Délmagyarország, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-29 / 229. szám
DELMIGYARORSZÁG !ENGEDJÉK MEG, hogy a Délmagyarország hasábjain folyó irodalomtörténeti és történeti vitához, Péter László „József Attila Szegeden“ című tanulmányához hozzászóljak. Teszem ezt mint irodalomtörténész, mint József Attila életének egyik kutatója, s végül, mint a tanulmány egyik lektora. De úgy érzem, szükséges hozzászólnom azért is, mert a vitában néhány elvi kérdés is felmerült, súlyos szavak hangzottak el: „jobboldaliságról“, tudományoskodásról. Hadd idézzem bevezetőben a Szabad Nép 1954. március 15-i cikkének egy mondatát (ismeretes talán, hogy ez a cikk valójában a párt irodalmi plattformja): „Szakítson a kritika azzal a gyakorlattal, mely minden figyelmet csak a hibák elemzésére fordít és szokványos jelzőkkel, vagy vállveregetéssel sikilik el az eredmények mellett“. Persze, ha egy munka gyökeresen hibás, ellenséges nézeteket tartalmaz, természetesen nem fogjuk az eredményeket keresgélni, hanem igyekszünk ezeket a nézeteket leleplezni, érveinkkel szétzúzni. Ismeretes, hogy éppen Szegeden ilyen, velejéig hibás nézetek is felbukkantak például Vajtai István hírhedt Tiszatájbeli cikkében, amelyre ugyan többen válaszoltak, de nézetem szerint a válasz mindmáig csupán általános esztétikai síkon mozgott, s nem számolt le a cikknek ma költészetünket s mai valóságunkat lebecsülő tendenciájával. De fel kell tenni a kérdést: ilyen gyökeréig hamis és téves Péter László tanulmánya is? Vagy olyan munka, mely jelentős eredményei mellett tartalmaz tévedéseket is? ÉLEMP NYEM szerINT az utóbbiról van szó. Senki nem vonhatja kétségbe Péter László jelentős érdemeit a József Attila kutatás terén, senki nem vitathatja el, hogy mindmáig adatokban, életrajzi munkálatokban, gyűjtőmunkában igen sokat köszönhetünk neki József Attila makói és szegedi éveinek ismerete terén. Éppen innen magyarázható, hogy Espersit János című tanulmánya kiadásának szükségességére éppen egyik legnagyobb történészünk hívta fel figyelmünket. Azért üdvözöltük örömmel József Attila Szegeden című tanulmányát, mert ezt is alapvető munkának tartottuk a költő korai éveinek megismerésére. A felkutatott s rendszerbe állított életrajzi adatok sokasága, a közölt anyag sokrétűsége, néhány év eseménytörténetének teljes rekonstruálása teszi érdemét, alapul szolgálhat egy teljes József Attila életrajz munkálataihoz. A tanulmány nem is tűzte ki céljául, hogy József Attila eszemei és művészi fejlődését bemutassa, s a tanulmány közlésre javasolásával is csak az volt a cél, hogy lehetőséget teremtsünk az általa felkutatott adatokon nyugvó további munkához. Ne becsüljük le az adatgyűjtő szorgalmat, az apró tények fontosságát, ne nézzük le azt, aki ilyen apró adatok összeszedéséből kíván alapot adni egy nagyobb szintézisnek. S ezt azért kell megemlíteni, mert a vitában voltak olyan hangok, amelyek éppen Péter László adatgyűjtő munkájának fontosságát becsülték le, „tudományoskodásnak“ bélyegezve azt. A marxista tudomány sohasem becsülte le az alapos kutatómunkát, következtetései és tényei éppen ezek felhasználásán alapultak.EZ PERSZE NEM JELENTI AZT, hogy a felhozott tények valóságértékével és értelmezésével ne lehessen vitatkozni. A Péter László dolgozata körüli vitában úgy látom, a dolgozat fő célját illetőleg és fő eredményeit tekintve nem merült fel ellenvetés. Általában senki sem vonta kétségbe a József Attila életrajz pontosságát és általában a József Attila-értékelést. (Hadd említsem meg, hogy van itt pedig vitatkoznivaló a tanulmánnyal; véleményem szerint például — éppen ellentétben a most folyó vitával — a tanulmányíró kissé túlbecsüli Szegednek a költő fejlődésében játszott szerepét, túlbecsüli az 1922—25 közti irodalmi mozgalmak fontosságát és világnézeti tudatosságát, — tehát ha már kategorizálni akarnánk, inkább „bal“, mint „jobb“oldali irányban torzít.) A vita inkább a dolgozat bevezető fejezeteivel kapcsolatban robbant ki, a vitázók általában keveselték és hibásnak tartották azt a történeti képet, amelyet József Attila korabeli Szegedről Péter László — előtanulmányok híján — az egykorú sajtó alapján ad. Úgy látom, három kérdés alapján. Az egyik: a „szegedi ellenforradalom“ kérdése. Hadd valljam be: az e körül folyó vita számomra szinte érthetetlen, annyira skolasztikusnak, szőrszálhasogatónak tetszik. Alig lehet kivenni elvi magját. Nem tudom másként ítélni a helyzetet: mind a tanulmány szerzője, mind a bírálók egyetértenek ebben a kérdésben. Szeged történetileg valójában a magyar ellenforradalmi erő egyik gyülekező helye, kiinduló pontja. Ezt a tényt magyarázhatják földrajzi, történeti tényezők, de a tény a tény marad. És éppen abból kiindulva, hogy , a dicsőséges, rövidéletű szegedi Tanácsköztársaság megfojtása után Szegeden egy erős ellenforradalmi rendszer rendezkedhetett be, amely kétségtelenül támaszkodott a helyi kulákságra, kispolgárságra, sőt a dolgozó parasztság egyes rétegeire is. kell értékelni és megérteni a haladó erők küzdelmét, az illegális párt erőfeszítéseit és éppen ebben az összefüggésben nő meg József Attila alakja is. És ha már elvi kérdésről kell beszélni, hadd idézzem Nemes DeZső legújabb tanulmányának egy mondatát, ő a második világháborús helyzetről mondja, de az ellenforradalom első éveire is áll: „Ez a bukott uralkodó osztály nemzetáruló politikájának szégyenletes következménye. De csak áltatnánk önmagunkat és becsapnánk saját népünket, ha azt hinnénk és azt hirdetnénk, hogy a magyar népet mindezért semmiféle felelősség nem terheli. Igenis, felelősek vagyunk érte, amit mi kommunisták nem utólag állapítunk meg, hanem a maga idejében is hirdettünk. És nemcsak hirdettük, tudatosítottuk történelmi felelősségünket, hanem az erőnkhöz mérten harcoltunk is e nemzeti szégyen elhárításáért ...“ A MÁSODIK KÉRDÉS a szegedi munkásmozgalom kérdése. Gaál Endre elvtárs érdekes cikkében rámutat arra, hogy nemcsak a szegedi szociáldemokrata párt működött, hanem az illegális KP-nak is voltak meg-megújuló szervezkedési kísérletei, hogy ismét és ismét folytatta a küzdelmet. Bár nem részletezi adatait, azok meggyőzőknek látszanak. De hadd tegyek fel két kérdést; egyrészt: honnan szerezhetett erről tudomást Péter László, ha a történész elvtársak nem publikálták még az erre vonatkozó adatokat? Másrészt: meg kell vizsgálni, milyen erős volt a szervezkedés ezekben az években (1923—25), volt-e és lehetett-e vele József Attilának valami kapcsolata, lehetett-e hatása rá, vagy pedig csak egyes, elszigetelt baloldali szociáldemokraták egyéni hatása volt a folyamat, mely egyéni lázadását lassanként forradalmisággá érlelte? Nagy segítséget jelentene, ha a történész elvtársak kikutatnák, vajon például Horesnyi Lászlóval, Eidus Bentiánnal, vagy József Attila szegedi baráti körének egy-egy tagjával volt-e kapcsolata az illegális pártnak? ! Hogy József Attila mély kapcsolata a párttal későbbre teendő (1925: MSZMP, 1927: Párizs, 1929: belépése a KMP-be), számomra egyelőre nem kétséges. A harmadik probléma — és ezen a ponton a bírálóknak véleményem szerint nagymértékben igazuk van — a szegedi liberális burzsoázia szerepe. Az én véleményem itt az (s a a lektori vélemény adásakor is már az volt, hogy Péter László túlbecsüli a liberális burzsoázia haladó voltát, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonít az uralkodó osztályon belüli rétegharcoknak, és a liberális burzsoáziának az opportunista szociáldemokrata párttal kötött időleges szövetségeinek. Megtévesztő persze, hogy a politikai életben — s különösen a szellemi életben — Szegeden ennek a liberális burzsoáziának hangos szerepe volt; — s nehézzé teszi a problémát, hogy József Attilának ennek körében akadt egy sereg barátja. S ne feledjük el: a liberális burzsoázia ideológiáját képviselő írók (Móra Ferenc, s sokan mások) szubjektíve őszintén harcoltak ez időben az ellenforradalom ellen. A vitának a szegedi liberális burzsoázia szerepére vonatkozó megállapításai általában helyesek, de az ideológiai területen, a kulturális életben fellépő jelenségek árnyaltabb megfogalmazására kell törekedni, s óvakodni kell mindenfajta sematizálástól. Kétségtelen azonban, hogy a tanulmánynak még szűkre szabott kereteiben is élesebben kellett volna állást foglalnia és rámutatni a liberális burzsoázia szellemi téren is megmutatkozó megalkuvására. S ez a probléma az egész József Attila életmű szempontjából is fontos: a költőnek élete későbbi folyamán nem egyszer kellett még szembenéznie a magyarországi liberális, vagy radikális polgárság problémájával. I? ZEK, HA JÓL VESZEM KI a vita fő kérdései. Ami a Horger Antal esetét illeti, nem egészen értem mennyiben gyengíti az összeütközés tényét, ha a tanulmányíró rámutat, milyen színt, milyent áramlatot képviselt Horger az uralkodóosztályon belül. Ö maga mutat rá, hogy Horger személyiségének árnyaltabb rajza mit sem von le az összeütközés osztályjellegéből. Az egész vita, nem kétséges, hasznos útbaigazításokat, szempontokat ad a József Attila kutatás és ezentúl az egész XX. századi magyar irodalomtörténeti kutatás számára. Hadd vonjak le a magam számára legalábbis három tanulságot. Az egyik: az irodalomtörténésznek sokkal pontosabb és árnyaltabban, ugyanakkor nagy elvi szilárdsággal kell vizsgálnia a történeti körülményeket; különösen lényeges kérdés — éppen a két világháború közti magyar irodalom sajátos problémájának megvilágítására — a liberális burzsoázia irodalmi képviselőinek s ideológiájának vizsgálata. A másik: a történészeknek sokkal nagyobb segítséget kell adniok az irodalomtörténetnek. S nemcsak utólagos „leleplezések“ formájában, hanem publikációk sorozatával; — mert mire támaszkodjék a szerencsétlen irodalomtörténész Szeged bármely irodalmi jelenségének vizsgálatában, ha Székely Lajos egy rövidebb tanulmányán kívül nem jelent meg egyetlen komolyabb marxista igényű munka, amely Szeged történetével vagy annak egy részletével foglalkozik? A szervezett együttműködés, az elvtársi segítségnyújtás és nem utolsósorban a történelmi publikációk nagy száma szükséges a munka elvégzéséhez. S hadd mondjam meg, hogy ez nemcsak szegedi probléma. § VÉGÜL: MOST, amikor nagyon komoly harcot kell vívnunk a jobboldali ideológiai jelenségek ellen (hadd utaljak irodalmunk problémáira) kétszeresen fontos, hogy ezt a harcot szívósan, de ugyanakkor HOZZÁSZÓLÁS az írodalomtörténeti vitához 1 Csütörtök, 1955. wept. 79. A DOROZSMAI EMBER... Aki már hatvanegynéhány évet tud maga mögött, az meglett, tapasztalt ember. Ha pedig dorozsmai kubikosról van szó, hozzá kell még tenni azt is: világ járt, Jégtörő Mátyástól az első hóhullásig, sőt sokszor decemberig járták az országot, munkát kerestek. Szent György napkor már mindig kevés volt a betévő. Az asszony a kosár fenekéről szitálta össze a kubikos kenyérnek valót — a rozslisztet, korpát, kukoricalisztet. A bodog — mert csak annak lehetett nevezni e keserű kenyeret — kemény volt és száraz. Szél szikkasztotta napokon át a pesti országúton, fejvánkos volt éjszakánként az árokparton, mert vonatra pénz , az már nem volt. Ha kaptak munkát, megtelepedtek Pesten és ha nem, tovább mentek túl a Dunán, Veszprémbe, Tolnába, Baranyába. Senki nem vette számon, hányszor cserélődött a bőr a meztelen talpon. Mert a bakancs a talicskában volt, sokszor évekig, szárazon, aszottan. Minden év után ránc verődött a homlokra, viaszosabb lett a szempár, s ha nem volt szerencse, akkor az egész évi kereset télen is csak kubikos kenyérre futotta. Sokfelé megfordultak a dorozsmaiak, hírnevet szereztek maguknak jó munkájukkal. Szent igaz: szókimondó a dorozsmai és szavatartó. Amire ő azt mondja, hogy fekete, az fekete, ha akárki állítja is ellenkezőjét, hogy fehér. Úgy mondják — ez a szóbeszéd —, hogy amikor a kubikos fia kimondja az első szót, mindjárt kobozni tanítják. Becsapni ezért nehéz: úgy ismeri a számot, az összeadást, az osztást, mint a talicska szarvát. Ilyen ember lehetett — néhányan esküsznek is rá, hogy ilyen volt — Péter János is. A sors mostoha volt hozzá. Hatvanegynéhány évet élt le legénysorban — asszony nélkül. Nős ember nem is tudja, mi ez. — Hát igen — így hümmög, dünnyög Péter János, majd nagyot sóhajt s hozzáteszi: — Egy koldustarisznya nem futotta kettőre. Mennyi minden, gond, bú, a múlt nyomora van e röpke mondatban: „egy koldustarisznya nem futotta kettőre". Mondom, hatvan egynéhány éves már Péter János dorozsmai kubikos és még mindig a talicska szarvát fogja most a falu tőszomszédságában, a Szegedi Téglagyári Egyesülés egyik telepén. — Nem nehéz ez a munka, csak annak, akinek szokatlan — így vélekedik ma is és a nyolc darab százast minden hónapban zsebre gyűri. Most már telne asszonyra is, de hát az a hatvan egynéhány év... ebből ugye ért ember is, asszony is. A minap, pontosan szeptember 27-én haragra gerjedt Péter János. Odavágta a talicskát a földhöz, segítségül hívta az aprószenteket, dobbantott lábával. — Aki nekem azt mondja, hogy a dorozsmai ember nehéz ember, azt szemen köpöm! így mondta, ilyen nyersen, érdesen. Aztán lejjebb hagyott a haragja és csendesebben folytatta: — Lehet, hogy a dorozsmai ember, az nyakas... lehet. Mert megérti az a másikat még a szeme villanásából is. De hogy megelégedett ember, az biztos. Nem beszélt a kubikos kenyérről, nem szólt a múltról, sem a jelenről, a villamosról, ami Szegedről ma már kijár a faluba, hanem körülnézett és kezébe vette a ceruzát. Megnyálazta. — A nevem azt nem tudom leírni, oskolába nem jártam — dünnyögte, majd szép számokkal 400-at rajzolt a kölcsönjegyzési ívre. — De a számokban otthon vagyok, na! — tette még hozzá s az aláírás helyére egy keresztet tett. — Ilyen a dorozsmai ember! !Kezdem most már megismerni a dorozsmai embert. Ha süvegem lenne, meg is süvegelném őket. Egy kicsit nyakasak talán, de nem felejtették el a múltat, a kubikos kenyeret. Péter János után mintha búcsújárás lett volna, jött a többi dorozsmai, a számot tudók, az írást ismerők voksukat, pénzüket adták ennek a hazának, a jövőnek. Hogy miért tették, ezt legjobban az öregebbek, a volt koldustariszoi', kubikos kenyéren élő, aszott arcú, világjárt régi kubikosok tudják. Na és a fiaik is. Mert hát aki a gyereket kiskorában kobozni tanítja, az néha beszél fiatalságáról, a régi időkről is... (Förgeteg) Megjelent a Propagandista szeptemberi száma A Propagandista szeptemberi száma közli Demcsák Sándor: Iparunk műszaki fejlesztéséért c. cikkét, amely a technikai fejlődés fő kérdéseivel foglalkozik A Propagandista munkájához c. rovatban megjelent Wirth Ádám: A marxizmus— leninizmus az emberi kultúra és tudomány fejlődésének legnagyobb vívmánya. Gönyei Antalné: A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása — fordulat a magyar nép történetében és Csikós György: hogyan tanítsuk a marxizmus —leninizmus alapjai tanfolyamon a tőkés kizsákmányolást? c. cikke. A fentieken kívül közli még a folyóirat Máté János: A mezőgazdasági termelőszövetkezet fölénye az állattenyésztésben a kisparaszti gazdaságokkal szemben; Balogh Elemér: A vallás társadalmi gyökerei; Illés Lajos: Fejlesszük a propagandisták beszédkultúráját c. cikkét. Ismerteti az atomerő békés felhasználásával foglalkozó genfi értekezlet eredményeit, a pártfőiskola gazdaságpolitika tanszékének vitáját és foglalkozik a pártoktatás időszerű problémáival. . Újabb bemutatót tart szombaton este 7 órakor a Szegedi Állami Nemzeti Színház. Bernard Shaw, a nemrég elhúnyt nagy angol színműíró Warrenné mestersége című színdarabját adják elő. ASSZONYOKNAK. Új őszi és téli divatcikkek őszre és télre több olyan cikket hoznak forgalomba, amelyekből tavaly hiány volt. Tizenkét új fazonú női és gyermek között sapka kerül forgalomba. Már gyártják a tavaly hiába keresett báránybőrből és panofixből készült szőrmekocsmákat. Velúr-kalapot is lehet majd vásárolni. Sok különböző ízléses és jó minőségű gyapjú és tiszta selyem sál közül válogathatnak majd a vásárlók. Iparunk készíti már a nejlonból szabott harisnya- és melltartókat. Estélyi és alkalmi ruhákhoz vállpánt nélküli melltartókat is készítenek. Nagy mennyiségben kerülnek forgalomba zippzáras férfiingek és nyakkendők is. Marhahúsból készült ételek Gulyásleves Fél kilogramm marhahúsból 3—4 személynek bőséges és ízletes levest készíthetünk. Kanálnyi zsírban hagymát párolunk, amikor megpirult, paprikát teszünk hozzá. Felengedjük vízzel és belerakjuk a kockára vágott húst. Legalább egy óra hosszat főzzük, hogy a hús jól megpuhuljon. Petrezselyem gyökeret, répát, krumplit teszünk bele és egy fél kiskanálnyi darált köménymagot. nagy tapintattal és türelemmel vigyük, hogy ne kompromittáljuk .baloldali“ túlzásokkal, hogy ne taszítsunk el a velünk dolgozó, hasznos munkát végző kutatókat. Márpedig meg kell mondanom, hogy a Délmagyarországban folyó vita néhány cikkének hangja, türelmetlen, s nem áll meg a hibák kijavításánál, hanem egy szerintem hibáival együtt is hasznos s jószándékú tanulmány tévedéseit általánosítva és felnagyítva, elhamarkodottan ítéli „jobboldalinak“ és „apolitikusnak“. Szabolcsi Miklós a Magyar Írók Szövetsége kritikai szakosztályának vezetője (A keményt egészben is használhatjuk, de akkor előbb külön edényben főzzük ki, és csak a levét öntsük a leveshez.) Akkor sózzuk a levest, amikor a hús már egészen puha. Tálalás előtt főzhetünk bele csiperke-tésztát is. Göngyölt marhahús Töltött rostélyosnak is nevezik. Ízlésesen, szépen tálalhatjuk, megéri a kevés többletmunkát, amelybe az elkészítése kerül. Veszünk egy kiló szeletelhető marhahúst. Otthon vékony, egyenletes szeletekre vágjuk. Kiverjük, besózzuk. A levagdalt maradék húsdarabokat megdaráljuk, vöröshagymával, petrezselyemmel zsíron pároljuk. Megszórjuk borssal, kevés főtt rizst is keverhetünk bele. Főtt tojást kockára vágunk, ezt is hozzátesszük. Egész tojást is tehetünk minden szeletbe, amikor már előzőleg az előbbi töltelékkel a hússzeleteket megkentük. Hosszúkás rúdformára összegöngyöljük, tiszta cérnával a végét összekötözzük és zsírban kisütjük. Krumplival, rizzsel, párolt káposztával köríthetjük. Adjunk hozzá savanyúságot. Vjfatlan pulóver 6—8 éves kisfiúknak Anyaga: Kb. 20 dkg birkás gyapjú. A mintás részt 3-as kötőtűvel kötjük. Mintája csavarkötés. 1. sor: 6 fordított, 1 sima, 1 fordított, 1 sima, 2 fordított, 4 sima, 2 fordított, 1 sima, 1 fordított 1 sima stb. Páros sorokban simára simát, fordítottra fordítottat kötünk. A 3. és 5. sor azonos az elsővel. A 7. sor ugyancsak az első sorral azonos módon készül azzal a különbséggel, hogy a négy sima szemet átcsavarjuk úgy, hogy az első két szemet segédtűre emeljük, a következő két szemet a leemelt szemek előtt lekötjük, majd a leemelt szemeket is lekötve tovább dolgozunk a következő 4 simáig. Azokat ugyanígy átcsavarjuk. A következő sorban ismételünk az 1. sortól. Patent kötéses részeit 2‘A-es tűvel 2 sima és 2 fordított váltakozásával kötjük. A gallért a nyakkivágás felszedett szemeibe kötjük. Zippzárat varrunk bele. (A minta a Kötésművészet című lapból való.)