Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-02 / 284. szám

Fúrótorony az aszfalton Készülnek a földalatti szellőző nyílásai A Belváros egyik legszű­kebb, sikátorszerű utcáját, a Vármegye utcát néhány nap­ja Diesel-motor dübörgése tölti be. Az utca közepén fúrótorony magaslik, a for­galmat pedig egy nagy táb­la zárja le, melyen a követ­kező felírás olvasható: „Or­szágos Földtani Kutató és Fúró Vállalat, Miskolc. IX. pártkongresszus brigád”. Ez a tábla augusztus óta Bu­dapest több pontján volt látható. Először a Blaha Luj­za téren tűntek fel. A brigád a földalatti gyors­vasút építkezésének egyik fontos feladatát végzi. Szel­lőző és víztelenítő nyíláso­kat fúrnak. Eddig nyolc ilyen aknát készítettek el, dolgoztak többek között a Rákóczi út autóáradatá­ban is. A fúrógép szovjet gyárt­mányú, hatvan lóerős motor hajtja. Az óriási tengelyt csörlő emeli ki. Feltűnik az ötmázsás tengely végén a fúrófej, belül üreges, az üreg nedves kaviccsal teli. A bi­zonyíték, hogy folyómeder volt erre régen, s ilyen ta­lajra épült a Belváros jó része. Ahogy elkészülnek egy szakasszal, nyomban besül­­­lyesztik az acélcsövet, s azt hidraulikus prés sajtolja le­felé. A szellőztető aknán ke­resztül ventillátorok hajtják le az alagútba a tiszta le­vegőt. Matematikai enciklopédia A Szovjetunióban 1367 vé­géig négykötetes matemati­kai enciklopédiát adnak ki 20 000 példányban. Az en­ciklopédia felöleli a mate­matika fejlődésének törté­netét az ősi geometriától kezdve egészen a Moszkvá­ban ez év nyarán megtar­tott nemzetközi matematikai kongresszus anyagáig. Az enciklopédia nem idő­rendi sorrendben közli az anyagokat, hanem a mate­matikai ismeretek különbö­ző területei szerint csoporto­sítva. Mind a négy kötet ezer-ezer oldal terjedelmű lesz. Az enciklopédiát gaz­dagon illusztrálják. Terjed a Pannónia kincse Terjed a Pannónia kincse a szegedi járásban is. A me­gye szőlőtermesztői előtt már évek óta nem ismeret­len fogalom ez a név: Pan­nónia kincse. Az egyik leg­jobb új, külföldön is elis­mert magyar csemegeszőlő­­fajtát jelöli. Eddig azonban oltványa, szaporítóanyaga éppen az óriás kereslet mi­att elérhetetlen volt a ter­melők számára, legutóbb az üllési Kossuth Tsz kapott nagyobb oltványszállítmányt ebből a fajtából. A mostani téli telepítési szezonban tíz kataszteri holdat ültetnek be a különleges csemegével. „Hol volt maga 1956-ban?” Ilyet is kérdeznek a szabálysértési előadótól A szabálysértési tárgyalá­si napok, a péntek és a hét­fő sosem marad üres — ha úgy tetszik: ügy nélküli — a II. kerületi tanácsnál sem. Galgóczy Dezsőné dr. sza­bálysértési előadó alaposan felkészül tárgyalásaira, hogy döntéseit körültekintően hozza meg. Érdekes, hogy bizonyos szabálysértési ügyek előfordulása időszak­­hoz kötött, például a terme­lői igazolvány nélküli áru­sítás a piacon. Rendszerint ilyen szabálysértésekkel a tavaszi hónapokban találkoz­nak az ellenőrök. A 200 fo­rinton aluli értéket képvise­lő lopás, sikkasztás, csalás és orgazdaság szabálysértése már arányosabban oszlik el, sőt esetenként ezek közül egyik-másik szórványosan, vagy h­­osszabb kihagyással fordul csak elő. Ugyancsak időszakhoz, fő­leg a szeptember elsejét kö­vető hetekhez vagy augusz­tus elejéhez kötött az­ isko­lakerüléssel kapcsolatos sza­bálysértési ügyek tárgyalása. Ekkor derül ki, hogy egy­­egy nebuló minden reggel elment otthonról, csakhogy az iskola mellé, míg a szü­lők úgy tudták, hogy nincs vele semmi probléma az is­kolában. Ilyen ügyet ezen az őszön 27 esetben tárgyaltak a II. kerületi tanácsnál, s bizony a szabálysértésért ka­pott összegek érzékenyen érintették azokat a szülőket, akik gyermekük iskolába menését nem ellenőrizték, pedig arra okuk lett volna az előzmények alapján. Méretes-e a hal? A halászati és horgászati rendelkezések különféle megsértése is az időszakos ü­gyek közé tartozik, hiszen a tilosban horgászni, mére­ten aluli pontyot, harcsát, süllőt, kecsegét, márnát ki­fogni nem lehet. Ilyen ügyek tárgyalása is volt az idén, s túl azon, hogy esetenként ki­rótták a megérdemelt bírsá­got, a tett­ színhelyén elko­bozták a horgászfelszerelése­ket­ is, amelyek bizony oly­kor borsos, több száz forin­tos értéket képviselnek or­sóval és üvegbottal. A házirend, a köztisztasá­gi és az egészségügyi rendel­kezések megsértése, ha nem is mindennapos, de van be­­te'g. A TI. kerületi tanács is súlyos ezreket, sőt milliókat ölt évek óta, hogy a kül­területeken aszfaltos gyalog­­hia­dón közlekedjen a lakos­ság. A kocsiútnál magasab­ban kiképzett gyalogjárdán azonban sok utcában, példá­ul Rókuson megáll, vagy visszafolyik a víz, mert egyes házakból a kocsiútra hordják a salakot, s ezzel eltol.­ik a vk. lehetetlenné te­szik, hogy a víz akadálytala­nul elfolyjon. Az­ ilyen sza­bálysértőket szigorúan is kell bírságolni, hogy meg­­tanulják egyszer s minden­korra a köz érdekét megbe­csülni. Ugyanilyen elbírálás alá esnek azok is, akik a küvacTészí’é­ zö­gy­ében cselek­szenek, vétenek, mert az ut­cára kihordott szemét vagy kiöntött, szennyvíz mindenki érdekét, egészségét sérti. A mutató kibillen ... A vásárlók megkárosítása a mérésnél, a számolásnál, az áru minőségének megron­tása azon szabálysértések közé, elbírálás alá tartozik, amelyek nem hagynak sem­mi kétséget az előadóban, hogy elkövetőjüket szigorú­an meg kell bírságolni. A próbavásárlások előbb-utóbb leleplezik azokat, akik vis­­­szaélnek a vásárlók bizal­mával. Volt ilyen eset a II. kerület egyik presszójában, az­ olcsóbb likőrt a drágább áráért mérték. Egy fűszer­üzletben viszont arra let­tek figyelmesek a vásárlók, hogy a csípős szalámit épp­úgy rádobják a mérlegre, mint a kenyeret, s ilyen esetben a mérleg mutatója a vásárló rovására „billen” ki. Sőt egyik helyen a mér­leg „nyelve” az alapállásból előbbre játszott, s mindunta­lan egy dekával kevesebbet mért­­ a vásárlók kárára. Természetesen ilyen esetben a hibáért mindannyian fele­lősek az üzletben dolgozók, viszont azt bírságolják meg, aki éppen mér és rajtakap­ják a hiba elkövetésén. Nem feketére megy... S persze vannak olyan szabálysértők, akik, miután leleplezték őket, és kirótták rájuk a megérdemelt bírsá­got úgy reklamálnak és szaladgálnak ide-oda, hogy közben a szabálysértési elő­adót nem éppen hízelgő szó­val, vagy levéllel illetik. Egyiket-másikat figyelmez­tetni is kell, hogy viselked­jen komoly, felnőtt ember módjára, és vállalja a kö­vetkezményeket a cseleke­detéért. Előfordult, hogy va­laki így apellált.: „Hol volt maga 1956-ban?” — kérdez­te a szabálysértési előadótól. — Középiskolás tanuló voltam még — mondta, s az illető rögtön lehűlt, mert látta, hogy nincs kapaszko­dója, amellyel beleköthetne a döntés igazságába, az elő­adó személyébe. Egyesek vi­szont azt hiszik, hogy a sza­bálysértésért kirótt bírság összege az előadó zsebébe kerül, mert ilyeneket mon­danak: „Csak bírságoljon meg, kedvesem, nyugodtan, hogy maga több feketekávét ihasson!” Mások pedig zárt borítékban küldik vissza, ajánlott levélben a felülbé­lyegzett befizetési lapot, ter­mészetesen az előadó nevére címezve, ilyen sorok kísére­tében. ..Köszönöm végtelen kedvességét...” A befizetési lapot forgatva viszont kitű­nik, hogy azon oszlopokba írva számoltak, mégpedig ultiparti alatt. Szerencsére az ilyen jelen­ségek nem gyakoriak, mert a szabálysértők túlnyomó többsége, ha magában mér­gelődve is, de igazat ad az előadónak, aki munkájában helytáll, és döntéseit a köz érdekében teszi. L. F. Díszítse otthonát, képeit, festményeit, kereteztesse Szövetkezetünknél. Szeged, Nagy Jenő u. 6. Bizományi Áruház mellett. OLCSÓ ÁRAK. KIVÁLÓ MINŐSÉG, BO VÁLASZTÉK. jcS. 99 Gazdag áruválaszték, újdonságok A kereskedelem felkészülése az évvégi csúcsforgalomra Decemberben az idén is csúcsforgalomra számítanak a kereskedelemben. A sze­gedi üzletekbe az átlagos­nál nagyobb mennyiségű áru érkezett, s a hónapban még további szállítmányokra szá­mítanak Az alapvető élelmiszerek­ből — előzetes tájékoztatás szerint — minden igényt ki tudnak elégíteni. Lisztből, cukorból — több féle vá­lasztékban — megfelelő készletek állnak rendelke­zésre. Figyelemmel a ser­tésvágási szezonra, van elég rizs, szemesbors, fűszerpap­rika, asztali só. Ugyancsak megemelt keretekből bizto­sítják a fogyasztók sertés­hús-, marhahús-, vágott és és élőbaromfi-szükségletét. A húsipari vállalat termel­­vényeit: a csemegeszalámit, a gyulai kolbászt, a páros­­debrecenit és a virslit a szokásosnál nagyobb men­­­nyiségben lehet vásárolni. Gondoskodtak a tej és tej­termékek zavartalan ellátá­sáról, csupán sajtból 25 féle választék áll a vásárlók ren­delkezésére. A lakosság téli szükségl­etének bi­ztosít­ásá­ra több mint 600 vagon jó­­minősé­gű rózsaburgonyát tá­roltak. Elegendő dióból is kerül forgalomba, csupán mákból nincs megfelelő készlete a kereskedelemnek. Édesség, fenyőfa, italok A mikulás, karácsony, szilveszter és újév, az esz­tendő utolsó és egyben ha­gyományosan ajándékozásra szánt ünnepei. Az üzletek­ben máris ízléses csomago­lású télapó- és egyéb figu­rák, csizmácskák, különleges édességek zsúfolt polcai vár­ják a vásárlókat. Télapó­figurákból, s hasonló áruk­ból több mint 80 mázsa, szaloncukorkából 400 mázsa kerül forgalomba. A szalon­­cukorka-mennyiség fele csokoládébevonatú, illetve krémmel töltött. S hogy le­gyen mit díszíteni a csil­logó öltözetű finomságokkal, december 10. után árulni kezdik a fenyőfákat is, ame­lyekből az idén 14 ezer mé­ter kerül forgalomba Szege­den. Gondoskodnak a dolgozó háziasszonyokról is: az ün­nepekre n ezer tortakarikát és kétezer krémeslapot ren­delt a kereskedelem, ugyan­akkor 0 ezer mákos- és di­­ósbeiglit hoznak forgalomba. A „felemelt” italigény ki­elégítéséről 11 ezer üveg pezsgővel, 4 ezer üveg hab­zóborral, 8 ezer üveg ür­­mössel, fia ezer üveg külön­böző fajta borral, s 800 hektoliter hordósborral, 100 hektoliter különbözőféle li­kőrrel, több mint ezer hek­toliter sörrel s négyezer üveg „Fesztivál gyöngye” el­nevezésű desszertborral gon­doskodik a kereskedelem és a vendéglátó vállalat. A déli gyümölcsök közül citromból folyamatos az­ el­látás. a napokban várják 3 vagon narancs, kisebb men­­­nyiségű füge és banán érke­zését is. Játékok, háztartási cikkek A karácsonyi vásár idejé­re több mint 3 millió fo­rint értékű árut szállított a Sport- és Játék-nagykeres­kedelmi Vállalat az üzletek­­be. A megszokott játékokon kívül az idén első ízben hoz­nak forgalomba nagyobb mennyiségben elektromos játék vasu­takat, és azok tar­tozékait. Műanyag építőjáté­­kokból gyermek- és felnőtt­­korcsolyákból is bő a vá­laszték, s több mint ezer darab ródlival várja a ke­reskedelem a vásárlókat. Játékárusításra a Klauzál téren, a Lenin körúton, a Dugonics téren mozgóáru­sokat állítanak be, a volt Tisza áruház Széchenyi téri helyiségében pedig ideigle­nes árusítást rendeznek. Korlátlanul lehet­­ vásá­rolni Horizont, Star, Favorit és Orion 651 típusú televí­ziókészüléket, az Orion AT 550 és a Delta-készülék csak korlátozott mennyiségben van. Az­ ismert típusú rá­diókból van elegendő, több száz Orion táskarádió ér­kezésére is számítanak. / •­* ORO > A háztartási, műszaki cik­kek közül kapható már az NDK kávéőrlő, és hamaro­san az üzletekbe kerülnek a hazai gyártású kávéőrlők is. Az RO 3 típusú háztartási robotgépből elegendő van, s rövidesen forgalomba hozzák az elektromos fogkefét is. Hőpalackokból és kisebb belföldi gyártású villamos­­háztartási készülékekből ele­gendő van, így a különféle villanyvasalókból, főzőla­­pkból, NDK kenyérpirítók­ból és NDK merülőforralók­­ból ki tudják elégíteni az igényeket. Bőven áll rendel­kezésre a sokfajta kará­csonyfadísz és karácsonyfa­izzó, s a napokban megkez­dik a karácsonyfa-állványok árusítását. Mosógépekből, centrifu­gákból és különféle hűtő­­szekrényekből — a 40 literes kivételével — megfelelő mennyiség van az üzletek­ben, még ez évben várható a 220 literes egyiptomi hű­tőszekrény beérkezése is. Kávéfőzőkből a karácsonyi vásár idején sem lesz ele­gendő, hasonlóképpen kevés lesz továbbra is a zománco­zott üst A hazai gyártású pipere­cikkeken kívül gazdag vá­laszték lesz a lengyel koz­metikai árukból, s kisebb mennyiségű francia áruk ér­kezésére is számítanak. Kevés a gyermek­nadrág és a kabát A ruházati boltok több millió forint értékű többlet­megrendelést adtak fel, női és férfi konfekcióárukban a felkészülés kielégítőnek mondható. Sláger a női ted­­dyber bunda, a Grabona műbőrkabát. Van elegendő szőrmés és szőrme nélküli télikabát, szivacskabát, fésűs és kártolt kosztüm, szövet- és flanellruha, férfi szövet­­mikádó, és gyermekkészruha. Sajnos azonban alig lehet hozzájutni, mert kevés van belőle, a lastexnadrágház, a 6—16 éves korú leánykák­nak való nadrágokhoz, vala­mint a bakfisoknak való ká­káihoz. Minteg­y 4 millió forint ér­tékű többletet rendeltek da­rab és divatárukból. Így a szokásosnál több női svájci és bolyhos áru, gyermekáru, gyermek pamut és perionszá­las tréningöltöny, női és gyermek creppnylonharis­­nya-nadrág gyermek pamut harisnyanadrág lesz az üz­letekben. Az ajándékozásra legin­kább használatos férfi-, női és gyermeksálak, a nyakkendők, kesztyűk, táskák, pénztár­cák, női fehérneműk, kötött­áruk, megfelelő választékban vásárolhatók. A cipőkereskedelem is job­ban felkészült mint tavaly. Férfi-, női­ és gyermekcipők, gumicsizmák, női divatcsiz­mák, papucsok állnak a vá­sárlók rendelkezésére. A kereskedelem az év végi csúcsforgalom zavartalan le­bonyolítása az árumennyiség biztosításán túlmenőleg a zökkenőmentes árusításról is gondoskodik. Kisegítő pénz­tárakat, ideiglenes árusító helyeket és elárusítókat al­kalmaz, hogy a vásárlók gyorsan, torlódás nélkül jut­hassanak hozzá a megvenni szánt cikkhez. K. J. Közérdekű­ kérdések: A sertéshizlalda kitelepítése A szemétszállítás korszerűsítése Szeged lakóit foglalkoztatja a sertéshizlalda kitelepíté­sének ügye. A hizlalda ugyanis jelenlegi helyén — a fő­vá­roskapu előtt, a szeged—budapesti főút mentén a város esz­tétikája, levegője szempontjából — egyáltalán nem elfogad­ható. Erről is, akárcsak a szemétszállítás helyzetéről, kérdé­seiről ismét több olvasónktól érkezett észrevétel szerkesztő­ségünknek. A két közérdekű témáról Árvai József, a Szeged m. j. városi tanács vb-elnökhelyettese a következő tájékoztatást adta a Dél-Magyarországnak. A város vezetése a sertés­­hizlalda indokolt máshova telepítéséért eddig m­ár sok­szor eljárt. A hizlalda kitele­pítésének kérdésében a vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága 1962-ben határozatot hozott. Ebben a hizlalda máshova telepítése 1970 vé­géig szerepelt. Azóta ez az ügy állandóan napirenden volt. A városi tanács végre­hajtó bizottságának illetékes osztálya a kitelepítés előké­szítéséért tanulmányter­v­et készített a VÁROSTERV-vel, amely szerint az új, de a je­lenleginél nagyobb teljesítő­­képességű hizlalda a Fehér­tói Halgazdaság szomszédsá­gában, illetve a főközlekedé­si út és a vasút közelében kerülne megvalósításra. Az élelmezésügyi minisz­terhelyettes az ügyben ta­valy levelet küldött dr. Biczó Györgynek, a városi tanács vb-elnökének. A levél megál­lapítja, hogy a körülbelül 70 millió forintba kerülő ríj­akostelep helyett a kérdés megoldására a környékben levő sertéshizlaldák kisebb­mérvű bővítésével kerülne sor, a város vezetésének ér­tesülése szerint 1975-ig. A mai helyén megszűnő szegedi sertéshizlalda terü­lete másirányú — kívánato­san faipari jellegű — ipari telepítésre lenne gazdaságo­san felhasználható. A sertés­­hizlalda megszüntetése jelen­legi helyén megteremti az egyik feltételét az E 5-ös nemzetközi főútvonal szegedi átkelési szakasza rekonst­rukciójának, illetve esetleges nyomvonal-korrekciójának is. A Szegeden alkalmazott szemétszállítási mód viszony­lag korszerű. A pormentes szemétszállításba bevont te­rületeken KUKA-Skoda gép­kocsikkal szállítják a szeme­tet. Sajnos, a meglevő por­mentes szemétszállító gép­járműállomány igen elhasz­nálódott. A pormentes sze­métszállításba bevont terüle­tek szemétszállításán kívül további területek bekapcso­lása szükségessé teszi új gép­kocsik munkába állítását. Ehhez azonban nem áll ren­delkezésünkre elegendő szá­mú pormentes szemétszállító autó. A városi tanács ilyen irányú igényét igen korláto­zottan tudják csak kielégíte­ni. A népgazdaság jelenlegi lehetőségei az idén csak egy új szemétszállító autót biz­tosítanak a városnak. Ez a fejlesztés szükségletét azon­ban nem elégíti ki. A harma­dik ötéves tervben évenként további egy-egy Skoda-KU­­KA szemétszállító autó mun­kába állítása szükséges, s ezt remélhetően biztosítani tudja a városi tanács. A szemétgyűjtő tartályok megfelelőbb — higiéniku­­sabb, esztétikusabb — elhe­lyezésére a városgazdálkodá­si vállalatnál tervezetet ké­szítenek. E szerint a szemét­­tartályok a kapualjakból ki­kerülnének és a lakótömbön belüli parkterületen lenné­nek elhelyezve. Az elgondo­lás lényege, hogy egy telje­sen zárt, ajtókkal ellátott építmény — bokrokkal, zöld növényzettel körülvéve — szolgálna a szeméttartályok tárolására. Utazási erezmény egyetemistáknak Az 1966—1967-es tanévben 15 ezer egyetemista kapja meg hazánkban a Nemzet­közi Diákszövetség igazolvá­nyát — határozta el a KISZ intéző bizottsága. Ennek bir­tokában 30 százalékos vas­úti kedvezménnyel utazhat­nak a szocialista országok­ba. Az Expressz Ifjúsági Utazási Iroda útján ezenkí­vül 1000 egyetemistának te­remtenek lehetőséget arra, hogy külföldre utazzon. Ez­zel együtt 1500 hallgató, va­lamint 500 hazánkban ta­nuló külföldi ösztöndíjas kedvezményes üdüléséről gondoskodnak hazánkban. (MTI) DECEMBER 2„ PÉNTEK

Next