Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-23 / 93. szám
mik ©r öIETÁRfAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA A kezdeményezések nyomán induljon országos munkaverseny A Szakszervezetek Országos Tanácsának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és a KISZ Központi Bizottságának felhívása Kedves elvtársak! Barátaink! Fiatalok! A Magyar Szocialista Munkáspárt a jövő év márciusában tartja XI. kongresszusát, 1975. április 4-én ünnepeljük hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját. A kongresszus társadalmi életünk kiemelkedő eseménye, felszabadulásunk évfordulója nagy nemzeti ünnepünk. Munkások, szövetkezeti parasztok, értelmiségiek, szocialista brigádok országszerte kifejezték azt a szándékukat, hogy a pártkongresszust és a jubileumi évfordulót eredményesebb munkával, a szocializmus építésében elért újabb munkasikerekkel kívánják megünnepelni. Köszöntjük és támogatjuk a dolgozó kollektívák, a Csepel Vas- és Fémművek, a Magyar Vagon- és Gépgyár, az Egyesült Izzó, a Dunai Vasmű, a Tatabányai Szénbányák Vállalat, a Duna menti Hőerőmű, a Tiszai Vegyikombinát, a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat, a Cement-és Mészművek, a Pamutnyomóipari Vállalat, a Május 1. Ruhagyár, a Kossuth Nyomda, a Távközlési Kutató Intézet, a Nagykőrösi Konzervgyár, a Bólyi Állami Gazdaság, a Pankotai Állami Gazdaság, a tompas „Kossuth” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet és a Híradástechnikai Szövetkezet kezdeményezését, mely szocialista céljainkat, a haza, a nép érdekeit szolgálja. Ezért a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága javasolja, hogy széles körű, országos munkaverseny induljon a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, és folytassuk azt a IV. ötéves terv befejezéséig. Hajtsuk végre a X. pártkongresszus határozatait, sikeresen fejezzük be IV. ötéves tervünket. E célt mindenekelőtt a munka termelékenységének növelésével, az önköltség csökkentésével, a termelés szervezettségének és gazdaságosságának javításával, jó minőségű termékek előállításával és a dolgozó emberről való fokozottabb gondoskodással érjük el. Felhívjuk a munkásokat, a termelőszövetkezeti parasztokat, az értelmiségieket, hazánk minden dolgozóját, csatlakozzanak e nemes kezdeményezéshez. A szocialista brigádmozgalom másfél milliós tagsága, az újítók és feltalálók több százezres tábora, az ifjúsági brigádok a kitűzött célok megvalósításában járjanak élen. Mutassanak példát a fegyelmezett és felelősségteljes munkában, a munkaidő jobb kihasználásában, a műveltség gyarapításában, a szocialista emberi magatartás formálásában, az aktív közéleti tevékenységben. Legyen jól megalapozott, tartalmas, önálló munkaprogramja minden dolgozónak, brigádnak és nagyobb kollektívának. Az ipari, kereskedelmi, közlekedési és hírközlő vállalatok, mezőgazdasági üzemek, valamint a szövetkezetek vezetői gondoskodjanak arról, hogy a dolgozók jól ismerjék a népgazdasági és helyi terveket, s azok eredményes teljesítésére javaslatokat, kezdeményezéseket, felajánlásokat tehessenek. Teremtsék meg a munkaverseny-felajánlások, kezdeményezések teljesítéséhez szükséges feltételeket. Negyedévenként folyamatosan értékeljék a munkaverseny tapasztalatait, jutalmazzák az adott időszakban legkiemelkedőbb eredményt elért egyéneket és kollektívákat, serkentsenek újabb sikerekre. A lelkesítő célokért együtt munkálkodva erősödjék tovább a vezetők és dolgozók alkotó együttműködése. A munkahelyek szakszervezeti és ifjúsági szervezetei, a Hazafias Népfront területi szervei felelősségük tudatában támogassák és segítsék a dolgozók munkaaktivitásának kibontakozását. Őrködjenek, hogy a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben minden alkotó kezdeményezés megvalósuljon. Javasoljuk, hogy a kongresszusi és felszabadulási verseny helyi konkrét céljait és feladatait az üzemi dolgozók közvetlen fórumain határozzák meg. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny első szakasza 1974. december 31-ig tart. Az eredmények értékelése után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága által adományozott „Kongresszusi zászló”’ és „Kongresszusi oklevél” átadására 1975. május 1-i ünnepségek alkalmával kerül sor. A munkaverseny második szakasza a IV. ötéves terv befejezéséig, 1975. végéig tart. Értékelése a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászló 1976. évi adományozásakor törtnik. Kedves elvtársak! Barátaink! Meggyőződésünk, hogy a dolgozók tehetségének, alkotóképességének kibontakozása új lendületet ad a szocialista társadalom építésének, növeli hazánk gazdasági erejét, és további lehetőséget teremt népünk jólétének növeléséhez, boldogulásához. Bízunk abban, hogy munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk, értelmiségünk a kongresszusi és felszabadulási versenyben kiemelkedő munkasikerekkel újabb hitet tesz pártunk politikájával való egyetértéséről, hazaszeretetéről, a szocializmus ügyének áldozatos szolgálatáról. Katonai küldöttségünk Kubában Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével vasárnap éjjel katonai küldöttség utazott Kubába, hivatalos, baráti látogatásra, Raul Castro Ruz altábornagy, a kubai forradalmi fegyveres erők miniszterének meghívására. Tito elnök a napokban baráti látogatásra hazánkba érkezik A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke a közeli napokban baráti látogatásra a Magyar Népköztársaságba érkezik. (MTI) 64. évfolyam 93. szám 1974. április 23., kedd Ára: 80 fillér javuló szervezés - jobb eredmények A társadalmi munkát szervező szakbizottság ülése Nem hosszú múltra tekint vissza a társadalmi munkát szervező szakbizottság, jószerével még csak mostanában alakítják ki azokat a módszereket, kereteket, amelyekkel dolgozhatnak. Mégis, Szeged életében már érezteti hatását munkájuk. Habár Szeged tavaly sem dicsekedhetett jó eredménnyel a megyei településfejlesztési versenyben — melynek eredményeit nemrégiben értékelte a megyei tanács végrehajtó bizottsága — sokkal jobb teljesítményt könyvelhetett el a város 1973-ról, mint az azt megelőző esztendőről. Tavaly már minden szegedire 125 forint értékű társadalmi munka jutott. Ez az eredmény kétségtelenül az éppen csak munkához látó szakbizottság javára is írható, no meg a szegediekére — vállalati, szövetkezeti közösségek és egyébek lányára egyaránt. Úgy tűnik, mindinkább kibontakozóban van a felismerés, egyre többen jönnek rá, szükség van a munkájukra. Sokáig úgy véltük, hogy a mai város, a gyors urbanizáció mind kevesebb teret hagy az egyéni kezdeményezésnek és egyre kevesebb társadalmi munkát igényel a város lakóitól. Kiderült, hogy nem így van. Sőt, éppen a gyorsuló fejlődés, az építkezések, a felszabaduló rendezett közterületek (parkok, játszóterek stb.) gyors gyarapodása révén mind több alkalom és lehetőség adódik társadalmi munkára. S nem csupán alkalomból van több, hanem szükségből is. Sok helye van az önkéntes munkának a gyermekintézményektől a parkokig, a városkörnyéki erdők rendbe hozásától az utcák szépítéséig. A társadalmi munkát szervező szakbizottság tegnapi, Szőregen tartott ülésén éppen a közterületek szépítésével, rendben tartásával kapcsolatos lehetőségeket vizsgálták meg. Alighanem ez az a terület, ahol a legtöbb lehetőség nyílik egyénileg végzett társadalmi munkára is. Nagy szükség van a dolgos kezekre, hiszen a tanács rendelkezésére álló pénz csak a közterületek egy részének rendben tartására elegendő. Ha valóban szép környezetet akarunk biztosítani önmagunk számára, nekünk is akad bőven tennivalónk. Érdemes a bizottság ülésén felmerült adatokból néhányat idézni. A városi tanács tavaly több mint 8 millió forintot fordított közel százezer négyzetméter közterület tisztán tartására, a burkolt közutakra. Parkgondozásra 6 milliót, KRESZ-táblákra, utcai fasorok ápolására, utak és gyalogátkelő helyek festésére, földes utak rendbe hozására pedig közel 9 milliót költött a tanács, a közterületekre összesen majdnem 23 millió forintot. S ebben nem szerepelnek az utak, járdák felújítására fordított összegek. Ezek a milliók is kevésnek bizonyulnak azonban, hiszen a városkörnyéki kis erdők, külterjes parkok rendbe hozására semmiképpen sem futja. A város lakóinak segítsége nélkül a tanács nem tud megbirkózni ezekkel a feladatokkal. Segítségre tavaly is akadt példa szép számmal. Társadalmi munkában 602 méter új utat, közel 25 ezer négyzetméter betonlapos járdát építettek a szegediek. Elegyengettek 85 és fél ezer négyzetméter földutat, elültettek 1750 fát, s a gyalogjárdák mellett számos virágágy dicséri az ott lakók kezemunkáját. A város külső részein sok helyen az ott lakók tartják rendbe a kocsiutat és a vízelvezető árkokat. A vállalatok, szövetkezetek dolgozói, a szocialista brigádok is sokat tesznek a városért. Játszótereket, parkokat gondoznak, játékokat készítenek és tartanak rendben , hogy csak néhányat említsünk sokféle munkájuk közül. A tanács kerületi hivatalai számos akciót szerveztek tavaly a közterületek gondozására és rendben tartására, és igen sok vállalattal, intézménnyel kötöttek szocialista szerződést egyegy terület rendszeres gondozására. Tavaly összesen közel 12 millió forint értékű társadalmi munkát szerveztek a kerületi hivatalok. Biztatók a tavalyi eredmények, megelégedni azonban nem lehet velük. Az, hogy a társadalmi munka szervezése és irányítása egy kézbe került, nagyon jó feltételeket teremtett a továbblépéshez. Tegnap úgy határozott a társadalmi munkát szervező szakbizottság, hogy a kerületi hivatalok mérjék fel a kerületben dolgozó társadalmi testületek és szervek segítségével a lehetőségeket és szükségleteket, azt, hogy mit lehetne és kellene tenni társadalmi munkában. Ez a felmérés sok segítséget nyújt majd a munka szervezésében is. A tegnapi szakbizottsági ülésen jó néhány terv, felajánlás is napirendre került, melyekről sorra beszámolunk majd. Sz. I. A Villamosszigetelő és Műanyaggyárban több ezer féle terméket készítenek műanyagból. Fő termékeik között van a bányákban használatos erősáramú kábel és a Zsiguliprogramhoz kapcsolódó akkumulátoredény készítése. Gyártmányaikból jelentős mennyiséget exportálnak szocialista és nyugati országokba egyaránt. Képünkön: részlet a kábelüzemből. Forró üdvözlet a kongresszusi, a felszabadulási munkaverseny kezdeményezőinek és résztvevőinek! (Az MSZMP Központi Bizottsága május 1-i jelszavaiból»