Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-08 / 107. szám
SZOMBAT, 150. 'E'XJTFS A 3 A szakszervezetek kongresszusán: Fock Jenő beszéde időszerű közérdekű kérdésekről Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke elöljáróban tolmácsolta a kongresszus részvevőinek a kormány üdvözletét és jókívánságait. Utalt arra, hogy nemcsak kormányfői minőségben beszél, hiszen — s ez büszkeséggel tölti el — négy évtizede maga is tagja a szakszervezeti mozgalomnak, s másfél évtizeddel ezelőtt részt vett a felsőszintű szakszervezeti vezetésben. Véleménye szerint mind a kongresszus határozati javaslata, mind a referátum helyesen tükrözte a szakszervezeteknek az elmúlt négy évben végzett munkáját s a következő években megoldandó feladatait. — Munkánk, fejlődésünk lényeges követelménye — mondotta —, hogy a párt és a kormány a szakszervezetekkel együtt, egyazon cél érdekében , cselekedjen. A továbbiakban hangsúlyozta, a párt vezető szerepe ma jobban érvényesül, mint ezelőtt bármikor, mégpedig többek között éppen azért, mert a kormánynak is, a szakszervezeteknek is meghatározott feladatkörük van, lehetőségük ahhoz, hogy önállóan gondolkodjanak és cselekedjenek. A párt érettnek tekinti a szakszervezeteket és a kormányt, s ezt a folyamatot tovább akarja erősíteni, de esetenként sem a kormány, sem a szakszervezetek nem élnek megfelelően hatáskörükkel. A gazdaságirányítás reformja jelentős változtatást követelt a szakszervezeti munkában — mondotta a Minisztertanács elnöke —, s hozzáfűzném: ha helyesen, okosan, jól akarunk továbbra is dolgozni, akkor mindannyiunknak állandóan meg kell újhodnunk. Munkánknak állandóan korszerűnek kell lennie. A nemzetközi kérdésekre rátérve ugyancsak a mai korszaknak megfelelő módszerek jelentőségét emelte ki. Népünk boldogulásáért akarunk dolgozni — mondotta — abban a tudatban, hogy munkánkért felelősséggel tartozunk a munkásmozgalom előtt is. Ez az elv a kormány tevékenységében úgy jut kifejezésre, hogy a legszorosabban a szocialista testvérországokkal működünk együtt. A szocialista országok közül mindenekelőtt a Varsói Szerződés tagállamaival, gazdaságilag elsősorban azokkal, amelyekkel összekapcsol bennünket a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Emellett igyekszünk előmozdítani a szocialista országok összességének egységét, tehát azokkal is együtt akarunk dolgozni, amelyek nem tagjai a Varsói Szerződésnek. Őszinte barátai vagyunk a Szovjetuniónak. Nemcsak e szokokból, jól felfogott érdekeinkből adódóan, nemcsak ezért, mert kereskedelmi forgalmunk nagy része a Szovjetunióval bonyolódik le, s mert határosak vagyunk e szocialista nagyhatalommal, hanem azért, mert a vérünkben, a szívünkben van a Szovjetunió iránti barátság érzése. (Nagy taps.) — Itthon és külföldön sokan képtelenek vagy nem akarják megérteni: ha ez így van, akkor mivel magyarázható, hogy magyar állami vezetők különböző nyugati országokban tesznek látogatásokat, hogy külügyminiszterünket, aki nemrég Olaszországban járt, magánkihallgatáson fogadta a papa is, és barátságot, beszélgetést folytattak, aminek valószínűleg lesz is némi eredménye az állam és egyház kapcsolatában. Felmerül az is, hogy ideológiai ellentétben vagyunk Kínával, ugyanakkor külkereskedelmi miniszterünk Kínában jár. — Az emberek nem mindig tudják, hogyan ítéljék meg ezeket a dolgokat, nehezen igazodnak el rajtuk. Pedig nézetem szerint ezek egyszerű dolgok. Amellett, hogy a szocialista országokkal összefogunk, a világ minden más országával is kapcsolatokat igyekszünk kiépíteni, olyan szinten, ahogy erre lehetőség adódik. Fock Jenő ezután a kormány és a szakszervezetek közötti együttműködésről beszélt. Utalt arra, a közvélemény által is ismert tényre, hogy a SZOT vezetői és a kormány tagjai félévenként rendszeresen tanácskoznak. Az együttműködés azonban ennél sokkal szorosabb, mindennapibb. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára rendszeresen részt vesz a kormány ülésein, s a Minisztertanácsban napirendre kerülő témák már az előkészítés időszakában ismertek a szakszervezetek előtt, tehát azokat nem állítják kész helyzet elé. A kormány gazdasági bizottságában is képviselve van a SZOT. Helyeselte a kormány elnöke azt a javaslatot, hogy a kormányzati munkába vonják be az eddiginél jobban az egyes iparági szakszervezetek vezetőit is. A normarendezésiről is szólt Fock Jenő, arról, hogy — ez a szó mintha már eltűnt volna a közhasználatból — szükség van a normák rendezésére, mégpedig folyamatosan. Új technológiák meghonosításával az üzemekben a munka szervezettebbé válhat A normákat tehát az új fajta szervezettséghez kell igazítani. De semmi esetre sem úgy, amint egy sor üzemben mostanában történt, hogy néhány ember összedugta a fejét, és nem tárgyalva se pártszervezettel, se szakszervezettel, egyszerűen átírkálták a normákat, „eszi, nem eszi, nem kap mást” alapon. Az ilyen módszer elítélendő, ez az eljárás a szakszervezet semmibevételét jelenti. A szakszervezetnek ugyanúgy mindenütt, minden üzemben ott kell lennie, együtt kell dolgoznia az igazgatóval, a gazdasági vezetőkkel, mint ahogy együtt dolgozik a Minisztertanáccsal is a SZOT vezetése — mondotta. — Már most felhívom a figyelmet arra, hogy a szakszervezeti munkában a tanácstörvény életbelépése kapcsán további jelentős változtatásra lesz szükség. Arról van szó, hogy egy sor feladatot, amelyet eddig kormányzati szervek végeztek, a jövőben a tanácsok fognak intézni, a saját területükön. Mivel a szakszervezeteknek is megvannak a területi szervei, ezeknek a szerveknek a munkáját hozzá kell igazítani a tanácsok körülményeihez, megváltozott helyzetéhez, hogy a szakszervezetektől se kerüljenek „feljebb” a kérdések akkor, ha azokat ott helyben, a tanácsokkal közösen el lehet intézni. Egyetértés van a kormány és a szakszervezetek között abban is, hogy a megtermelendő nemzeti jövedelmet úgy osszuk el: több mint háromnegyed rész jusson fogyasztásra és valamivel kevesebb, mint negyed részt fordítsunk beruházásra, felhalmozásra. Ahhoz, hogy a tervezett arányokat be tudjuk tartani, a kormány nevében kérem a szakszervezetek segítségét a beruházási munkákhoz is. A továbbiakban a munkaerő-mozgásról, a törzsgárdatagok nagyobb megbecsüléséről, a szocialista brigádmozgalomról beszélt, majd a káderpolitikáról szólva a többi között ezeket mondta: “ Megesik, hogy évekig tartó túlzott türelemmel elnézzük az egy-egy vállalatot már túlhaladott módszerekkel vezető igazgató működését, olyan vezetőét, aki nem törődik sem az üzemi demokráciával, sem önmaga továbbképzésével, de azzal sem, hogy körülötte új káderek nevelődjenek, pedig látjuk, hogy felnőnek mellette rátermettebb, hozzá képest fejjel kimagaslóbb káderek. Ezzel a problémával is meg kell birkózni, bátrabban alkalmazva a káderpolitika helyes elveit. Szociális kérdésekkel foglalkozva elmondta: ezen a területen gördülékenyebb a kormány és a szakszervezetek együttműködése. A feladatok között utalt arra, hogy már ez év végéig rendezni kellene azoknak a nyugdíjkorhatárt elérőknek a helyzetét, akik még jó egészségnek örvendenek, bírják a munkát. — Már a jövő évben be kellene vezetnünk olyan gyakorlatot — mondta Fock Jenő, amely arra ösztönzi a korhatárt elérőket, hogy ne akarjanak rögtön nyugdíjba menni. Változtatni lehetne a jelenlegi előíráson, miszerint a nyugdíjösszeg felső határa az eredeti kereset 75 százaléka. Ezt fel kellene emelni 80—85 vagy 90 százalékra, olyan formán, hogy a nyugdíjkorhatár után munkában töltött további évek kétszeresen, vagy háromszorosan számítsanak. Azon is gondolkodnunk kell, hogy kiterjesszük a nyugdíjasok egyes területeken már tíz, illetve tizenkettőezer forintban megállapított, az évi hatezer forinthoz képest már jóval felemelt kereseti lehetőségét. Ennek kidolgozásában van még tennivalónk. — Sok szó esett a kongresszuson a nők helyzetének javításáról. Természetesen gyökeresen a kormányzat akkor tudna javítani, ha az anyagi lehetőségek ezt jobban megengednék. Elsősorban a textiliparban, de más ágazatokban is, ahol három műszakban dolgoznak. A kezdeti lépés már megtörtént azzal, hogy számos üzem — saját elhatározásból — már megszüntette az anyák beosztását éjszakai műszakra. E helyiek is kérjük, kövessék mások is a példát. Következő témaként a készülő ifjúsági törvénnyel foglalkozott. A továbbiakban arról szólt, hogy negyedik ötéves tervben meghatározott 400 ezer lakás felépítésével kapcsolatban semmiféle alkunak, vitának helye nincs, mert csak ennek a vállalásnak a teljesítésével tudjuk majd a 15 éves lakásépítési programunkat is megvalósítani. Említett ezután olyan témákat is, amelyekben feszülhetnek véleménykülönbségek a kormány és a szakszervezetek között, de érdemi eszmecserékkel itt is lehet jó határozatokat hozni. — A kormánynak — hangsúlyozta Fock Jenő — az az álláspontja, hogy fokozni kell a reform hatékonyságát. Az adottságainknak mind jobban megfelelő struktúra kialakítása rendkívül fontos kérdése népgazdaságunknak. E tekintetben szintén szükség van arra, hogy a kormányzat konzultáljon , és szót értsen a szakszervezeti vezetéssel. Például az átcsoportosítás az energiahordozók területén, — a gazdaságtalan szénbányák bezárása a gazdaságosan működők fejlesztése és a szénhidrogének termelésének — gyorsabb ütemű növelése helyes program. A végrehajtásban viszont átgondoltabban lehetett volna eljárni. — Azt hiszem lesz egy terület — mondotta —, ahol sokat vitatkozunk majd, ez pedig az árkérdés. Ligeti László elvtárs az egyik fogkrém árának emeléséről tett említést. S jól tudom, hogy további példákat is fel tudna sorolni. Én is boldog lennék, ha csupán ilyen példákat ismernék. Erre hivatott szerveink tavaly 30 ezer ellenőrzést folytattak, ennek kapcsán korrigáltattak árakat, néhány kirívó esetben pedig jelentős gazdasági bírságokat is kiszabtak jogtalan áremelkedésekért. Tudom tehát, hogy az árak területén nincs minden rendben. Ugyanakkor szeretném, ha elhinnék, hogy a statisztikai hivatal nem szépíti az adatokat, amikor kimutatja — hiszen ezt az ENSZ-statisztikája is megerősíti —, hogy az elmúlt 3 évben évente, 1—2 százaléknál nagyobb mértékben soha nem emelkedett az árszínvonal Magyarországon. A három év alatt hazánkban összesen nem emelkedett az árszínvonal olyan mértékben, mint egyes nyugat-európai kapitalista országokban tavaly, vagy tavalyelőtt, tehát egyetlen esztendő alatt. Nyugati állami vezetők gyakran megkérdezik tőlünk, hogyan lehetséges az, hogy az ottani infláció nem érezteti hatását hazánkban. E kérdést most nem akarom különösebben elemezni, viszont szeretném, ha elhinnék azt az igazságot, hogy statisztikai adataink igazat mondanak. Jól tudom, hogy önök is velem együtt tudnak példákat mondani arra, hogy egyes árucikkek ára nem 1—2, nem is 5—6 százalékkal, hanem ennél nagyobb mértékben emelkedett, az árak összességét figyelembe véve azonban az árszínvonal emelkedése minden évben 1—2 százalékon belül marad, s a két százalékot várhatóan az idén sem fogja elérni. — De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta —, a reform bevezetésekor állást foglaltunk abban, hogy a fogyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfeleljenek a ráfordított értéknek. Nem sokkal később rájöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet végrehajtani. Oly módon, ahogyan erre a SZOT beszámolója is utalt. Ha az árintézkedés áremelést jelent, a lakosságot érzékenyen érintő területeken, ha például a hús árának emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak árcsökkentéssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsökkentéssel, amely a dolgozók sokkal szűkebb rétegét érinti, hanem egyben béremelésekkel a családi pótlék és a nyugdíj növelésével is ellensúlyozzuk. Tehát ahogy Gáspár elvtárs mondta: kompenzáljuk túl, adjunk többet, mint amennyit az áremelkedések formájában elveszünk. A kormánynak ilyen szempontból is meg kell gondolnia, hogy mikor, milyen mértékben és milyen területen hajt végre áremelést. Rögtön hozzáfűzném, hogy a kormány ebben az évben nem tervez semmiféle központi áremelést, sem a húsét, sem másét, de valamikor hozzá kell kezdenünk ehhez. Előre jelzem, hogy ha ennek az ideje eljön, akkor a szakszervezetekkel alaposan megvitatjuk. Most csak azt kérem, hogy az értékarányos árakhoz való közelítés elvét, amit annak idején közösen alakítottunk ki, továbbra is valljuk magunkénak, és találjuk meg a megfelelő időt, amikor komolyabb lépést tehetünk ebben az irányban. Ugyancsak komoly vitákkal kell előkészítenünk annak a feladatnak a megoldását, amit itt a kongresszuson úgy fogalmaztak meg, hogy szükséges a helyesebb bérarányok kialakítása, és hogy évekre előre dolgozzuk ki, szabjuk meg a bérszínvonal a bérarányok alakulását. Ez sem lesz könnyű feladat. Nagyon sok szempontot, érvet és ellenérvet kell figyelembe venni ahhoz, hogy jól megoldjuk. Ugyancsak szép, de nehéz feladat a munkaidő további csökkentése azokon a területeken, ahol ez még nem történt meg. Alig néhány hónap telt el azóta, hogy pártunk kongresszusa erre határozatot hozott, s kimondta, hogy olyan ütemben kell végrehajtani, ahogyan annak feltételeit meg tudjuk teremteni. Ehhez természetesen több évre van szükség. A mostani tanácskozást teljes joggal úgy foghatom fel, mint munkásosztályunk parlamentjének ülésszakát, és ahogyan a parlamentben a kormány odafigyel minden felszólalásra — s nemcsak a miniszterekhez szóló közvetlen interpellációkra, — ugyanúgy ígérhetem, hogy az itteni kongresszuson elhangzott valamennyi felszólalást a jegyzőkönyvek alapján átvizsgálunk. Mindazt, ami az itteni vitában a kormányzatra tendőket ró, a kormány munkaterveiben figyelembe vesszük. E kérdésekre a SZOT vezetőivel történő tanácskozásainkon vissza fogunk térni. Befejezésül hangsúlyozta, hogy sikeres négy esztendő áll mögöttünk és lelkesítő, nagy feladatokat kell megoldani a következő esztendőkben. A kormány, a szakszervezetek, a dolgozók gondjait is kimerjük, megértjük, azok saját gondjaink is, amelyek megoldásáért továbbra is együtt kell munkálkodni. Megcslakult a szegedi tanács (Folytatás az 1. oldalról.) tanácsülés egyenkénti szavazással felvette a jelölőlistára, s ezután titkos választással megválasztotta. A szavazatszedő bizottság jelentését Juhász Géza, a bizottság elnöke ismertette. Szeged megyei város megyei tanács tagjai: dr. Ábrahám Antalné, Baló Miklósné, dr. Biczó György, dr. Csáki Éva, Elek György, Grodiczki Anna, Harangozó László, Juhász József (az SZMT vezető titkára), Kajdi Ferenc (honvéd alezredes), Kardos János, dr. Kemenes Béla (egyetemi tanár), dr. Komócsin Mihály, Lángi István, dr. Mészáros Rezsőné, Munkácsy György (református esperes), Nagy István, Regőczi István, Rózsa ■ István (a megyei pártbizottság titkára), dr. Serfőző Lajos (egyetemi docens), Szalai József, Szögi Béla (a KISZ megyei bizottságának első titkára), ifj Tóth Antal, dr. Varró Vince (egyetemi tanár) és Virág István. A választás eredményének kihirdetése után dr. Biczó György átadta a megyei tanácstagoknak megbízólevelüket, majd a tanácsülést bezárta. Közvetlenül a tanácsülés után összeült az újonnan megválasztott végrehajtó bizottság és kinevezte a kerületi tanácsi hivatalok elnökhelyetteseit. Az I. kerületi hivatal elnökhelyettese Markos Károly, a II. kerületi elnökhelyettese dr. Böde István, a III. kerületié Juhász Imréné dr. lett. Nagyközségi tanács alakult Algyőn Boldizsár Ferenc elnökletével ült össze tegnap, pénteken Algyő nagyközség tanácsa. A választók bizalmából tíz új tag került be a község vezető testületébe, közülük ötöt a végrehajtó bizottság tagjává is megválasztottak. Az 5 ezer 418 lakosú nagyközség tanácstagjainak szavazatával tanácselnöki megbízást Vörös Lajos kapott, társadalmi elnökhelyettessé pedig Oláh Sándort választották. A végrehajtó bizottság további tagjai: Farkas Vilmos, Szarka Imre, Csüllögh Sándorné, Karsai Lászlóné, Patonai János, Kecskeméti Balázs. A tanács, egyetértve , a megyei tanács végrehajtó bizottságának jelölésével, vb-titkárrá nevezte ki dr. Szögi Zoltánt. Az algyőiek érdekeit ismét dr. Kutiván Rezső képviseli a megyei tanácsban.