Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-01 / 206. szám
2 Vessenek véget a harcoknak Libanonban Világhírű francia és olasz művészek felhívása Párizs (MTI) Világhírű francia és olasz művészek egy csoportja kedden felhívással fordult a világközvéleményhez a libanoni néppel való szolidaritás kifejezésére. Az értelmiségieknek a L’Humanité hasábjain megjelent felhívása alatt olyan személyiségek aláírása szerepel, mint Aragon, Vercors, Alberto Moravia, Marcello Mastroianni, Cesare Zavattini stb. A 21 világhírű művész követeli, hogy vessenek véget a harcoknak Libanonban, szüntessenek be minden külföldi beavatkozást, és elítéli az ország felosztására irányuló kísérleteket. Nyolc napért — húsz év börtön • Nicosia (Reuter) Tegnap Nicosiában húszévi börtönre ítélték Nikosz Szampszont az 1974 júliusában Makariosz elnök elleni meghiúsult puccsban játszott szerepéért. A Ciprusi Nemzeti Gárda által, görög tisztek vezetésével végrehajtott államcsínyt követően Szampszon nyolc napig a szigetország elnökeként működött. A vádlott még a múlt héten elismerte bűnösségét és az ítélet ellen nem nyújtott be fellebbezést Magyar pártküldöttség utazott Líbiába • Budapest (MTI) Az MSZMP KB képviseletében Frank Ferencnek, a KB tagjának, az MSZMP Békés megyei pártbizottsága első titkárának vezetésével pártküldöttség utazott a Líbiai Arab Köztársaságba. A 3 tagú küldöttség részt vesz az 1969. szeptember elsejei líbiai forradalom 7. évfordulójának ünnepségein. * A Líbiai Arab Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a forradalom 7. évfordulója alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Moamer el-Kadhafit, a Forradalmi Parancsnokság Tanácsa elnökét és Lázár György, a Minisztertanács elnöke Abdusszalam Dzsallud miniszterelnököt Harminchét éve kezdődött Harminchét esztendeje történt. „Lengyel” katonák — a nürnbergi perben utóbb kiderült hogy lengyel egyenruhába öltöztetett SS-ek — megtámadták a gleiwitzi német nyelvű rádióadót Ez a provokáció vezette be a Hitler által már korábban aláírt Fehér Terv fedőnevű haditerv végrehajtását Lengyelország ellen. 1939. szeptember elsején hajnali 4 óra 45 perckor egy parányi és kopár földnyelvre, a Westerplatte lengyel határőr állomásra a németek tüzérségi össztüzet zúdítottak, így kezdődött el a világtörténelem eddigi legpusztítóbb háborúja, a második világháború. Huszonháromezer-hétszázegy férfi és nő, katona és civil, csecsemő és aggastyán pusztult, el ennek a háborúnak minden napján, összesen ötvenkétmillióan 2194 nap alatt A történelem összes megelőző háborúi együttvéve sem követeltek ennyi áldozatot Újabb és újabb nemzedékek születtek a második világháború óta, de az emberiség mindmáig nem térhetett napirendre e szörnyű pusztítás és vérontás felett. Újra és újra felteszi a kérdést: elkerülhetetlen volt-e mindez? Igaz, a történelemtudomány nem kedveli a „mi lett volna, ha” meditációt. De erre a kérdésre mégis lehet válaszolni. Ha sikerül a második világháború előtt hatékony kollektív biztonsági rendszert létrehozni, ha a nyugati diplomáciai elképzelések éle nem a Szovjetunió ellen irányul, akkor az események menete másképp alakult volna. Az emberiség szerencsétlenségére a nyugati hatalmak váltakozó kormányai a realizmus rövidéletű felvillanásai ellenére csupán a szovjetellenességben voltak következetesek. Ebben az értelemben 1925- től, a locarnói egyezmény évétől szinte egyenes út vezetett a tragikus 1939-es esztendőig, amikor az angol és francia fél meghiúsította a moszkvai tárgyalásokat, amelyeket a szovjet kormány azért kezdeményezett, hogy hatékony kölcsönös garanciákkal állják el Hitler útját A háború után más lett világunk, mint előtte volt. Ha ma ezen az évfordulón optimisták lehetünk, azt a nemzetközi erőviszonyok megváltozásának köszönhetjük. Hiba lenne azt, gondolni, hogy az erőviszonyok változása automatikusan vezet enyhüléshez, kollektív biztonsághoz és tartós békéhez. Éppen a háború utáni többi mint három évtized bizonyítja, hogy szüntelen erőfeszítés, tömegek békeharca, szocialista országaink hajlékony és előrelátó diplomáciája szükséges ehhez. Hosszú időt vett igénybe, amíg sikerült, legalábbis Európában, az összes érdekelt féllel elfogadtatni a fasizmus felett aratott győzelem eredményeként kialakult határokat és viszonyokat. A tárgyalások hosszú korszakát éltük át — és éljük ma is — meggyőződéssel vallva, hogy nincsenek a nemzetközi porondon olyan vitás kérdések, amelyeket a fegyverek erejével kellene megoldani. A Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia tárgyalásai a nyugatnémet féllel, majd a két Németország kapcsolatfelvétele, a Berlin kérdésében született megegyezés, és végül a helsinki értekezlet tette fel a koronát azokra az erőfeszítésekre, amelyek eredményeként elmondhatjuk, hogy ma már egy sokkal biztonságosabb Európában élünk, mint a XX. században valaha is. Ez azonban még korántsem az út vége. A szerződések rendszerét, amelyek az enyhülést és a biztonságot politikai síkon szavatolják, ki kell egészíteni olyan katonai intézkedésekkel, amelyek Európát végérvényesen és visszavonhatatlanul a béke kontinensévé teszik. És itt korántsem csak Európáról van szó. Hadd emlékeztessünk rá: innen indult az első világháború, s innen az a második is, 37 éve, amelynek végnapjait már a távoli japán városok felett jelezte az atomfegyverek gombafelhője. Ahogy a béke egy és oszthatatlan, úgy a nemzetközi biztonság ügye is az. Ázsiai biztonsági szerződésre is szükség van, és fegyvermentes övezetekre világszerte, újabb és újabb SALT-egyezményekre, újabb eredményekre a fegyverzet- és csapatcsökkentési tárgyalásokon, hogy elinduljon, előrehaladjon az általános és teljes leszerelés ügye, amely az európai és a világbéke legfőbb garanciája lehet. Ötvenkétmillió halott emléke figyelmezteti az emberiséget, hogy ezt az utat végig kell járni. Szabó L. István Szerda, 1976. szeptember 1 Hosszú út pora 2. Vásárlás helyett: Barcelona A csekélyke szegből ekpesetaöszkorra már csak annyi maradt, amennyiből a napi egy üveg vörös borra és a múzeumi belépőjegyek megváltására futotta, így aztán megszabadultam a vásárlás kényszerrabságától. S míg a többiek „olcsó” aranyáruk után futottak, egy leendő „nagyszerű üzlet” lehetőségétől már-már hipnotizáltan, vagy mentek kotorászni ama nagyáruház fcacatjai között, amelynek levegőjét kriptái hőfokúra dermesztette a légkondicionálás — addig én nekivághattam a városnak. Nincs nagyszerűbb dolog, mint programon kívüli séta egy teljesen ismeretlen, kétmilliós világvárosban. Számtalanszor kitapasztaltam már ezt, és a recept Barcelonában is bevált Útbaigazításnak elég volt annyi, merre is van a tenger. Ezt megtudva, már betájolhattam magam. Az Indulás helye — stílusosan — a Katalán tér. Hiszen ebben a térségben a katalán nemzetiségűek vannak többségben (részesedésük az ország összlakosságából 24 százalék). Barcelona valaha az önálló Katalónia fővárosa volt , az autonómiát, amit a történelem vihara elsodort tőle, a köztársaságiaktól kapta vissza, a harmincas években rövid időre. E kétmilliós metropolis ekkor néhány esztendőre az Autonóm Katalán Állam fővárosa lehetett, majd két éven át befogadta falai közé a köztársasági kormányt is. M bejárták egész Spanyolországot, Barcelonát szabadabbnak, derűsebbnek, „nyitottabbnak” találták más városoknál. Jómagam mindezt inkább úgy érzékeltem, hogy Barcelona megőrzött és átmentett valamit spanyol földre a földközi-tengeri nagy francia és olasz kikötővárosok, Marseille, Genova atmoszférájából, lüktető életéből, szabad szellemiségéből. Méghozzá úgy, hogy az életritmusnak ezt a lüktetését, a gondolkodásnak ezt a szabadságát amazokénál fegyelmezettebben, rendezettebben valósítja meg. Hogy aztán mindez valamiféle természetes önfejlődés, vagy pedig részben az évtizedeken át tartó francoista „rendcsinálás” eredménye, azt döntsék el a nálamnál alaposabb helyismerettel rendelkezők. Mindenesetre tény, hogy a barcelonai mindennapokból hiányzik a kikötővárosok soksok negatív rekvizítuma. Vagy ha egzisztál is, a háttérben lappang, nem tolakszik mindjárt és feltűnően a turistái tekintet elé. Utóbbi magyarázat Indokoltságának adaléka a kikötő környékén található katonai objektumok kapuiban posztóló őrök testtartása, arckifejezése. Marconán állnak. Minden utcai járókelőt igyekeznek tüzetesen szemügyre venni. Arcukon gyanakvás és elszántság. Keményen markolják a géppisztolyt. Mintha a következő pillanatban már tüzet kéne nyitni valakikre — árulkodik a görcsös mozdulat. Egy pillanatra összeakad a tekintetünk. Ruhám, viharvert sporttáskám nyilván egyből elárulja a messziről idevetődött idegent. Nem tudom, mi történne, ha oda szólnék neki: „Szocializmus.” Vagy legalább ennyit: „Budapest.” A legtöbb A legtöbb £? ,“5 Ide. Pedig egy harminchektárnyi kiterjedésű érdekességrezervátumot nem ismer meg elkerülésével. A Citadella-park sajátos, szecessziós keveréke a réginek és a modernnek, a művészinek és a hétköznapinak. Az átépítés során remek aszfaltutakat kapott, melyek közvetlenül kapcsolódnak a városi közlekedés érrendszerébe. Könnyen el lehet képzelni a csodát: az autó egyik pillanatról a másikra a világvárosi forgalom forgatagából árnyas fasorok őrizte csöndbe kerül. A főbejárati oldalon remekszép barokk paloták. Kecses, arányos formák, az építészeti stílus teljességének pontos megvalósítása, precíz történetiség. S mindez természetesen méltó keret az itt őrzött tudományos és művészeti gyűjtemények számára, hiszen ma már múzeumok székelnek ezekben az épületekben. Innen szinte egy kőhajításnyira a városi állatkert — az Igor A park mrtás több vásári csodáján van. A parktükrökben nagyszerű szobrok. Velük szemben viszont egy lépcsős-barlangos vízesés. Csupa kő, csupa márvány, csupa lépcső, csupa szárnyas alak és ágaskodó jó. Azaz: víz és pálmafák, nyomasztóan (túlhajtolt szecesszióval) agyondíszített környezetben. után a Rambla sugárút következik. (Több részből áll, ezért „Ramblas”, „Ramblák” néven emlegetik.) Kolumbusz szobrától a Katalán térig ível. Ha valaki igazán meg akarja ismerni Barcelonát, mindenképpen végig kell sétálnia rajta. A Rambla közepe széles, kettős fasorral övezett sétány. Jobbról-balról úttest (mellette keskeny járda), az egyirányúsított közúti közlekedés számára. Nehéz egyszerre látómezőnbe szorítani a kavargó utcaképet. A keskeny járdán embertömeg tolong, az úttesten egymást követik a lépésben haladó, lavírozó, manőverező autók. Miközben a sétányon kedélyes, sőt vidékies ráérősséggel zajlik az élet, ötletes rafinériával hullámalakban rakták le Itt a kövezetét. Míg meg nem szokja a szem, úgy érezni, mintha ingoványon lépkedne az ember. Aztán a látvány hamar elvonja erről a figyelmet. Ugyanis bódé bódét követ itt. Közöttük pedig székek, néhol hatos-nyolcas sorban. Mintha páholyban ülne itt a barcelonai lakos. S úgy is tesz, mint aki színielőadást néz, befogva pillantásával ezt a kavargó sokszínűséget: a színpompás virágokat, az eladásra kínált majmokat, kanárikat, papagájokat és az (utóbbi időben erősen megszaporodott számú) olyan könyveket, amelyek címlapja hangsúlyozott szexuális élményeket ígér a vásárlónak. Smill/DIt élvezet odakukullly Gil kantant egy lepedőnyi nagyságú barcelonai újság fedezékéből a tetthelyre. Látni, mint hatalmasodik el a könyvborítókat tanulmányozó közép-, netán éltes korú helybelieken az a bizonyos nyelési reflex. Papp Zoltán Következik! GAUDI, A MULTMODERN. BÁTYÁI JENŐ: Lapok a szegedi tudomány- és technikatörténetből in. Dr. Davida fced bonetanprofesszor Srogow- Dolnyban született, 1852-ben. A budapesti egyetemen folytatott tanulmányainak elvégzése után, 1876-tól az anatómiai tanszéken volt tanársegéd, majd 1881-ben a kolozsvári egyetemre, az anatómia helyettes tanárává nevezték ki. A következő években idegboncolástanból magántanári minősítést szerzett, és még ugyanabban az évben a leíró- és tájboncolástan egyetemi tanárává nevezték ki. 1921-ben az egyetemmel Szegedre jött, és itt ő szervezte meg, valamint rendezte be az anatómiai intézetet. Tudományos munkásságából jelentősek a kettős csigolyadúcokra, a kéz, a láb kettős gyűjtőereire vonatkozó megállapításai, szárított érkészítményei és csontcsiszolatai. 1921- ben nyugdíjba vonult, és az intézet vezetését fiának, dr. Davida Jenőnek adta át. Budapesten halt meg, 1929-ben. Dr. Davida Jenő anatómusprofesszor Budapesten született, 1884-ben. Egyetemi tanulmányait 1907-ben fejezte be Budapesten, majd édesapja intézetében kezdte meg pályafutását, tanársegédként. Magántanári képesítést a kolozsvári egyetemen, 1914-ben szerzett. Az 1921-ben ide került egyetem bonctanprofesszorává nevezték ki. Munkásságából ki kell emelnünk a sebészeti tájanatómia oktatásában elért eredményeit, továbbá a csonttan körében végzett önálló kutatásait. Koponyatani vizsgálatainak érdekes eredményei még a tizes években közölte. Szegeden halt meg, 1929-ben. A gyógyszerészeti tudományok közel fél évszázadon át alkotó professzora, dr. Dávid Lajos Kézdivásárhelyen született, 1889-ben. A kolozsvári egyetemen 1910-ben gyógyszerészi, 1913-ban doktori oklevelet szerzett Pályafutását a kolozsvári egyetemi gyógyszertárban kezdte, gyakornokként A szegedi egyetem gyógyszerészeti intézetének vezetésére és a gyógyszertár megszervezésére 1921-ben kapott megbízatást. Magántanári minősítést a gyógyszervizsgálatok, különös tekintettel az alkaloidákra tárgykörből 1922-ben szerzett. A gyógyszerészképzés és a szakirodalom művelése terén szerzett érdemei elismeréséül 1930-ban rendkívüli tanári címet kapott. Az egyetemi gyógyszertár vezetése mellett, a Gyógyszerészeti Intézet professzorává 1944-ben nevezték ki, és ebben a minőségében maradt egészen nyugalomba vonulásáig. Több tudományos társasági tagsága közül kiemeljük, hogy a német kémiai társaság 1922-ben, az amerikai kémiai társaság 1928-ban, a nemzetközi gyógyszerészeti szövetség 1948-ban választotta tagjai sorába. Tudományos kutatásaival kiemelkedő érdemeket szerzett a gyógyszer-technológia művelése, továbbá a gyógyszerészképzés terén, különösen nagy szerepet vitt a szegedi gyógyszerészképzés megszervezésében. Közel száz tudományos publikációja mellett nagy jelentőségű a Szegeden, 1927 és 1937 között megjelent háromkötetes Gyógyszerészet című könyve. Szegeden halt meg, 1962-ben. Dr. Gellért Albert anatómiai professzor Pókán született, 1894-ben. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetemen kezdte meg, majd a szegedin fejezte be, 1925-ben. Ezután a bonctani intézethez került, ahol 1933-ban magántanári képesítést szerzett. Rendkívüli tanárrá 1936-ban, egyetemi tanárrá 1940-ben nevezték ki, a Bonctani, Szövet- és Fejlődéstani Intézetbe, ahol élete végéig dolgozott. Tudományos munkássága az anatómia és a szövettan különböző területeire terjedt ki. Foglalkozott csonttannal, zsigertannal, az idegrendszerrel és összehasonlító anatómiával. Tudományága műveléséhez szükséges több makro- és mikrotechnikai kérdést is megoldott. Széles körű anatómiai és szövettani munkássága nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi irodalomban ismert, és sok alkalommal idézik. A kandidátusi fokozatot addigi munkásságának elismeréseképpen 1952-ben kapta meg. Kitüntetései közül a Magyar Népköztársasági Érdemrend emelkedik ki. Szegeden halt meg, 1967-ben. A hazai gyógyszerkutatás kiemelkedő tudósa, dr. id. Issekutz Béla Kőhalmon született, 1886. január 31-én. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetem orvoskarán végezte, és 1908-ban avatták orvosdoktorrá. Gyógyszerkutatásokkal egyetemi szinten 1906 óta foglalkozik. Magántanári minősítését Kolozsvárott kapta, 1914-ben. Tanszékvezető egyetemi tanárrá a szegedi egyetemre nevezték ki, 1921-ben, és ebben a minőségében maradt meg 1937-ig, amikor a budapesti egyetem gyógyszertani intézetének vezetésére kapott megbízást. Tudományos munkássága a pajzsmirigyek élettanára, az inzulin hatásmechanizmusának tisztázására terjed ki. Beható vizsgálat alá vette az alkaloidákat, a hormonokat, az izgatószereket, a görcsoldó anyagokat, gyógyszertani vonatkozásban. Jelentős munkaterülete a rák kemoterápiája. A modern gyógyszertan kémiai szemléleten alapuló elméletét ő fogalmazta meg elsőnek hazánkban. Számos tudományos társasági és szervezeti tagsága köréből kiemelést érdemel a német gyógyszerészeti társasági tagsága 1921-től, az osztrák biológiai társasági tagsága. Az MTA levelező taggá 1939-ben, rendes tagjává 1945-ben választotta. Kossuthdíjjal 1952-ben tüntették ki. Idejéből mindig jelentőset fordít szakfolyóirati szerkesztési tevékenységére. Utóbb a gyógyszerkutatás történetével foglalkozik. (Folytatjuk.) * A sorozat 165. fejezetében sajnálatos elírás történt, a röntgenológus főorvos neve helyesen: dr. Lajos Sándor,