Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
Hosszú éjszakák - rövid nappalok Van-e ember, aki nem látta manapság a Tiszát? Van-e akit ne töltene el az aggodalom, a remény, hogyan lesz holnap? Tízezrek dolgoznak a gátakon, a hátország meg friss erőt küld, biztatást és helytáll. Hosszú éjszakák, rövid nappalok járnak, mindenki dolgozni szeretne, részt vállalni a bajból, elmulasztani a veszélyt. Minden perc érték, s a homokzsák most a kenyér. A váz meg csak fenyeget, már tavasz óta, tél óta. Pár hét múlva Péter-Pál, lehajtja fejét a kalasz, aratni kezdünk. Az már a nyár. S eddig tavasz se volt. Esett, esett, hideg szelek fújtak földjeinkre, megcsappantották hitünket, kisebbet kanyarítunk most az idei kenyérből? Ez lesz tehát a „szűk” esztendő? Nem. Igaz, próbára tevő év, a hosszúra nyúlt tél, a belvizes, tavasz nélküli tavasz, és nyár elején ez a minden eddigi árvizet felülmúló veszély, medréből kilépő folyók, átázott töltesoldalak, ez a töménytelen sok víz, iszonyatosan rengeteg, tengernyi víz. Honnan, az erő megfékezésére? A technika sem tehet csudákat, az emberi akarat is véges. Csak a közösség akarata végtelen, legyőzhetetlen. Közösségi próba ez. Embert formáló idő. Jól álljuk. Katonák; esőben, sárban, napsütésben, egymással versengve, egymást felülmúlva a gátakon, a homokzsák erdők alatt, a gépek, teherautók, kétéltűek, adó-vevők mögött; munkások, téeszirasztok, diákok, mindenütt hősiesen a víz ellen, állva bekanalazva a tányér meleg levest, pörköltet, elszakadva az otthontól, a családtól, napok óta, hetek óta, kialvatlanul, elcsigázva, s napról napra nagyobb erővel, hittel, bizakodással. Ülve aludni a gátakon, s a teherautók kormánykerekei mellett, az összezsúfolt szálláshelyeken, vagy álmatlanul virrasztva várni a reggelt, a nagyobb reményt. Így élünk. A gazdasági megterhelés, az emberi megterhelés napjaiban, veszélyben, nagyobb, erősebb közösségben. Napjainkat átdübörgik a teherautók, kitöltik az emelkedő gátak, a homokzsákok százezrei, a fóliaország. S a segítség mindenünnen jön, árad, szemben a folyóval. Szégyenkezik az, ki nem érzi hasznosnak magát. Az öregember is szégyenkezett. Nem tudott aludni, megnyugodni. Kiállt a vízhez. Nézte. Itt nőtt fel mellette, szerette. Szerette, ha akkorára zsugorodott nyaranként, majdhogy átlábalt rajta, s tavaszonként, amikor megáradt, nyaldosta, verdeste a partokat, mutogatta erejét. Az öregember már régen nyugdíjat élvez, elmúlt rajta 74 esztendő, elszállt belőle a fiatalos erő. Mégis elsők között jelentkezett, ha használni tudna a gátakon, szívesen ottmaradna. Nem lehetett elküldeni, nem lehetett megsérteni, állhatatosan ragaszkodott, makacskodott az öreg, az ő helye ott van a védekezésben, a zsákokat még tarthatja o is. Homokzsákból talán neki is lehet elég. S az öregember megállta a helyét, töltögették a homokzsákokat, reggel újra kezdték. Elfáradt a kéz a homokzsákokon. Éjszaka jött az üzenet, két órán belül 300 kéziargonca kell, mert csak így sikerül megfogni a buzgárt. Két óra alatt riasztották a munkásokat, a vezetőket, elkészült a szállítmány, még tartaléknak is jutott elegendő. Szó nélkül, azonnal munkába álltak az éjszaka kellős közepén, a legtermészetesebbnek vették, hogy így, s ennyit megcselekedhettek. Árad a segítség, a felajánlások százai, ezrei, az ország lelkiismeretből, együttérzésből most újra vizsgázik és nagyon szépen. Csak így, együttes erővel, közösen tudjuk megvédeni az életeket, értékeket, a mindennapi munkánk eredményeit. A vízözön tartós, még számos éjszakánk lesz hosszú, nyugtalan, és reménykedő. Mégis bizakodunk. Nincs egyetlen méternyi szakasz sem, amit ne védenénk, amit ne vigyáznának, ahol ne harcolna az ember. Az ember mindig is harcra született, az emberi kiteljesedés bölcs harcára, a kollektív győzelmek nagy-nagy örömeire. Vizsgáztató, hősi napok: legyen erőnk a győzelemre. Sz. Lukács Imre Csónakban késő éjszaka volt. A vízügyi emberek úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a tápéi rétről át kell szállítani az embereket Petőfitelepre. Munkásőrök kopogtattak a kis ház ablakán. A nyolcvan év körüli betegeskedő férfit karon kellett a partra vinni és a csónakba tenni. A vízen szólalt meg először: Kik vagytok ti? — Munkásőrök, bátyám. — Munkásőr? Az mi? Olyan mint a katona? — Olyasmi, csak mi nappal a gyárban dolgozunk. — Azért néztem, hogy olyan öregebbek is akadnak köztetek. Aztán a városba érve: — Hol vagyunk most? Mi ez a nagy fényesség? — Szegeden, bátyám, ez a volt Somogyitelep. — Ki hitte volna. Úgy megváltozott harminc éve, mióta utoljára jártam itt. A másik csónakban öregasszony, már szintén nagymama lányával. Átérnek szótlanul. Elindulnak az ismeretlen helyre, ahol majd meghúzódnak, mig tart a vész. Mellettük munkásőrök — Hát itt lennénk, mama. Helyezkedjenek el. — Mivel tartozunk, kedves, amiért megmentettek? — Semmivel, mama. Majd reggel kapják az ennivalót is — istenem, azon gondoskodtunk a lányommal, ki tudjuk-e fizetni, amit értünk tettek. — Eszébe se jusson ilyen. — De ... Mondja csak, a jószág? Azzal mi lesz? — Lesz, aki gondját viseli, legyenek nyugodtak. — Áldja meg az isten! Legalább a nevét mondaná. — Nem mindegy, mama? Munkásőr vagyok. Kondoros János SZERDA, 1970. jcxiys x A MÁV dolgozóinak példamutatása A vasút dolgozóira ezekben a napokban kétszeresháromszoros feladat hárul: eleget kell tenniük a szokásos szállítási kötelezettségeiknek, az árvízvédelemnek soron kívül szállítanak nagyobb mennyiségű anyagot, s ugyanakkor több helyen a vasúti pályákat, hidakat is óvniuk kell a megáradt folyók támadásától. A MÁV Szegedi Igazgatóságának Vezetője, Kiss Károly elmondta, hogy eddig minden fuvarozási igényt ki tudtak elégíteni, szállítási terveiknek megfelelően végzik mindennapi munkájukat. Örömmel nyugtázta, hogy a Szegedre érkező teherszállítmányokat rendes időben kirakták partnereik, így minden fuvaroztató pontos időre kaphatott üres vagonokat. Mindössze Makó körzetében álltak szállítmányok néhány napig, amikor a Maros vízszintes a makói vasúti hidat veszélyeztette. A hídra kövekkel megrakott szerelvényt állítottak, hogy az esetleges sodrás ne okozzon kárt a hídban. Jelenleg sehol sincs korlátozás a vasúti forgalomban. Makón is gyorsan kirakták a napokig veszteglő 70—80 vagont és a személyszállítás is menetrend szerint történik. Az ár elleni védekezést a vasút területén a MÁV dolgozói végzik. A szegedi rendező pályaudvaron 800 méter hosszúságú töltést építettek. Ugyancsak a vasutas dolgozók hárították el, illetve lokalizálták a szegedi Tisza-pályaudvarra és a makói vasútállomásra szivárgó vizet. A Dél-magyarországi Építő Vállalat (volt Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat) termelésének menetét igencsak megzavarta a tiszai árhullám. Mélyépítő főnemük és a szállítást végző gépparkjuk, valamint a földmunkagépek zöme a gátak védelménél, erősítésénél dolgozik. Körülbelül 600 építőipari munkás segít a gátak védelménél. A DÉLÉP vezetői úgy szervezték meg a munkát, hogy a szegedi Tarján lakónegyed építkezése ne szenvedjen csorbát. A lakások építése eddig nem mérséklődött, s a leendő szegedi házgyárnál is teljes erővel dolgoznak az építők és a gépszerelők. E két igen fontos beruházásnál eddig nem történt lemaradás. A más területeken elmaradt munka pótlására a vállalat vezetősége külön tervet dolgoz ki. A szegedi faipari üzemekben jelentősebb a termelés visszaesése. A Tisza Bútoripari Vállalat viszonylag alacsony létszámából sokan a gátakon dolgoznak, viszont a gyárban levő brigádok naponta most két órával megnyújtották a műszakot, hogy valamit enyhítsenek a lemaradáson,s egy szabad szombaton is rendes műszakot szerveznek a bútorgyárban. A falemezgyár és a ládagyár vidéken lakó munkásai nem tudnák bejárni, mert lakókörzetükben vették igénybe munkaerejüket a folyók partján. A faipari üzemeknél az okozza a legnagyobb gondot, hogy elfogy tartalék faanyaguk, mivel az utánpótlás víz alatt áll, az erdőgazdaságok nem tudnak termelni. A nagyvállalattól mintegy ezer ember dolgozik a gátakon, a szegedi faipari üzemek jelentős mennyiségű pallódeszkát, gerendát és rakodólapot szállítottak az ér elleni védekezéshez. A falemezgyár és a ládagyár dolgozói úgy tervezik, hogy a szabad szombatjaikon is dolgoznak majd és talán év végére bepótolják az elmaradásaikat. Az újszegedi oldalon könnyűbúvárok fóliát és homokzsákokat helyeznek el a víz alatt G. Bildesheim látogatása Szegeden Kedden megtekintették a szegedi körzetben folyó árvízvédelmi munkákat G. Bildesheim, a FAO európai gazdasági igazgatója és P. Montaro, a FAO világélelmezési programjának kabinetfőnöke, akik délelőtt dr. Karcsai Károly, a FAO magyar nemzeti bizottságának főtitkára kíséretében érkeztek Szegedre. Fogadásukra megjelent dr. Paczuk István, a Csongrád megyei tanács vb-elnökhelyettese, Forgó László, az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője, G. Büdesheim és P. Montaro — akik megtekintik Magyarországon az árvíz sújtotta vidékeket, illetve az árvíz által veszélyeztetett területeket — érdeklődéssel figyelték a Szegeden tapasztalható árvízvédelmi munkákat, annak eredményeit. A látogatás végén G. Bildesheim elismeréssel szólt arról a nagy munkáról, mellyel megyénkben — az emberek és az anyagi eszközök összesítésével — medrében tartjuk a magasra duzzadt folyószakaszokat. A nők helytállása a földeken A szegedi közös gazdaságok férfi tagjai közül sokan dolgoznak a tiszai gátakon Részben a közvetlen védelmi munkákban vesznek részt, részben pedig a töltések mentett oldalain a füvet kaszálják. A magasra nőtt fűtől azért ajánlatos megszabadítani a gátakat, hogy a figyelő szolgálatra beosztott vízügyi dolgozók könnyebben ellenőrizhessék a töltéseken az esetleges szivárgásokat. Ezen kívül biztonságosabban helyezhetők el a fokuszált gátakon a homokzsákok és egyéb védelmi anyagok. A szeged—mihályteleki II.i Élet Termelőszövetkezetből például naponta ötven-hatvanan őrzik a folyót, s férfiak helyett a nők állnak helyt most a földeken. Nyújtott műszakban kora reggeltől sötétedésig dolgoznak a közös táblákon és a háztáji paprikaföldeken. Tizennyolc ültetőgéppel tűzdelik a fűszernövény palántáit és néhány nap alatt befejezik mind a kilencszáz holdon a paprika ültetését. Jelenleg azokon a területeken dolgoznak, ahol a tavaszi belvizek miatt utoljára kellett hagyni a palántázást. Az egyéb mezőgazdasági munkákban sincs elmaradás: a lucerna első kaszálásával végeztek és jól fejlődik a kukorica, amit idejében elvetettek. NAPI KISLEXIKON védekezés a töltésen az árvízkor támadó vizek ellen sokféle védekezési módszer ismeretes. E „bűvös” eszközök nevét már megtanultuk, de használatuk módjával, működésük elvével nem vagyunk egészen tisztában. # Mi védi a gátakat? A töltés víz felőli oldalát a rézsű gyeptakarója, valamint a hullámtéri füzesek, erdők védelmezik. Néhol, mint a szegedi körtöltés külső oldalát is, téglaburkolattal látják el. A hullámverést gátolja a rendszerint árvízkor kihelyezett rőzseláp (rőzsekévesor), rőzseborítás, rőzsehengersor, kurózás. Miért nem ijed meg a szakember, ha szivárog a víz a töltésből? Az egyoldalú nyomás hatására a víz igyekszik a töltés testébe behatolni. Még a csurgás sem jelent addig különösebb veszélyt, amíg felszínre jutó vize tiszta. Mentett oldalon levő nyílását semmi esetre sem szabad eltömni, mert ha ezt tennék, a nyomás alatt levő víz a töltés belsejét átáztatná. • Hogyan lehet az átázást megakadályozni? A laza agyagú töltést a szivárgás, átázás helyén a víz felőli oldalon elhelyezett homokzsákokkal tömörítik. Más eszköz a szádpalló, melyet szintén ezen az oldalon vernek a töltés testébe. Újszerű eljárás a fa szádpalló helyett az úgynevezett Pátria vaslemez. Ezeket légkalapáccsal verik le helyükre. Jó megelőző módszer a töltés víz felöli oldalára telített és homokzsákokkal rögzített műanyag fólia. Lehet-e védekezni a töltés megcsúszása ellen? Ellensúlyként a mentett műanyag fólia kokat helyeznek el, s ezzel megtámasztják, tömörítik a töltés anyagát, de egyúttal szivárgót is alkotnak vele, mert a vizet nem fojtja be a töltés testébe. • Mit lehet tenni, ha az árvíz magasabbnak ígérkezik, mint a gát koronája? Ideiglenes, gyorsan készülő, úgynevezett nyúlgátakkal magasítják fel őket. Ehhez földet, deszkát, s más egyebek mellett szintén homokzsákot használhatnak fel, amit a töltés tetején, a víz felőli oldalon helyeznek el. D májusi gyűjtés: 6 millió A Csongrád megyei szolidaritási síclóbizottság összesítette azokat a hozzájárulásokat, amelyeket májusban a szakszervezetek, a vállalatok, a kisipari szövetkezetek, a fogysztási szövetkezetek és a kisiparosok gyűjtöttek az árvízkárosultak javára. A májusi Csongrád megyei gyűjtés meghaladja a 8 millió forintot — egészen pontosan: 6 millió 105 ezer 463 forint gyűlt össze. A gyűjtés listavezetője az építők szakszervezete, amely több mint másfél millió forintot fizetett be a dolgozók hozzájárulásából. Alig marad el mögötte a MEDOSZ — gyűjtése: 1 millió 429 ezer forint. A HVDSZ 742 ezer, a KPVDSZ 650 ezer, az EDOSZ 467 ezer, a Vasutas Szakszervezet 212 ezer forintot gyűjtött össze. Az általános fogyasztási szövetkezetek dolgozói 353 ezer, a kisipari szövetkezetek dolgozói 315 ezer, a Csongrád megyei kisiparosok pedig 117 ezer forinttal járultak hozzá az árvízkárosultak támogatásához. A gyűjtés tovább folyik mind az üzemekben, mind a lakóterületeken, a Magyar Vöröskereszt által kibocsátott gyűjtőlapokon.