Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A diszperzit a sláger Olyannyira, hogy nincs is elegendő belőle a boltokban. A BUDALAKK szegedi a­yá­ra valamikor 500 tonnával kezdte, afféle hiánypótló te­vékenységként. Ám a disz­perzit jött, látott, győzött, az igények ugrásszerűen emel­kedtek. Ma hétezer tonnát termelnek belőle a szegedi gyárban, ám még ez is ke­vés. Növelni is akarják a gyártó kapacitást, a jelen­legi becslések szerint a ha­zai piac mintegy tízezer tonnát igényelne a népszerű belső falfestékből. Remélhe­tő, hogy az erre irányuló fejlesztést tervek szerint és gyorsan be tudják fejezni, s 1982-re teljes egészében ki­elégíthetik a piaci igényeket. Jól zárták az első félévet a BUDALAKK-gyárban. Ter­vük időarányos részét túltel­­jesítették — forintban is, tonnában is —, árujuk piac­képes, az összes megrende­lésnek megközelítően 80 szá­zalékát tudják csak vissza­igazolni. Mintegy 170 dol­gozó 460 ezer forint érték­ben termel különféle vefmin­­árukat. Gondjuk, hogy ke­vés a vegyipari szakmunkás és a laboráns. Furcsa, hogy ez utóbbira lenne jelentkező, hiszen nem nehéz. tipikus női munka, s a gyártásközi ellenőrzésben igen nagy szükség lenne rájuk. Vala­mi okból a képzés szünetelt az utóbbi időben. Gondot fordítottak az im­portanyag-takarékosságra: célkitűzésüknek megfelelően mintegy fél millió forint ér­tékű importanyagot helyet­tesítettek magyar lenolaj­ra. Augusztus végén kezdik építeni az 550 négyzetméter alapterületű raktárát. ME­­ZŐPANEL-szerkezetből a Szegedi Építőipari Szövetke­zet végzi a kivitelezést. Az építkezés előkészítése is az első félév eredménye. Szintén az első­ félévben fe­jeződött be az úgynevezett szilkativókat, a festékek száradását szabályozó adalé­kot gyártó részleg rekonst­rukciója. Ezzel mintegy más­­félszeresére növekedett en­nek az egységnek a kapaci­tása, megfelelőek a termék műszaki paraméterei. Újab­­ban külföldön is érdeklődés mutatkozik iránta. Rongyból Nagy keletje van a nyugati piacokon a sok kézi munkát igénylő portékának. A Sze­gedi Háziipari Szövetkezetben éppen e jelenséget ismerték föl, amikor beleegyeztek a termékszerkezet-váltásba. Az erőket a rongyszőnyegek ké­szítésére összpontosították. Nem is jártak rosszul, mert az elmúlt félévben is folya­matosan érkeztek a megren­delések. Gyorsan vevőre ta­láltak a díszes, mintázott rongyszőnyegek. Nincs szándékunk nagyon i, rá­zni a rongyot”, mert ép­pen ez sok fejtörést okoz a szövetkezet vezetőségének. Nem mindig kapnak jó ron­gyot, s emiatt éppen hogy csak eleget tudtak tenni a kötelezettségeknek. Igaz, több bevételük lett, mint ahogy tervezték, de ha kap­tak volna időben szőnyegnek­­valót, az idei félév is a re­kordok között szerepelne. Így sincs azért szégyenkezniva­lójuk, hiszen 28 millió 901 ezer forint a hat hónap be­vétele, 2 millió forinttal több a vártnál. Apró ötletekkel — mivel az egész szövetkezet fillé­rekből rakosgatja a hasznot — segítettek magukon. Elő­vették a régi üstöket, és alá­juk nem olajjal, hanem rő­­zsével, venyigével tüzelnek. A valamikor vesszőfőző bog­rácsokban festik a rongyo­kat. (Úgy tervezik, a piacra kerülő szőnyegek 70 százalé­kát festett rongyból szövik.) Az egyszerű ötlettel drága energiát takarítanak meg. És ha sikerül spórolni az egyik helyen, a másikon az már duplán hasznot hoz. Tudják ezt a Szegedi Házi­ipari Szövetkezetben is, ahol az első félévi sikerek egyik tényezőjeként a takarékos gazdálkodást említették. Ter­mészetesen az sem elhanya­golandó, hogy a dollárt ter­melő bedolgozók — csak­nem négyszázan — mindig pontosan és időben elkészül­nek a vállalt munkával. — dollár A ruhavarrók csaknem 10 millió forint értékű munká­val járultak az első félév si­kereihez. Megvarrtak a szö­vetkezetben 25 ezer 500 da­rab köntöst, 16 százalékkal többet a tervezettnél. Gazdasági körkép • Ésszerűbben, termelékenyebben Az idei félév kezdetén az ipari termelés és értékesítés az egy évvel korábbihoz ké­pest felélénkült. Ebben az időszakban­ is három piacra támaszkodott az ipar: szál­lítottak belföldre, a szocialista és a tőkés piacra. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a nem rubel elszámolású forgalom egyensúlyi helyzete kedvezően alakult. Ez fő­ként annak köszönhető, hogy a mező­gazdaság és az élelmiszeripar növekvő ár­szinten tudott exportálni. Az ipar kivite­lének mennyisége egyébként stagnált. Lát­ható tehát, hogy jelentős feladataink van­nak. Ahhoz, hogy népgazdaságunk egyen­súlyi helyzete javuljon, további erőfeszíté­sekre van szükség. Jobban kell hasznosí­tani az emberi tőkét, újításokra és energia­racionalizálási intézkedésekre van szükség. Az elmúlt félév megyei mérlege kedve­zőnek mutatkozik. A fejlődési ütem meg­tartására van szükség az év végéig. Eredmények, meg­takarítások A körültekintő felkészülés, s a dolgozók erőfeszítéseinek eredményeként a Volán 10. számú Vállalata nemcsak hogy teljesítette első félévi célkitűzéseit, hanem azoknál sok tekintetben jobb ered­ményeket ért el. Teljesítmé­nyük a tavalyi első félévben elért eredménynél 7,4 szá­zalékkal, a tervezettnél pe­dig 2 százalékkal magasabb. A többlet nagy részét — 9,3 millió forintot — a személy­­szállítás hozta. Az elmúlt félévben a vállalat fuvarpia­ci pozícióinak megőrzésére, erősítésére törekedett, ami a kereskedelmi munkára irá­nyította a figyelmet. E tevé­kenység legintenzívebben a személyforgalomban fejlő­dött, s ez a kiszolgálás mi­nőségének javulását, újszerű kapcsolatok — mint például a DÉLÉP-pel kötött komp­lex kiszolgálási szerződés — létrejöttét eredményezte. Az áruszállítás területén piac­­kutatási tevékenységük első­sorban a megyei megbízók igényeinek felkutatására irá­nyult. Megyén kívüli felada­tokat azokra az eszközökre kerestek, amelyek megfelelő hatékonyságú foglalkoztatás a megyén belül nem volt meg­oldható. Szorosabbá vált kap­csolatuk a megyei ÁFÉSZ- ekkel, s ez a tápfuvarozás mennyiségi növekedését hoz­ta. Felajánlották szolgáltatá­saikat a mezőgazdasági nagy­üzemeknek, a feladatok el­látását elősegítette a nehéz terepen is használható bal­longumis IFA billenőskocsik beszerzése, amelyeket jól hasznosítottak a FÖKA tel­jeskörű kiszolgálásában is. A Volán első félévi költ­séggazdálkodásában kiemel­kedő helyet foglalt el a köz­vetlen költségekkel való gaz­dálkodás. (Abszolút számos megtakarításuk 6 millió 171 ezer forint.) A költségek ked­vező alakulásában nagy sze­repet játszott a tervezettet meghaladó költségkímélő pótkocsi-foglalkoztatás. Jó­részt ennek köszönhető, hogy az év első hat hónap­jában közel 9 millió forint értékű üzemanyagot takarí­tottak meg, ami a vállalat életében példátlanul kiemel­kedő eredmény. A bérszín­vonal 1980 első félévéhez vi­szonyítva 9,2 százalékkal emelkedett, a tervezettet 0,9 százalékkal haladta meg, a teljes munkaidős átlagbér pedig 1 százalékkal lett ma­gasabb az előirányzottnál. A fuvarpiaci helyzet ked­vező alakulása, a jó gazdál­kodási eredmények megte­remtették a feltételeit an­nak, hogy a volánosok július 6-i kezdettel elsők között tér­jenek át az ötnapos munka­hétre. Az ezt megelőző szé­les körű ismertetések, meg­beszélések során a vállalat, a gazdálkodó egységek veze­tői és munkakollektívái fele­lősséget vállaltak az éves terv maradéktalan teljesíté­sére, a nyereséggel és sze­mélyi jövedelemmel kapcso­latos célkitűzések megvalósí­tására. > Mégis bunda a bunda A Pannónia Vállalat szegedi gyárában mindig is nagy gon­dot fordítottak a gyártmányfejlesztésre. Drága alapanyagból dolgoznak, ezért nem mindegy, hogy milyen minőségű ter­mékeket állítanak elő. Nemrégiben új technológiára tértek át. A képünkön is látható irhabunda a legmodernebb el­járással készült. Ennek köszönhetően, jó piaca is van. Min­­den darabot a dollárpiacion értékesítenek, evvel gazdasá­gunk egyensúlyi helyzetét is javítják 71. évfolyam 179. szám 1981. augusztus 1. v Szombat Ára: 1,40 forint Gyerekek a vízitelepen A városi üzemek, vállalatok dolgozóinak áldozatos munkájával elkészült és alig egy hónapja felavatott szege­di úttörő-vízitelepen igazi vakációhangulatban, népes gyer­­meksereg élvezi a nyár, a víz örömeit. A telep kiváló al­kalmat nyújt a város úttörőinek az alapvető vízi jártas­­ság megszerzésére, s a tanult ismeretek elmélyítésére. Eh­hez csak evezni és evezni kell, s az ,,igazi” indiánkenukat látva, irigyelhetjük a gyerekeket, van alkalmuk bőven. (Az új vízitelepen riporterünk, Nagy László készített fotó­kat)

Next