Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-01 / 102. szám
SZOMBAT, 19TL MÁJUS 1 Tudósod és a városfejlesztés A szegedi akadémiai székház klubjában érdekes előadássorozat kelti fel a város tudósainak érdeklődését. A városi tanács vezetői, szakemberei vitával egybekötött tájékoztatókon hívják fel a figyelmet a Szeged jelenével és jövőjével kapcsolatos tervekre. Legutóbb Takács Máté főépítész tartott előadást Szeged távlati fejlesztési tervéről, arról, hogy miként alakul majd 180, 210 és végül 250—300 ezer lakosú metropolissá a város. Az előadást követő vitában felszólalt dr. Wagner Richard tanszékvezető egyetemi tanár, dr. Szádeczky-Kardoss Samu tanszékvezető egyetemi tanár, dr. Alföldy Lajos egyetemi tanár, a biológiai központ igazgatója, dr. Szőkefalvi-Nagy Béla tanszékvezető egyetemi tanár, a SZAB elnöke és dr. Obál Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár. A távlati fejlesztési terveket — az új lakónegyedek kialakítását, a Belváros rekonstrukcióját, a közlekedés korszerűsítését, az ipartelepítés ellenpontozását stb. — minden jelenlevő tetszetősnek és nagyvonalúnak tartotta, a vita akörül alakult ki, hogy mennyire gyökereznek a valóságban. 1980- ig Szegeden 29 ezer 200 lakást kell felépíteni — nem is szólva más fontos építkezésekről —, s ha utána csökken is az építkezés megfeszített üteme — ahogy dr. Szőkefalvi-Nagy Béla felvetette —, mindenképpen nagyobb építőipari kapacitásra lenne szükség, illetve annak megfelelő koncentrációjára. A megoldásban nagy szerepe lehet az új mélyépítő vállalatnak, amely modern, új gépeivel sok terhet vesz le az építőipar válláról. Az új terv ipartelepítési koncepciója arra épül, hogy az együvé tömörített üzemek, gyárak ne okozzanak közlekedési problémáikat, mintegy ellenpontozza az eddigi iparkörzetet azzal, hogy a várostól délnyugatra helyezi el a vegyikomibinátat, délen — a szegedi oldalon — raktárövezetet és élelmiszeripari bázist kíván létrehozni, Újszegeden pedig könnyűipari telepítést. Dr. Wagner Richárd — elismerve ennek előnyeit — arra hívta fel a figyelmet, hogy a telepítéseiknél bizonyos esztétikai szempontból nem mellőzhető az éghajlattani tényezők — például a szél — figyelembe vétele. Utalt arra, hogy egyes ipari üzemek kellemetlen módon szennyezik a levegőt: erről akár „szagdolgozatot” is lehetne néha írni Szegeden. Sok szó esett a közlekedésről is. Ezzel kapcsolatban dr. Alföldy Lajos annak érdekében emelt szót, hogy az E—5-ös út mielőbb csökkentse a belső úthálózatra háruló terheket, s azt az érdekes megoldást is elképzelhetőnek tartotta a tarjáni villamosvonal átépítésénél, hogy a villamos kerülje meg a városrészt, és a Szilléri sugárúton haladjon visszafelé. Mások elfogadva, hogy a legmozgalmasabb jármű a busz, azt is felvetették, hogy az is szennyezi a levegőt. Régi problémája a városnak, hogy — éppen a sugaras felépítés következményeként — nem tudják megoldani az észak—déli közlekedést. Dr. Obál Ferenc professzor ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy — különösen a Tisza vízszintjének szabályozása után — a rakparti út alkalmas lenne nagyobb forgalom lebonyolítására. Ez — mint Takács Máté válaszából kiderült — egybeesik a Tisza-part rendezésével foglalkozó tanulmányterv (s hamarost: kiviteli terv) elképzeléseivel. A rakparti út a Római körúttól a Vaspálya utcáig tart majd, s a szabadtéri játékok idején fontos szerepet játszik a forgalom elterelésében is, ugyanis lesz ki a bejárata a Roosevelt térre is. Szeged téli sportéletét dr. Szádeczky-Kardoss Samu vette védelmébe, szerinte a városnak nemcsak alkalmi jégpályák kellenének, mert így tanúi lehetünk a sportélet további sorvadásának. Éppen ezért megelégedéssel nyugtázta, hogy — ha nem is túl hamar — de két műjégpálya is létesül: mindkettő egy-egy fontos létesítmény télen felszabaduló energia kapacitásából működik majd. Most készülnek ugyanis a kiviteli tervek az újszegedi sportcsarnokhoz — amely eredetileg fedett uszodának indult —, az ennek légkondicionálásához szükséges készülékek energiájával télen az átellenben levő sarkon műjégpályát lehet fenntartani. Ehhez hasonlatos terv az is, hogy a vágóhíd rekonstrukciója után a Shell-kút környékén létesítenek jégpályát. A vitában szóba került az úgynevezett „telepek” ügye is, amelyek fejlesztését dr. Wagner Richárd sürgette, hiszen a körtöltésen kívül ezek bizonyos szempontból — árvíz, belvíz — hátrányos helyzetben vannak. A főépítész felvilágosító szavaiból kitűnt, hogy a körtöltésen kívüli telepek lakásállománya rendkívül jó, tehát jogosan áldozott a város közművesítésükre. Nagy gond azonban továbbra is a szennyvízelvezetés : csak átemelőkkel lehet megoldani. A harmadik körút, a sorházak, a vasúti híd — megannyi hozzászólás témája tette példássá még a vitát: Szeged tudósai féltő szeretettel figyelik a város sorsát, szakmai tudásukkal csakúgy mint ötleteikkel, készek hozzájárulni a szép tervek megvalósításához. Veress Miklós Marx és Engels emlékmű Budapest közterületi díszeinek sorában új, monumentális képzőművészeti alkotást avattak pénteken: Marx és Engels közös emlékművét, a Jászai Mari téren. A nemzetközi munkásmozgalom két kimagasló alakjának közös szoborművét a munkásosztály nemzetközi ünnepéhez, május elsejéhez kapcsolódó eseménysorozat keretében adták át a fővárosnak. Az avató ünnepségen megjelent Kádár János, az MSZMP KB első titkára is. Az emlékművet Segesdi György szobrászművész és Schall József építőművész alkotta. Ünnepünk történelmi hagyományának forradalmisága ebben nem merül ki! Fontos vonása volt és maradt az a képesség, hogy kifejezze a fejlődő, a változó társadalmi valóság adott állapotát, egyben jövőjének szükségleteit is! Nyolc évtized alatt sokat változott a világ szociális arculata. Több mint fél évszázados már az első győztes munkáshatalom. A Szovjetunió pártja, munkásosztálya és népei hallatlan áldozatokat hoztak a társadalmi haladásért, azért, hogy a munkásság forradalmi májusának eszméi megtestesüljenek, anyagi, technikai, politikai, erkölcsi, katonai erővé váljanak. Egyetlen internacionalista sem felejtheti el, hogy a Szovjetunió nélkül nem létezhetne szocialista világrendszer. A népek egész sorának történelmi tapasztalata igazolja, hogy a mai kor munkásnemzetköziségéinek elszakíthatatlan része az egység, összeforrottság, a Szovjetunióval, pártjával, munkásosztályával, népeivel. Ezért küldjük mi is forró elvtársi, testvéri üdvözletünket a világforradalmi folyamat centrumába, és írjuk májusi lobogónkra: „Éljen a kommunizmust építő Szovjetunió, a szocializmus és a béke legfőbb támasza!” Ir rakisosztály ledkezhetünk meg, hogy a proletár internacionalizmus eszméje az utóbbi negyedszázadban növelte a felszabadult munka társadalmát építő országok, így a mi felelősségünket is. Történelmi szükségszerűséggel jelentkezik a szocialista forradalom általános törvényszerűségének és a konkrét nemzeti sajátosságoknak összehangolása. Saját tapasztalatunkból és szomszédainkéból is tudjuk, lehetnek olyan helyzetek, amikor a szocializmusellenes erők aktivizálódnak és belső válságállapot keletkezik. Az európai szocialista országok egy részében előállt az elmúlt években ilyen helyzet. Az SZKP XXIV. kongresszusa megadta a folyamatok marxista—leninista értékelését: „A szocializmus mai világa sikereivel és távlataival, minden problémájával egyetemben még fiatal, növekvő társadalmi organizmus, amelyben még nem minden öltött végleges formát, amelyben még sok minden az elmúlt történelmi korszakok nyomait viseli. A szocializmus világa egészében mozgásban van, állandóan tökéletesedik.” Ennek az értékítéletnek nagyon is személyes, sorsunkat érintő igazsága van. Az MSZMP politikai vezetésével a mi népünk is leszűrte ugyanezeket a tanulságokat és elkezdtük a magyarországi szocializmus szakadatlan tökéletesítését. Ezt fejezi ki pártunknak a X. kongresszuson megerősített politikája, a mostani országgyűlési és tanácsi választásokon egész népünk által jóváhagyott Hazafias Népfront programja is! Minden, a nép sorsának javítását szolgáló intézkedés a szocialista viszonyok tökéletesítése, egyben internacionalista kötelességünk is. Mindenképpen így kell felfognunk a falu és város közeledését szolgáló szocialista agrárviszonyokat, a gazdasági életet szabályozó reformot, élets-gondi poziitívánkat, a növekvő társadalmi demokratizmust. Így fogjuk fel azt is, hogy az állam, a társadalom képes már a korábbinál jóval nagyobb figyelemben részesíteni a munkásasszonyokat, családot nevelő, gondozó, egyben termelőmunkát is végző édesanyákat, a pálya és életet kezdő fiatalokat. MáilIC 1 a termelőmunka, az al_ lluJUO Ikotás ünnepe, mert minden érték a munkából fakad, mert egyedül a munka hozhatja csak létre az emberi élet fenntartásához szükséges javakat. A munka kapcsolja össze az együtt élő nemzedéket. A munka a szocialista viszonyok kibontakoztatásának, fejlesztésének alapja, az egyes ember értékmérője, a megtermelt javak elosztásának igazságos mércéje. A társadalom bonyolult életének minden változása végső soron a munkából indul ki. Az embereik anyagi életfeltételeik újratermelése során, a napi munkájukkal újratermelik a társadalmi viszonyokat is, amelyben élnek. A szocializmus tökéletesítése során sokat meríthetünk ebből. Ezt teszik tömegesen azok a munkások, parasztok és értelmiségiek, akik tudatosan kutatják, alkalmazzák a munka leghatékonyabb formáját, növelik technikai-társadalmi szervezettségét, gazdasági hatékonyságát. Ezért köszöntjük a munka ünnepén az új társadalmi rend tudatos építőit, a szocialista brigádokat, kiváló dolgozókat, újítókat, a szocialista munkaverseny kollektív és egyéni formáinak győzteseit, azt a szociális bázist, melyre lehet és kell támaszkodni az új társadalom épületének építése, életeinek formálása során. 3 A folyó és a táj A mai öregek és az utánuk következő nemzedékbeliek jól emlékszenek arra, amikor a Tisza Szegednél is benépesült hajókkal, uszályokkal, vízen úsztatott, tutajként összekapcsolt szálfákkal. Kora tavasztól szinte a jégtáblák szállingózásáig sosem nyugodott meg a víz tükre. A rakpartnál ki- vagy befelé pakoltak az uszályokon, a vontatók pedig sürögtek, újabb szállítmányokat kaptak kötélvégre. Sokféle zászló, sokféle nép találkozóhelye volt akkoriban Szeged, amelynek a Tiszához közel utcáiban hangulatos kiskocsmák várták az idegen és magyar nyelvű hajósokat, hogy leöblítsék a torkukra tapadt szén- és gabonaport, kiszellőztessék magukból a dohány és a keleti fűszerek émelyítő illatát. A Tiszának ezt a régi arcvonását elkoptatta már az idő. Csak az emlékezet, a várostörténet írott lapjai és megsárgult fényképek adják tudtára a mának és az utókornak, hogy valamikor élt, nagyon élt ez a folyó, amelyre annak idején Petőfi Sándor is rákiáltott: „Mint az őrült, ki letépte láncát...” Ezt a rettegéssel párosult valóságot hetekig tartó megfeszített küzdelemben éltük át mi is 1970 tavaszán. A tajtékzó áradat és a nyomában felgyülemlett talajvíz lecsillapítása csak az Alsó- Tisza-vidéken 315 millió forintunkba került, s talán megint száz évek múltán feszül úgy egymásnak az ember és a víz, mint akkor. Most megint ott tartunk, csapadéktól bőséges tél után, hogy „nincs” a Tiszában víz és elégséges áztató esők sem voltak áprilisban. A földek szárazak, a gázlók pedig nemsokára kilátszanak a Tiszából, mint rekkenő nyarakban. Hacsak az aranyat érő májusi eső és a zöldár, a hegyek árnyékos oldaláról lecsöpögő halé teknőt dagasztó levonulása nem segít. A Tisza normális, hajózásra alkalmas vízállásának lesoványodását a múlt század végi folyószabályozással okolják a laikusok. A halállomány ritkulását is ezzel magyarázzák és a hullámterek lecsapolásával. A vizek elfolyását valóban gyorsítja az egyenes út, a kanyargók levágása, csakhogy a szabályozás előtt még annyira alkalmatlan volt a Tisza hajózása, mint manapság. E cikk elején rajzolt kép tehát csak részben igaz a Tisza múltjáról. Abban az időben is az időszakosság volt a jellemzője a zavartalan hajózásnak. Igaz, teherforgalom manapság alig számottevő a Tiszán, a Szolnok—Szeged közötti személyforgalom pedig 1964-ben megszűnt, mert már senki sem akar lassan utazni. A vízügyi igazgatóság Tokajból évente mintegy 20 tonna követ szállíttat le ide víziúton, a homokbányászat pedig a Maros torkolatától fölfelé kotorják a medret homokért. A második világháború után a technikai fejlődés abszolút gazdasági feltétele tengelyre rakatta az addig víziúti szállításokat is — a gyorsaság érdekében az időszakosság kikapcsolása miatt. Kis országnak, amilyen mi vagyunk, erejét meghaladó a korszerű hajózóút kiépítése, csak az olcsóbb szállítás érdekében, önmagában nem is ez, hanem az öntözéses gazdálkodás, eddig vízhez mesterséges úton nem jutott területek hasznossá tétele és energiabázisok kiépítése az elsődleges azokkal a tervekkel, amelyek napjainkban valósultak meg és valósulnak meg ezután. Sok milliárdos költséggel épül a tiszafoki duzzasztó- és erőmű nagyobb teljesítményű párja Kiskörén. Azt követi majd a Csongrádinál tervezett visszaduzzasztás. A szomszédos Jugoszláviában Becsejnél — régi néven Törökbecse — hozzákezdtek a Tiszán egy duzzasztó erőmű építéséhez, amely Szegedig érezteti majd hatását. A közös elgondolás tehát olyan nemzetközi vízi úttá fejleszti majd a Tiszát, amelyen zavartalanul közlekedhetnek a mélyebb merülésű hajók és vontatók is. S innen csak egy lépés a következő tend megvalósítása: a hajókat hordó Duna—Tisza-csatorna megépítése. Miért? Elsősorban, hogy a Tisza vizet kapjon a Dunácól, másrészt bekapcsolódni a szállítás nemzetközi vérkeringésébe vízen is. A visszaduzzasztott Körösről mehetnek majd a hajók a Tiszára, onnan rövid úton a Dunára, amelyen kijuthatnak német vizeken az Északi-tengerig. A Dunára vonatkozó vízi úti program ugyanis befejezést nyer a Vaskapu román —jugoszláv kiépítésével. Osztrák és német területen is készek a munkával. Budapest fölött Nagymarosnál kell csak egy viszonylag szűk szakaszon csehszlovák —magyar összefogással — a már előrehaladott tervek alapján — a Duna vízmélységét javítani egy duzzasztó-erőművel. Térképen huzigálva a vonalakat, mindez nagyon egyszerű. A valóságban a technika gigászi erejével fordul az ember a természet arculatának megváltoztatására. Mindebben csak másodlagos és járulékos eredmény lesz a korszerű vízi út. A fő ok: a vizeket, visszafogni, átalakítani energiává, illetve öntözésre használni. A Tiszából az öntözéses időszakban másodpercenként 13—14 köbméter vizet vesznek ki Szegedtől Csongrádig. A fölöttünk levő megyék gazdaságai szintén szippantgatják a vizet, addig az összehangolt pontig, amikor szükség esetén a víz kivételére korlátozást rendelhetnek el első, második és harmadik fokozatban, mert máskülönben közvetlen veszély fenyegetné a Tisza élővilágát. Hát itt tartunk; TISZTA MARAD-E A FOLYÓ? kevés a a víz, devissza kell hát bőségében tartani. S még mindig hátra van Bács megyében a hatalmas kiterjedésű homokhátság, aszályos évszakban szárazságban sínylődő területnek és Csongrád megyének az ugyanilyen hátrány a nyugati része. A Tisza jelenlegi vízhozamával ezeket a területeket többlépcsős kiképzéssel nagyon drágán lehetne csak öntözni. A Duna—Tisza-csatorna megépítésével — amelyre tanulmányok bősége született már — viszont véglegesen kikapcsolhatjuk majd a természet szeszélyét. S végül a gazdasági érdek mellett jól megfér az embernek a természet felé fordulása, üdülőtelepek kiépítése a Tisza mellett. Csak maradjon meg a víz tisztasága is! — hallatszik az aggodalom hangja, hiszen megfigyelők szerint a Sajó, a Bodrog időnként ipari eredetű szennyezettséggel ömlik a Tiszába. A vizek tisztaságán őrködni nálunk törvény. A duzzasztással nyert vizek élővilágára viszont még inkább kell vigyázni, hiszen az öntisztulás lelassul az elfolyás kikapcsolásával, másrészt szennyezett vízzel nem öntözhetjük azt a növényzetet, amely emberi táplálékul szolgál. A folyók mai hasznosítása — köztük a Tiszáé is — lám, mennyire sokrétű terv, tevékenysége eredmény összehangolását követeli ma és holnap. A históriából ismerjük; Szeged a Tiszának köszönheti létét, a folyó viszont jövőjét a várostól is várja. Lődi Isdens VÍZ HELYETT TENGELYEN A VÍZ MÚLTJÁRÓL