Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-01 / 205. szám
2 A szomáli miniszterelnök látogatása Moszkvában • Moszkva (MTI) Augusztus 29. és 31. között a Szovjetunióban tartózkodott Mohammed Sziad Barre, a Szomáli Forradalmi Szocialista Párt KB főtitkára, a Szomáli Demokratikus Köztársaság államfője, a minisztertanács elnöke. Mohammed Sziad Barre megbeszélést folytatott Alekszej Kosziginnel, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével, Mihail Szuszlovval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, az SZKP KB titkárával és Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. A megbeszéléseken a felek véleménycserét folytattak a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. IUSZKIT BÉLA FOGADTA A LEMI* KB TITKÁRÁT Biszku Béla, a MSZMP Politikai Hitt ittasainak tagja, a Központi Bizottság titkára a KH székházában fogadta a hazánkban tartózkodó Stanislaw Kaniát, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen a két párt képviselői tájékoztatták egymást a szocialista építőmunka eredményeiről, és véleményt cseréltek a két testvérpárt kapcsolatainak alakulásáról, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. D. SZTAVREV látogatusa gyenes andrásnál Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán fogadta Dragoljub Sztavrevet, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnöksége Végrehajtó Bizottságának tagját, aki pihenésre érkezett hazánkba. Az elvtársi légkörben lezajlott találkozón kölcsönös tájékoztatásra került sor a szocialista építőmunka eredményeiről. Véleménycserét folytattak pártjaink és országaink együttműködésének fejlődéséről és a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. A SZOCIALISTA internacionálé — CHILÉRŐL A Szocialista Internacionálé hétfőtől—szerdáig tartó háromnapos ülést rendezett Rotterdamban. A téma a chilei kérdés volt. Az ülésszak megállapította, hogy az Egyesült Államok nagy felelősséggel tartozik a chilei helyzet alakulásáért. Az új kormányzat hivatalba lépése reményeket keltett. Az a tény azonban, hogy Carter meghívta Pinochet tábornokot, hogy vegyen részt a panamai egyezmény aláírásánál, ami a chilei fasiszta rezsim egyfajta törvényesítését jelenti, visszalépést jelent az Egyesült Államoknak az emberi jogok kérdésében tanúsított magatartásában és nagy felháborodást keltett a konferencia résztvevői között. KIPRIANU CIPRUS ÚJ ELNÖKE Szpirosz Kiprianu lett a Ciprusi Köztársaság új elnöke az augusztus elején szívroham következtében elhunyt Makariosz érsek utódaként- Antifasiszta nagygyűlés Soha többé! 0 Szombathely (MTI) A Hazafias Népfront, a Magyar Partizán Szövetség, az Országos Béketanács és az MSZMP szombathelyi városi bizottsága a nemzetközi antifasiszta nap alkalmából nagygyűlést rendezett szerdán Szombathelyen, a Pamutipari Vállalat nagytermében. A nagyyülésen, melyen a megyeszékhely többi üzemének, vállalatának és intézményének dolgozói is képviseltették magukat, dr. Jókai Loránd, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára mondott beszédet. A fasizmus borzalmainak felidézése, a felette aratott győzelem méltatása után részletesen beszélt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a Szovjetunió vezetésével folytatunk nap mint nap a béke megőrzése, a szörnyű tömegpusztító fegyverek betiltása érdekében. Kiemelte, hogy napjainkban is aktivizálódnak a reakciós erők. Ezért össze kell fogniok a világ békeszerető embereinek, hogy Helsinki szelleme érvényesüljön a nemzetközi életben, hogy soha többé ne fenyegesse az emberiséget a fasizmus és tartós legyen a világbéke. Dr. Jókai Loránd beszéde után a nagygyűlés résztvevői, Horváth Ferencné fonónő előterjesztése alapján nyilatkozatot fogadtak el. Ebben hangsúlyozták, hogy „a fasizmus ma is jelenlevő reális veszélye ellen valamennyi becsületes, józan gondolkodású embernek a leghatározottabban harcolnia kell, hogy ne ismétlődhessenek meg az Oraudourok és Lidicék, hogy ne legyenek többé tigrisketrecek, ne működhessenek tovább Latin-Amerikában és másutt halálbrigádok, maroknyi terrorcsoportok ne tarthassanak rettegésben országokat, nemzeteket, hogy soha többé ne tehessenek különbséget ember és ember között önkényes, természetellenes szempontok alapján. A fasizmus bűneit soha nem lehet megbocsátani, nem lehet kegyelem a Hesseknek, a Kapplereknek, Mengeléknek és másoknak.” A nyilatkozatot a nagygyűlés résztvevői eljuttatják az Országos Béketanácsnak. Arafat befejezte moszkvai megbeszéléseit • Bejrút (MTI) Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke háromnapos moszkvai látogatását befejezve szerdán visszaérkezett Bejrútba . Arafat, s az általa vezetett küldöttség Moszkvában szovjet hivatalos személyt segítőkel, köztük Andrej Gromiko külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket. Tíz halálos és huszonnégy sebesült, áldozatot követelt az a tüzérségi támadás, amelyet libanoni jobboldali erők intéztek szerdán az ország déli részén a hazafias nemzeti erők és palesztin egységek ellenőrzése alatt álló települések ellen. A tömegpusztító fegyverek betiltásáról Szovjet—amerikai tárgyalások a Genf (TASZSZ) A korábbi megállapodás alapján Genfben augusztus 2—29. között tárgyalásokat folytatott a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok küldöttsége az új tömegpusztító fegyverfajták és az ilyen fegyverendszerek eltiltásáról és ebben az összefüggésben a radiológiai fegyver eltiltásának kérdéséről. A tárgyszerű és konstruktív légkörben megtartott tárgyalásokon a felek kicserélték nézeteiket és kifejtették álláspontjukat. az említett probléma megoldásának alternatív megközelítési módjairól. Részletesen megvitatják a radiológiai fegyver eltiltásáról megkötendő egyezmény kérdését. A felek megállapodtak abban, hogy folytatják a tárgyalásokat. A szocialista országok életéből Az „átlag” lengyel Vannak lengyelek, akiket egy-egy remekműről, tudományos eredményről vagy gyönyörű dallamaikról világszerte ismernek. Elég talán Kopernikusz, Kosciuszko, Mickiewicz, Chopin, Sklodowska-Curie, Reymont vagy Sienkiewicz nevét említeni. S vannak általánosító megjegyzések, amelyek többé-kevésbé ráillenek minden lengyelre. Az egykori cári Varsó rendőrfőnöke például kijelentette: „A lengyel nemzet veszélyesen ötletes és mindenre képes.” Bizonyára, sok igazság van ebben a megállapításban is, bár nem lehet mindenre kiterjedő tényekkel igazolni. De vajon milyen a XX. századi, úgynevezett átlagos lengyel? A számítógépes statisztika korában erre már bőséges a tényadat. A legfiatalabb Európában: mindössze 30 éves, azt is figyelembe véve,hogy az utolsó 40 évben a lengyel férfiak átlagéletkora 10,6, a nőké pedig 22,4 évvel meghosszabbodott. Minden második lengyel városi lakos. Az is tény, hogy az átlagos lengyel soha ilyen magas képzettséggel nem rendelkezett. Minden nyolcadiknak középiskolai, minden negyvenediknek főiskolai végzettsége van. A lengyel rendkívül mozgékony: azt tartják, hogy az utazást illetően első Európában. És vajon hogyan élnek ma általában a lengyelek? Az egy főre jutó átlagos havi kereset 4000 zloty körül van. A keresetének legnagyobb részét az „átlagos lengyel” élelmiszerekre költi. Évente 70 kilogramm húst fogyaszt, elég sok alkoholt és kávét. Az évi cukorfogyasztása körülbelül 45, a gabonafogyasztása 120 kiló. A háztartások csaknem 90 százaléka mosógéppel, 50 százaléka hűtőszekrénnyel, 80 tévékészülékkel és 6 százaléka pedig személygépkocsival rendelkezik, fái de egy átlagos fejlődést számítva is, minden reményre feljogosítja a lengyel állampolgárt. Csütörtök, 1977. szeptember 1.' „Felülkerekedni a fejeimen” Valerij Rozsgyesztvenszkij, aki 1978. október 14-én Vjacseszlav Zudovval közösen a Szojuz—23 fedélzetén az űrben járt, s tudományos kísérleteket végeztek a Szaljut—5 űrállomáson, az elmúlt napokban Leningrádban tartózkodott, a II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál díszvendégeként járt a Néva-parti városban. Bárhol tűnt fel, mindenUU körbevették a szovjet és a magyar fiatalok, alig győzött válaszolni a záporozó kérdésekre. A fesztivál alatt találkozott a szovjet és a magyar sajtó képviselőivel is. — Kérjük, beszéljen az életútjáról. — Tősgyökeres leningrádi vagyok. 1939-ben születtem a Néva-parti városban. Apám a Balti Flotta tisztjeként a Nagy Honvédő Háború idején részt vett a város védelmében. A Dzerzsinszkij Haditengerészeti Főiskolán 1961- ben fejeztem be tanulmányaimat, majd a Balti Flotta mélytengeri búvárainak csoportparancsnoka lettem. — Hogyan lesz mélytengeri búvárból űrhajós? — Sokat áldoztam ezért. Soha nem felejtem el, nem sokkal Gagarin visszatérése után olvastam egy riportsorozatot arról, milyen legyen az űrhajós, s kik a legalkalmasabbak erre a különleges feladatra. Az írás végkövetkeztetése az volt, hogy csakis a berepülő pilóták között érdemes válogatni. Nekem akkoriban már „jó szakmám” volt, búvárként dolgoztam, s bár régóta érdeklődtem az űrhajózás iránt, letettem arról, hogy valaha is eljuthatok a világűrbe. Tizenkét évvel ezelőtt azonban váratlan dolog történt: a kiválasztó bizottság elé kerültem, és alkalmasnak találtak. A dolog érdekessége, hogy ugyanitt ismerkedtem meg V. D. Zudoval, aki a Szojuz—23 parancsnoka volt, s akivel együtt repültünk tavaly októberben. — Milyen feladatot hajtott végre a Szojuz—23 legénysége? — A Szojuz—23 fedélzetén tudományos-technikai kísérleteket végeztünk. Ezek közül hadd említsek meg egyet, ami a környezetvédelemmel kapcsolatos. A Száljat—5 űrállomáson azt vizsgáltuk, hogy kozmikus szemcsék segítségével miként befolyásolható az időjárás. Kazahsztán környékén szálltunk le, ahol legalább ezer tó található. Végig kapcsolatot tartottunk a leszállító állomással. Az egyik tó kásás jegén értünk földet éjszaka, mínusz 20 fokos hidegben, viharos időben. Tizenegy óra múlva találtak meg bennünket, s örömmel jelenthettük, hogy sikeresen végrehajtottuk a ránk bízott feladatokat. — Érzett-e félelmet, az űrben? S egyáltalán: lényeges szerepe van-e az űrhajósok pszichikai felkészítésének? — Engedjék meg, hogy a kérdésre egy példával válaszoljak. Ha egy ejtőernyős előtt több ezer méter magasban kinyílik a repülőgép ajtaja, s ugráshoz készülődik, maga előtt látva a hatalmas mélységet, minden bizonnyal félelmet érez. Azok közé tartozom, akik nem hiszik el, hogy valaki veszélyes helyzetbe kerülve tagadja a félelmet. A kérdés csupán az: le tudja-e győzni az ember ezt az érzést, vagy pedig pánikba esik? Mi repülés közben, munkánkat végezve nem gondolhatunk ilyesmire, csakis arra, hogy maradéktalanul teljesítsük a feladatot. — Napjainkban az űrhajósok kiválasztásánál milyen szempontok kerülnek előtérbe? — Az űrhajóst olyan sportolóhoz hasonlítanám, akinek a legkülönbözőbb hatások közepette is gyorsan, pillanatok alatt döntenie kell. Ráadásul mindig helyesen: a tévedés elképzelhetetlen. Éppen ezért nem egy-egy részterületen kiemelkedőt nyújtó emberek lehetnek alkalmasak erre a munkára, hanem olyan széles körű, sok mindenhez értő egyének, akiknek vasidegzetük van. — Hallhatnánk-e néhány szót a szocialista országok tervezett közös űrrepüléséről? — Talán nem mondok újat azzal, ha kijelentem: rendkívül szigorú követelményeknek kell megfelelnie annak, akit űrrepülésre alkalmasnak találnak. A szocialista országok közös űrrepülésének előkészületei pedig már jó ütemben haladnak, megkezdődött a kiválasztás. Tudomásom szerint Csillagvárosban folyik Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK erre alkalmas személyeinek felkészítése, s az idén sor kerül a kiválasztásra Bulgáriában, Romániában, Magyarországon, Mongóliában és Kubában is. Falus Gábor Berczeli A. Károly Vándorének 80. (Regény) Ezek a tébolyító gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor egyszer csak éles asszonyi sikoly riasztott fel gyötrelmes elmélkedésemből. — Babból Babbo! Sei mortó! Mórtól Mortel — És hangos zokogás kísérte a halál felismerését, mert a norma valóban meghalt, s iszonyú volt számomra az is, hogy én ezt már tudtam, éreztem, jóval előbb, mint a vedova, aki mellette virrasztón, de akit, úgy látszik, éppen akkor nyomott el az álom. Aztán sürgés-forgás, rohanás, azt hiszem, Enrico is hamar ott termett és mindenki, aki a rokonsághoz tartozott, csak én lapítottam sötéten, lelkiismeretem nyomasztó súlya alatt, s úgy viselkedtem, mint aki alszik, s nem tud semmiről. Soha ezt az éjszakát, s az utána következő napokat nem felejtem el, mert reggel, mikor a fény betört a szobámba, órákig táblábóltam tanácstalanul, nem tudtam, milyen ábrázattal lépjek a védeva elé, hogy részvétemet kifejezzem. Úgy akartam viselkedni, mint aki semmit sem sejt, s csak az ő közlésére rendül meg, és biztosítja őt együttérzéséről. Órákig tartó belső tusa után végre kiléptem csodálkozó arccal, hogy mi történik a lakásban, miért ez a nagy zaj. riadalom. Szerencsére, Enricóba botlottam bele először, aki egy kissé megnyugtatott, mikor elmesélte a nagy családi katasztrófát. Képmutató módon, mindent elmondattam vele töviről hegyire, amit persze ő is csak a vedovától hallott, s minden szavát elképedve, fájlalva fogadtam. Közben örökösen arra figyeltem, hogy nem említim meg a mákot, s mikor láttam, hogy teljesen gyanútlan, s a halált úgy fogja fel, mint a magas kor természetes következményét, kissé megnyugodtam, de mikor a vedova lépett be kisírt szemmel, megtörtségében is szép, barna arcával, a szívem rögtön a torkomba ugrott, s idétlenül makogva előtte valamit, kiosontam a házból. Nem gondoltam én akkor Hiénára és senkire, semmire, csak a szegény nomnóra, aki feltehetőleg az én áldozatom. Magamba omolva loholtam végig a tengerparton, nem néztem semerre sem, csak a vízre, az áldott, nagy, nyugodt kék végtelenségre, amikor két hátizsákos, rövid nadrágos, vándorbotokkal fölszerelt fiatalemberrel akadtam össze az országúton. Rögtön láttam rajtuk, hogy idegenek, de első nézésre azért nehéz volt eldönteni, hogy milyen nemzetiségűek lehetnek. Ők is erősen szemügyre vettek, ők is megérezték rajtam az idegent, s talán csek azért, hogy erről meggyőződjenek, megszólítottak németül. — Beszél németül? — kérdezte az egyik, akinek kis bajuszkája, hegyes kecskeszakálla volt, s a másiknál valamivel idősebbnek látszott. — Beszélek valamicskét — mondtam, s hogy elébe vágjak a következő kérdésnek, rögtön elárultam, hogy magyar vagyok. A két német, mert most már nyilvánvaló volt, hogy azok voltak, igyekeztek barátságosan mosolyogni e kijelentésre, bár, amint később kiderült, ez számukra sem mondott sokat, s noha a világháborúiban eleget hallhattak a magyar katonákról, ezen túl alig terjedt ismeretük. Magyarországról nem tudtak sokkal többet, mint az olaszok, akik ha kiejtették azt a szót, hogy „honvéd”, úgy érezték, hogy már ki is merítették a magyar történelmet. Szóval, a két német sem tudott sokkal többet rólunk, de azért lelkesen rázták a kezemet, mint volt szövetségesek, s egyben-másban sorstársak is. — ön Salernóban él? — kérdezte a másik, aki magasabb volt az előzőnél, jobbképű is, majdnem szép fiú, mert pirospozsgás képén még gödröcskék is mutatkoztak, ha nevetett, s boltozatos, nyílt homlokát göndör, barna fürtök koronázták. Szeme kékesszürke volt, orra hullámos és keskeny, és egész termete izmokat, erőt és szívósságot sugárzott. Mindkettőjük hátán irgalmatlan hátizsák lógott le, majdnem a derekukig, de csak a kecskeszakállú görnyedt meg alatta, a fiatalabb délcegen, szinte észrevétlenül cipelte terhét. — Még néhány napig itt maradok, aztán szeretnék lemenni Szicíliába — feleltem, s visszafordultam velük a város felé. Örültem, hogy velük mehetek, mert így nem valószínű, hogy bárki is megszólít olasz barátaim közül. Nem volt kedvem találkozni e kedves fiúkkal, féltem, hogy kitérnek a nonno halálára, s önkéntelenül is elárulom magam. Visszafelé bandukoltunk hát, de néhány szó után bemutatkoztunk egymásnak. (Folytatjuk^