Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-03 / 128. szám

Hosszú éjszakák - rövid nappalok Van-e ember, aki nem látta manapság a Tiszát? Van-e akit ne töltene el az aggodalom, a remény, hogyan lesz holnap? Tízezrek dolgoznak a gátakon, a hátország meg friss erőt küld, biztatást és helytáll. Hosszú éjszakák, rö­vid nappalok járnak, mindenki dolgozni szeretne, részt vállalni a bajból, elmulasztani a veszélyt. Minden perc érték, s a homokzsák most a kenyér. A váz meg csak fenyeget, már tavasz óta, tél óta. Pár hét múlva Péter-Pál, lehajtja fejét a kalasz, aratni kez­dünk. Az már a nyár. S eddig tavasz se volt. Esett, esett, hideg szelek fújtak földjeinkre, megcsappantották hitün­ket, kisebbet kanyarítunk most az idei kenyérből? Ez lesz tehát a „szűk” esztendő? Nem. Igaz, próbára tevő év, a hosszúra nyúlt tél, a belvizes, tavasz nélküli tavasz, és nyár elején ez a minden eddigi árvizet felülmúló veszély, medréből kilépő folyók, átázott töltesoldalak, ez a tö­ménytelen sok víz, iszonyatosan rengeteg, tengernyi víz. Honnan, az erő megfékezésére? A technika sem tehet csudákat, az emberi akarat is véges. Csak a közösség aka­rata végtelen, legy­őzhete­tlen. Közösségi próba ez. Embert formáló idő. Jól álljuk. Katonák; esőben, sárban, napsütésben, egymással verseng­ve, egymást felülmúlva a gátakon, a homokzsák erdők alatt, a gépek, teherautók, kétéltűek, adó-vevők mögött; munkások, téeszi­rasztok, diákok, mindenütt hősiesen a víz ellen, állva bekanalazva a tányér meleg levest, pör­költet, elszakadva az otthontól, a családtól, napok óta, he­tek óta, kialvatlanul, elcsigázva, s napról napra nagyobb erővel, hittel, bizakodással. Ülve aludni a gátakon, s a teherautók kormánykerekei mellett, az összezsúfolt szállás­helyeken, vagy álmatlanul virrasztva várni a reggelt, a nagyobb reményt. Így élünk. A gazdasági megterhelés, az emberi megterhelés napjaiban, veszélyben, nagyobb, erő­sebb közösségben. Napjainkat átdübörgik a teherautók, ki­töltik az emelkedő gátak, a homokzsákok százezrei, a fólia­ország. S a segítség mindenünnen jön, árad, szemben a folyóval. Szégyenkezik az, ki nem érzi hasznosnak magát. Az öregember is szégyenkezett. Nem tudott aludni, megnyugodni. Kiállt a vízhez. Nézte. Itt nőtt fel mellette, szerette. Szerette, ha akkorára zsugorodott nyaranként, majdhogy átlábalt rajta, s tavaszonként, amikor megáradt, nyaldosta, verdeste a partokat, mutogatta erejét. Az öreg­ember már régen nyugdíjat élvez, elmúlt rajta 74 esz­tendő, elszállt belőle a fiatalos erő. Mégis elsők között jelentkezett, ha használni tudna a gátakon, szívesen ott­maradna. Nem lehetett elküldeni, nem lehetett megsérte­ni, állhatatosan ragaszkodott, makacskodott az öreg, az ő helye ott van a védekezésben, a zsákokat még tarthatja o is. Homokzsákból talán nek­i is lehet elég. S az öreg­ember megállta a helyét, töltögették a homokzsákokat, reggel újra kezdték. Elfáradt a kéz a homokzsákokon. Éjszaka jött az üze­net, két órán belül 300 kézi­argonca kell, mert csak így sikerül megfogni a buzgárt. Két óra alatt riasztották a munkásokat, a vezetőket, elkészült a szállítmány, még tartaléknak is jutott elegendő. Szó nélkül, azonnal mun­kába álltak az éjszaka kellős közepén, a legtermészetesebb­nek vették, hogy így, s ennyit megcselekedhettek. Árad a segítség, a felajánlások százai, ezrei, az or­szág lelkiismeretből, együttérzésből most újra vizsgázik és nagyon szépen. Csak így, együttes erővel, közösen tud­juk megvédeni az életeket, értékeket, a mindennapi mun­kánk eredményeit. A vízözön tartós, még számos éjsza­kánk lesz hosszú, nyugtalan, és reménykedő. Mégis biza­kodunk. Nincs egyetlen méternyi szakasz sem, amit ne védenénk, amit ne vigyáznának, ahol ne harcolna az ember. Az ember mindig is harcra született, az emberi kiteljesedés bölcs harcára, a kollektív győzelmek nagy-nagy örömei­re. Vizsgáztató, hősi napok: legyen erőnk a győzelemre. Sz. Lukács Imre Csónakban késő éjszaka volt. A víz­ügyi emberek úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a tá­péi rétről át kell szállítani az embereket Petőfitelepre. Munkásőrök kopogtattak a kis ház ablakán. A nyolc­van év körüli betegeskedő férfit karon kellett a partra vinni és a csónakba tenni. A vízen szólalt meg elő­ször: Kik vagytok ti? — Munkásőrök, bátyám. — Munkásőr? Az mi? Olyan mint a katona? — Olyasmi, csak mi nap­pal a gyárban dolgozunk. — Azért­ néztem, hogy olyan öregebbek is akad­nak köztetek. Aztán a városba érve: — Hol vagyunk most? Mi ez a nagy fényesség? — Szegeden, bátyám, ez a volt Somogyitelep. — Ki hitte volna. Úgy megváltozott harminc éve, mióta utoljára jártam itt. A másik csónakban öreg­asszony, már szintén nagy­mama lányával. Átérnek szótlanul. Elindulnak az is­meretlen helyre, ahol majd meghúzódnak, mig tart a vész. Mellettük munkás­őrök — Hát itt lennénk, ma­ma. Helyezkedjenek el. — Mivel tartozunk, ked­ves, amiért megmentettek? — Semmivel, mama. Majd reggel kapják az en­nivalót is — istenem, azon gondos­kodtunk a lányommal, ki tudjuk-e fizetni, amit ér­tünk tettek. — Eszébe se jusson ilyen. — De ... Mondja csak, a jószág? Azzal mi lesz? — Lesz, aki gondját vise­li, legyenek nyugodtak. — Áldja meg az isten! Legalább a nevét mondaná. — Nem mindegy, mama? Munkásőr vagyok. Kondoros­ János SZERDA, 1970. jcxiys x A MÁV dolgozóinak példamutatása A vasút dolgozóira ezek­ben a napokban kétszeres­háromszoros feladat hárul: eleget kell tenniük a szoká­sos szállítási kötelezettsé­geiknek, az árvízvédelem­nek soron kívül szállítanak nagyobb mennyiségű anya­got, s ugyanakkor több he­lyen a vasúti pályákat, hi­dakat is óvniuk kell a meg­áradt folyók támadásától. A MÁV Szegedi Igazga­tóságának Vezetője, Kiss Károly elmondta, hogy ed­dig minden fuvarozási igényt ki tudtak elégíteni, szállítási terveiknek meg­felelően végzik mindennapi munkájukat. Örömmel nyugtázta, hogy a Szegedre érkező teherszállítmányokat rendes időben kirakták partnereik, így minden fu­varoztató pontos időre kap­hatott üres vagonokat. Mindössze Makó körzetében álltak szállítmányok néhány napig, amikor a Maros víz­­szintes a makói vasúti hi­dat­ veszélyeztette. A hídra kövekkel megrakott szerel­vényt állítottak, hogy az esetleges sodrás ne okozzon kárt a hídban. Jelenleg sehol sincs korlá­tozás a vasúti forgalomban. Makón is gyorsan kirakták a napokig veszteglő 70—80 vagont és a személyszállí­tás is menetrend szerint történik. Az ár elleni véde­kezést a vasút területén a MÁV dolgozói végzik. A szegedi rendező pályaudva­ron 800 méter hosszúságú töltést építettek. Ugyancsak a vasutas dolgozók hárítot­ták el, illetve lokalizálták a szegedi Ti­sza-pályaudvar­ra és a makói vasútállo­másra szivárgó vizet. A Dél-magyarországi Épí­tő Vállalat (volt Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat) termelésének me­netét igencsak megzavarta a tiszai árhullám. Mélyépítő főn­­emük és a szállítást végző gépparkjuk, valamint a földmunkagépek zöme a gátak védelménél, erősíté­sénél dolgozik. Körülbelül 600 építőipari munkás segít a gátak védelménél. A DÉLÉP vezetői úgy szervezték meg a munkát, hogy a szegedi Tarján la­kónegyed építkezése ne szenvedjen csorbát. A laká­sok építése eddig nem mér­séklődött, s a leendő szege­di házgyárnál is teljes erő­vel dolgoznak az építők és a gépszerelők. E két igen fontos beruházásnál eddig nem történt lemaradás. A más területeken elmaradt munka pótlására a vállalat vezetősége külön tervet dol­goz ki. A szegedi faipari üze­mekben jelentősebb a ter­melés visszaesése. A Tisza Bútoripari Vállalat viszony­lag alacsony létszámából sokan a gátakon dolgoznak, viszont a gyárban levő bri­gádok naponta most két órával megnyújtották a műszakot, hogy valamit enyhítsenek­ a lemaradáson,­­s egy szabad szombaton is rendes műszakot szervez­nek a bútorgyárban. A falemezgyár és a láda­gyár vidéken lakó munká­sai nem tudnák bejárni, mert lakókörzetükben vet­ték igénybe munkaerejüket a folyók partján. A faipari üzemeknél az okozza a leg­nagyobb gondot, hogy el­fogy tartalék faanyaguk, mivel az utánpótlás víz alatt áll, az erdőgazdasá­gok nem tudnak termelni. A nagyvállalattól mintegy ezer ember dolgozik a gáta­kon, a szegedi faipari üze­mek jelentős mennyiségű pallódeszkát, gerendát és rakodólapot szállítottak az ér elleni védekezéshez. A falemezgyár és a ládagyár dolgozói úgy tervezik, hogy a szabad szombatjaikon is dolgoznak majd és talán év végére bepótolják az elma­radásaikat. Az újszegedi oldalon könnyűbúvárok fóliát és homokzsákokat helyeznek el a víz alatt G. Bildesheim látogatása Szegeden Kedden megtekintették a szegedi körzetben folyó ár­vízvédelmi munkákat G. Bildesheim, a FAO európai gazdasági igazgatója és P. Montaro, a FAO világélel­mezési programjának ka­binetfőnöke, akik délelőtt dr. Karcsai Károly, a FAO magyar nemzeti bizottságá­nak főtitkára kíséretében ér­keztek Szegedre. Fogadásuk­ra megjelent dr. Paczuk Ist­ván, a Csongrád megyei ta­nács vb-elnökhelyettese, Forgó László, az Alsótiszavi­­déki Vízügyi Igazgatóság ve­zetője, G. Büdesheim és P. Montaro — akik megtekin­tik Magyarországon az ár­víz sújtotta vidékeket, illetve az árvíz által veszélyeztetett területeket — érdeklődéssel figyelték a Szegeden tapasz­talható árvízvédelmi mun­kákat, annak eredményeit. A látogatás végén G. Bildesheim elismeréssel szólt arról a nagy munkáról, mellyel megyénkben — az emberek és az anyagi esz­közök összesítésével — med­rében tartjuk a magasra duzzadt folyószakaszokat. A nők helytállása a földeken A szegedi közös gazdasá­gok férfi tagjai közül sokan dolgoznak a tiszai gátakon Részben a közvetlen védelmi munkákban vesznek részt, részben pedig a töltések mentett oldalain a füvet ka­szálják. A magasra nőtt fű­től azért ajánlatos megsza­badítani a gátakat, hogy a figyelő szolgálatra beosztott vízügyi dolgozók könnyebben ellenőrizhessék a töltéseken az esetleges szivárgásokat. Ezen kívül biztonságosabban helyezhetők el a fokuszált gátakon a homokzsákok és egyéb védelmi anyagok. A szeged—mihályteleki II.i Élet Termelőszövetkezetből például naponta ötven-hat­­vanan őrzik a folyót, s fér­fiak helyett a nők állnak helyt most a földeken. Nyúj­tott műszakban kora reggel­től sötétedésig dolgoznak a közös táblákon és a háztáji paprikaföldeken. Tizennyolc ültetőgéppel tűzdelik a fű­szernövény palántáit és né­hány nap alatt befejezik mind a kilencszáz holdon a paprika ültetését. Jelenleg azokon a területeken dolgoz­nak, ahol a tavaszi belvizek miatt utoljára kellett hagyni a palántázást. Az egyéb me­zőgazdasági munkákban sincs elmaradás: a lucerna első kaszálásával végeztek és jól fejlődik a kukorica, amit idejében elvetettek. NAPI KISLEXIKON védekezés a töltésen a­z árvízkor támadó­­ vizek ellen sokfé­le védekezési módszer ismeretes. E „bűvös” eszközök nevét már megtanultuk, de haszná­latuk módjával, műkö­désük elvével nem va­gyunk egészen tisztá­ban. # Mi védi a gátakat? A töltés víz felőli ol­dalát a rézsű gyeptaka­rója, valamint a hullám­téri füzesek, erdők vé­delmezik. Néhol, mint a szegedi körtöltés kül­ső oldalát is, téglabur­kolattal látják el. A hullámverést gátolja a rendszerint árvízkor ki­helyezett rőzseláp (rő­­zsekévesor), rőzseborí­­tás, rőzsehengersor, ku­­rózás.­­ Miért nem ijed m­eg a szakember, ha szivárog a víz a töltésből? Az egyoldalú nyomás hatására a víz igyek­szik a töltés testébe be­hatolni. Még a csurgás sem jelent addig külö­nösebb veszélyt, amíg felszínre jutó vize tisz­ta. Mentett oldalon levő nyílását semmi esetre sem szabad eltömni, mert ha ezt tennék, a nyomás alatt levő víz a töltés belsejét átáztatná. • Hogyan lehet az átázást megakadá­lyozni? A laza agyagú töltést a szivárgás, átázás he­lyén a víz felőli oldalon elhelyezett homokzsá­kokkal tömörítik. Más eszköz a szádpalló, me­lyet szintén ezen az ol­­­­dalon vernek a töltés testébe. Újszerű eljárás a fa szádpalló helyett az úgynevezett Pátria vaslemez. Ezeket légka­lapáccsal verik le he­lyükre. Jó megelőző módszer a töltés víz fe­löli oldalára telített és homokzsákokkal rögzí­tett műanyag fólia.­­ Lehet-e védekezni a töltés megcsúszá­sa ellen? Ellensúlyként a men­tett műanyag fólia­ kokat helyeznek el, s ezzel megtámasztják, tö­mörítik a töltés anya­gát, de egyúttal szivár­gót is alkotnak vele, mert a vizet nem fojtja be a töltés testébe. • Mit lehet tenni, ha az árvíz magasabb­nak ígérkezik, mint a gát koronája? Ideiglenes, gyorsan készülő, úgynevezett nyúlgátakkal magasítják fel őket. Ehhez földet, deszkát, s más egyebek mellett szintén homok­zsákot használhatnak fel, amit a töltés tetején, a víz felőli oldalon he­lyeznek el. D májusi gyűjtés: 6 millió A Csongrád megyei szolidaritási síclóbizottság össze­sítette azokat a hozzájárulásokat, amelyeket májusban a szakszervezetek, a vállalatok, a kisipari szövetkezetek, a f­ogysztási szövetkezetek és a kisiparosok gyűjtöttek az árvízkárosultak javára. A májusi Csongrád megyei gyűj­tés meghaladja a 8 millió forintot — egészen pontosan: 6 millió 105 ezer 463 forint gyűlt össze. A gyűjtés listavezetője az építők szakszervezete, amely több mint másfél millió forintot fizetett be a dolgozók hozzájárulásából. Alig marad el mögötte a MEDOSZ — gyűjtése: 1 millió 429 ezer forint. A HVDSZ 742 ezer, a KPVDSZ 650 ezer, az EDOSZ 467 ezer, a Vasutas Szak­­szervezet 212 ezer forintot gyűjtött össze. Az általános fogyasztási szövetkezetek dolgozói 353 ezer, a kisipari szö­vetkezetek dolgozói 315 ezer, a Csongrád­ megyei kisipa­rosok pedig 117 ezer forinttal járultak hozzá az árvízká­rosultak támogatásához. A gyűjtés tovább folyik mind az üzemekben, mind a lakóterületeken, a Magyar Vöröskereszt által kibocsátott­­ gyűjtőlapokon.

Next