Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-06 / 206. szám
A LEGNAGYOBB, A 43. sz. Állami Építőipari Vállalat óbudai lakótelep építkezésén szerelik az ország legnagyobb lakóházát, melyben 472 lakás lesz. Az építők a monumentális épületet az év végén adják át. Lipcsei arany A Lipcsei őszi Vásáron pénteken 15 ország iparának termékeit aranyéremmel tüntették ki. Hetven aranyérem került kiosztásra. A megjutalmazott termékek között szerepelnek szövetek az NDK- ból és Írországból, mongol és francia gyártmányú szőnyegek, élelmiszerek és fogyasztási cikkek Romániából, Hollandiából és Nagy- Britanniából. Az NDK, Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria járműgyártó iparának termékei ugyancsak aranyérmet kaptak. Nyolc kimagasló minőségű szovjet termék, közöttük különleges fotófilm, gázanalizátor, nercbunda stb. részesült aranyérem-jutalomban. Magyar borok és a román szilvapálinka ugyancsak aranyérmet nyert 35 millió dollárért Lantos Dezső kereskedelmi tanácsos, a belgrádi magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője pénteken a jugoszláv fővárosban sajtóértekezleten ismertette Magyarország részvételét a jövő héten megnyíló hagyományos zágrábi nemzetközi vásáron. Elmondotta, hogy a Magyarország és Jugoszlávia közötti árucsere-forgalmi megállapodás 95 millió dollár értékű árucserére ad lehetőséget. Az idei esztendő eddigi üzleti eredményei alapján biztosnak látszik, hogy az 1969-re előirányzott 13—14 százalékos forgalomnövekedés megvalósul, sőt lehetőség van arra is, hogy az árucsere értéke 20 százalékkal meghaladja a tavalyi végleges forgalom szintjét. Jövőre pedig reálisnak látszik, hogy a magyar—jugoszláv árucsereforgalom értéke túllépje a 100 millió dollárt. A belgrádi magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője a jövő szempontjából különösen fontosnak mondotta a kereskedelmi forgalom növelésén túl a gazdasági együttműködés, a termelési kooperáció bővítését. Ehhez kíván hozzájárulni a HUNGEXPO által szervezett idei zágrábi magyar kiállítás is. A vásáron 25 magyar vállalat 4600 négyzetméter területen állít ki. Koszorúk a hős sírjára Szőnyi Márton, volt ejtőernyős partizánparancsnok hősi halálának 25. évfordulója alkalmából a Magyar Partizán Szövetség hétfőn délelőtt a Kerepesitemetőben koszorúzási ünnepséget rendez a munkásmozgalmi panteonban, az elhunyt hamvait tartalmazó urnánál. Intézményes ellátás 10 millió embernek • Személyenként ötezer forint • Négyszázezer biztosított a megyében Az emberről való gondoskodás egyik legszebb vívmánya a társadalombiztosítás kiterjesztése, szolgáltatásainak sokrétűsége hazánkban. Immár hagyomány, hogy minden esztendőben megrendezik Szegeden a társadalombiztosítási szakszervezeti napot, amikor számot vetnek az e területen elért eredményekkel. Tegnap, pénteken az SZMT szegedi székházában került sor az idei szakszervezeti rendezvényre, amelyet a Közalkalmazottak Szakszervezetének Csongrád megyei bizottsága és az SZTK megyei igazgatósága tartott. A tanácskozáson részt vett dr. Ozvald Imre, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára, Hantos Mihály és Halász Árpád, a Csongrád megyei, illetve a Szeged m. j. városi tanács vb elnökhelyettese is. Eljöttek a rendezvényre Szeged jugoszláviai testvérvárosának, Szabadkának képviselői is, Nevrcsics Joszip, a Társadalombiztosítási Intézet szabadkai igazgatója és dr. Fábián Imre, az intézet munkástanácsának elnöke. A társadalombiztosítási szakszervezeti napon több előadás hangzott el. Bíró Lajosnak, a Közalkalmazottak Szakszervezete Csongrád megyei bizottsága titkárának megnyitója után dr. Bartos István TB-főigazgató A társadalombiztosítás időszerű kérdései, annak szerepéről az új gazdasági mechanizmusban címmel tartott tájékoztatót, majd dr. Nagy Máté, az SZTK megyei igazgatója számolt be a társadalombiztosítás megyei helyzetéről. Kitűnt az előadásból, hogy Szegeden és Csongrád megyében a saját jogú biztosítottak száma meghaladta a 260 ezer főt, s a jogosult családtagokkal együtt több mint 400 ezer ember veheti igénybe a társadalombiztosítás szolgáltatásait. Érdekes adat: hazánkban kereken 10 millió lakosra terjed ki a társadalombiztosítás, vagyis a népesség 97 százalékára. Megyénkben is állandóan emelkedik a társadalombiztosításra fordított költség összege. Az elmúlt fél évben 18,5 millióval többet használtak fel, mint a múlt évben és a kiadások összege meghaladta a 178 millió forintot. A költségek növekedése egyrészt a biztosítottak számának emelkedésével függ össze, de egyre bővül a szolgáltatások színvonala is. Például csupán gyermekgondozási segélyt a megyében 4920 kisgyermekes anya vesz igénybe. Az SZTK megyei igazgatója elmondta, hogy ebben az évben tovább decentralizálták a társadalombiztosítási szervek munkáját: a megyében négy helyen hoztak létre 9 kifizetőhelyet és 20 tsz-ben szervezték meg a munkaviszony-nyilvántartási lapok vezetését. Ugyanakkor a társadalombiztosítási apparátusban dolgozó emberek helyzetét is részletesen elemezték. Sajnos nem valami rózsás az SZTK alkalmazottak elhelyezése, fizetése és általában a munkakörülmények hagy sok kívánnivalót. Az irodák zsúfoltak Szegeden és Szentesen, egy-egy dolgozóra alig jut 8 négyzetméter alapterület. A részletes és alapos elemzés után az igazgató több dolgozónak kitüntetést és jutalmat adott át. A Társadalombiztosítás kiváló dolgozója című kitüntető jelvényt kapta Kánitz József, Lantos József és Mészáros Mihály, ötvenkét személy pénzjutalmat, 45 tárgyjutalmat kapott. Idegenekkel egy fedél alatt Nem ritka az ezer forintos lakbér sem Az ezer forintos albérleti szoba manapság már Szegeden is gyakori, s még jó, ha ezt a pénzt két-három lakótól szedi be a főbérlő vagy háztulajdonos, s nem egyetlen családtól. Az albérleti díjak emelkedésének ugyan az ötvenes évek végén megpróbáltak gátat vetni, s az állami tulajdonban és a tanácsi rendelkezésű házakban lakó főbérlők számára irányárakat szabtak meg, de ez a kísérlet sajnos nem vezetett eredményre. Az országban hozzávetőlegesen 200 ezer albérlet van, a kereslet óriási, akinek módja van arra, hogy kiadja lakásának egy részét, az diktálhatja is az árakat. Ha nem tetszik, fel is út, le is út! Nem lehet elvenni a kedvüket Ameddig Szegeden is 8 ezer lakásigénylőt tart számon a lakáshivatal, szükség van az albérleti szobákra. Valahol lakni kell. Amíg a lakás „hiánycikk”, nemigen képzelhető el olyan rendelet, amely az albérlőket olcsón juttatja fedélhez, s a főbérlőknek mégsem veszi el a kedvét attól, hogy kiadják szobáikat. Erre ugyanis kötelezni senkit sem lehet. Szerencsére olyan rosszul már nem állunk, hogy mint a háború utáni években, a lakókat akaratuk, jobb belátásuk ellenére arra kényszerítsük, hogy al- vagy társbérlőként idegen emberekkel osszák meg lakásukat. Az albérleti szerződés két oldalán — akár szóban, akár írásban kötötték — két fél áll, a gyakran valóban kiszolgáltatott albérlő, és a gyakran valóban semmi mást, csak nyerészkedést, könnyű pénzszerzést szem előtt tartó háziúr, háziasszony. Gyakran, de nem mindig. Egyrészt jól tudjuk, hogy sokan, különösen ha gyerekük van, „minden pénzt” megadnak azért, hogy otthonhoz jussanak, másrészt, az egyedülálló idős emberek, akiknek kicsi a nyugdíjuk, s családjuk nem támogatja őket, rákényszerülnek arra, hogy összehúzzák maguk, s kiadják szobájukat. Olyan jövedelempótlás ez, ami nemcsak törvényes, de emberileg is teljesen érthető. Mielőtt a mama tönkremegy idézek egy levélből: „Az a munkás, aki megkeresi a havi 1500 forintot (ennél sokkal többet is keresnek), ki tudja fizetni az uzsorabérnek nevezett albérleti díjat. Még mindig jobb helyzetben van, mint a főbérlő, aki kapja a havi 250—300 forintot.” Nyilvánvaló, hogy ez a nyugdíjas néni, áld ezeket a mondatokat leírta, talán még álmában sem gondol arra, hogy nem 250— 300, hanem kétszer-háromszor ennyit is el szokás kérni egy-egy albérletért. Az ő 800 forintos nyugdíjához képest ennyi is szép pénz, elegendő arra, hogy kiegészítse a megélhetéshez okvetlenül szükséges anyagi bázist. Bár, ha meggondoljuk, talán nem is kevés olyan család akad a városban, ahol a jövedelem nem haladja meg személyenként az ezer forintot. A néni mérge, amikor albérleti uzsorát hall emlegetni, mégis érthető. De az egészséges megoldást ő maga adja meg: „Eddig albérlőt tartottam, de már annyira kimerített idegileg, hogy a fiam nem enged tovább ezzel foglalkozni, ő fog havonta 250 forinttal segíteni.” Nem lehetett volna hamarabb, még mielőtt a mama idegileg kimerül. Amit a lakbérpótlék sem ért el Nem lehet az ember mindaddig nyugodt, amíg tudja, hogy százak és százak tengődnek albérletben Szegeden. Diákgyerekek, munkásfiatalok, fiatal házasok, sőt olyanok is, akik már évekkel ezelőtt összeházasodtak, de még mindig nem került rájuk sor lakásosztáskor. Erik a szükségessége egy olyan lakástörvénynek, mely figyelembe veszi a lakók és lakásra várók anyagi körülményeit, szociális helyzetét, s elindítja végre azt az egészséges körforgást is, hogy a kis családok, idős házaspárok, egyedülálló emberek adják cserébe nagy lakásaikat a nagycsaládosok kis lakásaiért. Egy ilyen megoldással — amit a lakbérpótlék-rendelet sem ért el — mindenki nyerne. Az albérlők kontra főbérlők több évtizedes perét végül is majd a most már mind nagyobb számban épülő új lakások döntik el. Ha lakásmizériáról beszélünk, rendszerint Pestre gondolunk, holott Szegeden kimutathatóan rosszabb jelenleg a helyzet. Ezért olyan elevenbe vágó a kérdés, ezért igyekeznek a város felelős vezetői mindent megtenni annak érdekében, hogy a sötét és vizes pincelakásokból, a roskadozó, életveszélyes vityillókból és a sanyarú körülményeket nyújtó albérletekből minél hamarabb megfelelő lakáshoz jussanak a város lakói. Fehér Kálmán Tanácselnökök értekezlete Dr. Papp Lajos miniszterhelyettes elnökletével pénteken értekezletet tartottak a Parlamentben a fővárosi, a megyei, valamint a megyei jogú városi tanácsok vb-elnökei. Dr. Papp Lajos a tanácsi személyzeti munka tapasztalatairól és a soron levő feladatokról tartott előadást. Ezt követően Egri Gyula a testnevelés és sportmozgalom időszerű kérdéseiről tájékoztatta az értekezlet résztvevőit. Kitért arra: az állami és társadalmi szervek összehangolt együttműködésével a jövőben még inkább arra kell törekedni, hogy a sport élvonalát is egészséges fejlődés jellemezze. Ennek egyik fontos feltétele a sportirányítás színvonalának javítása, valamint a társadalmi összefogás erősítése. Az MTI elnöke arra kérte a tanácselnököket, hogy közép- és hosszútávú terveikben a jelenleginél nagyobb lehetőséget biztosítsanak a sportlétesítmények fejlesztésére. Gyerekuralom? Reggel huncut trükkökkel keltenek, beléd csimpaszkodnak, mesét követelnek és hancúrozást. Gyerekuralom — mondják fejcsóválva az öregebbek. Azt is mondják, hogy nem lesz jó vége ennek, ha a gyerek mindent megkap. S valóban: szégyen az egyszerűbb ruha, nem újdonság a kisbicikli, a lábbal hajtható autó, elkel még az a műanyag traktor is, amelyet potom ezeregyszázért vesztegetnek. Úgy tűnik, olyan magasrendű gyerekkultusz van kialakulóban nálunk is, amely a hozzánk képest mérhetetlenül gazdag országokban dívott csak eddig. Mégsem olyanok mind a gyerekek, amilyennek szeretnénk látni őket. Túl sötét lenne így a kép, vegyük kissé világosabbra, ahogy a tévéhez is odalépünk, ha nem látunk elég tisztán. Azonnal szembetűnnek a ragyogások, a mosolygások is, a szociális gondoskodás fényfoltjai. Vannak szép bölcsődéink, óvodáink, iskoláink, három évre szól a gyermekgondozási segély — az ember tovább sorolná, de az olvasó mindezt jól ismeri. Ha makacsabb vagyok, akár szavamba is vág, kényelmetlen dolgokat mond. A napokban sóhajtotta el az egyik elkeseredett szülő, akinek a kisfia a Petőfi Sándor sugárúti bölcsődében töltötte napjait azelőtt, hogy a közismerten elhúzódó tatarozás ismét tovább halasztódik egy hónappal. Októberig. Arról a környékről tehát a túlterheket vállaló bölcsődékbe kell beíratni a gyereket, azokba, amelyeknek egyébként is elég lenne a saját környezetükből felvételre jelentkezőket fogadni. Most pedig az óvodások kerülnek ilyen helyzetbe, ha számításon kívül kell hagyni majd a Toldi utcai napközit. Az tehát az igazság, hogy abszolút számokban kifejezve talán növekvőnek látszik — ha nem is a gyerekek számának növekvésével párhuzamosan — a bölcsödei és óvodai férőhelyek száma, valójában azonban valamelyiket mindig számításon kívül kellene hagyni átalakítás, tatarozás vagy éppen életveszélyessége miatt. Pereg a színes diafilm: első nap az óvodában. Szeretik nézni a csöppségek: ennyi játékot valójában aligha látnak. A bölcsődékben felröppenő sóhajok egyike mindig az, hogy bárcsak segítené őket valamelyik gyár, mert saját erejükből nem képesek nagyobb játékokat (hinta, csúszda stb.) venni. Persze, az óvodások már kimehetnek a közeli játszótérre is, nekik könnyebb. Az iskolásokról nem is szólva. Csupán az a kár, hogy a színes film a játszótéren is megszakad. Fehéren-feketén, még az elnyűtt, hasadó deszkájú hintákból sincs elég, forgalmasabb délutánokon sorba állnak a gyerekek meg a szülők. Nagyon nagy szükség volna arra, hogy legalább a Bartók téri játszótér terve megvalósuljon, hátha többre is kedvet kapunk tőle. Mindehhez pénz kell. Sok pénz. Néha még az sem, csak jóindulat: egy-egy kivitelező „kegye”. Az, hogy vállalja ezeket az aprócska munkákat amelyeknek igazság szerint mindig az elsők között kellene lenniük. Logikus lenne ez így: mindenki, akinek van vagy lesz családja, beláthatja, hogy amit a gyerekeknek épít, azt így vagy úgy, de magának építi. Nemcsak a közvetlen nevelésben szükséges a felelősségtudat: mindannyian nevelői vagyunk egy jövőbeni nemzedéknek, amely felvált bennünket munkahelyünkön, rajtuk múlik, hogy amiről beszélünk, s amit nagyra nyílt gyerekszemükkel befogadnak — e kettő között nagy-e a különbség. Az elmélet és gyakorlat közti falon nagyokat koppanhat ugyanis a fej. Például akkor, amikor valamely iskolában izgalmas pedagógiai kísérletet hajtanak végre, egésznapos iskolát csinálnak. Ebéd után — ez az elmélet — jót tenne a pihenés, ezért a gyerekek belülnek a padba, lehajtják a fejüket, és megpróbálnak szunyókálni. A gyakorlat az, hogy hiába próbálnak. S mennyi mindenre ráillik ez a hasonlat! Nincs nálunk gyerekuralom, és sajnos, csak felületes az a gyerekkultusz, amiről sok szó esik manapság. Ahhoz, hogy az egészséges kultusz kialakuljon, nemcsak olyan intézkedésekre van szükség, mint a nagyobb gyerekek étkeztetésének a javítása, hanem arra is, hogy a játékokban mérhető szeretet helyét elfoglalja az igazi: minden felnőtt felelőssége minden gyerek iránt. Veress Miklós SZOMBAT, 1969. SZEPTEMBER 6. DÉLMAGYARORSZÁG