Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-22 / 118. szám

8 röviden * Új üzlet Rókuson Tegnap, hétfőn új üzletet nyitott a Vidia Kereskedelmi Vállalat Csongrád megyei kirendeltsége Szegeden, a róku­­si városrészben, a 106-os épület földszintjén. A bolt alap­területe 80 négyzetméter, ehhez 35 négyzetméteres raktár járni. A nyitókészlet értéke kétmillió forint. Hatszázezer forintos havi forgalmat terveznek. Az új üzlet megnyitá­sával a lakótelepi ellátás egy fehér foltját szüntették meg. A polcokon műszaki áruk, háztartási edények, izzólámpák és szárazelemek széles választéka várja a vásárlókat ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Szegedi Orvostudományi Egyetem ma, kedden dél­után 4 órakor ünnepi tu­dományos ülést rendez a Szemészeti Klinika tanter­mében dr. Béládi Ilona egyetemi tanár tízéves tan­székvezetői munkássága al­kalmából. Az ülés elnöke dr. Gál György egyetemi ta­nár. A programban 12 elő­adás hangzik el, mindenek­előtt az interferon-kutatás eredményeiről. GALAKTIKA­KLUB A sci-fi filmművészetről Ficsor Zoltán tart előadást a Galaktika sci-fi klub foglal­kozásán ma, kedden este 7 órai kezdettel a Bartók Bé­la Művelődési Központban. KERT­BARÁTOKNAK A népfront városi bizott­sága és a Bartók Béla Mű­velődési Központ kertbarát­­körében ma, kedden,­délután 5 órakor dr. Esik Andrásné, a Szőlészeti Kutatóintézet tudományos munkatársa tart diavetítéssel kísért elő­adást Újabb csemegeszőlő­fajták, szaporításuk, gon­dozásuk címmel. A rendez­vényen lehet befizetni a kertbarátok, tanulmányi­. ki­rándulásának díját is. ZONGORA­KONCERT Dányi Júlia és Vanyiska Zsuzsanna zongorakoncertjét rendezik meg ma, kedden es­te fél 7 órától a Liszt Fe­renc Zeneiskola Tábor utca 3. szám alatti hangverseny­termében. A műsorban Bar­tók, Chopin, Kurtág, Rossi­ni és Schubert művei szere­pelnek. RÉGI KÉPTÁR Ezzel a címmel a buda­pesti Szépművészeti Mú­zeumról Szécsi József tart diaképekkel és zenével il­lusztrált előadást ma, ked­den délután fél 5 órai kez­dettel a Látogatás Európa híres képtáraiban című so­rozatban, a Postaigazgatóság épületében, A MŰSZAKI HÓNAP PROGRAMJÁBÓL Holnap, szerdán délelőtt fél tizenegytől A műszaki ér­telmiség társadalmi szerepe címmel ankétot rendeznek a Technika Házában. A nyitó előadást Aigner Ferencné, a Textilipari Dolgozók Szak­­szervezete Központi Vezető­ségének titkára tartja. Dél­után kettőkor Gádzser László a termálvíz-hasznosí­tásnak a városgazdálkodási vállalatnál jelentkező prob­lémáiról beszél a Távhőszol­­gáltató Főosztály Csongor té­ri helyiségében. Negyedórá­val később a DEFAG-nál Borsi Mihály lesz az elő­adó. A téma: a gazdaságos energiafelhasználás. ELHUNYT TURÁN LÁSZLÓ A Magyar Zeneművészek Szövetsége és az Országos Rendező Iroda mély fájda­lommal tudatja, hogy Turán László zongoraművész hos­­­szú betegség után, életének­­>7. évében elhunyt. Temeté­séről később intézkednek. Nagy László felvétele Nemzedéki ellentét Ez azért mégiscsak disznóság, ké­rem! Bemegy az ember az üzletbe, köszön. Tudom, hülyeség, mert ezek a csitrik akkor se köszönnek vissza, ha fölbukik bennük az ember. Rendben van, ne köszönjenek vis­­­sza. Én akkor is köszönök, kérem, mert hajdan engem még arra ta­nított az édesanyám, hogy minden bácsinak köszönni kell. Meg termé­szetesen a néniknek is ... De hogy ezeket a csitriket mire tanítja az édesanyjuk? Legföljebb arra, hogyan kell bevenni az antibébi-tablettát, de még ahhoz is maflák, mert ös­­­szetévesztik a kalmopirinnel, vagy a fiúnak adják be. No, mindegy, ezen nem fogom föl­izgatni magam. Odamegyek az egyikhez. Helyesbítek, kérem, az egyik párhoz, mert ezek mindig ketten unatkoznak a zsúfolt üzlet­ben. Szóval, odamegyek hozzájuk, és megkérdezem, van-e holland ta­­pétájuk. Mi erre a válasz?­­Nem tu­dom, tessék megnézni a polcon, ott, a második sorban.” No, igen, ha ez olyan egyszerű lenne ... Honnét második az a polc? Elölről, vagy há­tulról? Aztán, hol van rajta a hol­land tapéta? Alul, vagy felül? Meg­nézem, hogyne nézném. No de, ké­rem, amikor én voltam kereskedő­inas, futottunk a vevő elé. „Isten hozta, kedves vevő elvtárs? Mivel szolgálhatunk a kedves vevő elv­társnak?” Egyszer még a városi ta­nács elnöke is bejött hozzánk. Ezek meg? Eh ... Tudták, mi volt az a halaszthatatlan megbeszélnivalójuk. A saját két fülemmel hallottam, ké­rem. Az, hogy este, a diszkó után, felmenjen-e a Józsihoz. És vajon miért megy föl? Na, miért? Na ugye! Hát erről van szó, kérem! A szex! Mindig, és mindenütt az a szex! Jó, mi is voltunk fiatalok. Nem mondom, ha üres volt a bolt, én is elhúzódtam néha a segéd úrral csókolózni a raktárba, de nem olyan szemérmetlenül, mint ezek. Bár ne tettem volna ... Mennyit sírtam, mert az iskolában zabinak csúfolták a fiamat... Ezek meg? Ellopják az anyjuktól az antibébi-tablettát, ki­cserélik kalmopirinre, az meg sze­gény mehet az orvoshoz küretre. Tudom én kérem, én is voltam két­szer a lányom miatt. De mindez nem érdekel, nem ha­gyom fölugratni a vérnyomásomat. Tudom, hogy ha a zsebembe nyúl­nék, rögtön­ megugranának. Egyből lenne holland tapéta. De hát lopom én a pénzt? Nem lophatom, mert az üzletvezető-helyettes hordja a pos­tára. Én kérem csak abból a ke­véske borravalóból élek, amit néha a zsebembe csúsztatnak. A múltkor is­ képzeljék, bejön az üzletbe egy olyan ügyefogyott for­májú, cingár legényke. Éppen a kol­léganőmmel beszélgettünk az ár­emelésről, meg arról, miből lehetne olcsó vacsorát főzni. Hát nem oda­­pofátlankodott hozzánk?! Azt mond­ja. ..Kézit csókolom, egy öltönyt szeretnék venni.” Először úgy tet­tünk, mintha nem vennénk észre. Azt hiszik, odébb állt? A frászt. Pe­dig a Joli éppen akkor mondta, hogy a Nők Lapjában van egy olcsó recept. Be is ment érte az öltözőbe. Elhatároztam, hogy nem idegesí­tem föl magam. De ez a mafla kö­lyök csak nem­ hagyott békén. „Ké­zit csókolom, egy öltönyt szeretnék venni.” Nem válaszoltam, mert még azt hiszi, én vagyok a reszortos, pe­dig a Joli pultja volt. Én csak a re­ceptért mentem át hozzá. Erre a kölyök megint rákezdi: „Kézit csó­kolom, egy öltönyt szeretnék venni.” Erre aztán már én is kifakadtam. Mondom: „Jó napot! Erre az alak­ra? Maga egy gnóm!” Képzeljék, a pasas elővett egy százast, és a zsebembe gyömöszölte. Azt mondja: „Kézit csókolom, hálás lennék, ha segítene ...” „Hát így egészen más, délceg, szőke herce­gem” — feleltem, és kerestem neki a raktárban egy olyan öltönyt, hogy no. Meg is szidott érte a főnökas­­­szony, mert azt már ő is eladta, kétszázért. De, kérem, hát valahol itt kezdődik a kereskedelem, nem ezeknél a mafla csitriknél, akik még visszaköszönni se tudnak ... K. S. Több napsütés Várható időjárás ma estig. Több órás napsütés várható, az időnkénti felhősödésből elszórtan lehet zápor. A déli, délnyugati szél többfelé lesz erős. A hőmérséklet délután 20—25 ° között várható. MOZGÁS­KORLÁTOZOTTAKNAK A mozgáskorlátozottak Pe­tőfi Sándor sugárút 75. szám alatti klubjában holnap, szerdán délután 5 órai kez­dettel az Ezüstnyereg című amerikai filmet tek­inthetik meg az érdeklődők. KAMARAZENEI TALÁLKOZÓ A hét végén Székesfehér­várott rendezték meg a har­madik Alba Regia kamara­zenei találkozót, ahol a sze­gedi zeneiskolát Rácz Géza —Dankó Éva szonátapáros képviselte, magas színvona­lon. (Felkészítő tanáraik: Jakobey Anikó és Stanics Béla). POSTÁS SZAVALOK Radnóti Miklós születésé­nek 75. évfordulója alkal­mából szavaló versenyt ren­dezett dolgozóinak a szegedi Postaigazgatóság II. számú KISZ-alapszervezete. A Bác­s- Kiskun, Békés és Csongrád megyéből érkezett postássza­­valók között legjobbnak Merksz Péter bizonyult, a második helyen Pribanics Lászlóné, a harmadikon Bö­­röcz Rita végzett. FÖLDI ŰRUTAZÁS A Földi űrutazás című amerikai filmet vetítik ma, kedden délután 6 órai kez­dettel az építőipari szövetke­zet Lenin krt. 65. sz. alatti ifjúsági klubjában. Van lehetőség A férfi tüzesen udva­rolt, hogy meggyőzze szerelméről a nőt. — Sajnos, az én szí­vemet már lefoglalta va­­laki — mondta a nő. Ám mivel látta a szere­lemtől felhevült arcot, végül megnyugtatásként hozzáfűzte: — De nem ül egész nap itthon! SÁRKÁNYREPÜLŐ BALESETE Baleset történt a tokaji Kop^-hegyen megrendezett sárkányrepülő Tokaj-kupa első futamában. Turánszki Erzsébet 19 éves budapesti versenyző sárkánya közvet­­lenül a rajt után megbillent, és a talajra vágódott. A versenyzőt a mentők a mis­kolci megyei kórház balese­ti sebészetére szállították. Turánszki Erzsébet súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kórháztól ka­pott tájékoztatás szerint a versenyző állapota kielégí­tő. Csörög a telefon... Csörög a telefon... 77. liftügyekről. A Szegedi Magas- és Mélyépítő Válla­lat főmérnöke tájékozta­tott bennünket, hogy az Északi városrész 125-ös épületből je­lentették a felvonó meghibá­sodását. Azóta kiderült, hogy a szándékos rongálást a vál­lalat szerelői kijavították. Egyébként a Tarján 623-as épületben is működik már a lift. ... az 51-361-ről tájékoz­tattak bennünket, hogy a Tarján 405-ben végre jó a lift. De nem teljes az örö­mük, hiszen a vészcsengőt még a mai napig nem kö­tötték be. ... Ambrózy Lászlóné kér­dezi az Alsó Kikötő sor 6- ból, hogy tízemeletes házuk­ban meddig kell még gya­log járni az idős és kisgyer­mekes embereknek, hiszen a lift felújítási idején (közel fél évig) „sportoltak” a la­kók, de most, a javítás után is gyalog járnak az emele­tekre. Azt kérdezi, egyálta­lán meg lehet-e javítani ezt a liftet?­ E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Bagaméry László Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-től 13 óráig. Telefon: 12-847 ... L. Mária kérdezi,­ mi­ért nem árulnak autóbusz­­jegyet is az 1-es villamos végállomásánál? Úgy véljük, a két vállalatnak közös ér­deke, hogy az utasok haza­érkezzenek. • • • egy bejelentés az 56-319- ről: az Algyői úton már több mint két hete „veszte­gel" egy világoskék színű, PU 49—19-es forgalmi rend­számú Trabant. Ideje, hogy a tulajdonos érte menjen. ... már majdhogynem itt a nyár, de a Gyöngyvirág utcából arra kérnek választ, miért nincs melegvíz-szol­gáltatás. ... A feledékeny szülőknek szól a következő üzenet: ..el­veszettek a két, összecsukhat­­ó babakocsit az újszegedi víztoronynál. Ott vehető át. ... rossz a legtöbb szegedi benzinkútnál a kompres­­­szor, telefonálta Komjáti Zoltánné. Az 56-318-ról pe­dig arról tájékoztatták a Csörög­öt, hogy vandál em­berek ellopják a virágokat és szemetet szórnak a sírok­ra­­ a temetőkben. .. . Farkas Aranka tanárnő kéri a becsületes megtalálót, hogy az Árpád téri telefon­­fülkében felejtett pénztárcá­jában levő, ópusztaszeri au­tóbuszjegyeket adja le a Hámán Kató utca 15. szám alatt. Negyven gyerek érde­kében. ... Szabó Zoltán érdeklő­dik, mi lesz a Sárgával? Kire tartozik az, hogy vég­re egy földgyalu géppel si­mává tegyék ezt a csodála­tos strandot? .. . Ökrös Gábor telefonált a Bokor utcából, hogy az IKV a ház lakóinak nem en­gedélyezett kocsibeállást an­nak ellenére, hogy olyanok is­­ ott parkolhatnak, akik nem abban a­ házban laknak. 0 ■ Kedd, 1984. május 22. Közlekedési balesetek A rendőrség kérése Szombaton, az éjszakai órákban Bakson, Báli János 18 éves csanyteleki (Kiss Er­nő u. 17.) lakos gépkocsijá­val a Felszabadulás utcá­ban, egy parkoló autóbusz­nak ütközött. Az autós sú­lyos, életveszélyes sérülé­seket szenvedett. Mivel itta­san közlekedett, jogosítvá­nyát bevonták. A 47-es úton, még Szeged területén, Tímár Kálmán 19 éves túrkevei lakos Vásár­hely irányába közlekedett személygépkocsival. A me­gyeszékhelyt körülvevő töl­tést éppen elhagyta, ami­kor egy mellette, a jobb ol­dali ülésre helyezett üdítő­­italos üveg feldőlt. Lehajolt érte, közben kocsija felha­ladt a jobb oldali gyalogjár­dára, és elütött két gyalo­gost, akiket a mentők sé­rülésekkel szállítottak be a klinikára. Vasárnap délután Kiszel Béla 30 éves szegedi­­ Mak­kosházi u. 24/Aj lakos Sán­­dorfalva irányából közleke­dett személygépkocsival Sze­ged felé. A 47. kilométerszel­vényben egy motoros elő­zése közben elveszítette ural­mát a jármű felett, felbo­rult az autóval, amelynek egyik utasa súlyosan, to­vábbi három pedig kön­­­nyebben megsérült. Zsombó felől, a Bordányi út irányába közlekedett it­tasan segédmotor-kerékpár­ral Zádori István 35 éves zsombói (Ménesjárás 73.) lakos, aki menet közben fel­bukott gépével, és súlyosan megsérült. Járművezetői en­gedélyét bevonták­ Szegeden. Bartusz László 28 éves helybeli (Tolbuhin sgt. 53—55.) lakos autójá­val a Tolbuhin sugárútról fi­gyelmetlenül jobbra kanya­rodott a Vásárhelyi Pál ut­cába, és összeütközött egy szemben érkező villamos­sal. A gépkocsivezető fele­sége sérült meg, súlyosan. A 4523. számmal jelölt úton motorkerékpárral köz­lekedett Vörös Tibor 32 éves vásárhelyi (Észak u. 143.) lakos. A 8. kilométerszel­vényben defektet kapott, s felbukott. Utasa, Szatmári Imre 28 éves vásárhelyi (Bolgár u. 8.) lakos sérült meg, súlyosan. A motoros előzőleg szeszes italt fo­gyasztott, ezért jogosítvá­nyát bevonták. A 45. számú úton történt, hogy Bánhegyi Zoltánné 41 éves szolnoki lakos Szentes irányából Kunszentmárton felé vezette Trabantját. A hátsó ülésen szállított egy kutyát, am­ely út közben át­ugrott az első ülésre. Amíg a kedvenc jószággal fog­lalkozott, balra rántotta a kormánykereket, egy fának rohant, és súlyosan megsé­rült. Még május 3-án, 13 óra 5 perckor történt egy baleset Szegeden, amelynek tisztá­zása érdekében a rendőrség a lakosság segítségét kéri. Egy borsózöld színű Lada tí­pusú magántaxi zöld jel­zésre, a Marx tér irányából balra kanyarodott Rókus fe­lé, és elütött egy piros jel­zésen, a postaépület felé, bottal áthaladó idős embert. A rendőrség kéri a taxi előtt már elhaladó személygépko­csi vezetőjét, valamint az esetleges szemtanúkat, hogy a körülmények tisztázása ér­dekében jelentkezzenek Sze­geden, a rendőrség közle­kedésrendészetén (Moszkvai krt. 14—16. sz., fszt. 8.), vagy a 21-711-es szegedi városi telefonszámon, a 28-as mel­léken. ELMARAD AZ ELŐADÁS Az aktuális belpolitikai kérdésekről című előadás — amelyet ma délután 4 órai kezdettel, a Juhász Gyula Művelődési Központban tar­tottak volna — Kondor Ka­talin betegsége miatt elma­rad. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, — mac*j fó Qw = issm oms

Next