Délmagyarország, 1962. április (52. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-01 / 77. szám

3 Vasárnap, tMt. április 1- Ki a népszerű ember? írta: SIKLÓS JÁNOS Beszélgetés Jánossy akadémikussal E­rre a kérdésre nem le­het egy bővített mon­dattal felelni. Nem­csak azért, mert jelen eset­ben nem kedvelt filmsztárról vagy labdarúgó-zsonglőrről van szó, hanem közéleti sze­replőről. Olyan vezetőkről, akikre emberek sorsa, egy járás, város ügye-gondja, vagy szövetkezet élete, jö­vőre van bízva. De azért is nehéz a tömör válasz, mert a kérdésről többirányú véle­ményt mondottak el a meg­kérdezett személyek. Mit mondanak a pártmun­­­kások? Több elvtárs véleménye szerint ma a népszerűség egyik elenged hitetlen alkotó része a becsületesig és az emberszere­tet, am­ely párosul az elvhiiggel és rátermett­séggel.­­Ezzel a mondattal hosszú gondolatsort fejez­tek k­i. Becsületeség. Feltételezi az egyenes jellemet, mely éhe­z körülmények között sem inog meg, a olyan em­bertípust jelent, aki vallott elveivel szemben nem cselek­szik másként. Tehát nem ha­zudóséi­k adott körülmények hatására, s önös érdekeit ké­pes a közösségi érdekkel összhangban megtartani. Ezt a fogalmat egészíti ki az em­­berszeretet. Mert aki nem szereti az embereket, nem tudja megérteni bajukat, pa­naszukat, és ennélfogva nem is tud a bajok orvosaként fellépni, küzdeni, dolgozni maguk ügyéért, gondjáért — hidegen hagyják az emberi sorsok. Aki viszont képes arra, hogy elgondolkozzék az egyes ember panaszán is, lelkileg is azonosuljon a va­lóban bajban levővel, az ké­pessé válik arra is, hogy se­gítsen. Persze ennek az el­lenkezője is igaz: aki telje­síthetetlen kérésekre őszin­tén, szemtől szembe felel, az szereti az embereket, mert nem vezeti félre őket valót­lan, homis véleménnyel. Pél­dául számtalan ember jön és lakásügyében kér megol­dást. Az eset sürgőssége vagy kevésbé súlyossága szerint adódik a válasz: kevés a la­kás, s ezt a keveset a leg­rászorultabbak kapják. De mert a panaszon nincs a legrosszabb körülmények kö­zött, jogos igénye ellenére sem tud a város részére la­kást biztosítani. Lehet, hogy ez a panaszos megsértődik, és egyáltalán nem tartja népszerűnek ezt a választ, helyesebben a válaszadót. De vajon népszerű cselekedet-e, ha ígérnek valahol és nem tudják teljesíteni? Ez csak időleges népszerűség lehet, s ha a lakáspéldánál mara­dunk ... egész rövid ideig népszerű a felelőtlen ígér­gető, és egyáltalán nem az emberszeretet buzog belőle teljesíthetetlen ígérgetések­nél, hanem az emberek­­ fel­ültetése­. H­iába, nagyon régi igaz­ság, hogy csak an­­­nyit lehet elosztani, amennyi van. S bármilyen gyorsan épülnek a nagy há­zak, a lakáshelyzet gyöke­res meg­javításához tíz-tizen­öt­ esztendő kell.­­De mind­járt hozzá is tehetjük: az anyagi javak nagymértékű termelése érthetően felkelt újabb és újabb igényeket. Tehát nem az igények szü­lik a javakat — mint évek­kel ezelőtt ezt gondoltuk —, hanem a már előállított ja­vak teremtik az új és új igé­nyeket. Ha nem látnánk Sze­geden, hogy egymás után húzzák fel a három-négy­emeletes házakat, akkor az emberek nem igényelnének fürdőszobás, összkomfortos lakásokat. A televízió igénye nálunk még 1948-ban sem merült fel. Csak azután je­lentkezett tömegméretű igény, amikor a tudomány és az ipar előállította a televí­ziót.) E kis kitérő után — mely ugyan nem vág szorosan a témához — érdemes megállni az elvhűség gondolatánál is. Ki az elvhű ember? Ha rö­viden fölélnénk, azt mond­hatnánk, hogy akinek van elve, tehát meggyőződése és azt soha nem hagyja el. De ilyenkor rendszerint valami nagy dologra gondolunk: a burzsoá vaskalodában is ki­tartani a vallott kommunista elvek mellett, mint az illega­litás idején. S miután a kommunista elvek győzedel­meskedtek hazánkban, most már­ az elvhűség amolyan régi -avult« terminológia. Csakhogy ez rendkívül nagy tévedés. Az elvhűség — bár másként jelentkezik­­— ma éppen olyan nagy jelentő­ségű tényező, mint a felsza­badulás előtt volt. Néhány gyakorlati példát ennek bizonyítására, a szo­­cialista világnézet általános térhódítása hazánkban sok millió embert érint, akik vallják ezt az elvet és hűsé­gesek is. S ennek az ellen­kezője is megvan, a burzsoá világnézet, melyet szintén százezrek cipelnek magukkal, sőt újabb százezreknél a kettő keveredik egymással. Elvi kérdés-e, hogy nekünk, a marxista—leninista világ­nézet védelme és igazságai­nak bizonyítása érdekében minden helyzetben és min­den esetben elvhű emberek­nek kell lenni? Igen, elvi kérdés! Ezt milliók látják így és gyakorolják helyesen. De ki ne ismerne olyan em­­­bert, aki egy-egy adott tár­saságban, ahol többféle em­ber foglal helyet, enyhén szólva megfeledkezik elvei­ről és azt a polgári nótát fújja, amit a másik. Azután, ha visszatér a kommunista környezetbe, akkor azonnal ráakad vallott elveire. Azt hiszem, hogy van ilyen em­ber, i­gaz-e az, hogy a párt­tagság nem járhat és nem is jár előnyök­kel? Igaz. Annyira igaz, hogy Szegeden megkérdezhetünk ezrével kommunistákat, a va­lamennyien azt mondják, hogy ez az elv helyes, mert a kommunista éppen elvi meggyőződésénél és öntuda­tánál fogva ad többet a kö­zösség ügyéhez, mint a­ ke­vésbé öntudatos ember. Na­gyon furcsa »elv« az, ami­kor olyasmit hallunk.­­Meg­érdemelném, hogy egy jobb állást kapjak, hiszen én már annyit dolgoztam a köz ja­vára«. Ilyen kijelentéseknél természetszerűen valami baj van a vallott elvekhez való hűségben. Elvekben és gyakorlatban is azt valljuk, hogy az ön­tudatban és műveltségben gazdag ember egyformán­­ vi­selkedik mindenütt. Munka­helyén, baráti körben és­­ magánemberként« is. De ta­lálkozunk olyan esetekkel is, amikor valaki­­ magánem­bert« válik« és ebben a mi­nőségben olyasmit megenged magának, amit — enyhén szólva — elítélnek az egy­szerű emberek. Leittasodik, züllik, családjától elvonja a keresetet, feleségét lenézi. Az ilyen embernél az elvhűség­­gel szintén baj van. Nem tartozik a túlságosan elvhit emberek nagy táborá­ba az, aki véleményét csak az illető háta mögött meri megmondani és a szemébe nem, vagy a szemébe éppen mást mond. Az ilyen ember kettős véleményével számol,­va soha nem lehet tudni, hogy most melyik a valódi, és voltaképpen milyen elvi alapon áll a kettős vélemény hangoztatója? Ezek az életből vett apró példák is szemléltetően bizo­nyítják, hogy az elvhűség semmivel sem kisebb jelen­tőségű most a kommunista mozgalomban, mint régen az illegalitás rendkívül nehéz körülményei között. A rátermettség sem hagy­ható figyelmen kívül. Egyre szélesebb körben válik köz­­hangulattá, hogy egy-egy ember értékét, tekintélyét és megbecsülését a­z általa vég­zett munka értéke határozza meg. Vagyis a reá hívott te­rületen milyen eredmények születnek, hogyan élnek az ott dolgozó emberek. Tehát a munka, a tudás, a szocia­lista rendszer iránti hűség a mérce. Ott, ahol a rátermett­séggel baj van, rendszerint a párt általános népszerűsége mögé bújik a kevésbé alkal­mas ember, és párttagságát használja fel tekintélyének növelésére, holott éppen vég­zett munkájával kellene nö­velnie a párt tekintélyét. Csak a munkájához értő, szorgalmas, megfontolt em­bereknek van igazán tartal­mas tekintélyük, népszerű­ségük. Én a pártmunkások vé­leményében ezzel kap­csolatban egy megál­lapítás, amely i& hangzik: »Akit elveiért, magatartásá­ért a becsületes emberek sze­retnek, ugyanezért a becste­len, ellenséges elemek félnek tőle, de jó tulajdonsága, be­csületessége és hozzáértése folytán még a becstelenek is kénytelenek elismerni­. Ebben a véleményben az is kifejezésre jut, a népszerű­séget nem lehet felfogni úgy, hogy mindenkinek egyfor­mán legyen népszerű egy ve­zető. Rendkívül nagy hiba lenne, ha valaki arra töre­kedne: ő mindenki előtt nép­szerű akar lenni- érthető módon ez nálunk, a szocia­­lizmus építésének ebben a fázisában még nem is lehet­séges. Társadalmi, világné­zeti és — ebből következően — szubjektív okoknál fogva sem. A dolgozó emberek többsége előtt népszerű em­ber — valóban népszerű. A megkérdezett pártmun­kások véleményét azzal a megjegyzéssel zárjuk le: igen megszívlelendő az a megállapítás, hogy népszerű az, aki nem törekszik nép­szerűségre. Mert a népi*erőT­séghajhászás előbb-utóbb elv* jelenségre is, és később jel* lemtelenségre is vezet. Az olcsó népszerűség pedig olyan, mint a légbuboréki az első rezdülésnél szétpukkan­ Mit mondanak az újság­írók? Megkérdeztük őket is, mint a közvélemény formá­lóit, hogy miként véleked­nek a kérdésről. Az elhang­zott véleményekből néhányat itt is közreadunk. Szellemét és nagyon igaz megállapítás, hogy a párt politikája nép­szerű, e politika gyakorlati népszerűsége azon múlik, hogy milyen emberek hajt­ják végre... Népszerűek-e, vagy népszerűtlenek. Ebből a megállapításból mindjárt azt a következtetést is la­ve­rrhat­j­uk, a népszerű párt­politikához sokat lehet tenni helyileg, hogy még népsze­rűbb legyen, de a párt nép­szerűségéből igen sokat el is lehet venni helyileg. Ez az embereken múlik. Azo­kon, akik üzemben, hivatal­ban, termelőszövetkezetben, községben és járásban e pártpolitika gyakorlati al­kalmazásán fáradoznak. A mi tapasztalataink szerint megyénkben nagyon sok — jó értelemben vett — nép­szerű ember dolgozik, és szerencsére számuk napról napra gyarapodik. A­z első pillanatra mellé­kes tényezőnek lát­­szik egy másik meg­jegyzés, mely szerint egy vezető ember nem lehet aszkéta jellem, mert ha so­ha nem mosolyog, ha min­dig borús, elveszti környeze­­tének szimpátiáját. Hiszen a mogorva embertől, bármi­lyen jószándékú is, általá­ban félnek az emberek, vagy legalábbis tartózkodnak. El­mondják az újságírók, hogy ismernek olyan közéleti sze­mélyeket, akik a­­ padlásra járnak nevetni«. Egyébként nagyon tisztességes, jó elv­társak, becsületes munkásai a köznek. De mivel körülöt­tük minden megfagy, ko­morságuk, enyhe pesszimiz­musuk folytán, ezért feszült légkörben dolgoznak, élnek, sajnos, környezetükkel együtt. Ebből is kitűnik, hogy egészen kis dolgokon múlnak lényeges kérdések, mint ahogyan az élet is egy­szerű, apró kérdéseken mú­lik, hiszen minden nagy, sorsdöntő kérdés epró, mil­liónyi mozaikból tevődik össze. Hasznos megjegyzés, hogy a népszerűség megkívánja a műveltséget és a sokoldalú érdeklődést. Mert valaki mi­nél műveltebb, és széleskö­rű érdeklődéssel bír, annál mozgékonyabb és optimis­tább. Az ilyen embert rend­­szerint szeretik, szívesen be­szélnek vele, és elmondják véleményüket olyan dolgok­ról is, amelyeket egy zárkó­zott ember előtt soha nem tennének. Különösen, ha ez a jó tulajdonság egyszerűség­gel, magatartásbeli szerény­séggel párosul. Ha ez nincs meg, akkor a népszerűségből egy­ jókora darab hiányzik. Mert hiába okos, párthő, tisztességes ember valaki, ha ugyanakkor pökhendi, gőgös, vagy nagyzási hóbort­ban szenved stb. Sajnos, ar­ra is van példa, hogy az egyszerűséget és a szerény­séget esetenként összekeve­rik az engedékenységgel, a haversággal, és imitt-amott az elvtelenséggel is. Isme­rünk olyan embert — han­goztatják az újságírók —, aki népszerűségét, helyeseb­ben szerénységét úgy pró­bálja igazolni, hogy vezető létére «összehaverkodik« kü­lönböző emberekkel... olyan bretyl szellemet ala­kít ki, hogy sajnos, már-már elveszíti vezetői tekintélyét. A bratyizás, és e komolyta­lanná váló haverkodás egyetlen vezető embernek sem növeli a népszerűségét. Ellenkezőleg, egészen kön­­­nyen eljut oda a vezető­, hogy rákapnak, »ráismer­nek« és utasításaira, intéz­kedéseire — különösen ál­lami és gazdasági vonalon — esetleg fittyet hánynak. M­it szólnak erről a kér­désről az állami ve­zetők? Az olcsó és a tartalmas népszerűség közötti különb­séggel kezdték el. Szerintük az olcsó népszerűség meleg­ágya az ígérgetés, a teljesít­hetetlen kérések előli elvte­len kitérés a közigazgatás­ban. Nyomban hozzátették, hogy ilyesmivel — sajnos — lehet találkozni, de ennek az ellenkezőjével is, amikor az állampolgár előadott pana­szát ridegen, gorombán, a hatalom pozíciójából utasítja vissza egy-egy tisztviselő. Ez nem a tartalmas népszerű­ségre való törekvés, hanem a magyar államapparátus kompromittálása. A tartalmas népszerűséget valahol ott keresik, hogy az állampolgárok igényeit, kí­vánságait lehetőség szerint az államigazgatás a maga adottságaival, eszközeivel elégítse ki, de ahol ez nem lehetséges, ott ne sajnálja az időt ahhoz, hogy megbeszél­je a panaszossal, miért nem tudják ügyét elintézni. En­nek következtében a pana­szos úgy távozik — ha dol­­gavégezetlenül is —, hogy engem emberszámba vettek, megbeszélték velem, miért nem tudnak segíteni. Ennek igen jó példáit lehet tapasz­talni a társadalombiztosítási szerveknél is, ahol a tiszt­viselők nem kímélik idejü­ket, egy-egy üggyel eseten­ként órákat is eltöltenek. Ez minden fokon a szakszerve­zetek népszerűségét szol­gálja. Az államigazgatásban dolgozók elmondták azt is, legfontosabb problémájuk például, hogy a tanács tö­megszervezeti tevékenységét jobbá tegyék, hogy a válasz­tópolgárok körében nagyobb becsülete és ennélfogva tisz­telete legyen a tanácsrend­szernek. Nem sorolom tovább a megkérdezettek véleményét. Az elmondottakból körülbe­lül kiderül, hogy a közfunk­­cionárius népszerűsége nem is olyan egyszerű kérdés. Na­gyon sok jó tulajdonsággal kell rendelkeznie a közfunk­­cionáriusnak, hogy népszerű legyen. Ehhez az alapkellé­­kek adottak. A párt politi­kája egészséges, az emberek millióinak véleményére tá­maszkodik. Közéletünk sze­replői tisztességes, jószándé­kú emberek, akik munká­jukkal igyekeznek helyileg még hozzáadni ehhez a nép­szerűséghez- Ez az esetek többségében sikerül is, van példa azonban arra is, ami­kor ez nem sikerül. A kérdés felvetése minden­esetre jó arra, hogy vala­mennyien elgondolkozzunk fölötte, és egy kicsit saját munkánkon, magatartásun­kon is. Ha ezt elértük cik­künkkel, akkor ebben a fon­tos kérdésben lapunk is tett egy szerény lépést. V A magyar fizikának rangja van a világban Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat helyi csoportja ál­tal rendezett fizikus- és ma­­tematikustalálkozón részt vett Jánossy Lajos akadé­mikus, az atomfizika jeles hazai művelője, hogy a Sze­gedi Tudományegyetemen megbeszéléseket tartson a kutatásaival kapcsolatos kvantummechanikai és rela­tivitáselméleti kérdésekről. Munkatársunk felkereste Jánossy professzort, hogy tá­jékoztassa a Dél-Magyaror­­szág olvasóit a magyar fi­zika fejlődéséről, valamint saját kutatásairól. — Milyen terü­le­teken fejlődött leginkább a ma­gyar fizika felszabadulá­sunk. 1943 óta?__________ — Természetesen csak váz­latos felsorolást lehet adni erre a kérdésre — válaszolta Jánossy Lajos —, mivel több területen is jelentős eredmé­nyeket értünk el. Mégis ta­lán a legfontosabbak közül való, hogy különösen az utóbbi tíz évben megnőttek a kísérleti fizika lehetőségei mind anyagi, mind pedig a szellemi bázis tekintetében, évek óta működik már a Szovjetuniótól kapott kísér­leti atomreaktor, s a vele szerzett tapasztalatok fel­használásával épült az úgy­nevezett nul teljesítményű reaktor Olyan modern be­rendezések állnak tehát a kí­sérleti fizikusok rendelkezé­sére, amilyenek azelőtt so­hasem. Ugyanakkor persze az elméleti fizika is szépen fejlődött. — Azt jelenti ez, hogy a magyar fizika lépést tud tartani a nemzetközi szín­vonallal? *~* _____ — Több szempontból igen. Régebben az a hiba uralko­dott nálunk, hogy túl sok dologba fogtunk bele, és sze­rényebb lehetőségeink kizár­ták a kimagasló eredmények elérését. Most viszont a kellő koncentráltság követ­keztében jó néhány terüle­ten eljutottunk a világszín­vonalra. Hogy csak kettőt említsek: a szerves moderá­­torok tek­in­tetében, vagy a fény természetének kutatá­sában, melyhez hasonló mun­ka másutt alig folyik. Szó­val a magyar fizikának rangja van a világban. — Mint a Központi Fi­zikai Kutatóintézet igazga­tója, milyen szerepet lát intézménye számára a ma­gyar fizika fejlődésében? ^-Elsősorban éppen a KFKI kutatómunkáját hoztuk össz­hangba a világszínvonallal. De az intézet szerepe nem­csak egyre fokozódó tudomá­nyos tevékenysége általl nö­­vekszik, hanem nagy hatást gyakorol például a vidéken folyó munkára is. Akik meg­fordulnak az Intézetben, ér­tékes tapasztalatokat szerez­nek, megismerkednek a leg­korszerűbb berendezésekkel, és saját kutatásaikban épp­úgy, mint oktatómunkájuk­ban, a legmesszebbmenőkig hasznosíthatják ezeket. Ezért is fontos az erők koncentrá­lása, s e tekintetben is fel­becsülhetetlen a központi kutatóintézet szerepe. — Hogyan viszonyul ez a törekvés az oktatási in­tézményekben vécéért munkához? — S­­okszor felmerült már, hogy hol jobb az oktatás, az egyetemeken, vagy az inté­zetekben? Pedig az ilyen be­állítású kérdésfeltevés hely­telen. Az viszont kétségte­len, hogy a kutatóintézetek látszólag elvontak kádereket az oktatástól. Ez az átmeneti jelenség azonban megszűnt, s most már az intézetek­ben folyó káderképzés vis­­­szahat az egyetemekre, s erősíti azok oktatómunká­ját is. — Végül arra kérüü­k, hogy néhány szóval szá­moljon be jelenlegi kuta­tásairól, és szegedi lát­oga­­tásának céljáról. _______ — Az utóbbi időben sokat foglalkoztam statisztikával,» e tárgykörből írt könyvem kézirata már el is készült. Évek óta leköt a fény alap­vető tulajdonsogainak, kettős természetének vizsgálata. Munkám elméleti és kísér­leti kutatást igényel. Szegedi utazásom célja egyrészt a kvantummechanika problé­máinak, másrészt a relativi­­táselméktel összefüggő új elgondolásaim megbeszélése volt. E kérdések iránt so­kan érdeklődnek, így a sze­gedi találkozás a budapesti és helybeli fizikusoknak, va­lamint matematikusoknak sajátságos lehetőséget nyúj­tott megtárgyalásukhoz. Ku­tatásaimmal kapcsolatban vettem fel az érintkezést Szőkefalvi Nagy Béla akadé­mikussal, a Szegedi Tudo­mányegyetem professzorával, akinek kutatásai a matema­tika területén közel esnek az én jelenlegi kutatásai­mhoz. Fehér Kálmán (Webmarm (elv.) Jánossy Lajos szegedi látogatása alkalmával Szőkefalvi Nagy Béla akadémikus társaságában

Next