Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-01 / 283. szám

Szovjet—magyar barátsági nagygyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) báját, az elmúlt két év alatt oftotta meg, hogy a hang-nagy eredmények születtek rosszus irányvonala kiállta a szocialista társadalom az idő és a gyakorlat pró-építésének minden területén. Munkásosztályunk naponta bizonyítja társadalmi felelősségérzetét A e­öntő mindenekelőtt az, hogy párttagságunk, társa­dalmunk összes pozitív erői egyhangúlag elfogadták, ma­gukénak vallják és tettekkel támogatják a X. kongres­­­szus irányvonalát, a szocia­lizmus építésének program­ját. Ez eredményeink leg­főbb forrása. Munkásosztá­lyunk példamutatással és áldozatvállalással naponta bizonyítja nagy társadalmi felelősségérzetét a munka frontján, a szocialista brigád­mozgalomban és a munka­versenyek eredményeivel. Dolgozó parasztságunk oda­adó, szorgalmas munkával, leküzdve az időjárás okozta nehézségeket, biztosítja az ország kenyerét. Az értel­miség is méltóképpen vállal­ja a ráháruló részt a szo­cialista építőmunkából Az ország belpolitikai helyzete rendezett, társadal­munk a kongresszus által megjelölt irányban fejlődik. Bernoli'i'­'si törekvéseink kö­zéppontjában annak a polit­ikának megvalósítá­sa áll, amely a munkásosz­tály vezető szerepének szi­lárd és fokozódó érvénye­sülése mellett lehetővé te­szi, hogy a szocialista tár­sadalom teljes felépítése va­lóban az egész nép, az e cé­lért tömörülő és összeforrott nemzet alkotása legyen. Ennek szellemében fejleszt­jük tovább az államéletet, a szocialista demokráciát, hogy a lehető legkedvezőbb poli­tikai feltételek és légkör megteremtésével gyorsítsuk szocialista építésünket. flz éle'színvonal rendszeres emelése a szocializmus alapvető ismérve Népgazdaságunk a negye­dik ötéves terv céljaival összhangban fejlődik. Az ipar bruttó termelése 1972- ben több mint 6 százalékkal növekszik és a növekedés teljes egészében a termelé­kenység emelkedéséből szár­mazik. A mezőgazdaság ter­melése a kedvezőtlen időjá­rás ellenére mintegy 4 szá­zalékkal meghaladja a múlt évit. A lakosság egy főre eső reáljövedelme 4,2 százalék­kal, az egy keresőre jutó reálbér 2,4 százalékkal emel­kedik az idén. Pártunk és kormányunk alapvető feladatnak tekinti — a végzett munka eredmé­nyeivel összhangban és a szociális igazságosságnak megfelelően — a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelését, ami a szocializmus alapvető ismérve és követel­ménye. A lakosság életkö­rülményei általános gazdasá­gi fejlődésünknek megfele­lően javulnak. Most döntés született arra, hogy 1973-ban az állami ipar­ és az állami kivitelező építőipar munká­sainak keresete külön, egy­szeri béremeléssel, a dolgo­zók általános keresetnöveke­désénél jobban emelkedjék Népgazdaságunk stabili­tásának és fejlesztésének legfontosabb külső tényező­je a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjet­unióval való szoros gazda­sági együttműködés. Jövendő gazdasági fejődésünk biztos alapja, hogy legnagyobb partnerünkkel, a Szovjet­unióval bonyolított árufor­galmunk jelentős része a különböző áruszállítási, koo­peráció és szakosítási meg­­állapodásokkal már ma 10— 20 évre előre megalapozott. Meggyőződésünk, hogy jó irányba haladunk, általános szocialista céljainkat szolgál­juk azzal, hogy tovább erő­sítjük népgazdaságaink köl­csönösen előnyös kapcsolata­it A magyar—szovjet gazda­sági együttműködésben fon­tos szerepet tölt be a Csepel Vas- és Fémművek. A gyár­­óriás alapanyagainak döntő többségét, csaknem 83 százalé­kát a Szovjetuniótól kapja. Erőteljes műszaki kooperáció van kibontakozóban a cse­peli gyár és számos szovjet üzem között. Csepeli munká­sok és mérnökök a közel­múltban például eredménye­sen működtek közre a Szov­jetunió két nagy csőgyárá­nak a rekonstrukciójában. Itt, Csepelen éppúgy, mint mindenütt az országban — mérnök és munkás naponta tapasztalja, hogy a szovjet tudomány és technika hatal­mas ösztönző és segítség számunkra, ugyanakkor kap­csolataink fejlesztésének ki­meríthetetlen forrása. Csepel dolgozói munkájukkal jelen­tősen hozzájárulnak már ma is a magyar—szovjet barát­ság és együttműködés to­vábbi erősítéséhez és elmé­lyítéséhez. A párt Központi Bizottsá­ PÉNTEK, 1972. DECEMBER 1 Tisztelt nagygyűlés! Kedves elvtársak! A szocializmust építő ma­gyar népnek a munkában, a harcban nagy erőt ad annak tudata, hogy hű barátként mindig és minden körülmé­nyek között vele van a nagy szovjet nép, a Szovjetunió. Népünk ismeri azt az ál­dozatkészséget, hősiességet, amellyel a Szovjetunió népei Lenin pártjának vezetésével győzelemre vitték az embe­riség történetében új fejeze­tet nyitó Nagy Októberi Szo­cialista Forradalmat, és meg­­védték annak minden vívmá­nyát. Ismerjük azt a példát­lan odaadást és rendíthetet­­lenséget, amelyet a szovjet nép a világ első munkás-pa­raszt államának­ fennállása óta munkában és harcban, háborúban és békében, min­denkor tanúsított és tanúsít ma is az emberiség nagy re­ménysége, a szocializmus és a béke védelmében. A magyar kommunisták, a magyar nép élénk figye­lemmel követi és ismeri a szovjet nép munkáját, sok­szor hallatlan nehézségeket leküzdő erőfeszítéseit. Tud­juk, hogy a szovjet nép hí­ven követve lenini élcsapa­tát, teljes egységbe forrva dolgozik a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXIV. kong­resszusa lelkesítő határoza­tainak végrehajtásán, a IX. ötéves terv gigászi feladatai­nak megoldásán. A kommu­nista építő munkája hatal­mas eredményeket hozott A szovjet állam, az SZKP XXIV. kongresszusának ál­talános elismerést nyert bé­keprogramja megvalósításá­ért dolgozva nagy külpoliti­kai sikereket ért el. A ma­gyar kommunisták, a ma­gyar nép üdvözli ezeket az eredményeket, és szívből újabb sikereket kíván szov­jet testvéreinknek. Tisztelt nagygyűlés! Pártunk és kormányunk politikájának mindig sarka­latos pontja volt és marad a Szovjetunió iránti elvi, in­ternacionalista viszony, a szolidaritás, a magyar— szovjet barátság. A magyar—­szovjet barát­ság, a Szovjetunióval való együttműködés az elmúlt év­tizedekben a legfőbb segítő volt az egész magyar nép javát, közös érdekét szolgá­ló mindennapi munkában. A magyar—szovjet árucsere­forgalom az elmúlt ötéves tervidőszakban évi átlagban 9 százalékkal növekedett, a mostani ötéves terv alatt to­vábbi 60 százalékkal növek­szik, és az egész magyar külkereskedelmi forgalom 35 százalékát alkotja. Kulturá­lis kapcsolataink, a kultu­rális csere csak az elmúlt öt-hat év alatt kétszeresére növekedett. Nagy nyereség a szovjet tudomány és kultúra gazdag termésének folyama­tos megismerése, és sokat jelent az is számunkra, hogy a tízmilliós magyar nép kul­turális eredményeit, kima­gasló alkotóit, művészi al­kotásait megismertethetjük a 248 milliós Szovjetunió köztársaságaival, különböző népeivel és nemzetiségeivel. Mindezekért a hazája, a szo­cializmus iránt felelősséget érző minden magyar, egész népünk mengyőződésé'el vall­ja: kapcsolataink erősítése, szélesítése és menesztése a Szovjetunióval az élet min­­den élet­be vágó érdeke és jövőjének záloga. Kedves elvtársak! Az internacionalista ma­gyar—szovjet kapcsolatok több mint öt évtized viha­ros történelmi eseményei kö­zepette fejlődtek és erősöd­tek meg, barátságunkat át­hatja a magyar népnek a felszabadító iránt érzett há­lája, s ez a barátság felel meg jól felfogott nemzeti ér­dekeinknek is. Mindez nem kevés, de számunkra még többről van szó. 1917 november 7-e óta új, világos politikai jelző­rendszer működik az egész világon, s ez a Szovjetunió­hoz való viszony. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelme óta Magyar­­országon ugyanúgy, mint az egész­ világon, aki a kapita­lista rendszer, az imperia­lizmus híve, az a Szovjet­unióval szemben áll, aki a munkásosztály felszabadítá­sának,­­ a szocializmusnak, a kommunizmusnak, a népek szabadságának híve, az a Szovjetunió mellett áll, az­zal szimpatizál. A magyar munkásosztály, népünk a szocializmus esz­méjének meggyőződéses, igaz híve. Ezért a tör­ténelmi és érzelmi oko­kon túl, elit meggyőződés­ből híve és építője a magyar —szovjet barátságnak. Az imperialisták, a makacs re­akciósok és szekértolóik ve­gyes csapata sokszor és so­kat foglalkozik a Magyar Népköztársaság és a Szovjet­unió viszonyával; barátsá­gunk láthatóan nem tetszik nekik, mindenképpen sze­retnék beárnyékolni, s ha le­het, lazítani rajta valamit. Ez, ha tudjuk, nem baj, s valahogy a harc velejárója A fontos az, hogy pártjaink, országaink, neveink viszo­nya, együttműködése jó, a szovjet—magyar barátság szilárd, szocialista elveink, érdekeink és céljaink közös­ségén alapszik, megbontha­tatlan, és a jövőben még erősebb lesz. A magyar—szovjet barát­sággal összhangban és attól el nem választhatóan fej­kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt aktív részese a kommunista és munkásmoz­galom eszmei, politikai és akcióegységének megszilárdí­tására és fokozására irányu­ló erőfeszítéseknek. Pártunk szorosan együttműködik va­lamennyi marxista—leninista alapon álló testvérpárttal. Nemzetközi tevékenységünk­ben a kommunista és mun­káspártok 1969-es moszkvai tanácskozásának dokumentu­maiban lefektetett elvek ve­zérelnek bennünket. Pártunk következetes har­cot folytat a marxizmus—le­­ninizmus tisztaságáért, hatá­rozottan fellép a jobb- és a tesztjük és erősítjük barát­ságunkat és együttműködé­sünket a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagorszá­gaival és minden szocialista országgal. Nincs sem belső, sem külső erő, ármány vagy intrika, amely képes lenne pártunkat, országunkat, né­pünket erről az útról leté­ríteni. Külpolitikánk alapvető tö­rekvése, hogy erőnkhöz, le­­­hetőségeinkhez mérten hoz­zájáruljunk a nemzetközi béke, biztonság és együttmű­ködés megszilárdításához. A világpolitikai esemé­nyek azt bizonyítják, hogy az emberiséget érintő egyet­len jelentős kérdést sem le­het ma már megoldani a­­ Szovjetunió, a szocialista or­szágok álláspontjának figy­e­­lembe vétele nélkül. A nem­zetközi helyzetben a még meglevő, súlyos és megol­dást váró kérdések ellenére az utóbbi időben a javulás bizonyos jelei mutatkoznak. Közös szocialista béke­­programunk megvalósításá­ért együtt, küzdünk, de a Szovjetunió különösen nagy erőfeszítéseket tett és tesz ezért. A szovjet javaslatok, kezdeményezések a fegyver­­kezési hajsza beszüntetésére, a tömegpusztító fegyverek betiltására, a leszerelési vi­lágkonferencia összehívásá­ra, az együttm­űködés szel­lemének erősítésére Európá­ban és más földrészeiken — az egész emberiség közös ér­­dekeit szolgálják. Fontos, vi­lágpolitikai eseménynek te­kintjük az ez év tavaszi moszkvai szovjet—amerikai csúcstalálkozót is. A találk­ozó­nak, a létrejött megállapodás­nak jelentősége abban van, hogy azokkal az Egyesült Államok valójában elismerte a hidegháború csődjét, azt, hogy a Szovjetunióval és szövetségeseivel nem lehet az erő pozíciójából tárgyal­ni, hanem csak az egyenjo­gúság, a békés egymás mel­lett élés elvei alapján. A Magyar Népköztársaság a Szovjetunió mindezen közös érdekű kezdeményezését teljes meggyőződéssel támo­gatta és támogatja. Fontos eseménynek tekint­jük, hogy november 22-én Helsinkiben elkezdődött az európai biztonsági és együtt­működési értekezletet előké­szítő sokoldalú tanácskozás. Hazánk kezdettől fogva részt vállalt abban a munkában, amelynek célja az európai béke és biztonság megszilár­dítása. Ezért veszünk részt a sokoldalú előkészítő megbe­széléseken is, és mindent megteszünk azért, hogy az európai biztonsági értekezlet — az európai népek kíván­ságának, érdekeinek megfe­lelően — 1973-ban végre megkezdhesse munkáját baloldali opportunista áram­latokkal, a nacionalizmus jelenségeivel szemben a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban, kez­dettől fogva és a leghatáro­zottabban elítéljük a jelen­legi kínai vezetés nagyhatal­mi soviniszta, szovjetellenes szakadár politikai megnyil­vánulásait, amelyek felmér­hetetlen kárt okoznak a szo­cializmus ügyének, a szo­cialista országok és az ös­­­szes antiimperialista erők egységének, és az imperialis­ták előnyére szolgálnak. A mostani szovjet—ma­gyar baráti találkozóra olyan időszakban került sor, amikor a szovjet nép nagy jubileumára, a Szovjetunió fennállásának 50. évforduló­jára készül. Erről az évfor­dulóról az országok, a né­pek egész sora, a világ min­den haladó embere, a ma­gyar nép is méltóan meg fog emlékezni. Sok sikert, min­den jót kívánunk a dicső szovjet népnek, a Szovjet­unió minden népének, nem­zetiségének, államuk fennál­lásának 50. évfordulójára. A magyar kommunisták, a magyar munkásosztály, a szocializmust építő magyar nép nevében biztosíthatjuk barátainkat: a Magyar Nép­­köztársaság a nemzetközi küzdőtéren a jövőben is tel­jes egységben, vállvetve, együtt halad nagy bará­tunkkal és szövetségesünk­kel a Szovjetunióval, együtt haladunk a Varsói Szerző­dés és a Kölcsönös Gazdasá­gi Segítség Tanácsában tö­mörült szocialista országok­kal, a haladás minden ere­jével, a szocializmusért, a békéért, egy új, jobb világ megteremtéséért. Éljen a nagy barátunk és szövetségesünk, a Szovjet­­unió és vezető ereje, a Szov­­jetunió Kommunista Pártja, annak Központi Bizottsága, élén Leonyid Iljics Brezs­­nyev elvtárssal! Éljen a megbonthatatlan magyar—szovjet barátság! Éljen a szocializmus és a béke! Kádár János beszéde ma november 14—15-i ülésé­nek állásfoglalása az ered­mények mellett feltárta a problémákat is, és határo­zatokat hozott azok megol­dására. A határozat megfele­lően foglalkozik a pártmun­ka, a társadalom tevékeny­ségének minden fő kérdésé­vel. Feladataink közismer­tek: még következetesebben kell megvalósítanunk a X. kongresszus iránymutató ha­tározatait, bel- és külpoliti­kai irányvonalunkat, gazda­ságpolitikánkat és ideológiai feladatainkat, nagyobb fokú állami és állampolgári fe­gyelem megteremtésére van szükség, még nagyobb fi­gyelmet kell fordítani a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, általában­­ a dolgozó nép helyzetének ala­kulására, s a pártnak a tö­megekre támaszkodva, azok­kal mért jobban összeforrva kell harcolnia szocialista céljainkért. Minden szükséges feltétel megvan ahhoz, hogy szocia­lista fejlődésünk vonala­ a jövőben is töretlenül felfelé ívelő legyen. Ez irányú mun­kánkban a kommunisták cselekvő közreműködésére, a vezetők fokozottabb felelős­ségvállalására és a munkás­­osztály, az egész dolgozó nép helytállására, a szocializmus iránti odaadására építünk. Hazánkban mindenki bizo­nyos lehet abban, hogy kö­zös munkával, a X. kong­resszus határozatainak kö­vetkezetesebb végrehajtásá­val nagy lépést teszünk elő­re a szocialista társadalom magasabb szintű építésének útján. Biztosíthatjuk szovjet barátainkat, nemzetközi osz­­tálytesvéreinket, a Magyar Népköztársaság minden ba­rátját, hogy a magyar nép öntudatosan és eredménye­sen dolgozik, rendületle­nül halad előre és megvaló­sítja célját, a szocialista tár­­­sadalom teljes felépítését Erőt ad annak tuda­a,hogy hű barátként minden körülmények között velünk a Szovjetunió Hozzájárulunk a nemzetközi béke, biztonság és együttműködés sz­iárditásához Együtt Haladunk nagy szövetségesünkkel A barátsági nagygyűlés résztvevőinek egy csoportja

Next