Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám

REED, 1311. MÁRCIUS 3, A kubaihoz hasonló karsztjelenségek - Hazai olajmezőn Szegedi tudós beszámolója kubai tapasztalatairól A kubai kartszkongresszusról, illetve az ottani expedíciós útjáról nemrégiben visszatért dr. Jakucs László geológus, a József Attila Tudományegyetem Természeti Földrajzi Intézetének vezetője hétfőn a TIT szegedi előadótermében nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott kubai tapasztalatairól. A szegedi tudós, az aggteleki Béke-barlang neves felfedezője elmondotta, hogy a kongresszusra Antonio Nunez Jimenez, a Kubai Tudományos Akadémia elnöke hívta meg, akivel néhány évvel ezelőtt közösen tanulmányozták a borsodi karsztjelenségeket. Az akkori magyarországi, a mostani közös kutatómunka, a havannai előadások, az expedíció, kölcsönösen hasznosítható eredményekkel járt. Fontos ez, hiszen a mai Kubának szinte jelképei a karsztok, amelyek világviszonylatban is számottevő, óriásméretű és szerteágazó barlangrendszereket rejtenek. Ezek a forradalom idején szinte földalatti támaszpontokként szerepeltek. Ma pedig az élethez nélkülözhetetlen ivóvízellátás, illetve az öntözés szempontjából felmérhetetlen a karsztkutatás jelentősége. Részben a karsztvizek felkutatásával kapcsolatban dr. Jakucs László három nagysikerű előadást tartott, s számos különleges új módszert ismertetett a kongresszuson. Ilyen például a Békebarlang felfedezésénél alkalmazott festési eljárás is: a különleges fluoreszkáló anyaggal kilónként negyvenmillió liter vizet tud zöldre festeni, s ezáltal a víz útja nyomon követhető. A szegedi kutató eredményesen alkalmazott már hasonló célra radioaktív anyagokat, illetve speciális virágpor-szemeket is. Több kubai tapasztalatot ugyanakkor hazánkban lehet majd hasznosítani. Dr. Jakucs László egyebek között hasonlóságot fedezett fel Kuba, illetve a nagylengyeli szénhidrogén medence karsztjelenségei között. Megállapítása szerint annak idején a nagylengyeli, felszín alatt húzódó, egykor elsüllyedt mészkőhegyek ugyanolyan trópusi viszonyok között karsztosodtak, mint ahogyan Kubában végbemegy ez a folyamat. Az ebből eredő következtetések elősegíthetik majd a nagylengyeli geológiai, illetve a további szénhidrogén kutatásokat. Erre közvetlen lehetőséget is nyújt az a körülmény, hogy a földrajzi intézetet kutatási szerződés fűzi az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszthöz. A szegedi tudós kubai útjának érdekességei közé tartozott a kutatóexpedíció is: dzsungelkésekkel törtek utat a trópusi őserdőben, miközben egy 90 méter mély szakadék aljából kiinduló új, nagy barlangrendszert fedeztek fel. a népfront országos elnökségének ülése Ülést tartott hétfőn a népfront országos elnöksége. Kállai Gyula elnök vezette a tanácskozást, amelyen Bencsik István főtitkár beszámolt az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános választásának előkészületeiről és a népfrontmozgalom tevékenységéről. Kijelölték az országos választási elnökség tagjait, akiknek funkcióját az Elnöki Tanács erősíti meg. Magyar termékek a Lipcsei Vásáron Hatvanöt ország 9500 kiállítója 350 ezer négyzetméter kiállítási területen mutatja be a legkorszerűbb beruházási javakat és fogyasztási cikkeket a március 14. és 23. között sorra kerülő tavaszi Lipcsei Vásáron. A vásár előkészületeiről hétfőn Heinz Naue, az NDK budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa tájékoztatott. A vásárban 150 magyar üzem termékei is ott lesznek. Véget ért a vadászati idény A mérleg: 30 ezer fácán, 13 ezer nyúl Március 1-én fejeződött be Csongrád megyében a vadászati idény. A mintegy ezer tagot számláló huszonegy vadásztársaság eredményes évadot zárt, annak ellenére, hogy a tavalyi árvizek megtizedelték az apróvadakat. Bebizonyosodott, hogy tervszerű tenyésztői munkával a veszteségből sokat lehet csökkenteni. a vadásztársaságok huszonötezer, a MAVOSZ árpádhalmi telepe pedig huszonhétezer fácáncsibét kel Itetett ki és ezekből feltöltötte a mezők csökkent állományát. így sikerült elérni, hogy a télen több mint harmincezer vadszárnyast lőhettek ki, sokkal többet mint bármely megelőző esztendőben. A megfogyatkozott nyúlállományról úgy gondoskodtak, hogy sok új etetőhelyet állítottak fel. Tizenháromezer tapsifüles került terítékre és négyezret pedig élve fogtak be hálóval, a megnövekedett exportigények kielégítésére. A lezárult idény pozitív vonása az is, hogy javult a vadászati fegyelem, ami elsősorban az alkoholfogyasztás tilalmára vonatkozik. Mindössze egy esetben fordult elő baleset, az is csupán könnyebb sérülés volt. Az ellenőrzés bevált módszerét, a vadászat előtti szúrópróbaszerű alkoholszondázást a későbbiekben is fenntartják. Az idén tovább szélesedik a tervszerű tenyésztés. A baksi Vízügyi-, a szentesi Új Barázda és a hódmezővásárhelyi Előre Vadásztársaságok zárt fácántelepek létrehozását tervezik. följebb a mindennapi ügyintézés rangjánál. A tanácstagok a legutóbbi gyakorlat szerint szervezetten csak egyszer találkoztak évente a választókkal tanácstag-beszámolókon. Úgy tetszik négy év tapasztalata alapján, hogy ezt kölcsönösen keveslik. Ezért esik évente mintegy hétszáz közérdekű észrevétel a lezajlott tanácstagbeszámolókra. A dolgok ugyanis megöregedhetnek, fölszaporodhatnak egy év alatt, holott számos gond hetekre, szóló, sürgető megoldást igényelne. Nagyon komolyan vesszük a politikában és a közéletben azt az elvet, hogy a lakosság érdekeltebb legyen a város ügyeinek intézésében. A városfejlesztésre, a kommunális, a szociális, az egészségügyi és a kulturális ellátásra vonatkozó döntések csak akkor érhetik el céljukat, ha a lakosság által hitelesített elgondolások, érdekek szerint szentesítik őket. Ehhez viszont olyan kontaktus kell a választók és a választottak között, amely lehetővé teszi a folyamatosabb és mélyebb gondolatcserét. Különösen időszerű erről beszélni most, amikor bizonyos láncszemek — nevezetesen a kerületi tanácsok és tanácstagok — hiányozni fognak majd az információs és a képviseleti rendszerből. A lakóbizottságok szerepének növelésével, tagjainak aktivitásával lehetne ezt pótolni, hogy megfelelő tömegbázisa legyen továbbra is a tanácsi munkának. A tanácstagok sok leleménnyel keresték a közéletnek azokat a pontjait, amelyekről nekirugaszkodva legjobban erősíthetik a testületi munkát. Többet is vállaltak veten ennek érdekében, de sajnos, nem mindig érezték, hogy igénylik is tőlük ezt a szorgalmat. A hivatali apparátusban elég nagy a mozgás, a személyi változás, s az ügyintézők legtöbbször nem is ismerték a tanácstagokat. De ha ismerték is, számos ügyintéző nem érzett kötelezettséget a tanácstaggal szemben; nem vette figyelembe, vagy nem méltányolta, hogy nem személyi utánajárásról, hanem társadalmi megbízatásról, a választók képviseletéről van szó. A tanácstag munkájának kis része a választókörzet ügyeiben való fáradozás. Legtöbbjük állandó bizottságokban, kisebb részük a végrehajtó bizottságban tevékenykedett, ezen felül, felelősséggel képviselte az egész város összehangolt érdekeit. Ezeket a munkaórákat nem jegyezték sehol, legföljebb a választottak lelkiismeretében, felelősségtudatában. Pedig a tanácsi munkának ez az ága legalább olyan fontos, mint a választókörzet képviselete, a választópolgárok ügyeinek, a kisebb közösség dolgainak előmozdítása. S azért sem érdektelen erről beszélni, mert amikor a választópolgárok a jelölőgyűléseken meghallgatják az elmúlt négy évről szóló jelentéseket, csak akkor ítélhetnek hitelesen a tanács munkájáról és eddigi képviselőjük tevékenységéről, ha a számadásba ezt az igen fontos tételt is bekalkulálják. A képviselet ugyanis — mint arról már korábban is írtunk — nemcsak annyiból áll, hogy van-e jó vize, járdája, boltja és bölcsődéje a körzetnek, hanem az egész város iránti felelősségteljes és körültekintő gondolkodásból és tevékenységből is. Ebben az évben nem választ Szeged lakossága kerületi tanácstagokat. Bizonyára hosszú ideig hiányozni fog majd az a mindennapi és minden apróságra kiterjedő kapcsolat, amely az ő részvételükkel és lelkiismeretes munkájukkal kialakult a lakosság és a tanácsok között. Ugyanakkor viszont több lesz a városi körzetek száma, s mindjárt magasabb fórumon jelenik meg — a városi tanácsban — a választókörzeti érdek is. A tömegkapcsolatok szempontjából talán nehezebb, a képviselet szempontjából viszont eredményesebb lehet az új tanácstagi mandátum. Nem árulunk el titkot, hiszen ez a választás megszokott és demokratikus rendje: a Hazafias Népfront városi bizottsága az elmúlt négy esztendő általános és személyi tapasztalatai szerint készíti a városi tanácstagok új jelöltlistáját. A társadalmi szerkezetnek megfelelő arányokra törekszik, és maximálisan figyelembe veszi a személyi képességeket is. Lesznek régi és új jelöltjei, figyelemmel lesz a munkásságra, a társadalom minden dolgozó osztályára és rétegére, a nőkre és az ifjúságra. A választottak száma kevesebb lesz, de semmi módon nem lehet és szabad elveszíteni azokat az embereket, akik társadalmi fáradozásra készek. A népfront kereteiben továbbra is megtalálják a közösségi munka örömét. Szükség is van rájuk, mert az elmúlt négy esztendő mérlege sok minden más mellett azt is mutatja: a tanácsi munka és a közélet demokratizmusa elsősorban a részvétellel arányosan fejleszthető. 32. SIMON ISTVÁN »Emberi alapon« A LEGNEHEZEBB BEOSZTÁS A szegedi falemezgyár mostoha dolgozói vagyunk. Azért használom a mostoha kifejezést, mert mi rönktériek, nem kapunk prémiumot annak ellenére, hogy teljesítményünk mindig túlhaladja a 100 százalékot. A velünk szorosan együttdolgozó nagytermiek eddig rendszeresen felvehették a különpénzt. A vezetőség indokai ez ügyben: sok pénzt elvisz a fekbér, nem túlórázunk, hiába kérnek, vasárnap meg szombatokon nem jövünk be. De tessék csak elgondolni, kevesen vagyunk egy műszakban, s a munkásvándorlás is nagy. Néha bizony elfárad az ember, a követelményeknek persze nem tehetünk így eleget. Mivel igazságtalannak érezzük a bánásmódot, azon gondolkozunk, hogy itt hagyjuk a falemezgyárat.” A levél írója nem tüntette fel nevét és lakcímét, a panasz azonban arra indított, hogy meggyőződjem valódiságáról, A kár a laikus is megállapíthatja, hogy a falemezgyárban a rönktérieknek van a legnehezebb dolguk. Púposra pakolt vagonokról egyenként emelgetik le a sokmázsás hasábokat, az öles fenyőket matuzsálem-korban ledöntött bükköket, vízszagú nyárfákat. Újabban erős gépek segítenek, de csak segítenek, hisz a neheze az emberre marad. Ha eső esik, a sarat dagasztják, amikor havazik, a hótól csúszós géppel, fával birkóznak. Szerencse, hogy a vagonokat is motorral tolathatják újabban, mert bizony azelőtt ez is csak embergőzzel ment. A rönktérre a lemezgyári párttitkár, Nagy Ernő is elkísért. Kérdésünkre először az 50 körüli Deák Péter gyűrkőzött neki a szónak. Felolvastam a névtelen levelet, amelyre bólogatott: — Tizenkilenc esztendeje vagyok a lemezben, 1962 óta kint a rönktéren. Két műszakban dolgozom, átlagosan 1800—2200 között keresek. Bárki írta a levelet, ideje, hogy megírta. Ami benne van, igaz. Nem kaptunk prémiumot, pedig teljesítményünk több a normánál. Az meg ritkán fordul elő, hogy valaki megtagadná a túlórát. Mi is tudjuk: a kocsik nem állhatnak az iparvágányon, a gépeket etetni kell a fával. Tóth Györgyöt beszélgetésünk csalta társalgásközelbe. Ő az újak közül való, alig egyesztendős tapasztalata azonban elég a véleményre: — Egy brigádban 14-en vagyunk. Egyenként számolnak el bennünket a teljesítmény szerint. Úgy érzem, Deák szaki finoman mondta a dolgot, mert minket nem kérdeznek, hanem egyszerűen megmondják. ..Emberek, be kell jönni”. (Később megtudtam, hogy a falemezgyárban valóban nem nagyon állnak a telirakott vagonok, hisz az üzem nem fizetett „fekbért”, azaz büntető kocsiálláspénzt az utóbbi hónapokban.) A körülöttünk kialakult csoportból még Kiss Péternek volt kedve .hozzászólni”. — Meleg téma ez a prémium! Én annak idején azért jöttem át a kőművesektől, hogy többet keressek. Persze, keresek is, de nem sokkal jobban, mint a régi helyemen. Az egész hónapot végigdolgoztam pihenő nélkül, így jutottam fölül a 3 ezren. De tessék csak utánanézni, ugyanilyen nehéz rakodással két műszakban más vállalatoknál mennyit kap az ember? Az üzemvezető, a határozott, Göltl Mihály némi helyreigazítással kezdi. Szerinte a rönktérieket a legjobban fizetik s az átlggkeresetük jóval a 2 ezer fölött jár. Behozatta a bérlistát, s csak úgy találomra említette, hogy Deák Péter például októberben 2372, Kiss Péter decemberben 3216 forintot keresett! Hogy miért nem kapnak prémiumot? Mert nem teljesítették a feltételeket Nézze meg, földön hagyták a faanyagot. Különben az a legnagyobb baj — mondta —, hogy nem tudják megérteni a prémium, meg a teljesítménybér közötti különbséget, vagyis azt, hogy a prémiumot csak akkor fizethetjük ki, ha külön megdolgozzák értei! MIÉRT FIZESSÜNK? Hogy a panaszok jogosak-e vagy sem, a kívülálló aligha döntheti el. A falemezgyárban 1770 forint az átlagkereset. A rönktériek kétségtelenül jóval többet kapnak. De nézzük csak meg jobban, hogyan jön ki ez az összeg: Tóth Gyula októberben 26 nappal 2170, novemberben 16 nappal 1280, decemberben 25 nappal 2292 forintot; Kiss Péter októberben 29 nappal 2653, novemberben 26 nappal 2457-et, decemberben 31 (!) nappal 3216 forintot vehetett át. (A túlórát természetesen magasabb bérrel számítják.) Ha így nézzük, már kevésbé tűnik olyan jól fizetettnek a lemezgyári legnehezebb beosztás. Azon nem akarok vitatkozni — mert nem is lehet —, hogy a lemezgyári vezetők joga meg feladata, hogy a gazdálkodás, a vállalati érdek szerint határozza meg, hogy miért fizetnek prémiumot és miért nem. Legjobb belátásukra van bízva, s ez így helyes, nagy hiba lenne őket arra biztatni, hogy tapasztalatuk, meggyőződésük ellen tegyenek. Míg szelíden perlekedtem az egyébként szimpatikus és korrekt üzemvezetővel, megbizonyosodtam Gödl meg szorgalmas segítőtársai jó szándékáról. Vitathatatlan; ők igazságosan, helyesen akarnak dönteni minden lemezgyári munkás sorsáról. Azt is láttam, hogy jól számoltak, érveltek. Közgazdasági alapon vitathatatlanul.... Hallgattam, hallgattam őket, s megéreztem, hogy valami mégis hiányzik ebből az egyébként szép, kerek beszédből. Olyasmi, ami általában nem szokot számmal, százalékkal benne lenni a vállalati tervekben, termelési utasításokban, de a mi rendszerüben kivétel nélkül beleértendő, írás nélkül is. Azaz nem mondták, hogy mit tettek — mondjuk emberi alapon — azért, hogy a rönktériek jól érezzék magukat csöppet sem kényelmes beosztásukban. Hogy érdemesnek érezzék verejtékes munkájukat, méltányosnak az érte kifizetett járandóságot. Vagy: megértsék, ennél többet egyelőre nem tudnak, vagy nem lehet fizetni, mert nem telik, nem telhet stb. — Megmondták maguknak, hogy miért nem, jár prémium? — kérdeztem a rönktériektől. Kiss Péter felelt helyettük. — Nem, kérem, erről nem váltottunk szót. Csak az irodában mutatták meg a papírt, miért nem érdemeljük... Matkó István PAPÍR. SZÓ NÉLKÜL...