Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-01 / 1. szám
SZOMBAT, 1955 JANUÁR 1. Javítják a hajókat a Tisza partján A szegedi téli kikötőben nyugodtan pihennek a vízen a hajók. Kismotorosok, uszályhajók állomásoznak a "Rákosi« és a »Délibáb« gőzös társaságában. Itt várják meg a tavaszt, akkor majd újra szelik a folyó hullámait. A Hajójavító Telep javító tere felől kalapácsok zaját hozza a szél. A javító tér a Tisza partján terül el. Onnan bocsátják vízre a kijavított hajókat. A szüntelenül zuhogó kalapácsok hangja ide vezet el. Éppen at lUtádatul 'Utepe&selik a szabadban a Terhes-brigád tagjai. Hosszúnyelű kalapácsuk könnyen mozog kezükben. Terhes József és Gaál Ferenc felváltva ütik az izzó szeget. — Kényes munka ez, — mondja a brigádvezető. — Ha jól beverjük a szeget, nem folyik be a víz majd a hajóba. A bundasapkát feljebb tolja homlokán. Melege van. Az idő pedig hűvös, de a szüntelen kalapácsolástól kimelegedett. — Add a rátartót — kéri a brigádvezető Laczi Marikát. Az pedig leszól a daru belsejébe. — Kérem a rátartót. Terhes Géza már nyújtja is és helyette a kalapácsot kapja. Nem történt semmi különös, belül kell egy kicsit egyengetni a szegecselés helyeit, hogy később ne történjen baj. Pillanatok alatt megtörtént a helyreigazítás. Újra kalapács zaja hallatszik. Az izzó szegek egymásután olvadnak egybe a hajó oldalával. Rövidesen vízre bocsátják ezt az úszódarut. Ehhez a Terhes-brigád jó munkája is szükséges. Naponta 400—500 szeget helyeznek el a hajók oldalába. Egyik legügyesebb brigád az övéké. De nemigen lehet a többitől elválasztani. Azok is becsületesen dolgoznak, kitesznek magukért. A »Rákosi« gőzösről hétfőn szerelték le Vince Pálék a gépház tektit remeteit. Újakat szabtak helyette. Az utolsót egyengetik már a kovácsműhely előtt. — Három lemez kell. — magyarázza Vince Pál . — Kettő kész, a harmadik is hamarosan elkészül. — Ezután hova megyünk? — kérdi Vincéné, aki férjével egy brigádban dolgozik. — A »November 7« hajóhoz, — kapja meg a választ. — Az a sürgős, — március előtt kész kell lenni javításával. — Elvállaljuk, — szól vissza az asszony. — Mondtam már az embernek, hogy hamarabb szóljon, de így is jó. Majd iparkodunk egy kicsit, hogy hamar készen legyünk. A két kotróhajó: a »Nádor« és a »November 7« körül forgolódik mostanában a legtöbb hajójavító munkás. »Sürgős«, így küldték a tiszalökiek a két kotrót. A »November 7« nevű kotró már márciusra kell. Ez még nem pontos határidő, de a Hajójavító Telepen tudják, ha már »sürgős« valamelyik hajó, akkor annak az elsők között kell indulni tavasszal. Meglesznek vele, ehhez nem fér kétség. Hozzá is kezdenének a javításhoz, csak a hibafelvételezés hiányzik, most még nem küldték el a tiszalökiek. A »Nádort« már javítják. Ott a parton, — más szóval sója téren az állványokon fekszik a hatalmas hajótest. Nemrégen még a vizen járt. Egyik feléről már a nótáit tele volt lárva. »Nagy munka lesz vele«, — mondják a telepen. Az oldalait egy-egy méterrel megtoldják, a gépeket generálozzák, az alját pedig lemezelik. Egyes alkatrészeit már a szerszámműhelyben munkálják. — Ezen az esztergapadon — mutat Balogh bácsi a műhely egyik sarkában lévő esztergagépre, a csapágyakat és a kistengelyt esztergáljuk. Az alkatrészek már ott sorakoznak a gép mellett, megmunkálásra várva, ő is megerősíti, hogy sürgős a munka és igyekezni kell. A telepek közötti versenyben elsők lettek a harmadik negyedévben. Most sem hagyják magukat. A tiszalökiek által küldött kotrókat határidő előtt megjavítják. A helybeli motorosok és uszályhajók sem késhetnek. Amint megindul a víziforgalom, mind útnak kell bocsátani. Gyorsan telik itt az idő, délfelé halad az óra mutatója. Munka közben észre sem veszik a dolgozók az idő múlását. Arra gondolnak, hogy minél előbb elkészüljenek a vállalt munkával. Nem akadály nélkül megy a munkájuk. A villannyal is, de a szénnel is baj van. Mégsem hátrálnak. Derék emberek a hajójavítók! is ! Rikk Júlia A munka jutalma két szegedi üzemben A munka jutalma: jobb kereset, kitüntetés, megbecsülés. Ha csak két szegedi nagyüzemben tekintjük meg a munkások tettrekészségét, akkor joggal elmondhatjuk: 1954- ben különösen a sztahanovista feltételek szabályozása után egyre több dolgozó érte el a sztahánovista szintet. A Szegedi Kenderfonógyárban februárban 112-en, márciusban 181-en, áprilisban 200 fizikai és műszaki dolgozó kapta meg a sztahánovista címet. A számok, az eredmények a munka lendületének fokozását jelzik. Minden hónapban egyre többen érdemelték ki a megtisztelő sztahánovista címet, sőt júniusban 248, júliusban pedig 257 fizikai és műszaki dolgozó büszkélkedhetett a sztahánovista címmel, vagy oklevéllel. Júliusban már 17-en megkapták a Szegedi Kenderfonógyár dolgozói közül a «Kiváló dolgozó» jelvényt. És ezt a kitüntetést az év végéig 67-en tűzhették mellükre. Miniszteri kitüntetést kapott Nagygyörgy Mária igazgató, Kovács 3ózsefné VB-elnök, ördögh Andrásné fonónő és Járófi Jenő, az üzemi kultúrcsoport rendezője. A szegedi Ruhagyárban míg 1953-ban 120 sztahánovista volt, a múlt évben 210 dolgozó kapta meg az oklevelet és 65-en a sztahánovista jelvényt. Tíz dolgozó a »Könnyűipar kiváló dolgozója« kitüntetést kapta. Néhány szóval.. • "A Városi Tanács panaszirodájához 867 panasztevő fordult. A panaszok közül 834-et, elintéztek. 33 kérés, panasz elintézése már az új évben történik. Szeged egészségügyi fejlődésében sokat jelentett a központi ünnepi és éjjeli ügyeleti szolgálat, melyet az elmúlt évben vezettek be, a rendelőintézetben, sürgős esetekben azonnal autóval megy ki az ügyeletes orvos a betegekhez. A rendelőintézet szakorvosi ellátása 1954-ben 289 szakorvosi rendelő órára bővült, ezáltal enyhült a zsúfoltság az egyes szakrendeléseken. A dolgozók jobb betegellátása érdekében 1954-ben létesült a Feltámadás utai körzeti rendelő és a belvárosi Sztálin körüli körzeti rendelet. A női munkavállalók egészségvédelmeit szolgálják az üzemi nőgyógyászati szakrendelések, melyek öt nagyüzemben foly nak. DELMAGYRORSZÁG Egy munkásnő öt éve — az öt éves gyárban Hősi erőfeszítésből, emberek hazaszeretetéből és munkájából, született a gyár, — a Szegedi Textilművek. Szabad haza, szabad népe emelte, s városunk egyik büszkesége lett. 1954 decemberében, épp öt éve most, hogy először megperdültek az orsók. Január 5-én pedig a fonoda is termelt már. Sokat lehetne írni a Textilművek félévtizedéről. Azokról az emberekről, — Vészeli Béla bácsiról, Albert Máriáról és a többiekről —, akik öt esztendőt töltöttek el az ötesztendős Textilművekben. A gyár legelső munkásnői között volt Szegedi Istvánné, született Bakaity Vera. Beszéljünk vele, s rögzítsük jegyzetszerűen, röviden a munkásnő fél évtizedét. Amikor szólni kezd, megállapítja: — Szeretem a gyárat, a gépeket, munkástársaimat. A fonodában érzem a legjobban magam. Most könnyebb munkát végzek, nem a gép mellett vagyok, kisgyermeket várok. Igen, a szíve alatt kis élet sarjad. Micsoda boldogság ez! Pillantsunk azonban vissza az elmúlt időkre. 1949-ben Bakaity Vera mindössze 17 esztendős volt. Tudta, hallotta, hogy új gyár épül. Keltek a kósza hírek. Nem sikerül az a roppant építkezés. Bakaity Vera is látta, hogy emelkedik az üzem fala. Szüleivel is megbeszélte a dolgot és arra határozta el magát, hogy jelentkezik a még épülő gyárba munkásnőnek. 1949. májusát írtuk, szirmait bontotta az orgona, amikor Bakaity Vera is fonótanfolyamra került a lőrinci fonodába. Visszatérve már állt a gyár, amelynek igazán gyönyörű termei lenyűgözték — lenyűgözik most is — a látogatót. Ismerkedtek, barátkoztak a géppel a lányok, köztük Bakaity Vera is. Először ő minőségi ellenőr volt, de kérte magát géphez. Az előfonóba került. Akkor még egy gépet kezeltek, de Balogh Ferencné, leánykori nevén Ézsiás Katalin kezdeményezésére kibontakozott a kétgépes mozgalom. Bakaity Vera a legelsők között volt a két gép kezelésében. Szakmaszeretet is kell ahhoz, hogy jó eredmények legyenek. Bakaity Vera szerette, szereti a munkát. Az élvonalban járt, azok között, akik napi tervüket egyre emelkedő százalékkal kezdték túlteljesíteni. — 1951. április 4-én kaptam a kormánykitüntetést, — mondja —, s boldog voltam akkor. 1951-ben párttag lettem. Még ez évben sztahanovista oklevelet és utána sztahanovista jelvényt kaptam. Az egyszerű szülők egyszerű gyermeke Lengyelországban üdült. Auswitzen át vitt a vonatuk. Aus Vwitz ... Ezrek és ezrek pusztultak el: férfiak, asszonyok és gyerekek, a haláltáborban. Még állnak a krematóriumok, az őrtornyok. Figyelmeztető ez is: »Nem felejtünk, tudjuk, hogy mi a német militarizmus, s harcolunk ellene!« 1951-ben Bakaity Vera művezetőképző iskolába járt, nyolc hónapon át. Becsülettel dolgozott és munkaidő után tanult. Eredményesen végezte el a művezetőképző iskolát is. De továbbra is gépeinél maradt. Nevét jól ismerik az üzemben. Tudnak róla a városban, munkája, élete nyomán. 1952-ben, februárban mellére tűzték a második sztahanovista jelvényt. Abban az évben az Országházban is járt, jól szétnézett Budapesten. Először életében, 1953 januárjától munkamódszerátadó, előmunkás volt az előfonódóban. Harmincöt gépnél dolgozó ember munkáját is irányította, tanította a gyengébben dolgozókat. Nem egy lányt, vagy fiatal asszonyt vezetett be a szakma titkaiba. Jenei Júliát, ezt a dorozsmai lányt is ő segítette, tanította. Jenei Júlia egyik igen szorgalmas munkása ma is a Textilműveknek. 1953 őszén férjhez ment Férje, Szegedi István a XI. sz. Autójavító Vállalat egyik munkása, lemezlakatos. Az esküvőre az előfonósok is adtak ajándékot a fiatal párnak. A fészekrakó fiatalok a Petőfi Sándor sugárúti bérházban kaptak kétszobás, fürdőszobás lakást. — Jóformán lakásberendezés nélkül kezdtük a házaséletet — emlékezik mosolyogva. — Házasságkötésünk után vettünk szobabútort, és takaros konyhabútort. Most új bútorgarnitúra kerül a nagyszobába... Munkánkból, keresetünkből jutottunk ennyire. De örülnek szüleim, is, hogy olyan szépen megvagyunk. Szeret szórakozni, színházba, moziba járni. De a Szegedi család élete sem gond nélkül való. Akad az is, hol több, hol kevesebb. De annyi bizonyos, hogy sokkal több az öröm, mint a gond. Gondolt arra Szegedi Istvánné, Bakaity Vera, hogy ha világra hozza gyermekét, ott hagyja a gyárat. »Sokat töprengtem azon, — mondja —, de nem megyek el, itt maradok ... Gyermekemre majd ügyel az édesanyám, amikor dolgozom. Nem messze laknak tőlünk.« S beszél a fonodáról, munkatársairól. Szinte nem múlik el nap, hogy ne menjen el az előfonodába, ahol éveket töltött el. Ö, a fiatal asszony, a gyár legelső dolgozói közül való. — Most új évet kezd, a Textilművekben a hatodikat. Pozsgai Lászlóné megelőzte az időt Az Urbán-szalag speciál gépe nem zúg a többivel együtt. Kezelője otthon betegágyban fekszik. »Kiírom, mandulagyulladás« — mondta ki az orvos, ellentmondást nem tűrő hangon. Az ágyhoz kötöttség szomorítja a beteget: Pozsgai Lászlónét, de a szalag dolgozóit is. — Nagy szükség lenne most rá — mondja Vojtek Péterné, teremmester. — Befejezés előtt állunk a munkákkal, őrá mindig számíthattunk s úgy elkelne közöttünk most az ő igyekvése, mert nagyon szorgalmas asszony. — Tudom, ismerem — folytatja a teremmester a beszédet. — Most bánkódik otthon, elmondja tízszer is napjában: »miért is lettem beteg?!« Ki az a Pozsgai Lászlóné? A felelet egyszerű. Egy a Szegedi Ruhagyár dolgos, megbecsülésre méltó munkásasszonyai közül. A gyár létrehozásától kezdve ül a varrógép mellett. Az Újszegedi Kendergyárból került a Ruhagyárba. Munkás éveiről hosszú számadást kellene készíteni, ha össze akarnánk adni, mennyi kabátot, munkaruhát és gomblyukat varrt. Röviden csak annyit mondhatunk, hogy megelőzte az időt. 1957 júniusának tervét fejezte be a napokban. Ennyi azonban kevés egy olyan becsületes, igyekvő munkásasszonyról, mint Pozsgainé. De beszéljenek helyette mások. Azok, akik közvetlen munkatársai. — Valahányszor a II-es terembe belépek — mondja Mari Sándorné VB tag. — Pozsgainé rögtön észrevesz. El sem kerülhetem, hogy vele szót ne váltsak. Első szava mindig az: »Hol tartok évi tervemmel?« Számontartja a napi eredményét is, de nagyon érdekli hogyan halad előre. Mikor tudtára adom, hányas esztendőt mutat nála a tervstatisztika és melyik hónapban jár, mindig nagyon örül. Különösen akkor, ha egy-egy nap előnye van hetenként. Ilyenkor gyorsabban szedi a gép alól a munkadarabokat s vele együtt örülök én is. Pozsgainé szorgalmát és jó munkáját dicséri a meós is. Magyari József pedig — a meós — akiről jót mond, az biztosan rászolgált az elismerésre. — Két éve mindig én veszem át Pozsgai Lászlóné munkáját. Bármilyen munkát kap , speciál gépei, sokfajta munkát bíznak rá egyformán, pontosan, hiba nélkül végzi el. Pontossága, ügyessége példa lehet a többiek előtt. November hónapban 190 százalékot ért el Pozsgai Lászlóné. Ez nála nem a legmagasabb eredmény. A 200 százalékot is elérte már sokszor. Munkatársai, Vojtek Péterné teremmester és a szalag összes dolgozói nevében üzenjük Pozsgai Lászlónénak, hogy mielőbbi gyógyulását kívánják, s szeretettel várják. Az új esztendőben is vár rá a munka és munkatársainak megkerülése. Ahol januárban megkezdik a kerékpár alkatrészek tömeges pr'isit Látogatás a Vas- és Fémipari Szövetkezetben A Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezet tagjai már régen teljesítették 1954- es tervüket.. December 15-ig 700 ezer forintos túlteljesítést értek el. Az év utolsó napjáig előreláthatóan egymillió-kettőszázezer forintra emelkedik a tervtúlteljesítés. A részlegekben, — amelyek a város különböző részein vannak, — megállás nélkül folyik a munka. Hogy mi mindent készít a szövetkezet, azt, nehéz lenne az utolsó darabig elsorolni. Mégis meg kell említeni néhány cikket, amelyet jelenleg előállítanak. A Szeged környékén lévő gépállomások vezetői mind a Fémipari Szövetkezethez jönnek, ha valami szükséges nekik. Az üzemek: Falemezgyár, Konzervgyár, Jutaárugyár és a többiek is sokszor hoznak fogaskereket megmunkálni és rendelnek különféle szerszámokat, gépalkatrészeket. A Szegedi Gőzfűrész 40 darab körfűrész-asztalt rendelt. Ezekből több ott sorakozik már a Vadász utcai részleg udvarán, szépen lefestve. Az utolsó darabok befejezés előtt állnak. Ugyancsak a Gőzfűrésznek készít a Szövetkezet 10 darab villanymotorral hajtott láncfűrészgépet. Ilyen gépet rendelt az Ecsetgyár és a Nívó KSZ is. Egyre szépül, gyarapszik a szövetkezet. Új gépeket állítottak üzembe, hogy a szaporodó munkákat gyorsabban végezhessék. A legutóbb üzembe helyezett három új gép, közel 350 ezer forintba került. Az új marógépért, amelyet Zombori Ferenc, kiváló dolgozó kezel —, csaknem 100 ezer forintot fizettek. Két hónapja dolgozik csak: Zombori Ferenc a gépnél. Fogaskerék marást végez gyakran, de minden alkatrészt, amit marni kell hozzávisznek. Nagyon szerény ember Zombori Ferenc. Nem szeret azzal dicsekedni, hogy két gép kezelését vállalta és mindkettőt jól ellátja. A munkáját gátló körülményekről azonban jócskán beszél, így sikerül megtudni, hogy a nagy marógép pontatlanul működő osztófejét visszaküldik az esztergomi gépgyárból, mert ott készült. A Lechner téri részlegnél is baj van az esztergomi gépgyárból érkezett új szerszámpaddal, egyes alkatrészek hiányoznak róla. Ezeket meg kellene rendelni, mert nélkülük csak egyféle műveletet lehet a géppel végeztetni. A szövetkezetben mégis úgy határoztak, hogy a hiányzó alkatrészeket maguk készítik el, mert ha Esztergomból rendelnék akkor csak egy fél év múlva tudnák üzembe helyezni a gépet. Közszükségleti cikkek is készülnek a Vas- és Fémipari Szövetkezetben. Szüret előtt alig győzték szerelni a szőlőpréseket. Most így vannak a hurkatöltőkkel. Sok belőlük a megrendelés, itt a disznótorok ideje. Ebben az évben vödröket és szeneslapátokat adott a szövetkezet a lakosságnak. Most 500 darab kekszsütő készül. Petróleumfőzőt is gyártanak és külföldre is szállítanak belőle majd olyan szép kivitelűek. A jövő évben újabb közszükségleti cikket, kerékpár alkatrészeket készítenek. A szerszámokat ehhez a munkákhoz már most biztosítják, hogy januárban megkezdhessék a kerékpár alkatrészek tömeges gyártását. (R. J.) Képünkön: Zombori Ferenc munkában a marógépnél Pávó Lajos művezető jó munkája Az üzemekben vannak olyan dolgozók, akiknek munkáját nem lehet százalékszerűen kimutatni, de azért mégis ott tükröződik a termelési eredményekben. A Szegedi Erőműben ilyen ember Pávó Lajos művezető. Mindenki ismeri őt. Ha valamelyik gépegységnél, vagy villamosberendezésnél zavarok mutatkoznak, akkor mindjárt Páva Lajosra gondolnak. Ha nincs is szolgálatban, akkor is azt mondják szeretettel, becézve: »A kis Pávát hívjuk be, majd ő megcsinálja.» Így is van ez és éjjel vagy nappal, szívesen segít. Ha olyankor is benn van az üzemben, amikor nincs szolgálatban és kérdezők tőle: »Páva elvtárs már megint benn van?« — akkor kurtán csak annyit felel: »Fontos a munka.« Megtörtént az is, a műszak befejezése után mikor hazafelé tartott, meghallotta, hogy valahol baj van. Visszafordult és segített a hiba kijavításánál. Több olyan újítása is van ami nagy hasznára válik az üzemnek. Sz vcsén adja át mesterségbeli tapasztalatát. A dolgozók szeretik és bizalommal is fordulnak hozzá. Páva Lajos elvtárs munkája sokat jelent a terv teljesítésében. Milán György