia minőségileg új korszaka. Gorkij a forradalmi proletáriátus elvei, a marxizmusleninizmus alapján áll s az ebből fakadó pártos ábrázolás határozza meg dramaturgiáját. A kapitalizmus megdöntéséért és a munkásosztály győzelméért vívott harc fegyverének szánja színműveit. Első drámája, a Kispolgárok a világirodalomban az első mű, amelyben a szerző a kapitalizmus összegyűrt embereivel, az „apák Oroszországénak“ képviselőivel, mint erősebbet állítja szembe a proletáriátus képviselőjét: a jövőről álmodozó és a jövőért harcoló Nyílt. Ennek a szembeállításnak — a politikai mondanivaló mellett — nagy dramaturgiai jelentősége is van. „Ad tragédia fogalma — írta Gorkij egyik cikkében — kizárja a kicsinyességet 1. A kispolgári lét ezért nem tragikus, a kispolgári élet kicsinyes civakodásai nem teremtenek igazi drámai konfliktust, a kispolgári lét statikus, unalmas, vegetáló. Ennek tükrözésére hogyan lehet jelentős cselekményt bemutatni? A polgári dráma beszűkülésének éppen az volt az oka, hogy nem tudott jelentős cselekményt, éles összeütközést — tehát igazi drámát ábrázolni. Gorkij ezt a problémát a drámai tematika, stílus, kifejezési mód jelentős bővítésével, gazdagításával oldja meg. Nem elégszik meg a nyárspolgári kereteken belüli konfliktusok feltárásával, hanem ezeket bár lényeges, de csak mint részkonfliktusokat kezeli és a döntő konfliktus hordozójává a kispolgári világgal szembehelyezkedő Nyílt teszi meg. Ez nemcsak arra ad alkalmat, hogy megmentse a dráma drámai jellegét, hanem arra is, hogy minőségileg új dramaturgiát hozzon létre, újfajta drámai cselekményt, amely a külső cselekményt belső folyamat ábrázolására használja fel. A Gorkij drámákban alig történik valami, a darab kezdete és vége a történés szempontjából nagyon közel van egymáshoz, Csenzemenov házában unalmas, elviselhetetlen az élet, tele véget érni nem akaró apró civakodásokkal. Gyermekei, Pjotr és Tatjana szűknek érzik ezt az életet, de nincs erejük harcolni ellene. Tatjánának Nyíl mellett talán lenne ereje, bizonytalanul ugyan, de várja is Nyíl segítségét, biztatását, de Nyíl nem őt, hanem Polját választja, öngyilkos lesz, de még ez sem sikerül neki. — Nyíl Poljával együtt elhagyja a házat, Jeléna is elviszi magával Pjotrot, s Tatjána reménytelenül, vigasztalanul egyedül marad környezetében. Körülbelül ennyi a Kispolgárok cselekménye, ha a polgári dramaturgia szabványai szerint nézzük a történést. De Gorkij többet akart mondani egyszerű színpadi történetnél, drámájába belesűrítette a századforduló Oroszországénak egész alapvető ellentétét: a munkások és a gazdák ellentétét, s magasfokú művészi koncentráltsággal ábrázolja a gazdák Oroszországénak felbomlási válságát. A darab eszmei mondanivalóját Nyíl képviseli, ő hordozza a Gorkij állásfoglalását jelentő megoldást. Az ő kiválása a Besszemenov házból világítja meg azt az ideológiai bomlást, azt az ideológiai és politikai tehetetlenséget, amely Besszemenovékra és a többi Besszemenovra, a kispolgárságra annyira jellemző, de kispolgároknak egészen más a ritmusa, mint a Gorkij előtt írt drámáké általában. A széles, nagy társadalmi kérdések kis egyéni viszálykodásokban tükröződnek, s ugyanakkor, amikor a belső mozgás, a jellemek fejlődése, az ellentétek harca egyre gyorsul, egyre élesedik — maga a mese, a történet lassan, szinte epikus nyugalommal hömpölyög. Kevés a cselekmény, az előadás feszültsége, izgalmassága tehát azon múlik, hogy a szereplő színészek hogyan tudják a belsőkben gyorsuló harcot minden különösebb külső gesztus nélkül megmutatni. Éppen ezért Gorkijt játszani nagyon nehéz, egész színészek, kiforrott együttes kell hozzá. A szegedi Nemzeti Színház együttese kiállta a nagy erőpróbát; izgalmas, a gorkiji mondanivalót csaknem teljes egészében visszaadó, emlékezetes előadásban újította fel a nagy orosz író korszakos jelentőségű drámáját. A kispolgárokat fontos határkőnek, jelentős előrelépésnek érezzük a társulat valódi, korszerű együttessé fejlődésének útján. A legnehezebb feladata kétségtelenül a rendező, Ádám Ottónak volt. Gorkijt csak egységes stílusú együttessel lehet jól játszani, a nagy író páratlan ember-, helyzet- és légkörteremtő tehetsége, a mű magasfeszültségű koncentráltsága megkívánja, hogy a szereplők minden akciójukat az eszmei mondanivaló élessége miatt erősen exponált főkonfliktus felé irányítsák. Zökkenő nélkül, egyre gyorsuló lépéssel kell a végkifejlet felé, Besszemenovék magukramaradása felé haladni, s Ádám Ottó a darabnak ezt a ritmusát biztosítani tudta. Biztosította elsősorban azzal, hogy a szereplőket megfelelő helyükre állította, csaknem minden esetben megfelelően értékelte ki, hogyan szeret, gyűlöl, sajnál, vagy akar nevetségessé tenni az író. Ezen a téren csak két hibát vétett: Styepanyidát, Besszemenovék szakácsnőjét komikus figurának értelmezte s engedte, hogy Inke László egyébként élményt jelentő Tyetyerev alakításában néha hősi magatartás kerekedjen felül. Az író semmiesetre sem akart Styepanyidából nevetséges alakot s Tyetyerevből hőst csinálni. Styepanyida szamovár jeleneténél elhibázott komikus hatásra törekedni, hiszen ez az epizód a szakácsnőnek a legvégsőkig való kegyetlen kizsákmányolásának, kiszipolyozásának művészi pillanatfelvétele. Styepanyida nem komikus, éppen ellenkezőleg: mélységesen tragikus alak. Tigetgereort már legyőzte, maga alá gyűrte az élet, legfeljebb csak akar, de nem tud hős lenni. S ezt ő tudomásul is veszi, tudja, hogy erős kezével semmire sem jut az életben, ha rávágna az asztalra, igaz, darabokra törne, de tudja, mégsem fog soha rávágni. Az előadás legnagyobb ajándéka Barsy Béla Besszemenovja. Ami jelképes értelem s egyéni sors, emberi érzés és kemény önfejűség van ebben a szerepben, Barsy Béla alakításában mind érvényre jut. Kossuth-díjas művészünk nagyszerű színpadi időérzékkel, a részleteknek is gondos kidolgozásával, látható nagy kedvvel oldja meg szerepét. Barsy alakításának nagy művészi volta abban van, hogy szintézisben mutatja meg Besszemenov családi és osztálytragédiáját. Meggyőzi a nézőt arról, hogy szükségszerűen kell elbuknia, sem a családja, sem a társadalom nem vallja már magáénak az ő vakondok életét. Barsy játékában maradéktalanul érvényesül Besszemenov alakjának típus jellege. cd feleségét, Akulinát játszó tehetséges Papp Teri jó alakítást nyújt, a szó eredeti értelmében. Azaz: valóban alakít, alakoskodik, a szerep belső lényege messzi esik egyéniségétől. Minden mozdulata színészi tehetségre vall, látszik, hogy máris eljutott a színészi művészetnek ahhoz a fokára, amikor a művész képes már megtölteni az író tollával megrajzolt alakot élő színpadi tartalommal. De Akulina esetében ez nem sikerült neki teljesen. Akulina túl van már élete delén, elfáradt már, megtörte az élet, kapkod, mindenre bólogat a fejével, megijed a zajtól. Papp Teri alakításában a jellemábrázolásnak ezek a külső fogásai maradéktalanul megvannak, de az akulinai érzéseknek már nem tudott kifejezést adni. Egy kicsit zavart maszkja is, hogy öregnek látszon, egész térképet rajzolt az arcára. Besszemenovék gyermekeit két tehetséges művész Lászlóffy Katalin és Kátay Endre játsza. Kátay Pjotr maszkjában, ideges mozdulataival, fojtotti hangú beszédmodorával jól testesíti meg a polgári lázadót. Kátay a Gorkij-értelmezte figurát állítja elénk Pjotr Besszemenov alakjában. A darab egyik legnehezebb szerepe Tatjána. Nehéz azért, mert a külső cselekményt illetően körülötte forog a játék, s ő ebben a játékban elég passzív. Passzív olyan értelemben, hogy nem nagyon érdekli, ami körülötte történik, s mégis, ha alakítója nem akarja, hogy a szerep érdektelenné, unalmassá váljon, meg kell töltenie drámaisággal. Ezt a drámai hatást azonban nem lehet feltűnő külső eszközökkel elérni, úgy kell játszania, hogy minden tettre képtelen, ernyedt ember szenvedése izzón alakításából. Egy ellentétes képlettel van dolgunk: a harmadik felvonástól kezdve a dráma sodra erősödik s ezt nem utolsó sorban Tatjána sikertelen öngyilkossági kísérlete váltja ki. Tatjána pedig ebben az időszakban még ernyedtebbé válik, még inkább érzi, hogy élni és halni is képtelen. De ez az érzés tragikus érzés, drámai hatást keltően kell tehhát érzékeltetni. S így éri el Lászlóffy Katalin alakítása a fiatal művésznő eddigi pályafutásának csúcsát. Lassú, ernyedt mozdulataival, tehetetlenségében mindig csipkelődésre kész tekintetével, az apai oktatások ellen kifakadó hisztérikus „Papa hagyja abba“ kitörésével feszült drámaiságot tercant maga körül. cd a Kispolgárok főhőse Nyíl. Egyszerűnek és szépnek látja az életet, de tudja, hogy ezért a szépért harcolni kell. Nyíl a forradalmi harcot tartja egyedül alkalmasnak arra, hogy a munkásosztály megdöntse a kapitalizmus és a kispolgárok uralmát, s hogy jogot szerezzen magának, hogy valóban az legyen a gazda, aki dolgozik. Nyíl tehát közvetlen elődje Pável Vlaszovnak. Az anya forradalmi hősének, Szincovnak, az Ellenségek hivatásos forradalmárának, és a többi forradalmi hősnek, akiket Gorkij regényeiben és drámáiban megalkotott. Nyíl szerepe is nehéz szerep. Nehéz, mert úgy kell főalakká válnia, hogy keveset beszél, nem sokat van a színpadon. Éppen azért, amit mond, annak súlya van, erő, lendület, szív, szenvedély , egyszerűség van szavaiban és mozdulataiban. S Kovács János elég halvány ahhoz, hogy a konfliktusból győztesként kikerülő forradalmi generáció valóságlátszatát keltse. Sajnos a rendezés sem sietett segítségére. Nyíl nemcsak Besszemenovnak, hanem Pjotrnak is ellenpólusa. Minden vonatkozásban Pjotr fölé kell nőnie, szenvedélyben is. Sajnos, Kátay alakításában több volt a szenvedély, mint Kovács Jánoséban. A Poljával meg Tyetyerevvel való jelenetében hibásan egy kissé szentimentális. Különösen baj ez, amikor Tyetyerevel kerül össze, hiszen Inke amúgy is hajlamos szerepe hőssé fokozásra. Az ő jelenetükben Tyetyerev az erősebb és nem Nyíl, pedig Gorkijnak más volt a célja és mondanivalója. Ha Kovács János erőteljesebb, szenvedélyesebb lett volna, más lenne a darabnak a végső kicsengése is. Sok néző pesszimista életérzéssel távozik a színházból, s ennek az az oka, hogy Nyíl és Polja kettőse nem tud Besszemenovék és a Tyetyerevek világa fölé emelkedni, nem mutatja meg a holnapot jelentő optimista újat. ez első komolyabb szerepét alakító Domján Edit szívvel, átérzéssel játsza Polját. Talán egy kicsit túlságosan is játsza, nem elég egyszerű, nem elég harmonikus. Inke László Tyetyereve részleteiben kitűnő színészi alakítás. Inke játéka a már említett hibás felfogás miatt nem válhat az előadás legjobb alakításává. Pedig minden mozdulatából érzik, volna művészi ereje a szerep helyes megfogalmazására is. Jelentős pillére az előadásnak Miklósy György Percsihinje is. Színpadra lépésének első pillanatától kezdve megmutatja, hogy idegen a Besszemenov féle világtól. Miklósy a gorkiji értelmezés szerint formálja meg szerepét. Jól hangszerelt alakítás Lontay Margit friss, üde Jelenája is. A jókedv a lényege ennek a szerepnek. Lontay Margit színesen, természetes jókedvvel játsza szerepét. Mindenkivel megtalálja a kellő hangot, Tyetyerevel épp úgy, mint Tatjánával. A társulat két új, egyébként országszerte ismert színésze vonja A szó közöttünk maradhat, de a zsombói kulákügy nem. Igaz, róluk már egyszer szólt a krónika, de ha nem férnek a bőrükben, hát szóljon még egyszer. „Községünk a harmadik negyedévi adótervét 117 százalékra teljesítette, de a becsületes dolgozó parasztoknak mintegy 30 százaléka egész évi adótartozását kifizette már“ — jelentette a minap a zsombói tanácselnök. Jó eredmény ez, mégis sok a hátralékos Zsombón. Tévedés ne essék: nem becsületes dolgozó parasztokról van szó. Nem! Kulákok ők, csaknem az utolsó szálig. Olyanok, mint id. Zádori Dávid, meg a fia, az ifjabbik Dávid, akik a jelentős adótartozáson kívül ketten nem kevesebb, mint 166 kiló sertéssel, 95 kiló marhával, 509 liter tejjel, 11 kiló tojással és 11 kiló baromfival is adósai a dolgozó nép államának. Az adósok között van még Monostori Mátyás 29 holdas, Puskás Tamásné 94 holdas, három tanyás, Varró Kálmán, Maróti István, Szabó József, Zádori Gyula, Bálint József és Dudás Károly is, s még jónéhányan a zsombói kulákok közül, akik összesen 16 mázsa sertéssel, 13 mázsa vágómarhával, 52 hektó tejjel, 244 kiló tojással, 250 kiló baromfival és 300 ezer forinttal tartoznak az államnak. Kapós házhely a sarkon Nemcsak a zsombóiaknak, de bizonyosan a föld hátán minden embernek jogos életigénye a szép, tágas, tiszta levegőjű családi ház. Ezt a jogos életigényt igyekszik kielégíteni kormányunk azzal a rendelettel, amely a dolgozó parasztoknak lehetővé teszi a falun, hogy állami hozzájárulással kislakást építsenek. Kislakásépítési igényüket — mint országunknak csaknem minden községében — Zsombón is sokan bejelentették a község vezetőinek, s a házhelyek kijelölését már el is kezdték. . Szénhelyek, jó helyek“ — az építkezőknek egyöntetűen ez a véleményük. A dolgozó parasztoknak éppen ezért teljesen mindegy, hogy a kijelölt házhely-területből melyik .portára“ kerül majd kicsi „fészkük“. A dolgozó parasztoknak igen, de a kulákoknak nem. Ezt bizonyítja Zádori Gyula esete is, aki a békekölcsönjegyzéskor kijelentette: ha a földművesszövetkezet előtti sarki házhelyet neki adja a tanács, akkor jegyez 200 forintot. Ahhoz, hogy Zádori Gyula miféle ember, ezek után nem szükséges kommentárt fűzni. De ismerjük meg Szabó Józsefet is, akiről azt beszélik a zsombói dolgozó parasztok, hogy a tavasszal halálba kergetett egy embert. Tipikus kulák-módszer Középkorú, egyszerű, de nagyon dolgos embernek ismerték Molnár Józsefet Zsombón. Két hold földje volt csupán, egyebe semmi. Történt egyszer egy szép, derűs napon — vagy borongós volt? — ezt csak Molnár József tudná megmondani, ha élne még szegény ... Szóval a kormányprogramon előtt egy alkalommal felkereste Szabó József kulák — az öreg Dávid kuliknak a véje — és kérte, hogy „segítsen" rajta Molnár József. Segítsen rajta, költözzék be abba a szép nagy tanyába és „mentse meg“ a hozzá tartozó földdel együtt. Okosan gondolta Szabó. Tudta, hogy Molnár Józsefet — akinek saját háza nincsen — jóval körülményesebb lenne majd kiköltöztetni a tanyából. És ha egyszer mégis tagosítanák a földet, legalább a tanya megmaradna. Molnár József hajlott a szóra és mint a föld haszonbérlője, családjával hamarosan beköltözött a kulák házába. 1953 július 4.: Nagy Imre elvtárs beszéde. A kulákok mindenütt, Zsombón is úgy értelmezték, hogy „visszajött“ a régi világuk. Még egy kis idő telt el a kormányprogramon után és Szabó József kulák ismét megjelenik Molnáréknál, hogy „megköszönje“ amiért annyi időn át oly nagy gondossággal rendben tartották háza tájékát. A Molnár-családnak ettől az időtől kezdve nem volt nyugta a tanyában. Az ember hiába mondta, hogy nincs hova menniök, a kulák nem engedett. Állandóan zaklatta Molnárékat, hogy most már költözzenek ki, mert különben ő „majd megmutatja“... és ocsmány szavakkal illette hol Molnárnét, hol pedig a férjét. A zaklatásban Szabó nem ismert határt. Egyik alkalommal a bérbe adott tanyán megrohanta Molnárnét, aki egyedül, betegen feküdt a szobában. A beteg asszonyt még inkább meggyötörte a gond és hamarosan kórházba került Szentesre. Most ismét a férj következett, soron, akit Szabó addig üldözött a tanya miatt, míg az idegroncs ember — mostmár feleségétől mogfosztottan — elkeseredésében felakasztotta magát... A többi se különb Ez volt Szabó József, amaz nap. Zádori. De a többi se különb. Lássuk csak! Puskás Tamásné 94 holdas, háromtanyás és Kiskundorozsmán úri házzal rendelkező kulákasszony másokkal dolgoztat éppúgy, mint régen. Dudás Károly, a volt dorozsmai marhakupec és 60 holdas kulák fia se sokat változott. Dudás kulák 1952-ben Márton Józsefnek bérbeadta a földjét. Eddig csak jól csinálta, mert Márton József azóta szépen rendbehozta a földet és belépett vele a zsombói I. típusú tszcs-be — és itt kezdődik a bibi. Ugyanis Dudis Károly most vissza akarja venni a földet Mártontól. Nem mintha az ifjabbik kulák maga akarná őt megművelni, hanem mert nyilván nem tetszik neki a termelőcsoport. Kroón Géza volt úribirtokosnak is kinyílt a szeme, mert ő meg a Béke termelőszövetkezettől követeli vissza a földjét tanyával együtt. De kár a fáradtságért. Bálint József 34 holdas kulákot is jól ismerik a zsombóiak, de gyerekeit már kevésbé. Pedig jó azt tudni, hogy Bálint József gyerekei igen jó állásban vannak. Leánya például agronómus Dunántúlon az egyik állami gazdaságin. Nem gondolja Bálint József, hogy ha a magyar állam kenyeret ad gyerekeinek, akkor neki is illnék már rendeznie az adóját, meg a beadási kötelezettségét? Nem, erre nem gondol. Nem szükséges sorolná tovább, hisz egyformák ők valamennyien: kulákok, akik csak élnek, meg zabálnak, de az államnak nem adják meg, ami jár. Dehát mikor lesz már ennek vége? A zsombói tanács mikor fogja már szorosabbra a kulákok gyeplőjét? Vagy Zsombón a kulákok azt gondolják, hogy helyettük is a becsületes dolgozó parasztok fizetik meg az adót, meg a többit? Zsombói kulákok Szombaton megnyílt Szegeden az első vidéki állandó jellegű Kamara Bábszínház Szombaton délután nyitotta meg kapuit Szegeden a gyermekek nagy örömére az első vidéki állandó jellegű Kamara Bábszínház. A korszerű forgószínpaddal, reflektorokkal és zsinórpadlással felszerelt kisszínház nézőterén mintegy 130 ülőhely van. A színház művészeti együttesét a Fémipari és Finommechanikai Vállalat dolgozóiból álló lelkes kis csoport alkotja. Tagjai társadalmi munkában rendszeresen szombat és vasárnaponkint tartanak előadást. A szereplőket a népművészeti intézet munkatársai rendszeres oktatásban részesítik. A szombati bemutatón „Mackó Mukik kalandjai“ című darabot adták elő. még magára a figyelmet: Miklós Klári és Mezei Lajos. Miklós Klári egy falusi tanítónőt játszik, Tatjána barátnőjét, Cvetajevát. Éppen ellentéte Tatjánának. Szereti a hivatását, hisz az emberekben és az életben. A szerepnek ezt az oldalát ragadja meg és hangsúlyozza ki Miklós Klári, ezért sikerült az alakítása, ezért marad emlékezetes. Siskin diák, Nyíl barátja és méltó társa. Mezei játéka csupa tűz,az ő Siskinje az az ember, aki tud gyűlölni, de szeretni is. Rövidebb szerepekben megfelelnek Apor László, Tarnay Mari s rossz szerepfelfogása ellenére is jó színésznőnek tartjuk Décsi Györgyit. cd stílusos díszletért Sándor Sándort, a jelmezekért Bene Jánosnét és Horváth Ferencet illeti dicséret. Különösen Polja, Cvetajeva, Siskin és Jelena ruhái felelnek meg egyéniségüknek. OSVÁTH BÉLA