Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-01 / 51. szám
Több építőanyag családi házakra A tavasz közeledtével sok magános építtető készül arra, hogy családi ház építéshez kezdjen. Munkatársunk felkereste Szilvási Sándort, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetőjét, és felvilágosítást kért arról, milyen lesz az idén az építőanyag ellátás. A kérdésekre adott válaszokból megtudtuk, hogy a magánépítkezések céljaira az idén 11 százalékkal több építőanyagot biztosítanak, mint az elmúlt esztendőben. Tavaly 4 milliárd 200 millió forint értékű építőanyagot vásároltak magánszemélyek, az idén 470 millió értékű anyaggal többet bocsátanak a magánosok rendelkezésére. Hozzávetőleges statisztika szerint 1967-ben mintegy 38 ezer családi házat építtettek magánosok. Ez a szám az idén előreláthatóan 40—41 ezerre fog emelkedni. A lakosság építőanyag ellátásának folyamatosságát a lehetőség keretein belül maximálisan biztosítani fogják. Bizonyos cikkekből: falazó- és tetőanyagokból, cementés fűrészáruból meghatározott kontingens áll a felhasználók rendelkezésére. Ezenkívül a TÜZÉP vállalatok helyi termeléséből is jelentős mennyiségű anyagot biztosítanak. Egy igen lényeges dolog: a kereskedelmi vállalatoknál ez évtől kezdve kiutalás nélkül, szabadon beszerezhetők a különböző építőanyagok. Néhány adat a TÜZÉP-telepek építőanyag-ellátottságáról. A múlt év december 31-én a TÜZÉP-telepeken 544 millió forint értékű építőanyag-készlet volt. Az azóta eltelt csaknem két hónap alatt jelentősen nőtt ez a készlet. Ez nem zárja ki, hogy bizonyos építőanyag fajták ellátását illetően előfordulhatnak zökkenők, de előreláthatóan a magánépítkezők a kivánt anyagot időben megkapják. Ami az egyes építőanyagféleségek árváltozását illeti ismeretes, hogy például a téglaanyag mintegy 25 százalékkal drágább lett, viszont a cement 40, a tetőcserép 20 százalékkal lett olcsóbb. Mindent összevetve az építőanyagok árváltozásai lényegében nem jelentenek különösebb eltérést a tavalyiakhoz képest, s így a családi ház, vagy a kislakás építés anyagainak ára összességében nem haladja meg az 1967-es árszínvonalat. A lakások belső kiképzéséhez szükséges parkett, csempe és más anyagokat jelentős mennyiségben hozunk be külföldről, főleg a Szovjetunióból, az NDK-ből, Lengyelországból és más államokból. Harmincmillió a tápéi gépüzemre Tegnap délelőtt műszaki tanácskozást rendezett az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Szegeden. Forgó László igazgató tartott beszámolót. A vízügyi igazgatóságnak jelentős feladatát képezi az irányítása melett működő vízgazdálkodási társulatok segítése, munkájuk ellenőrzése. A társulatok működésével elvárható eredmények szoros kapcsolatban állnak az üzemközi művek karbantartásával, fejlesztésével. A vízügyi igazgatóságnak továbbra is feldata a társulatok messzemenő segítése. Általában a mezőgazdaság számára hasznosak azok a tervek, amelyeket a vízügyi igazgatóság műszaki-tervezési osztálya készít. Területén a vízügyi igazgatóság 3 milliárd 800 millió forint értéket képviselő állóeszköz kezelését végzi. Ez a feladat különösen kiemeli az üzemszerű termelést, és a gépesítés fejlesztésének fontosságát. A továbbiakban szó volt az igazgatóság tápéi gépüzemének fejlesztéséről, korszerűsítéséről. Ennek a beruházási programja meghaladja a 30 millió forintot. Egy újabb „nehéz ember“ Kiss Árpádot, a Duna— Tisza-közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kutatóját mostanában eszmecserére hívta meg a szegedi járási párt-végrehajtó bizottság. Mondani sem kell talán, hogy a téma ezúttal is a triticale volt, az az új homoki gabonanövény, melyet immár évek óta eredményesen termesztenek a szegedi táj homoki gazdaságai is. E növényt először a világon — megelőzve nagynevű kanadai, angliai, osztrák, francia és német vetélytársakat — Kiss Árpádnak sikerült előállítani. A búza és a rozs keresztezéséből született ez a növény, melyet mintegy száz éven át biológiai képtelenségnek könyvelt el a nemzetközi szakirodalom. Csak a legfanatikusabb kutatók hitték, hogy egyszer valaki meg fogja találni a nagy biológiai rejtély kulcsát. Levélinvázió E „kulcsot" külföldi és hazai szaklapokban 1953-ban adta közre a kecskeméti kutató. Az ügy ritka méretű tudományos feltűnést keltett a világban. Szakemberek, üzletemberek adták a kilincset egymás kezébe Kecskeméten, s adják ma is. Mostanában például egy angol üzletember fordult meg Kecskeméten, s 70 dollárt ajánlott mázsánként a triticale vetőmagjáért. Vásárolna minden mennyiségben. De voltak már ennél kedvezőbb ajánlatok is. A nemesítő mondta el: egy alkalommal érdeklődött az AGRIMPEX-nél. Véletlenül nem futottak-e be ide is üzleti ajánlatok. A külföldi levelek ekkor már kilókat nyomtak triticale-ügyben az AGRIMPEX irattárában is. Nem tudhatjuk azonban, mi okból, az AGRIMPEX üzletkötői eleddig nem tulajdonítottak komoly dolgot ennek a levél invázóinak. Az elmúlt másfél évtized alatt éppen a kecskeméti kutató leírásai alapján a világ több országában sikerült előállítani a búza és a rozs gazdaságosan termeszthető hibridjét. Ma már Kanada és az Egyesült Államok az élvonalban haladnak a triticale nemesítésével termelésével. Idehaza azonban mostanáig még fajtaelismerésben sem részesülhetett Kiss Árpád növénye. Csak remény van arra, hogy év végére ez is megtörténik. „Törvényellenesen" A homoki gazdaságok — ebben éppen a szegedi járási párt-végrehajtó bizottság kezdeményezésére, jeles példát mutatott a szegedi járás — azonban mit sem törődtek az akadékoskodó bürokráciával. „Törvényellenesen” tavaly ősszel már 8 ezer kataszteri holdon vetettek a Duna—Tisza közén triticalet. 1967-ben 151 gazdaságban 16 —23 mázsa között váltakoztak a hozamok. A kutató intézet 70 hold homokjáról pedig 20,8 mázsa átlagtermést takarítottak be. A termelő gazdaságok szakembereinek véleménye, hogy a triticale általában 100—110 százalékkal ad több termést az időjárástól függően, mint a rozs. Maga a kutató azonban szerényebb eredményekkel is megelégszik. Véleménye szerint már az is nagy siker, ha a rozshoz képest 30—40 százalékos terméstöbbletet tudunk stabilizálni. A növény fehérjeértéke lényegesen magasabb a kukoricáénál, takarmányozási célokra gyakorlatilag a búzával egyenértékű. Speciális őrléstechnológia alkalmazásával azonban kenyérgabonaként is számításba jön. Kiss Árpád a szegedi járási párt végrehajtó bizottságnak ajándékba elhozta a legújabban kinemesített 56— 67 jelzésű triticale magmintáját. Ez az új fajta az eddig köztermesztésbe jutott harmincas rendszámú triticalenál további 5 mázsával képes holdanként nagyobb termést adni. Nagy előnye az is, hogy szára sokkal rövidebb, ezáltal gépiekkel is könnyen, s gyorsan betakarítható. Az idén néhány tszben már az 56—67-est is kipróbálják, s a kutató kísérletei alapján biztosra veszik az újabb sikert. A pártbizottságon elmondotta Kiss Árpád, hogy kecskeméti telepükön jelenleg mintegy 5 ezer búza- és rozshibriddel folytatnak kísérleteket, spár további ígéretes fajtajelöltek is vannak. Az utolsó óra A magyar triticale azonban a lehetőségekhez képest többnyire még mindig csak afféle botanikai, biológiai érdekesség. A pártbizottságon lezajlott eszmecsere során figyelemre méltó javaslat hangzott el, hogy már a közeljövőben létre kellene hozni az érdekelt tsz-ek termelő szövetségét, mely exportjogot kapna a triticale külföldi értékesítésére. A még csak gondolatban létező termelő és exportáló szövetség megteremtésében a tsz-ek területi szövetségére várna a legtöbb munka. Az idő előrehaladott, szinte már a tizenkettedik órában vagyunk ahhoz, hogy kellően biztosítsuk e nagyszerű felfedezés jövőjét. Talán csak évek kellenek már — mondta a kutató —, s a kanadai, s amerikai triticale az európai piacokra is betör. Ezt az időt kellene kihasználnunk. Ugyanakkor az európai országokban is nagy tudományos apparátust állítottak a téma kutatására, továbbfejlesztésére. A magyar kutató méltán érzi magát a magyar „nehéz emberek” sorában. Sürget az idő, hogy kormányszervek állást foglaljanak az ügyben. Hiszen ez a felfedezés annak ellenére, hogy idehaza még hivatalos elismerésben sem részesítették, külföldön és a magyar mezőgazdaságban egyaránt feltartóztathatatlanul terjed, mert jó. Csépi József MÁS KISEBB SZTRÁJKOK is voltak ekkoriban a városban. Március 2-án a gőzfürdő alkalmazottai szüntették be a munkát. Sztrájkjuk két nap múlva részleges sikerrel ért véget. Március 23-án ugyancsak eredménnyel végződött a borbélysegédek bérmozgalma. Balsikerrel járt viszont a sztrájk a villamosvasút dolgozói körében. Ők március 14-én hagyták abba a munkát. Egy nap után megkapták a béremelést, de ebben nem volt köszönet. Ezzel egyidejűleg ugyanis a Villamosvasút Részvénytársaság a menetjegyek árát is felemelte. A vállalat tehát a többletköltség terheit az utasokra hárította át. Ennek az lett a következménye, hogy a nagyközönség körében a villamosvasúti alkalmazottak iránt ellenséges hangulat keletkezett. (..Miattuk kell többet fizetni a jegyért” — hangoztatták.) Az eset tehát kellemetlen feszültséget okozott az egyes dolgozó rétegek között, s ez nem volt kívánatos jelenlét Márciusban megerősödött a szellemi dolgozók szervezkedése és csatlakozása a munkásmozgalomhoz. Kiemelkedő volt ebben a szegedi pedagógusok szerepe. Március 10-én tartották nagygyűlésüket, az „Állami Főgimnázium” tornatermében. Kolber E. Károly tanár a pedagógusok nyomorúságos helyzetét, ismertette, majd rámutatott a bajok fő okára, az imperialista háborúra. Bródy Mihály, Kontor Lajos és más szónokok szintén felhívták a figyelmet a tanárok súlyos anyagi sérelmeire. A nagygyűlés állást foglalt a béke mellett és egyúttal kimondta a pedagógusok városi szervezetének megalakulását. (Ez később csatlakozott a szakszervezetiekhez.) Egyébként ezekben a naplókban sztrájkra készültek az iparostanáriiskola és a kereskedelmi iskola tanárai, béremelés érdekében. A diákság ebben a kérdésben teljesen szolidáris volt nevelőivel. A tervezett sztrájk azonban — hatósági nyomásra — elmaradt. Március 12-én a szegedi Magánalkalmazottak Egyesülete tartott gyűlést. Itt elsősorban bérügyi és ellátási panaszok hangzottak el. Ugyanez jellemezte a szegedi tisztviselők március 26-i összejövetelét is. „Segítsenek kétségbeejtő helyzetünkön” — ez volt a gyűlés fő jelszava. A város értelmisége egyre inkább megértette, hogy jogos követeléseit csakis szervezkedéssel, a munkásosztályhoz való csatlakozással vívhatja ki. Március folyamán Szeged legjelentősebb politikai megmozdulása a nemzetközi nőnappal kapcsolatos. Ezt — mintegy egyhetes késéssel — március 17-én tartották meg. A gyűlés színhelye a Corsa mozi volt, mely ez alkalommal zsúfolásig megtelt. Többezer asszony és lány, valamint férfiak is szép számmal jelentek meg az összejövetelen. Délután négy órakor kezdődött meg a gyűlés. Müller Ernőné budapesti kiküldött beszédében nemcsak a nagy nap jelentőségét, méltatta, hanem határozottan állást foglalt a háború azonnali beszüntetése mellett. „Testvéreinknek tekintjük a pillanatnyilag velünk hadban álló országok asszonyait is, s kívánjuk, hogy ez a véres, kegyetlen háború minél hamarabb szűnjön meg” — hangoztatta a jelenlevők lelkes tapsa közepette. A szónok éltette a szovjet kormány békepolitikáját és a nemzetközi munkásszolidaritást hangoztatta. „Engedjék haza férjeinket és fiainkat!" — harsogta az asszonyok tömege a gyűlés folyamán. Az elfogadott határozat felhívta hazánk és minden ország munkásnőit az azonnali béke létrehozására. FEBRUAR ÉS MÁRCIUS folyamán élénk volt Szeged politikai élete. Nem lenne azonban teljes a kép az akkori viszonyokról, ha egy érdekes eseményről megfeledkeznénk. Február 22-én délelőtt a monarchia két fővárosában, Bécsben és Budapesten váratlanul felröppent egy hír: „Szegeden forradalom van!” (Mindmáig tisztázatlan, ki és milyen célból terjesztette el ezt a tévés értesülést!) Néhány óráig nagy volt a nyugtalanság emiatt központi osztrák és magyar lapok szerkesztőségeiben, sőt egyes vezető hivatalokban is. Aznap rengeteg interurbán telefonhívás érkezett Bécsből és Budapestről szegedi illetékes helyekre (így a Délmagyarország szerkesztőségébe is); a legkülönbözőbb helyekről érdeklődtek izgatottan az állítólagos itteni „forradalomról.” A kedélyek csak akkor csillapodtak le, mikor a helyi szervek információiból kiderült: az álhírnek semmi alapja sincs! (Aznap történetesen még politikai gyűlés sem volt a városban!) Ez az utóbbi eset kortünet, de egyben kórtünet is. Mutatja, milyen izgatottá és túlfeszítetté tette a légkört a már négy éve folyó imperialista háború, s miközben a sajtót a cenzúra kötötte gúzsba (lehetetlenné téve a tárgyilagos tájékoztatást!), sokszor egész képtelen álhírek valóságos hisztériát idézhettek fel. Megjegyzendő azonban, hogf» az ilyen forradalmi rémhírekben az úri körök rossz, lelkiismerete is megnyilvánult. Tudták, hogy a nép joggal elégedetlen a szörnyű háború és az elnyomás miatt: egyre jobban féltek a tömegek haragjától. Ez pedig egyre növekedett. Érdemes kiemelni a történelem csattanóját, ami februárban még hisztérikus rémhír volt, nyolc hónappal később tényleges valósággá vált. Az 1918 októberi őszirózsás forradalomban Szeged népe (melyet februárban még alaptalanul gyanúsítottak ezzel) kiemelkedő módon vette ki részét. If r. MERÉNYI LÁSZLÓ, a történettudományok kandidátusa Magyar —angol magállapodás A most aláírt 5 évre szóló magyar—angol árucsereforgalmi megállapodás további kedvező lehetőségeket nyújt a két ország közötti kereskedelem és ipari együttműködés fejlesztéséhez. Ez utóbbit első alkalommal rögzítette Angliával kötött megállapodás. A magyar külkereskedelem elsősorban dobozolt húsféleségeket, bacont, vajat, friss és tartósított gyümölcsöt és zöldségfélét, különböző textíliát és más könnyűipari termékeket, továbbá gépeket, rádiókészülékeket szállít Angliába, míg onnan elsősorban komplett gyárberendezéseket, gépi felszereléseket fémipari készárut, híradástechnikai berendezéseket, vegyi és műanyagtermékeket műszereket valamint különböző könnyűipari cikket vásárol. (MTI) Gyermekszeme k éptelen vagyok szabadulni a kerekre tágult szemektől. Feketék mint az antracit. A fényes gömbökön óriási gyöngykristályok foszforeszkálnak, s ezek az élő ablakocskák némán rimánkodnak a süket semmibe. Csak a rémült ártatlanság lövellhet ilyen döbbenetesen tszta fénycsóvát Elugrik hirtelen a premier plan, s — iszonyú — ezek a szemek egy kis lurkó szemei. Rom- és szeméthalmazon térdepelve, sírva, görcsösen kapaszkodik valami rongycsomóba. Ez a rongycsomó — a kamera most már nem takargat, semmit — a kisgyerek anyja. Halott. Úgy fekszik ott a lángoktól fuldosott szalmakunyhó közelében, mint egy rakás törmelék, talán csak tiltakozásba merevült nyitott tenyere emlékeztet az emberre. S a pici gyerek jajgat, jajgat... Körös-körül szétszórt hajlékok maradványai, korom és piszok és bűnnyomok. A rutinos pusztítóknak már csak a hátát látja a lencse, amint csatárláncban bambán távolodva ölnek, égetnek törnek, taposnak. Snitt. Nyíratlan haj, gitár, miniszoknya, önfeledt taktusverés, rekedt nótázás, sose halunk meg-hangulat. Ez kell, nem a háború. De kinek jut eszébe, hogy ez a háború közönséges rablók és gyilkosok garázdálkodása? Nem, én nem a boldogságtól tudnék ordítani, hanem a felháborodástól. Kínlódom Hát szabad addig vigyorogni, táncosnőket ünnepelni, lelki nyavalygásokat hallgatni, amíg Vietnamban munkásasszonyok holttetemére hág a szöges katonabakancs? Hát közömbös nekünk egy nép igazságának, életvágyának arcátlan megcsúfolása? Jaj, csak a düh magával ne ragadjon! Tudom én, hogy akik táncolnak, dalolnak, ábrándozgatnak, azok igazán nem tehetnek az U. S. Army gaztetteiről. És kétségtelenül más a színház és más az élet. Ezer meg ezer fiú és lány talán ugyanazért emészti magát a szegedi gyárakban, iskolákban is: csinálni kellene valamit. Esetleg üvölteni, kórusban tiltakozni a vietnami agresszió ellen. Olyan hatalmasat kellene kiáltania a földlakók roppant seregének, hogy felálljon tőle a gonosztevők szívverése. De hogyan, miképpen fogjuk egybe erőinket! Amerikában is sok a barátunk. Ott is egyetértenek velünk mindazok, akik érezni és gondolkodni képesek. Filmkockák bizonyítják Berkeley, Washington és más USA-beli városok diákjainak bátor kiállását. A felvonulók, a békekövetelők, a Johnson-utálók nagyobb városonként néhány ezer főt számlálnak. Miért csak ennyit? Mert a többiek nem hagyhatják ott a dolgukat, hiszen a számlákat rendszeresen ki kell fizetni. Aztán a rendőrökre is ügyelni kell: akit börtönbe zárnak, az nem tud tovább cselekedni a bűnös háború ellen. Jó tudni, hogy odaát is háborog a normális lélek, de máris szinte bizonyosnak látszik, hogy a puszta szóra nem hallgatnak a Fehér Házban. Nagy öröm Nacsa Ilonka nyolcadikos osztályos kislány hűségverse a szenvedőkről vagy Kovács Albert nyugdíjas szerény forint-felajánlása távoli testvéreinek. Mivel azonban a félmillióhoz újabb négy-ötezer amerikai katonát parancsoltak Vietnamba, legjobban annak a hírnek örül a világ: a szabadságharcosok verik a hívatlan vendégeket. S mi boldogan vesszük tudomásul a DNFF képviselőinek kijelentéseit, hogy kiűzik hazájukból a támadókat, ha még harminc évig kell is fegyverben lenniök. Már nem dohogok a tánc és a móka kedvelőire. Csak azt szeretném, ha tüzes robbanékony fiatalságunk a vérző Vietnamról se feledkezne meg. s duzzadó életerejéből, szenvedélyes igazságszeretetéből az USA kormánya elleni közvéleményformálásra is futná. Mert nekünk, mindannyiónknak mindig készenlétben kell államunk... F. N. L K PÉNTEK, 19«*. MÁRCIUS 1.