Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-16 / 88. szám
Villeroy & Boch, a legnagyobb vásárhelyi munkáltató A hazai ipart segíti a cég Az idei tavaszon is részt vett a budapesti Konstruma kiállításon Hódmezővásárhely - az önkormányzattól eltekintve - legnagyobb munkáltatója, a Villeroy & Boch Magyarország Rt. Az egyebek mellett csempéket gyártó cég termelékenységét újabb és újabb beruházásokkal fokozzák. - Az egyik legjobb kereseti lehetőségeket nyújtó vásárhelyi vállalat vagyunk, egyszersmind a legnagyobb adófizető is - mondja Sebesi Bálint igazgató. Mint ismerteti, a legutóbbi közgyűlés adatai szerint a cég tavalyi forgalma 12 milliárd 850 millió forint, nyeresége pedig több mint 2 milliárd forint volt. Mindez 16 százalékos árbevétel-arányos nyereséget jelent, ami nagyon jónak számít. Ezt mindenekelőtt nyugat-európai piacokra termelve érték el. Az utóbbi éveket tekintve 1994-ben foglalkoztatta a cég a legkevesebb embert, 860 főt, azóta fölment a létszám 1240 főre. Jelentős mértékben növeltük a létszámot, de mégsem annyira, mint amennyire a termelés emelkedett. Ez úgy volt lehetséges, hogy beruházások révén a termelékenységünk is nőtt - így az igazgató. Ha nő a létszám és vele a termelés, az jó a munkavállalóknak, jó a városnak, egyáltalán mindenkinek, aki a cégből közvetlenül vagy közvetve él. A termelékenység növekedése pedig jó a tulajdonosnak, aki ezt beruházásokkal fokozza. A korábbi években 50-60 millió márka értékű beruházást hajtott végre a tulajdonos, mostanában ennek mértéke évi 5-6 millió márkára tehető. Ezek a beruházások a közreműködő cégek számára is sokat jelentenek. A Villeroy igyekszik mindent minél közelebbről beszerezni, így a gépvásárlással a hazai ipart támogatja, építkezésekkel, szerelési munkákkal elsősorban vásárhelyi munkavállalókat bíz meg. - A velünk együttműködő cégek közül korábban többen szervezetileg is hozzánk tartoztak. Elsősorban nekünk dolgoznak, de más megrendelőktől is elfogadnak munkát - mondja Sebesi Bálint. Vagyis a Villeroy nem csak a közvetlenül a cég alkalmazásában álló munkavállalók számára biztosít jövedelmet. Ha egy cég fejlődik, a konkurensek is kénytelenek vele együtt haladni, így a piac egésze jól jár. - A közelmúltban tíz évre növeltük szanitertermékeink garanciaidejét, s miután Magyarországon mi vagyunk e téren a piacvezető, föltehetőleg más szanitergyártók is követnek bennünket, ha tartani akarják a lépést - halljuk az igazgatótól. A Villeroy évek óta rendelkezik az ISO 9001 minősítéssel. Sőt az ISO 14001-es minősítéssel is, tehát a kibocsátott károsanyag-mennyiség messze a megengedett határértéken belül marad, nem szennyezi a cég a környezetet. F.CS. Minőségellenőrzés. Csak kitűnő termékkel érhető el nagy jövedelem. Fotó: Tosik Attila Szakemberek a piacnyitás következményeiről Távközlési témák a reklámklubban A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Reklámklubjának következő - április 18-án, csütörtökön délután négy órakor kezdődő - összejövetelén aktuális témáról lesz szó. Csaknem négy hónappal a távközlési piacnyitás után az előadók és a hallgatók közösen boncolgathatják majd, hol tart ma a liberalizáció, hogyan kommunikálnak a cégek a fogyasztókkal, mitől sajátos a távközlési reklám, s hogyan érdemes élni e területen a hírverés eszközeivel. A klub vendége Susányi Tamás, a távközlési reklám egyik szakértője egyebek között kitér arra, miért lett gyakorlatilag két nagy szolgáltatóból álló az áhított „sokszereplős" vezetékes piac, hogyan élénkült meg e két cég reklámtevékenysége az utóbbi hónapokban. A kamarai reklámklubnak a Hotel Novotel ad otthont, a beszélgetést a szálloda Vedres Termében tartják. Takarékos gazdálkodás A múlt évben újra nyereséges lett a Hód-Mezőgazda Rt. szemben az előző évi veszteséggel - mondta Egyed Béla, a cég vezérigazgatója. 2000-ben az aszályos időjárás és a belvíz okozta károk miatt 212 millió forintos veszteséget könyveltek el. Ezt a múlt évben sikerült a vásárhelyi cégnek ledolgoznia és az adózás utáni eredmény már 58 millió forintot tett ki. A nyereséget elsősorban költségtakarékos gazdálkodással érték el, de az eredményhez hozzájárult a sertéságazat igen jó jövedelmezősége is. Idén a társaságnál 6 milliárd forint körüli árbevétellel számolnak, szemben a múlt évi 5,8 milliárddal. komplex szakorvosi szűrés szombatonként marmiostránásal cg» üli. május 25-től Szegeden. Bejelentkezés: 06-85/360-870, 06-20/96-111-11 I.C.C. Dr. Pohl rivizmcalas mimii: : vér, vizel«*!, széklet. fül-orr-gégész«*!. mellka&röntgen. ultrahang. M lnszt'l. I nőgyógyászat. urológiai, tülgyógyászat. EKG, nőgyógyászat, szemészet, malmmigráfia. S. 0. S. «‘letinenin rendszer, adatlapkitöltés. Internet: www.lee.hu Lejár a határidő Az adóhatósághoz legkésőbb április 22-én nyújthatják be a munkáltatók és a kifizetők a tavalyi évre vonatkozó adataikat tartalmazó mágneses lemezt. Az adatszolgáltatás valamennyi kifizető és munkáltató számára kötelező. Ennek elmulasztása vagy késedelmes teljesítése - az APEH tájékoztatása szerint - bírsággal sújtható. Ugyanilyen következménnyel jár az is, ha valaki hibás vagy valótlan adatot közöl, illetve elfelejti feltüntetni az adóazonosító jelet. Azok, akik nyomtatványon március 31-éig elmulasztották benyújtani az adatokat, mágneslemezen még büntetlenül teljesíthetik kötelezettségüket. Védelmet várnak a kamarától Támogatások nélkül a kis- és nagyvállalkozó egyaránt nehezen boldogul. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén hetvenmillió forintot különített el a fejlesztések elősegítésére. Háromezres taglétszámával a megyei kamarák közül az országban a legnagyobbnak számít a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK). A gazdasági élet ezen szervezetbe tömörült szereplői - közöttük részvénytársaság éppúgy található, mint mikrovállalkozó - a megyében megtermelt GDP több mint 60 százalékát adják. A taglétszám évi 70-80 új belépővel bővül, miközben természetesen vannak olyan vállalkozók, cégek, amelyek elhagyják az önkéntes alapon szerveződő gazdasági önkormányzatot - tájékoztatta lapunkat Horváth Lajos, a CSMKIK titkára. Mivel a kamara az összes vállalkozói réteget képviseli, többféle igénynek kell megfelelnie (már csak azért is, mert a tagdíjak mértéke között jelentős a különbség, tehát más a szervezettel szembeni elvárás). A vállalkozók - különösen a kisebbek - például szeretnék, ha minél könnyebben juthatnának forrásokhoz, szerepelhetnének pályázatokon, találhatnának befektetőkre, társakra. Emellett védelmet is várnak, többek között a betelepülő multikkal, az állami és önkormányzati bürokráciával, az EU-csatlakozással járó túlzó szabályozással szemben. A kisebbek úgy gondolják, a HACCP-, vagyis az élelmiszer minőségbiztosítási rendszert is másképp kellene alkalmazni az egy-két fős vállalkozásoknál, mint a nagyobb cégeknél. A szabályozástól az átláthatóságot, a méltányosságot, a kiszámíthatóságot kérik számon, nem „kedvelik" az állandóan változó jogszabályokat - mondta Horváth Lajos. Támogatások nélkül a kis- és nagyvállalkozó egyaránt nehezen boldogul. A kicsik megsegítésére kiválóan alkalmas az a Széchenyi-hitelkártya, amelyre április 5-e óta lehet jelentkezni a CSMKIK-nál. A kamara a sokféle igénynek megfelelően alakítja ki szolgáltatói rendszerét. Saját pályázatot ír ki különböző - gazdaság- és kereskedelem-fejlesztési, innovációs - célokra: 2002-ben 70 millió forintot különítettek el, egy pályázó maximum 1 millió forintos kamatmentes támogatást kérhet, amelyet három év alatt kell visszafizetni. Az EU-csatlakozási tárgyalások előrehaladtával a kamara Euro Info Központjának feladatai is megsokszorozódtak. A vállalkozásokat felkészítik a várható új helyzetre. EK. DEVIZAÁRFOLYAMOK Párizs szép, csak kissé drága Továbbra is Tokió és Oszaka a világ legdrágább városa a dollárban számolt alapvető megélhetési költségeket tekintve az Economist által végzett felmérés szerint. A 134 világvárost összehasonlító jelentésben az európaiak közül Belgrád (130.) és Bukarest (126.) a legolcsóbb, a magyar főváros, Budapest a 120. helyen áll. MUNKATÁRSUNKTÓL A londoni gazdaságelemző csoport által elvégzett összehasonlítás szerint a júniusi dél-koreai-japán futball-világbajnokság látogatóinak fel kell készülniük az árakra, ha a lista élén álló japán nagyvárosokba tartanak. A tokiói repülőtérről a városközpontig a taxiköltség átlagosan 230 dollár, egy kétfogásos ebéd vagy vacsora egy átlagos étteremben 185 dollárba kerül, négy dollár egy idegen nyelvű nemzetközi napilap ára, és öt dollárt kell fizetni egy tekercs 36 képes Kodak filmért. Ugyanezeket a tételeket olcsóbban vásárolhatják meg azok a szurkolók, akiknek csapatai Dél-Koreában játsszák mérkőzéseiket. Az összehasonlításban a 21. helyen lévő Szöulban a fent említett szolgáltatások, áruk 24, 159, 1 és 4 dollárba kerülnek. A félévente elvégzett felmérésben a külföldi kiküldöttek megélhetéséhez szükséges alapvető árucikkek és szolgáltatások dollárárait veszi összehasonlítási alapul. A New Yorkban mért költségek adják a kiindulási alapot 100 százalékkal, és ehhez méri a cég a vizsgált 133 várost. New York az amerikai kontinens legdrágább városa, a 134 metropolisz listáján a hetedik helyet foglalja el. A listavezető Tokióban és Oszakában 37 százalékkal költségesebb élni, mint az amerikai világvárosban. Európában továbbra is Oslo a legdrágább. A világranglista 4. helyét elfoglaló norvég fővárost London követi, amely az Európai Unió legköltségesebb városa. Az euróövezet legdrágább metropolisza a rangsor 14. helyén álló Párizs. A közös európai valuta gyengesége miatt az eurótérség országaiban még mindig viszonylag alacsonyak a megélhetési költségek, a rangsor 44. helyén lévő Münchenben hasonlóak az árak, mint a kínai Tiencsinben - állapítja meg az elemzés. Európában most Belgrád a legolcsóbb, közvetlenül előtte van Bukarest. A tavaly még Európa legolcsóbb városának rangsorolt Budapest most a 120. helyen áll, a magyar fővárosban fele annyit tesznek ki a dollárban számolt megélhetési költségek, mint New Yorkban. Az amerikai kontinensen New York után Chicago a legdrágább. A 64. helyen lévő Montreal a legköltségesebb kanadai város, de árai és szolgáltatásai még mindig olcsóbbak a listán lévő összes amerikai nagyvárosénál. Éjszaka Párizsban. Fotó: Schmidt Andrea