Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-01 / 77. szám

AZ MB 8 ÖSZ9HZÉSE Szegediek kitüntetése Hazánk felszabadulásának 22 éves évfordulója alkal­mából tegnap délután Budapesten, az Elnöki Tanács hatá­rozata értelmében, a Művelődésügyi Minisztériumban a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki dr. Ketske­­méty István egyetemi tanárt, a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem Természettudományi Kara Kísérleti Fizikai Intézetének professzorát és dr. Duró Lajost, az egyetem Bölcsészettudományi Kara neveléstudományi és lélektani tanszékének docensét. Megemlékezések a szegedi üzemekben A MINŐSÉGI CIPŐGYÁR szegedi gyáregységében Ko­vács Sándor, az I. számú pártalapszervezet titkára em­lékezett meg a szabadság­ünnep jelentőségéről. Az ünnepi beszéd után Szöllösi Sándor igazgató kitüntetése­ket adott át az üzem legjobb dolgozóinak, kollektíváinak. Boldog Ferencné, Kalmár János, Kocsis József és Ra­dics János a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést vehették át. A Vörös Csil­lag- és a Béke-brigád Dóczi Jánosné, illetve Erdős Ist­vánná vezetésével már ne­gyedszer nyerte el a szocia­lista címet, a két munka­csapat tagjai mostantól a bronzkoszorús jelvény vise­lésére jogosultak. Az Alb­recht Apollónia vezette Ifjú­sági brigád másodízben, a Kilián-, a Zója- és az Előre­­munkacsapat — vezetőik: Pataki Andrásné, Reményfi Béláné és Barna István — először érdemelte ki a ki­tüntető címet A termelő munkában ki­tűnt cipőgyári munkások között jutalomként 15 ezer forintot osztottak szét ez al­kalommal. A SZEGEDI KÉZISZERSZÁMGYÁR dolgozói szabad pártnapon emlékeztek meg felszabadu­lásunk 22. évfordulójáról. Ebből az alkalomból bú­csúztatták el Pántya József igazgatót, akit 17 évi üzemi munka után a II. kerületi tanács vb elnökévé válasz­tottak meg nemrégen. Pán­tya József eredményes mun­kájáért a Kiváló Dolgozó jelvényt nyerte el. Halkó Pál TMK-lakatos, az üzem ré­gi dolgozója pedig a Gép­ipar Kiváló Dolgozója jel­vényt kapta munkája elis­meréseként. A PANNÓNIA SZŐRMEKIKÉSZÍTŐ ÉS SZŐRMEKONFEKCIÓ VÁLLALAT szegedi gyáregységében Schvarc Imréné, az üzem párttitkára méltatta április 4-e jelentőségét. A szőrmegyár dolgozói szép termelési sikereket ér­tek el a múlt esztendőben. Erről is szó esett ez alka­lommal, s ezt támasztotta alá az is, hogy az ünnepi megemlékezést követően nyereségrészesedés címén 22 napi fizetésüket vehették fel a dolgozók. Az Öntödei Vállalat köz­pontjában, Budapesten tar­tott ünnepségen tüntették ki Bódi Lászlót, a szegedi gyár­egység igazgatóját Horváth Ferenc, az öntöde vállalat vezérigazgatója az elmúlt években végzett eredményes munkájáért a Kiváló Dolgo­zó jelvényt nyújtotta át Bó­di Lászlónak. Czékus Már­ton, a szegedi öntöde műve­zetője pedig a Kohó- és Gépipari Minisztérium ki­tüntetését , a Kiváló Ko­hász jelvényt kapta meg. A FONALFELDOLGOZÓ VÁLLALATNÁL Móczán Lajosné párttitkár nyitotta meg az ünnepi gyű­lést Bevezető szavai után Széles Tibor műszaki veze­tő szólt a nagy évforduló jelentőségéről, s értékelte az üzem múlt évi eredményeit A 15 és fél napi nyereség­­részesedést már korábban felvették a munkások, most a termelőmunkában kitűnt dolgozók kitüntetéseket és pénzjutalmat vehettek át. Az Ifjúság KISZ-brigád, a Vörös Rózsa-brigád és az Egyetértés-munkacsapat el­ső ízben érdemelte ki a szo­cialista címet, s kapta meg az oklevelet és a jutalmat. A megemlékezést a KISZ- alapszervezet fiataljainak műsora tette teljessé. Ünnepi pártnapon emlé­keztek meg tegnap A SZEGEDI VÁROSI TANÁCS SZOLGÁLTATÓ ÜZEMÉNEK dolgozói is az évfordulóról. Ez alkalommal vettek bú­csút nyugalomba vonuló ve­zetőjüktől, Pusztai Józseftől, akinek Farsang Lászlóné, a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője átadta a Belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetést A vá­rosi pártbizottság nevében Csabon Gyula, a pártbizott­ság munkatársa, a Közalkal­mazottak Szakszervezete Csongrád megyei bizottsága nevében Ágoston Józsefné méltatta Pusztai József mun­kásmozgalmi érdemeit Az üzemi pártszervezet és szak­­szervezet ajándékokkal, az üzem valamennyi dolgozója nevében Szólláth Sándorné virággal köszöntötte. AZ ÁLLAMI PINCEGAZDASÁG Csongrád megyei üzemében Horváth Endre üzemi szb­­titkár megnyitó szavai után dr. Farkas Miklós üzemi párttitkár beszélt a felsza­badulás jelentőségéről, majd ismertette a versenymozga­lom és a szocialista brigád­mozgalom tavalyi eredmé­nyeit. Kiváló munkájáért elis­merést érdemel a verseny­győztes Szeged I. pincészet, valamint a második helye­zett kisteleki pincészet, me­lyek 2 ezer, illetve ezer fo­rint pénzjutalomban része­sültek. A szocialista brigá­dok közül a palackozó üzem áruforgalmi brigádja és a szőregi palackozó üzem pin­cei brigádja kapta a ver­seny első, illetve harmadik helyezettjét megillető jutal­mat. Ezután kiosztották a kiváló dolgozó jelvényeket, illetve okleveleket és az ez­zel járó pénzjutalmakat az üzem 14 dolgozójának. Szakszervelzíti kü­Ulöttgyűlések Javult a betegellátás és az egészségügyi­­ dolgozók munkakörülménye Pénteken délelőtt tartotta meg vezetőségválasztó kül­döttközgyűlését a Csongrád megyei Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete a Tisza Szálló koncerttermé­ben. A tanácskozáson részt vett az MSZMP Csongrád megyei bizottságának képvi­seletében Sípos Mihály, a megyei pártbizottság tagja, dr. Gazdag Imre, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezete Központi Vezető­ségének titkára, dr. Tóth Károly, a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem rektora, dr. László György, a Csong­rád megyei tanács egészség­­ügyi osztályának vezetője, főorvos, dr. Dudás Béla, a Szeged megyei jogú városi tanács egészségügyi osztályá­nak vezetője, főorvos. Dr. Mih­ailovits Lehelnek, az Orvos-Egészségügyi Szak­­szervezet Csongrád megyei bizottsága elnökének meg­nyitó szavai után a tanács­kozás dr. Kiszely György professzor, tanszékvezető egyetemi tanár elnökletével folytatta munkáját Előter­jesztette a mandátumvizs­gáló, a jelölő és a szavazat­­számláló bizottságokat, ame­lyeket a közgyűlés egyhan­gúlag megválasztott. Ezután Németh Ferenc, az Orvos-Egészségügyi Dolgo­zók Szakszervezete Csongrád megyei bizottságának titkára tartott beszámolót, illetve ki­egészítette az írásos előter­jesztést. Hangsúlyozta, hogy valamennyi szakszervezeti bizottság, mind pedig a me­gyei bizottság aktívan részt vett az elmúlt időszakban minden munkában, amely Csongrád megyében előbbre vitte az egészségügy fejlődé­sét. Javították az egészség­­ügyi dolgozók élet- és mun­kakörülményeit. Sokat fej­lődött a betegellátás. Az eredményes munkában nagy szerepe volt mind a politikai, mind pedig a szak­mai továbbképzésnek, amely­ben orvosok és egészségügyi szakemberek egyformán részt vettek. Tekintélyt szer­zett magának a megyei bi­zottság mellett működő tu­dományos bizottság, amely a többi között programjába ik­tatta a fiatal orvosok folya­matos segítését. Különösen sokat tett az Orvos-Egész­ségügyi Dolgozók Szakszer­vezete Csongrád megyei bi­zottsága a jobb munkakörül­mények megteremtésében. Törekedni kell arra, hogy a falun dolgozó egészségügyiek ilyen jellegű problémáit is megoldják a jövőben. A vitában felszólalt dr. Csonka István, a kisteleki szülőotthon vezetője, dr. Sándor Zsigmond makói fő­orvos, dr. Szabó Rezső kli­nikai adjunktus, Horváth István, a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem Gazdasági Igazgatóságának főmérnöke, Tichy Béla, a szegedi 13­68- as gyógyszertár vezető gyógy­szerésze, Vas István, a nagy­­mágocsi szociális otthon gondozója, Tamáskovics Gyula szentesi gyógyszerész, Ottovai Istvánná klinikai fő­nővér, Rácz Istvánná, a női klinika főnővére, dr. Tóth Károly, a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem rektora, Totka Bálint, az Orvostudo­mányi Egyetem szakszerve­zeti bizottságának titkára, Papp István klinikai gépész, Boros Mihályné, a védőnő­képző intézet igazgatója. Az MSZMP Csongrád megyei bizottságának üdvözletét tol­mácsolta Sípos Mihály, s eredményes munkát kívánt a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa képviseleté­ben Hajas László, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezete Központi Vezető­ségének jókívánságait pedig dr. Gazdag Imre adta át. A tanácskozás második ré­szében megválasztották az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének 39 tagú Csongrád megyei bizottságát. A bizottság megválasztotta soraiból a 15 tagú elnöksé­get, amelynek elnöke ismét dr. Mih­ailovics Lehel igaz­gató-főorvos, titkára ismét Németh Ferenc lett. Tizenkét tagú küldöttséget választottak az Orvos-Egész-Hódmezővásárhelyen, az állami gazdaság kultúrter­mében tegnap tanácskozott a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi dolgozók Szak­­szervezetének megyei kül­döttértekezlete, melyen részt­­vett Hunya István, a ME­­DOSZ országos elnöke, Bíró Lajos, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa. Hoffman Márton, a Szak­­szervezetek Csongrád me­gyei Tanácsának titkára. A küldöttértekezletet Nagy Sándor, a Hódmezővásárhe­lyi Állami Gazdaság küldöt­te nyitotta meg, majd dr. Korom Mihály, a MEDOSZ Csongrád megyei Bizottságá­nak titkára — summázva a választmány előre kiadott beszámolóját — a megye iparának és mezőgazdasá­gának, fejlődéséről beszélt. Elismeréssel szólt­a­k«mező­­gazdasági dolgozóik munká­járól, akik tavaly 30 millió forint értékű termékkel (10 millióval túlhaladva vállalá­saikat), teljesítették túl ter­vüket. A szocialista címért az el­múlt évben 151 brigád dol­gozott, 59 brigád pedig e megtisztelő cím megtartását tűzte ki célul. A beszámo­lási időszak négy esztende­je alatt 5500 dolgozó kapta meg a törzsgárda jelvényt, 2179 embert Kiváló Dolgozó jelvénnyel, illetve oklevéllel jutalmaztak. Sikeres az újí­tó és ésszerűsítő mozgalom. Az utóbbi négy évben 705 újítást-ésszerűsítést vezettek be, mely 7 millió 200 ezer forintot hozott a népgazda­ság számára. A MEDOSZ politikai és kulturális nevelő munkájáról szólva, az előadó hangsú­lyozta az ismeretterjesztés, az oktatás, valamint a könyvtárak tevékenységének fontosságát. A könyvállo­mány gyarapítására a beszá­moló időszakában 100 ezer forintot fordítottak­ Légügyi Dolgozók Szakszer­vezete kongresszusára, hét küldöttet pedig az SZMT Csongrád megyei bizottsága közgyűlésére. A tanácskozáson dr. Gaz­dag Imre kitüntetéseket nyújtott át. A Szakszerve­zeti Munkáért ezüst fokozat­ban részesült Balázs Ferenc, a Kossuth Zsuszanna Ápoló­nőképző Iskola gazdasági ve­zetője. Az Egészségügy Ki­váló Dolgozója kitüntetést kapta Stumph Károly, a Csongrád megyei Gyógy­szertári Központ leltárcso­portjának vezetője. Szak­­szervezeti munkájuk elisme­réséül számosan kaptak ju­talmat és oklevelet. Ered­ményes munkásságáért dr. Mih­ailovics Lehel május 1-én egy egészségügyi dele­gáció tagjaként több napos utazáson vesz részt az NDK- ban. Eredményes volt a bal­esetelhárítás is. A megye mezőgazdasági állami üze­meiben jelenleg 600 mun­kavédelmi kör működik. Konferenciákon, előadáso­kon, oktató filmek útján is­mertetik a munkavédelmi előírások betartását. A be­számoló foglalkozott a mun­kásszállások, az üzemi ét­kezdék gondjaival, valamint az üdültetéssel. A hozzászólások során Hoffman Márton, az SZMT titkára a szakszervezetek megyei tanácsa elnökségé­nek, Hunya István pedig a MEDOSZ országos elnöksé­gének nevében üdvözölte az értekezletet és a MEDOSZ jövőbeni feladatairól beszélt. A vitát dr. Korom Mihály foglalta össze. A küldöttértekezlet meg­választotta a MEDOSZ me­gyei bizottságának 11 tagját. A MEDOSZ XXII. kongres­­­szusára 17, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsának ér­tekezletére pedig 16 küldöt­tet választottak. A MEDOSZ megyei bizottságának elnöke Égető Imre, titkára dr. Ko­rom Mihály lett. A MEDOSZ tanácskozása Vásárhelyen Megindult a harmadik árhullám a Tiszán A nagy esőzés következtében immár az idén a harmadik árhullám jelentke­zett a Tisza vízszintjén, s a jelentések szerint eléggé intenzíven. Vásárosna­­ményban 340 centiméteres emelkedést eredményezett az újabb árhullám, s teg­nap hajnalban Tokajban 47 centiméteres áradást mértek. Az újabb áradás első szakaszát Szegedre négy-öt nap múlva je­lezték. A vízszintemelkedést azonban je­lentősen nem befolyásolja, mert addigra a még meglevő árhullámból is lényeges apadás várható. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság tegnap, pénteken délután a másodfokú árvízvédelmi készültséget elsőfokúra csökkentette Al­győtől az országhatárig, Csongrádtól Algyőig a készültség maradt másodfokú, ugyanígy a két körösi alsó védszakaszon is. A töltéseket továbbra is védik a hullámveréstől, s mintegy 1100 ember vett részt még tegnap is a véde­kezésben, főleg a rőzselápok készítésében. Segítségükre volt 9 földmunkagép, 33 közúti jármű, és négy motorcsónak. A fakadó víz az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén mintegy 2 ezer hol­dat borított eddig el, nem összefüggő szakaszokban. A Maroson a fakadó víz Ferencszállásig jelentkezett. A Tisza apadása eléggé lassú, éppen ezért a figyelő és őrszolgálat változatla­nul fennáll a folyó mindkét töltésén. Különösen ott védekeznek intenzíven, ahol a hullámtér nyílt, vagyis a fűz véd­erdő foghíjas és a nagyobb hullámokat nem tudja megtörni. A­ Magyar ENSZ Társaság nyilatkozata Az Európai Gazdasági Bizottság fennállásának 20. évfordulója alkalmából a Magyar ENSZ­ Társaság nyi­latkozatot adott ki. A nyilatkozat elismeréssel szól arról, hogy az Európai Gazdasági Bizottság fórumot biztosított a különböző gaz­dasági és társadalmi beren­dezkedésű európai országok­nak nézeteik, tapasztalataik kicserélésére, és feszült poli­tikai helyzetekben is ébren tartotta az európai együtt­működés gondolatát. Sajná­latosnak tartja azonban, hogy nem valósult még meg az európai országok egyetemle­ges és egyenjogú képviselete a bizottságban. Végezetül a Magyar ENSZ­ Társaság to­vábbi sikereket kíván a rész­vevő országoknak és a bi­zottság végrehajtó szervé­nek. (MTI) Befejeződöt az úttörővezetők konferenciája Pénteken a Néphadsereg központi klubjában plenáris üléssel zárták négynapos ta­nácskozásukat az úttörő­veze­tők második országos konfe­renciájának részvevői Kárpáti Sándor, a KISZ Központi Bizottságának tit­kára, a Magyar Úttörőszö­­vetség elnöke zárszavában megállapította, hogy az út­törővezetők második orszá­gos konferenciája a véle­mény- és tapasztalatcsere kiváló fóruma volt. A rész­vevők egységesen állást fog­laltak: a mostani tanácsko­zást újabbaknak kell követ­­niök, amelyek az úttörőmoz­galom valamennyi időszerű kérdését megvitatják és sok­oldalú elemzéssel segítik a feladatok megoldását. A konferencia részvevői annak az ajánlásnak a ter­vezetével is foglalkoztak, amelyet a Magyar Úttörők Szövetségének országos el­nöksége a KISZ VII. kong­resszusa elé terjeszt majd. Az ajánlás egyebek között megállapítja, fontos feladat a mozgalomnak, hogy segít­se a tehetséges, szorgalmas kisdiákok továbbtanulását. ülést tartott a KNEB A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság pénteki ülésén elfogadta a vasúti és közúti személyszállítás helyzetével és fejlesztésének lehetőségei­vel foglalkozó országos vizs­gálat programját. Mivel ez a kérdés gyakorlatilag az or­szág egész lakosságát közvet­lenül érinti és helyileg külön­böző problémák vetődhetnek fel, ezért a bizottság úgy ha­tározott, hogy a vizsgálatot az ország valamennyi me­gyéjére kiterjeszti. A KNEB felhívja a vizsgálatot végző szerveit, hogy — mint már hasonló jellegű vizsgálatok esetében is — vegyék figye­lembe a lakosság észrevéte­leit és javaslatait az ellen­őrzés eredményességének biztosítása érdekében. A KNEB megvitatta és el­fogadta a második ötéves terv időszakában létesült több szennyvíz-tisztító telep és csatornamű üzemeltetésé­vel kapcsolatos jelentést. Vé­gül elfogadta a Képzőművé­szeti Alapnál és vállalatainál végzett vizsgálat tapasztala­tairól készült előterjesztést. (MTI) Kezdődik a SZOT # , n l re I • r • tüzelőakciója A tavalyihoz hasonlóan április 1-én indul a SZOT tüzelőakciója, s előrelátható­lag augusztus végére fejező­dik be. Szegeden is nagy az érdek­lődés a kedvezményes tüze­lőutalványok iránt, s az elő­zetes felmérések alapján több mint 12 ezer darab utal­ványt adnak ki az üzemek, intézmények dolgozóinak. Az idén kedvezőbb a helyzet a tavalyinál a nyugdíjasok ré­szére, mert június helyett már most, április 1-től be­válthatják ők is utalányai­­kat, s ezáltal hosszabb idő áll rendelkezésükre a tüzelő beszerzésére. Szegeden kétféle utalvány van forgalomban, a 600 fo­rintos szénutavány és a 880 forint 50 filléres fa és koksz vásárlásra jogosító utalvány. A TÜZÉP Csongrád megyei igazgatóságától kapott tájé­koztatás szerint bőséges vá­laszték áll tüzelőből a vá­sárlók rendelkezésére. A múlt évben kevés volt az iszap, pedig Szegeden ez a legkeresettebb tüzelőanyag. Most április 1-től a beváltás­ra kerülő utalványokra már folyamatosan tudnak jó mi­nőségű pécsi iszapot kiszol­gálni. Ezenkívül megfelelő a barnaszén, a brikett, a koksz és a vágott tűzifa választéka is. A TÜZÉP megállapodott a 10-es AKÖV-vel és az Uni­­verzál Ktsz-szel a tüzelő szál­lítására és teherhordására is. Szombat, 1967. április L­DÉL-MAGYARORSZÁG 3

Next