Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-04 / 233. szám

2 Az USA Kommunista Pártja kin­tiségének látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására szeptember 30.—október 3. között látogatást tett ha­zánkban az Amerikai Egye­sült Államok Kommunista Pártjának küldöttsége, dr. James Jackson és Helen Winter, a Politikai Bizott­ság tagjai, a Központi Bi­­zottság titkárai. Az amerikai pártdelegá­cióval találkozott Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Fogadta a vendégeket Né­meth Károly, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Megbe­szélést folytatott a küldött­séggel Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a Központi Bizottság tagja, a KB kül­ügyi osztályának vezetője. Az amerikai vendégek láto­gatást tettek az MSZMP Po­litikai Főiskoláján és Bor­­sod-Abaúj-Zemplén megyé­ben. A szívélyes, elvtársi lég­körben lezajlott megbeszé­léseken a két párt képvise­lői tájékoztatták egymást pártjuk tevékenységéről és feladatairól. Az MSZMP képviselői kifejezésre juttat­ták a magyar kommunisták szolidaritását azzal a követ­kezetes és elszánt küzde­lemmel, melyet az Egyesült Államok Kommunista Párt­ja folytat a monopóliumok­kal szemben az amerikai dolgozók érdekeinek védel­méért, a demokratikus sza­­badságjogok általános érvé­nyesüléséért az országban, valamint a béke megvédé­séért és a leszerelésért. A nemzetközi élet fejle­ményeit áttekintve a két párt képviselői hangsúlyoz­ták az imperialista háborús törekvések megakadályozá­sának szükségességét, a bé­kéért, a társadalmi haladás és a nemzetközi biztonság előmozdításáért folyó küz­delem jelentőségét Teljes nézetazonosság mutatkozott annak megítélésében, hogy a Közel- és Közép-Keleten, valamint a világ más térsé­geiben az imperialistaelle­­nes politikát folytató álla­mok közötti konfliktusok veszélyeztetik az adott tér­ség biztonságát, és az im­perialista hatalmak törekvé­seinek használnak. Aláhúzták a kommunista pártok, s az összes békesze­rető és haladó erők összefo­gásának és együttes fellépé­sének fontosságát annak ér­dekében, hogy megakadá­lyozzák a fegyverkezési verseny fokozódását, a nuk­leáris fegyverek növekvő felhalmozódását, új tömeg­­pusztító eszközök rendszere­sítését. Mindkét párt képvi­selői sürgetően szükséges­nek tartják, hogy az egyen­lő biztonság elve alapján hatékony lépések történje­nek a fegyverkezési hajsza megállítása, s a tényleges leszerelés előmozdítása ér­dekében. A nemzetközi eny­hülés és a béke jövőjének szempontjából elengedhetet­len, hogy mielőbb sor ke­rüljön a SALT—II. megál­lapodás ratifikálására. A két párt képviselői hangsúlyozták annak fon­tosságát, hogy erősödjék a kommunista és munkáspár­tok internacionalista szoli­daritása és együttműködése a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom közös céljainak valóra váltása ér­dekében. Megerősítették készségüket az MSZMP és az Amerikai Egyesült Álla­mok Kommunista Pártja kapcsolatainak továbbfej­lesztésére, a proletár inter­nacionalizmus szellemében. SZVSZ— jubileumi ülés % Moszkva (MTI) A Szakszervezeti Világ­­szövetség létrejöttének 35. évfordulóját köszöntötték pénteken az SZVSZ Főta­nácsa 31. ülésszakának részt­vevői . Délelőtt a szakszer­vezetek házának oszlopcsar­nokában tartottak ünnepi ülést, délután pedig a szov­jet főváros szakszervezeti aktívájával találkoztak a világ számos országából ér­kezett vendégek. Az ünnepi ülést délelőtt Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke, a SZOT főtitkára nyitotta meg. Visszatekin­tett a világszövetség három és fél évtizedes munkájára, és hangsúlyozta: az SZVSZ becsülettel teljesítette köte­lezettségeit, harcolt a béké­ért, a demokráciáért, a szak­szervezetek, a dolgozók jo­gaiért". Gáspár Sándor szeretettel köszöntötte az ünnepi ülé­sen részt vevő veterán szak­­szervezeti harcosokat, akik közül többen részt vettek az SZVSZ megalakításában, az első tanácskozásokon. A főta­nács ülése üdvözletét tolmá­csolta a szovjet szakszerve­zeteknek, a Szovjetunió dol­gozóinak, akiknek nagy sze­repük volt a világszövetség tevékenységében. Alekszej Sibajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke köszön­tötte ezután a jubiláló vi­lágszervezetet. Kijelentette, hogy a szovjet szervezett dolgozók mindig kötelessé­güknek tartották az aktív részvételt az SZVSZ­ mun­­­kájában, szolidárisak a vi­lág munkásosztályának a békéért, a jobb életért, a szakszervezeti és az emberi jogokért vívott harcával. Az egyes földrészek, or­szágcsoportok üdvözletét a regionális szervezetek kép­viselői tolmácsolták a szak­szervezeti világszövetségnek. s­zót kaptak az ünnepi ülé­sen a szakszervezeti mozga­­lom veteránjai is, akik közül többen részt vettek az SZVSZ megalakításában. Nagy sze­retettel fogadták a jelenle­vők a ciprusi munkásszövet­ség főtitkára, Andreasz Ziar­­tidesz felszólalását — ő is az alapítók közé tartozott. Többen, akik idős koruk miatt nem tudtak eljönni a szovjet fővárosba, szakszer­vezeteik képviselői útján tol­mácsolták jókívánságaikat a jubileum alkalmából. ENSZ — arab aggodalmak • New York (ADN) Pénteken New Yorkban folytatta munkáját az ENSZ közgyűlés 35. ülésszaka. Mo­hamed Szeddik Benjahia, al­gériai külügyminiszter felszó­lalásában rámutatott, hogy az imperialista hatalmak ag­resszív politikája veszélyezte­ti a békét, és célja az enyhü­lés megakadályozása. Szálen Száleh Mohammed, a Jemeni NDK külügymi­nisztere hozzászólásában ki­fejtette, hogy az Egyesült Ál­lamok azért hoz létre újabb és újabb katonai támaszpon­tokat, hogy biztosítsa állandó katonai jelenlétét a világ kü­lönböző térségeiben. Sah Mohammed Dost, af­gán külügyminiszter elmond­­ta, hogy az Indiai-óceánon létrehozott amerikai­­ katonai bázisok közvetlenül veszé­lyeztetik a térség országait, katonai beavatkozással fe­nyegetve a közel-keleti olaj­termelő államokat, a perzsa­­öböl és az Indiai-óceán térsé­gében élő népeket. V. Berezovszkij, a szovjet delegáció tagja kijelentette­­a Szovjetunió támogatja azt a követelést, hogy vonják ki Namíbiából és a Dél-afrikai Köztársaságból a külföldi tőkét. A szovjet képviselő ki­fejtette:­ a közgyűlésnek fel­hívással kellene fordulnia a BT-hez, foganatosítson azon­nali intézkedéseket a preto­riai fajüldöző rezsimmel szemben. ALFÖLDI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT Debrecen 1Ä9. az. KISZ-tábor büfé Szeged MNB 340-10602. II. feliratú bélyegző elveszett ervenytelenitjuk. Újabb sztrájk Lengyel­­országban Varsó (MTI) Lengyelországban, pénte­ken délben több körzetben úgynevezett „figyelmeztető sztrájkot” tartottak. Az egy­órás munkabeszüntetést —, mint arról a lengyel rádió beszámolt — a gdanski „szo­lidaritás” szakszervezet hir­dette meg, arra hivatkozva, hogy állítólag túl lassan hajtják végre az augusztus 11 -én a sztrájkbizottságok­kal megkötött megállapodá­sokat, különösen, ami a bé­rek emelését illeti. A „szo­lidaritás” szerint ezenkívül egyes körzetekben „nehézsé­geket gördítenek az új szer­kezetek megalakulásának út­jába, és e folyamatról nem kielégítő a tájékoztatás”. Ugyanakkor a szczecini füg­getlen szakszervezet két nappal ezelőtt úgy nyilatko­zott, hogy „a megállapodá­sokat megfelelően végre­hajthatják, a tájékoztatás pedig kielégítő.” A pénteki sztrájk Gdansk­ban volt a legnagyobb mér­tékű, számos üzemre, vala­mint a közlekedési vállala­tokra terjedt ki. Szczecinben jóval kisebb volt a a mun­kabeszüntetés. Zielona Gorá­ban­ pedig csak olyan üze­mek sztrájkoltak, amelyek munkája nincs közvetlen ha­tással a piaci ellátásra. • Szoríthat, 1980. október 4.' Tűz az olajra Forró a levegő az olaj­kutak és az olajutak körül. Miközben Moszkvából egy­mást érik a vitás kérdések békés rendezésére szóló fel­hívások, az iráni—iraki vi­szályt kihasználva bizonyos washingtoni körök veszélyes terveket kovácsolnak. Az USA külügyminiszté­riumának szóvivője a követ­kezőképpen fogalmazott: az Egyesült Államok semleges ugyan a konfliktusban — Muskie külügyminiszter teg­nap visszautasította azt az iráni vádat, miszerint or­szága Irakot támogatná —, de nem lehet semleges, ha a nemzetközi olajutak biz­tonsága, szövetségeseinek fontos érdeke forog kockán. S, hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Szaúd-Arábiá­­ba már meg is érkezett az a négy Boeing-repülőgé­­, amelyet különleges légi fel­derítő- és riasztórendszerrel szereltek föl, Egyiptom pe­dig ismét­ felajánlotta légi és tengeri bázisait az Egye­sült Államoknak, ha „a Per­zsa-öböl térségét külső ve­szély fenyegetné”. Szerencsé­re a hadszíntérről érkezett legfrissebb hírek megnyug­­tatóbbak: az Iraki erők nem folytatják előrenyomulásu­kat, miután — bagdadi fo­galmazásban — céljukat el­érték, s egyre inkább álló­háború körvonalai rajzolód­nak ki. A Hormuzi-szorost tehát nem fenyegetik a köz­vetlen harci cselekmények, hacsak... ... Hacsak meggondolatla­nul nem avatkoznak be a Perzsa-öböl bejáratánál ál­lomásozó amerikai tengeré­szeti egységek. Ez az­­ olaj­ár kétségtelenül rendkívül fontos a nyugat-európai tő­kés országok és Japán szá­mára : évente 800—000 mil­lió tonna olaj — csaknem a teljes közel- és közép-keleti termelés — itt hajózik át. Az Egyesült Államok seb­tében néhány szövetségesé­hez fordult, hogy hozzanak létre nemzetközi flottát az olajutak biztonságának vé­delmére. A tervért azonban sem Japán, sem az NSZK nem lelkesedett, a Penta­gon mégis intézkedett: az Indiai-óceánon cirkáló ame­rikai „közel-keleti erők” né­hány hadihajója nyomban csatlakozzék a Perzsa-öböl közelében horgonyzó flottá­hoz. A jelekből ítélve ez to­vább fokozza a feszültséget, s a szó szoros értelmében olaj a tűzre, hiszen az Egye­sült Államok katonai je­lenléte akár az egyik, akár a másik szemben álló fe­let meggondolatlan lépésre sarkallhatja. Gyapay Dénes NSZK -választási tévévita C) Bonn (MTI) Nagy érdeklődés kísérte, és nagy csalódás fogadta a nyu­gatnémet parlamentben kép­viselt pártok vezetőinek vá­lasztási tévévitáját. Helmut Schmidt szociálde­mokrata kormányfő, Hans- Dietrich Genscher szabadde­mokrata külügyminiszter, Franz-Josef Strauss, az el­lenzéki CDU—CSU kancellár­­jelöltje és Helmut Kohl, a Kereszténydemokrata Párt elnöke három és fél órás szó­­csatáját a felnőtt lakosság 84 százaléka nézte végig. A polgári politikusok meg­ismételték a választási kam­pányból már ismert állás­pontjukat és érvelésüket az alapvető kül-, bel- és gazda­ságpolitikai kérdésekben. A rendező két tévétársaság, az ARD és ZDF által előirány­zott témák java részét azon­ban még csak nem is érintet­ték, mert az adásidő tekinté­lyes részében személyeskedő hangnemű, a sértegetések ha­tárát súroló veszekedés folyt a stúdióban. Külpolitikai téren ismét vi­­­lágossá vált az alapvető kü­lönbség a kormánypártok és az ellenzék között: Schmidt és Genscher azt hangsúlyoz­ta, hogy a szocialista orszá­gokkal való párbeszéd és együttműködés nélkülözhe­tetlen a béke megőrzéséhez. A kormányfő felhívta a fi­gyelmet arra, hogy Bonn ke­leti politikáját NATO-szövet­­ségeseivel, főként az Egye­sült Államokkal szorosan egyezteti. Ugyanakkor hang­súlyozta, hogy az NSZK töb­bé nem játszhat alárendelt szerepet Amerikával szem­ben. Strauss és Kohl az Egyesült Államokhoz és a NATO-hoz való hűséget állí­totta a küspolitika középpont­jába és a kelet—nyugati pár­beszédben a számonkérést és felelősségrevonást hiányolta. A tárgyilagosan, nyugodt légkörben indult beszélgetés­nek ebben a szakaszában ha­mar felforrósodtak a kedé­lyek: Kohl „Moszkva-frak­­ciónak” nevezte a szociálde­mokraták balszárnyát, Schmidt pedig kétségbe von­ta, hogy a jobboldal képes lenne a béke megőrzésére. Energiamegtakarítás TERMOSZOP hőszigetelővel Lakások irodák nyílászáróit tömíti, a huzatot, zajt csökkenti. A hőveszteséget és ezáltal a fűtési költségeket csökkenti. Készíti: CSOMfIPSZÖV SZOLGÁLTA­TORESZLEGF Szeged, József A. sgt. 24., 6721 Telefon: 16-565. Felvételt hirdetünk­ építésvezetői munkakör betöltésére, épületgépész képesítéssel és 5 év feletti szakmai gyakorlattal. Jelentkezni lehet: CSOMÉPSZÖV, Szeged, Makai út 57. Munkaügyi csoport. NAGYKÖVETÜNK FOGADÁSA Willi Stoph, az NDK mi­niszterelnöke, a Német Szo­cialista Egységpárt Politi­kai Bizottságának tag­ja pén­teken bemutatkozó látogatá­son fogadta dr. Szalai Bé­lát, a Magyar Népköztársa­ság új berlini nagyköve­tét. ÜLÉSEZIK A LEMP VI. PLÉNUMA A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága hatodik plénumának követ­kező ülése szombaton kez­dődik Varsóban. Mint a len­gyel fővárosban, pénteken este bejelentették, a tanács­kozás napirendjén a követ­kező témák szerepelnek: — A LEMP KB Politikai Bizottságának referátuma „az ország politikai helyzetéről, és a párt időszerű feladatai­ról” — a beszámoló vitája­ — szervezeti kérdések. AZ INDIAI ELNÖK LENINGRÁDBAN Befejezte moszkvai látoga­tását és Leningrádba uta­zott pénteken Reddi, az In­diai Köztársaság elnöke, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik a Szovjetunió­ban. Keddi elnök a szovjet fővárosban megbeszélést folytatott Leonyid Brezs­­nyevvel. Az elnök a látoga­tás hátralevő részében ’ Le­­ningrádba, Volgográdba és’ Tbiliszibe utazik. Az Indiai Köztársaság elnökét Leonyid Brezsnyev és más szovjet ve­zetők búcsúztatták ünnepé­lyesen a repülőtéren. FORLANI HÉTFŐN DÖNT Arnaldo Forlani, a csü­törtökön kijelölt olasz mi­niszterelnök hétfőn fog hoz­zá hivatalos­ konzultációihoz a pártok vezetőivel. SteerrnBá­­ton állami "főtisztviselőkkel" tárgyal, köztük az olasz ál­lami mottóportőke központi pénzintézetének, a Banca d’Italiának az elnökével. Hét­főig kidolgozza a tervezett kormánykoalíció program­jának főbb pontjait, amelye­ket a pártok elé terjeszt. A Forráskút­ Művelődési Házban 20R0. októóber 5-én 19 órai kezdettel Zorán­koncert lesz. Kísér: a FŐNIX együttes.

Next