Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-28 / 73. szám
8 Sonkák húsvétra ELŐADÁSOK KÜLFÖLDÖN Dr. Kalmár László akadémikus, a JATE tanszékvezető egyetemi tanára március közepén hathetes időtartamra Lengyelországba utazott. Varsóban előadásokat tart a Stefan Banach Nemzetközi Matematikai Centrum meghívására. FOLK-ROCK EST A Bartók Béla Művelődési Központ fiatal művészek klubja ma, csütörtökön este 8 órakor rendezi meg a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rokka folk-rock együttesének estjét. 18—23 ° Várható időjárás csütörtök estig: Időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen futó zápor, esetleg zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 18—23 fok között. BÁRÁNYEXPORT Az ország egyik legnagyobb gazdasága, a Lajtahansági Állami Gazdaság, egyben az egyik legnagyob pecsenyebárány exportőr is. Az idén 7 ezer bárányt küldenek Olaszországba. SZEGEDI KÉMIKUSOK MOSZKVÁBAN Az MTA megbízásából háromtagú magyar kémikus küldöttség utazott Moszkvába, hogy megbeszéléseket folytasson a szocialista országoknak a kinetika és a katalízis területén végzendő közös kutatásairól. A küldöttség két tagja: a JATE professzora, Márta Ferenc akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Solymosi Frigyes c. egyetemi tanár. MEGJELENT AZ ACTA HISTORICA ÚJ KIADVÁNYA A Szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi kara Acta Historica című kiadványsorozatának új kötete jelent meg. A kötet Hegyi András munkáját adja közre, aki A szegedi ipari munkásság helyzete és küzdelmei a Gömböskormányzat idején, 1932—36 címmel készített tanulmányt. A több fejezetből álló tanulmány sok statisztikai adat és forrás felhasználásával világítja meg a szegedi munkások helyzetének, életkörülményeinek és küzdelmeinek alakulását a Gömbös-kormány uralmának négy évében. HALÁLOS BALESET Szeged és Algyő között Kőhalmi Nándor Ferenc 23 éves gázállomás-kezelő, algyői lakos motorkerékpárral nekiütközött a vele azonos irányban haladó lovas kocsinak. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője kórházba szállítás közben meghalt. Tegnap, szerdán délelőtt a szalámigyárban húsvéti termékbemutatót tartottak a megyei és városi tanács kereskedelmi, mezőgazdasági élelmezésügyi osztálya a megyei és a szegedi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok képviselői számára. Az előzetes bemutatóra azért van szükség mert a füstölt csülök, sonka, tarja, lapocka igen kényes áru, szállításának és tárolásának kérdéseit meg kell beszélni a kereskedelem szakembereivel, a KÖJAL-lal, a fogyasztók tanácsával, és még igen sok fórummal. Képünkön: húsvéti sonkák. Rókának kitelt az esztendő a vállalatnál. Törököt fogtak vele — tudta már mindenki. Napok vagy hetek dolga — így döntöttek a magas vezetőségben —, s fölteszik neki a hamleti kérdést. Mégsem lehet, hogy havi ötezerért csak lengjen valaki a vállalat egén, mint az ökörnyál. Szerény képességével hasznos és kiegyensúlyozott lehet máshol, de ez a cipő túl nagy a számára. Megvolt hát az elhatározás, s még abban is szent volt az egyetértés, hogy igen emberségesen kell elrendezni a sorsát, türelmesen, hogy legyen ideje megfontolni, merre is fordítja a szekere rúdját. Hanem Róka szagot fogott. Micsoda? Hogy őt? De nem törte rá az ajtót az igazgatóra, nem verte az asztalt a pártirodán, dehogy. Szépen komótosan hazament, és terjedelmes bejelentést írt: A vállalatnál visszaélések vannak ..pazarló gazdálkodás folyik.- a titkárnő goromba ..., az igazgató könnyelmű ... meg minden. Hat példányban készült a bejelentés, jutott belőle mindenhová, ahol hivatalból üldözik a hibákat. S pattant is mindenki, hogy végére járjon az ügynek. Találtak kis sza laktika bélytalanságot, fülön fogtak pár hibát, jegyzőkönyvek is készültek, kihallgatások is voltak — s a Rókafajta luftballonból szelíd kis hólyag lett. Ejnye-ejnye, elvtársak, a kis dolgokra is jobban kell ügyelni — ez volt a nagy szaglálás summája. És elérkezett az idő, hogy Rókának tényleg fel kellet tenni a hamleti kérdést. De Róka csak nevetett körülbástyázta magát paragrafusokkal. Hiszen a vak is látja, hogy a bosszú munkál a háttérben! Így akarják megtorolni az ő bátor bejelentését! A bejelentőt pedig törvény védi! Egy évig hozzá se nyúlhatnak! S milyen igaza volt. Jól néznénk ki, ha elbocsátással fizethetnének a visszásságok fölmutatóinak. Ki nyitná ki akkor a száját? Tehát maradt. Nem bíztak rá ugyan semmit, de nem is háborgatták. Végül is el tud tartani egy nagyvállalat egy-két bejelentőt, s majd csak megszégyelli magát, hogy ingyen veszi fel a szép fizetést. Ha a törvény így rendeli — a törvény tisztelete is megér ekkora kiadást. Így telt el Róka fölött egy kerek gondtalan esztendő. A vállalatnál már mindent átszerveztek, íróasztalok mozdultak, csak egy állt büszkén, lebetonozva — a Rókáé. Azt nem szabad ... Már az osztály sem volt, amelyik valaha hozzá tartozott, csak ő állt egyedül a szélben. S persze, hogy megsokallták. Jöttek bátrabbak, keményebbek, s kérdezgetni kezdték: miért, hogyan? Ha egyszer összeomlott a bejelentés ... Addig-addig feszegették a dolgot, hogy találtak paragrafust. Rókának igenis menni kell onnan ... Róka pedig megint szagot fogott. De most sem lármázta föl a vállalatot. Szépen komótosan hazament, és terjedelmes bejelentést írt. Most nem a vállalat ellen. Nem. Azt a kártyát már talonba tették. Most azokat jelentette, akik a tavalyi jelentést vizsgálgatták. Hat példányban írta. És újra hóna alá szedte a bejelentő védelmét garantáló paragrafusokat. Ha van isten, megint nyert egy évet! S micsoda üzlet! Ha Hamingwey-nek hívnák, és Nobel-díjas író lenne, bizony akkor sem kapna egy hatoldalas írásért jó hatvanezres honoráriumot. SZ. S. L DEFAG Falemezüzeme: felvesz villanyszerelő, lakatos és ládaipari szakmunkásokat, valamint férfi- és női munkaerőt betanított és segédmunkási munkakörbe. Felvétel esetén bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Jelentkezés: Szeged, Budapesti út 1. sz. Munkaügyi csoportnál. x Gépésztechnikusokat és gyakorlattal rendelkező gép- és gyorsírót felvesz a Kéziszerszámgyár, Szeged, Rigó u. 38. Jelentkezés: személyzeti vezetőnél. x Azonnali belépésre felveszünk személygépkocsira legalább ötéves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt. „Megbízható 897/12’* jeligére a Sajtóházba. x Női, férfi segédmunkásokat, valamint egy kazánfűtőt, anagtasnyomásu kazánhoz felveszünk* Gumi- és Műanyagipari Szövetkezet. Szeged, Körtöltés u. 35. x Szatymai Béke Tsz azonnali belépéssel felvesz géplakatosokat, lakatosokat. Bérezés TOT irányelvek alapján, megállapodás szerint. Jelentkezés: a Béke Tsz irodájában 8 órától 17 óráig. Szőreg és Vidéke AFfiSZ Szőreg községben működő ABC áruházba szakképzett eladókat keres azonnali belépéssel. Bérezés a 15/1971. Mü. M. Bk. M. rendeletben foglaltak szerint. Jelentkezés az ABC vezetőjénél, x Építőipari Szállítási Vállalat szegedi kirendeltsége forgalmi adminisztrátorokat alkalmaz. Jelentkezés: Szeged, ősz u. 4. x A DÉLÉI Házgyára felvételt hirdet az alábbi egakmákban: kőműves, vasszerelő, ács, kubikos, segédmunkás, va szerelésben jártas segédmunkás. Kedvezményes juttatások: n órás munkahét, ingyenes munkaruha. Munkaalkalmak dolgozók munkásszállodában elhelyezést nyerhetnek, illetve hazaszállításukról gondoskodunk. Jelentkezés a Házgyár munkaügyi csoportjánál: Szeged, Budapesti út 8. A Bebrits Lajos Vasútforgalmi Szakközépiskola délutáni műszakra női munkaerőt takarítónak felvesz. Jelentkezés, Marx tér 14. Gondnokság. Az Egészségügyi Intézmények Karbantartó Részlege felvételre keres karbantartó, festő, lakatos, autószerelő szakmunkást, valamint egy gépkocsivezetőt. Jelentkezni lehet: Szeged, Délceg u. 15. sz. alatt. Pályázatot hirdetünk határátkelő helyen létesítendő kétszemélyes kiskereskedelmi pavilonunkba orosz, angol nyelvtudással pavilonkezelői munkakör betöltésére. Pályázatokat részletes önéletrajzzal „Convertibilis valutakezelés 92 940” jeligére a Hirdetőbe. Pályázatot hirdet közép-magyarországi nagyvállalat, igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére, közgazdasági egyetemi végzettséggel rendelkező munkavállaló részére. Pályázatokat részletes önéletrajz és fizetési igény megjelöléssel. „Kereskedelmi gyakorlat 92 941” jeligére a Hirdetőbe. A TAURUS Gumiipari Vállal H kereskedelmi igazalósága felvételre keres, nagy gyakorlattal. rendelkező. számlázó-vezetőt és számlázót. Jelentkezés: TAURUS Gumigyár, 6701 Szeged, Budapesti út 4. Kőművest, burkoláshoz is értőt, valamint építőiparban jártas segédmunkást felveszünk. Jelentkezni reggel 7—8 óra között. Szeged, Bokor u. 15. sz. A Szegedi Nemzeti Színház férfi- és női szabókat és díszítői munkakörbe férfiakat vesz fel azonnali hatállyal. Jelentkezés a színház műszaki vezetőjénél. A Csongrád megyei MIdK Szőregi Ipartelepe felvesz szakképzett lakatosokat, valamint műszakvezetőt technikusi képesítéssel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a telepvezetőnél. A Volán 10. sz. Vállalat gépírónőt, valamint D—141, T—174- es típusú rakodógépkezelői vizsgával rendelkező gépkezelőket vesz fel. Jelentkezni a vállalat munkaügyi önálló osztályán,1 Szeged, Bakay N. u. 48. sz. alatt lehet. A Szegedi Szerszámkovács Alt. Vasipari Szövetkezet vasesztergályost, maróst, gyalust és kazánfűtőt felvesz. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi irodáján. Szeged, Bajai út 3. sz. alatt. Az 14 sz. Belgyógyászati klinika takarítónőket és négyórai munkára kisegítő dolgozókat vesz fel. Bérezés megegyezés szerint. (Csak délelőttös műszak.) Jelentkezés naponta 8 órától 1 óráig a klinika főnővérénél. A Hungária Vállalat felvesz csapost, szobalányt, segédmunkást, kézilányt, pénztárost, fagylaltost, éjszakai takarítókat. Jelentkezés: («jn!,. minntaúisjt. SZÍNHÁZI VILÁGNAP Szerdán az esti előadások előtt Budapesten és a vidék színházaiban egy-egy művész lépett a függöny elé, hogy felolvassa a nemzetközi színházi intézet köszöntőjét a XIII. színházi világnap alkalmából. 1962. március 27-e óta minden évben ezen a napon a színházakban egy-egy világhírű művész üzenetét tolmácsolják. Ebben az évben Richard Burton szavai hangzottak el világszerte. CSOKONAI-PORTRÉ A PANTEONBA Csokonai Vitéz Mihály portréját készítette el a Szegedi Nemzeti Emlékcsarnok részére Szandai Sándor szobrászművész. A Csokonaimellszobor avató ünnepségére holnap, pénteken délután 3 órakor kerül sor a Panteonban, ahol Ilia Mihály, a Tiszatáj főszerkesztője mond ünnepi avatóbeszédet. A szoboravatáson közreműködik Melis Gábor, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze és a Bartók kamarakórus. Alagútban Fiatal pár utazik nászútra. A vonat éppen hosszú alagútban halad. Mikor kiér, a férj odafordul szép feleségéhez: — Bocsáss meg drága, hogy nem használtam ki az alkalmat. — Szóval nem te voltam SZERDAI PIACI ÁRAK A tojás darabja 1,10—1,20, a csirke kilója 28—30 forint volt. A burgonya kilóját 2,90 —5, a sárgarépát 5—6, a gyökeret 20—24, a vöröshagymát 5—6, a karalábét 2—3, a fokhagymát 20—24 forintért adták. A saláta darabját 1— 2,50, a zöldpaprikáét 3—4 forintért kínálták. A paraj kilóját 5—8, az almáét 4—10, a száraz babét 16—18, a dióét 16—18 forintért lehetett kapni. A mák literjét 30 forintért lehetett kapni. Gyászközlemények köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, özv. PRÁGAI MIHÁLYNÉ Rácz Ilona temetésén megjelentek, részvétükkel, koszorúikkal és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család, Csuka u. 23. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagymama és dédmama, PAPP ISTVÁNNÉ Szász Erzsébet, életének 89. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 29-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Alföldi u. 17. T 6582 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, MOLNÁR ANTAL temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Földmű- UJWS 4f. W tűit CSÜTÖRTÖK, Jan. MÁRCIUS 2& Rámenős ügyfél — Osztályvezető kartárs, Ha tessék aláírni a kérvényemet!! ... Fiatalok divatja A fiatalok korszerű öltözködéséért „felelős” Ifjúsági Divatbizottság szerdán divatbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón számolt be tevékenységéről a Divattervező Vállalat budapesti mintatermében. A tájékoztató divatbemutatóján mintegy 90 olyan modellt sorakoztattak fel, amelyek a tavaszi-nyári szezonban mind forgalomba kerülnek, s lényegében ezek határozzák meg a fiatalok idei divatját. A bizottság a különböző divatirányzatok közül a fiataloknak az úgynevezett mozaikstílust ajánlja; előnye, hogy különböző ruhadarabokból a fiatalok saját ízlésük szerint állíthatják össze öltözéküket. Ezen belül igen változatos a fiatalok divatja. A szoknya hossza a nappali, sportos öltözéknél a mini, a kosztüm vagy a rakott alj a térdig ér, míg az alkalmi ruhák, a romantikus stílusú nyári utcai ruhák hossza a bokát takarja. A bemutató, s a tavaszi divat slágere az úgynevezett spanyol szoknya — világszerte most jött divatba, s már itthon is kapható a Centrum-áruházakban —, a mozaiköltözék amely kétszínű, részekből szabott farmeranyagból készül, s ugyancsak maxi. A nadrág és a blúz a mozaikrendszerű öltözködés legfontosabb kelléke. Változatos a fiúk öltözéke is, divatos számukra a szóló nadrág, a blézer, a mellényösszeállítás. A kötött holmik akár önálló öltözékként, akár kiegészítőként egyaránt divatosak a fiúknak és a lányoknak. A pulóverek, a hurkolt ingek, a blúzok mindkét nemnél feszesek, a mellények vastag fonalból készülnek. IPARI VÍZTISZTÍTÓ A Papíripari Vállalat dunaújvárosi gyárában, az új hullámpapírgyár beruházásánál megkezdték a korszerű biológiai szennyvíztisztító építését. A dunaújvárosi tisztítómű az ország legnagyobb ipari víztisztítója lesz. A francia rendszerű berendezés naponta 60 ezer köbméter cellulózgyári és papírgyári szennyvizet tisztít meg a lebegő rostoktól és vegyi szennyeződésektől. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, hétköznapokon, vasárnaponként 12 oldalon. — fő’öszerfesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6W0 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 1*. — Telefon: IS-SSS, IS-CXrJ. — Felelős kiadó: Kovács László, — A lapot nyomja; Szegedi Jyomda Szeged, Bajcsy-Zs. * » Iwftnpv «t MG. -tSblretém itft egy hónapr» tt tnrfeK,