Délmagyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-01 / 152. szám

Szegeden és környékén 32 ezer jegyet vásároltak a szabadtéri játékokra A városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén jóváhagyták a színház 1959—60. évi műsortervét A városi tanács végre­hajtó bizottságának tegnapi ülésén többek között a Sze­gedi Nemzeti Színház múlt évi munkáját vitatták meg. Az elmúlt évadról Tury Géza, a művelődésügyi osz­tály vezetője terjesztett be értékelő jelentést. Ennek megvitatásában a Művelő­désügyi Minisztérium szín­házi főosztályának képvise­lőink kívül több színházi szakember is részt vett. A megjelentek a több órás, alapos vitában részletesen kifejtették álláspontjukat. Egyöntetűen megállapították, hogy a Szegedi Nemzeti Színház az elmúlt évadban tovább fejlődött. Több, helyes politikai mon­danivalót tartalmazó dara­bot adtak elő megfelelő szín­vonalon. A közönség — Hód­mezővásárhelyen is, ahol változatos műsort mutattak be — többször elismeréssel nyilatkozott a színház tevé­kenységéről. Ez a fejlődés azonban még egyenetlen. A további eredményeket azon­ban a belső szervezetlenség, a vezetés hiányosságai még akadályozzák. Vaszy Viktor, a színház igazgatója tájékoztatta a végrehajtó bizottságot a várható sze­mélyi változásokról az új évad kezdete előtt. Az operai együttestől nem távozik senki, sőt a buda­pesti Operaháztól előrelát­hatóan egy-két személy jön a színházhoz. A prózai együttes Kiss Fereccel erő­­­södik. A prózai részlegtől­­ György László, Holl János,­­ az operettrészlegtől pedig­­ Balogh Rózsa válik meg.­­ Családi okokból távoznak. f Ezután a végrehajtó bi­­­zottság jóváhagyta az új s színi évad műsortervét. 1 A nagyszínházban öt pró­zai darabot mutatnak be. " Ezek: Shakespeare: Romeo 7 és Júlia, Calderon: Zala- i meai bíró, Lawrence és Lee (amerikai írók): Aki szelet­­ vet, Ilf és Petrov: Szovjet 1 milliomos (Magyarországon ;• először mutatják be), vala­­m> mint egy később meghatá­rozandó mai témájú magyar 7 darab. Az operai tagozat 1) Horusitzki Zsigmond: Bá­thory Erzsébet, Leoncavallo:­­ Bajazzok, Puccini: A kö­­_­peny, Wagner: A bolygó­­ hollandi c. operáját, vala­­­­mint Rossini: A sevillai bor­­­­bély c. vígoperáját mutatja­­ be. Négy nagyoperett szere­­­­pel még ezenkívül a jövő­­ évad műsorán. Ezek: Hervé­­s Nebántsvirág, Kálmán: Ma­­v­rica grófnő, Frimi amerikai­­ szerző: Rose Marie és Plan­­quette: Cornevillei haran­­­gok-A Kamaraszínházban fő­­­­ként könnyed, szórakoztató jellegű darabokat mutat­­j­­ak be. A Kamaraszínház műsorát­­ a végrehajtó bizottság kö­vetkező ülésén vitatják­­ meg.­­ A színi évadot egyébként­­ szeptember 24-én Erkel­ í Bánk bán operájával nyit­­­­ják. A bérletezést már au­­­gusztus elején megkezdik. A színház munkájával kapcsolatos vita, illetve ha­tározatok után Tari János, a végrehajtó bizottság elnö­ke beszámolt a szabadtéri játékok előkészületeiről. A műszaki munkák, a közön­ségszervezés megfelelő ütem­ben haladnak. Az ország minden részébe eljutottak a propagandaanyagok. Igen élénk az érdeklődés az egyes előadások iránt. Az érdeklődésre jellemző, hogy Szegeden és környé­kén tegnapig 32 ezer jegy kelt el, úgyhogy a szombati napokra, vasárnapokra kitű­zött előadásokra már jegyet alig lehet kapni. Érdekes tü­net, hogy mind Szegeden, mind az ország különböző részein főleg a drágább ,­­negyven, ötven forintos je­gyeket vásárolják. Több je­gyet árusító vidéki IBUSZ- fiók ismételten kért ezek­ből a negyven, ötven forin­tos jegyekből. Véglegesen megállapodtak a moszkvai balett műso­rában is. Az »Esmeralda« c. balettet mutatják be Szegeden a szabadtéri játé­kok keretében. A végrehajtó bizottság még több, aktuális ügyet vi­tatott meg tegnapi ülésén. Új vonalú, mattszőke barszekrények, dohányzóasztalok Szegedről Megnyerték a tetszést az Orvosiműszer VTSZ asztalosműhelyének készítményei Még a múlt év végén ke­rült kapcsolatba a Fővárosi Bútor, Hangszer és Sport­szer Kiskereskedelmi Váll. az Orvosiműszer Felszerelés és Gyermekkocsi KTSZ-szel Megrendelte annak asztalos­műhelyétől néhány bútorda­rab mintapéldányának elké­szítését. A kapott tervraj­zok alapján készített bár­szekrényt, dohányzóasztalt és rádióasztalt még de­cemberben leszállította a szövetkezet. A bútorokat a Budapesten nemrég meg­nyílt lakásművészeti bolt­ban állították ki. A fővárosba szállított da­rabok mindegyike új vonalú, modern, kisbútor, formájá­ban is elüt a megszokott régitől. Még színezésük is más. Fehérített tölgyfából készülnek, a külsejük tehát ezüstszínű vagy mattszőke. Belül mahagónira politúro­­zottak. A bárszekrénynek önműködően kapcsoló belső világítása van, a rádióasztal felső részébe gramofon vagy magnetofon süllyeszt­­hető. Alul a lemezeknek és szalagoknak jut hely. Az alacsony bútordarabokat a divatos vonalú »kecske«-lo­­bakkal látták el. A fővárosi Bútor Kiske­­­eskedelmi Vállalat tetszését megnyerte a szegedi ktsz munkája és 150 ezer forint értékben rendeltek bárszek­­rényeket, dohányzóasztalo­­kat, könyvszekrényeket és zeneszekrényeket. I iíllilK­lenforradalom­ (UllU) leverésekor elesett harca­ U sok temetésé­ről. Az Ország­ház előtt ál­­­­lították fel a 18 vörös katona és vörös őr ravatalát. A gyászszertartá­son a munkások nagy tö­megei mellett a népbiztosok is csaknem teljes számma megjelentek. A Szocialista- Kommunista Munkások Ma­gyarországi Pártja nevében Hamburger Jenő búcsúztatta a mártírokat: »Ti, akik az első hívó szóra, avagy hívás nélkül lelkesen, mámorosan siettetek fegyverrel a keze­tekben a dolgozó milliói uralmának védelmére, és az életet, glóriás mártírjai lesztek a dicsőséges magyar forradalomnak«. Két óra hosszáig tartott a lenyűgöző pompájú gyászmenet az Or­szágháztól a Kerepesi­ teme­­tőig. Itt az Internacionálé hangjai mellett bocsátották le sírjukba az elesett hősö­ket. Az elesettek helyébe új harcosok állnak. A Mis­kolci Munkás c. lap­nak éppen mai száma közli, hogy a Borsod megyei soro­zás nagy sikerrel folyik. Az­­ eddigi négy sorozónapon 3000 embert soroztak be. Új lap jelent meg Szeged utcáin: Szegedi Új Nemze­dék a címe és Milotay Ist­­ván a főszerkesztője. A kor­­­­mány hűséges támogatója­­­­ként mai számában Buda­pestet a »nemzetietlen«, a­­ »bűnös« fővárost ostorozza. ’ Újabb ellenkormány van ki­­_ alakulóban. Az elégedetlen polgárok Varjassy vezetésé­­­­vel összeállították a minisz­terek listáját. Lovászi Már­­­­tont jelölték miniszterelnök­­­­nek. A Vörös Újság mai száma az el­­ sQJQ L akik a huligán-csordák láza­­­dását levertétek, akik mil­lók ügyének védelmében odaadtátok a szívetek véré 3 Szerda, 1959. július 1. Háromnapos országos erdészeti vándorgyűlés Szegeden Kiosztották az idei Bedő Albert-díjakat Hajókirándulás a mártélyi erdőbe Látogatás a szegedi faipari üzemekben Közel 400 vendég, többségük zöld erdészruhában járt­kelt három napig Szegeden, és többen kicsit csodálkoztak hogy miért éppen Szegeden tartja az Országos Erdészet Egyesület — immár harmadszor — vándorgyűlését. Igaz a Mátrában, Bükkben, vagy a »Bakony rengetegeiben« több erdő van, mint a Csongrád megyei Állami Erdőgaz­daság területén. Az alföldi erdősítés, az ipari célokra al­kalmas nyárfa — amelyet korábban szinte kizárólag kül­földről hoztunk be —• termelésének, a Tisza-, a Maros­parti hullámtér fanemesítésének megbecsülése nyilvánult meg azonban abban, hogy mintegy 30 erdőgazdaság szak­emberei Szegeden találkoztak. Vasárnap délután a Sze­gedi Nemzeti Színház Ka­maraszínházában nyitották meg a vándorgyűlést. A megnyitón részt vett dr. Ba­lassa Gyula miniszterhelyet­tes, az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője, Fe­hér Lajos, az MSZMP Csongrád megyei bizottságá­nak másodtitkára, Paczuk István, a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának elnökhelyettese, Var­ga József megyei vadászati és erdészeti felügyelő is. Vi­da László, a Csongrád me­gyei Erdőgazdaság főmérnö­kének bevezető szavai után . Mad­as András, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke számolt be az egyesület munkájáról. Beszédében rá­mutatott arra, hogy az egye­sület, amelynek taglétszáma két év alatt kétezerről há­romezer fölé emelkedett, egyre tevékenyebb és ered­ményesebb munkát fejt ki. Az Erdészeti Egyesület szak­képzett tagjai — mint mon­dotta — általában a kultu­rális központoktól távol eső helyeken dolgoznak és nem csupán az erdőgazdálkodás­sal kapcsolatos feladatokat ismerik, hanem az adott vi­dék általános problémáit is, amelyek megoldásához szá­mos esetben hozzájárulnak. A beszámolóhoz többen szóltak hozzá, majd Madas András Kocsárdi Károlynak, a Valkói Erdészet vezetőjé­nek, dr. Babos Imrének, az Erdészeti Tudományos Inté­zet osztályvezetőjének és Sáli Emilnek, az Erdészeti Főigazgatóság főosztályveze­tőjének átnyújtotta az 1959. évi Bedő Albert-díjakat és az azzal járó ötezer forintot. Ezután a vándorgyűlés rész­vevői Boda Józsefnek, a Csongrád megyei Erdőgaz­daság igazgatójának ismer­tetését hallgatták meg a gazdaság munkájáról, fejlő­déséről, az ipar számára­­ egyre hasznosabb tevékeny­­­­ségéről. Hétfőn reggel igen kelle­­­­mes és érdekes szakmai ki­rándulásra indultak a ván­dorgyűlés részvevői. A Tasi­­hajóval ragyogó időben mentek fel a Tiszán, amely­­­­nek bal partján a Szegedi Vízügyi Igazgatóság kezelé­sében lévő hullámtéri füzest, valamint a csatornafásítást tekintették meg. E látogatás alkalmával és Forgó László,­­ a Szegedi Vízügyi Igazgató­ság vezetőjének szakmai tá­jékoztatója nyomán mód nyílt arra, hogy az erdészek megismerjék a helyszínen részleteiben is a »vizesek« ártéri feladatait. A vendé­gek ezután a Csongrád me­gyei Erdőgazdaság mártélyi hullámtéri erdőtelepítéseit és felújításait — füzeseket, nyárasokat, tölgyeseket — látogatták meg. Kedden délelőtt a vendé­gek ellátogattak a Szegedi Falemezgyárba, majd a Csongrád megyei Erdőgaz­daság ásotthalmi erdejében megtekintették a gépesítési bemutatót. A vándorgyűlés alkalmával rendezték meg az ásotthalmi erdészeti szak­iskola fennállása 75. évfor­dulójának ünnepségét, ame­lyen megjelent dr. Balassa Gyula miniszterhelyettes is. Az iskola hallgatói közül többet megjutalmaztak. 1 (Markoviié Tibor felv.) Megérkeznek a vándorgyűlés résztvevői a mártélyi erdőbe Tanuljunk egymástól K­üldjünk mérnököket, műszakiakat ország­­­­járásra, külföldre, hogy sok értékes szakmai tapasztalatot szerezzenek« — javasolták többen a szegedi üzemek és vállalatok mér­nökei közül a Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetsége városi intéző bizottsága által ren­dezett egyik tanácskozáson. A műszakiak a velük foly­tatott beszélgetés során több­ször felteszik a kérdést: va­jon mi kerül többe: a kül­földre küldött mérnökök, szakemberek útiköltsége, na­­­­pidíja, vagy a külföldön­­ megtalálható technológiai el­járások, üzemszervezési ta­pasztalatok stb. hazai kísér­letezése, a kutatásra fordí­tott költség? Észrevételeik, kérdéseik csak részben helyesek. Ami a külföldi utakat illeti, egy régi szólásmondással válaszo­lunk: addig nyújtózkodha­tunk, ameddig a takarónk ér. De mindjárt hozzátes­­­szük: ez a takaró egyre na­gyobb, s olyannyira növek­szik, hogy ma már a sze­gedi vállalatvezetők és mű­szakiak közül is többen el­látogathatnak szomszédos, sőt távolabbi országokba is. A Kéziszerszámárugyár ve­zetője, Pántya József Lip­csében járt, a Falemezgyár vezetői Csehszlovákiában, a Délrosz igazgatója Bulgáriá­ban, mások a Román Nép­köztársaságban, vagy a Szov­jetunióban jártak és szerez­tek hasznos tapasztalatokat. Míg elismeréssel szólunk a minisztériumok által biztosí­tott külföldi utazási lehető­ségekről — amelyet még ugyan korlátoz a deviza­hiány —, hozzátesszük, hogy a vidékiek részére bővíteni lehetne a kiküldetési lehető­ségeket. De addig is kielé­gíthetjük a tapasztalatcsere­igényt egyéb formákban is. Így tág lehetőségek állnak rendelkezésünkre például ha­zai tapasztalatcserék lebo­nyolítására. Sajnos azonban, míg egyes vállalatoknál az ország határain túlra tekin­getnek, elhanyagolják a ha­zai lehetőségeket, s még ter­vük sincs tapasztalatok át­vételére. A Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesüle­tek szegedi intéző bizottsága, vagy a különböző szakcso­portok néha szerveznek ta­nulmányi kirándulásokat. Ezek mellett rendeznek sok értékes előadást, szakmai vi­tát. Neves szakemberek tar­tanak szakmai előadásokat Szegeden, azonban mégsem kielégítő az előadások iránti érdeklődés. Többnyire csak az idősebb műszaki gárdát találjuk a hallgatóság kö­zött. A fiatalok — akiknek talán fogékonyabbnak kel­lene lenniök az út iránt — sokan tudomást sem vesz­nek ezekről az előadásokról, amelyekből sokat tanulhat­nának. S leginkább ők a né­ha túlzott külföldi út rajon­gói. Pedig az után sem nyújtják ki mindig kezü­ket, amit könnyen elérhet­nének. N­emcsak az országon túli, fővárosi vagy egyéb vidéki üzemek­től lehet hasznos tapaszta­latokat átvenni. Akad Sze­geden, »házon belül« is kö­vetésre, elterjesztésre méltó munkamódszer. Ezeket több­nyire még keresni sem kell, mégsem kapnak eléggé utá­na a szakemberek, nem él­nek a lehetőséggel. Persze nem mindig csak nekünk van átvenni valónk, mi is adhatunk másoknak jó dol­gokat, amelyeket hasznosít­hatnak a népgazdaság ja­vára. Egyes műszakiak azt mondják, hogy a hasznos országos tapasztalatok átvé­telét gátolja a többi között némely üzemi vezető túlzott takarékossága. Sajnálják az útiköltséget, a napidíjat a kiküldendő mérnököktől, technikusoktól. Nem takaré­kosság az ilyen garasosság! Egy három-négynapos út költsége néhány százasba kerülhet. A szerzett és ide­haza alkalmazott tapasztala­tok, munkamódszerek azon­ban ezreket, tízezreket hoz­hatnak. A kapitalisták drága költségen ipari kémeket csempésznek a konkurrens üzemekbe. Nehéz pénzeket fizetnek egy-egy gyártási eljárás, szabadalom megszer­zéséért. Nálunk valósággal ingyen adják a hasznos ta­pasztalatokat, és azok elter­jesztéséből senkinek sem származik kára, sőt az egész népre hasznosak. A jövőben fel kell szá­molni a múltból ismeretes és egy-két helyen ma is meglévő­­ tapasztalatcsere­­módokat, amikor inkább üdülőkirándulás volt a test­vérüzem látogatása, mintsem tanulmányút. Olyan dolgo­zókat, szakembereket küld­jünk tapasztalatcserére, akik­nek szükségük van erre és­ hasznosítani is tudják a lá­tottakat. A­mikor tapasztalatcseré­ről beszélünk, nem­csak a műszakiak, mérnökök tapasztalatainak kicserélésére gondolunk. S nemcsak a másik, a szom­széd gyár jó módszereinek átvételére, hanem a saját üzemen belüli tapasztalatok elterjesztésére. Igen sokan vannak az olyan munkások, akik figyelemmel kísérik a szaklapokat, szomszédaik munkáját, s ha hasznos dol­gokat látnak, minden továb­bi nélkül maguk is alkal­mazzák munkájukban. Az ilyen munkásoktól sokat le­het és kell is tanulni. Hány öreg szakmunkás van, aki az évtizedek során a tapasz­talatok egész tárházát gyűj­tötte össze. Kérjük, adjanak át ezekből fiatal munkatár­saiknak, s fiataljaink merít­senek ebből a bőséges for­rásból. G­azdasági és társadalmi szerveink többé-ke­­vésbé foglalkoznak a tapasztalatok elterjesztésé­vel. Az üzemi szervek azon­ban többnyire csak felfelé tekintgetnek. Azt nézik, mit javasolnak, mire utasítanak fentről. Következésképp, hogy miért vállalják a fele­lősséget, vagy mire adnak pénzt a felsőbb szervek. Lépjünk ki ebből az önállót­­lanságból, a felelősségválla­lás tologatásából. Kezdemé­nyezzünk bátrabban a szege­di üzemekben. Jó politikai és szervező munkával teremt­sük meg az új elterjesztésé­nek feltételeit és szorítsuk ki a régit, a maradit. Ne sajnáljuk a tandíjat sem, mert sokszorosan kamatoz­hat a »kiadott« pénz. N. P.

Next