Délmagyarország, 2018. szeptember (108. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-01 / 203. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2018.09.01., szombat A FELNŐTTKÉPZÉS MELLETT KÉT NAPPALI TAGOZATOS KÖZÉPISKOLAI OSZTÁLLYAL BŐVÜLTEK Saját iskolában nyitották a tanévet a baptisták A lehetetlen vált lehetségessé azzal, hogy Szegeden saját kö­zépiskolájuk lett a baptisták­nak - mondta Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat el­nöke a Rigó utcai intézmény épületavatóval egybekötött tegnapi tanévnyitóján. SZEGED V. A. Szegedi Baptista Középiskola­ként folytatja tevékenységét a Rigó utcában, immár saját épületben a Baptista Szeretet­szolgálat Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolája. A pénteki tanévnyitón azt is ünnepelték, hogy tovább bővültek: két nappali rend­szerű középiskolai osztályt is indítanak, egy gimnáziumi és egy rendészet és közszolgálat profilú szakgimnáziumit. Papp János, a Magyarorszá­gi Baptista Egyház elnöke ar­ról beszélt, hogy a baptisták 110 milliós nagy család részei világszerte, hazánkban 350 gyülekezetük van, s örömét fejezte ki, hogy a szegedi gyü­lekezetek is szerves módon tudnak kapcsolódni a közép­iskolához. - Isten áldását kér­jük erre az épületre, a benne dolgozókra és tanulókra, a je­len és a jövő diákságára. Az Isten kegyelméből, meg nem érdemelt jóindulatából kapha­tunk sokat, s vált mindez le­hetővé - fogalmazott. Kiss-Rigó László megyés püspök arra hívta fel a figyel­met, hogy komoly szolgálatot tesz a társadalom és a jövő számára az, aki színvonalasan teljesít a köznevelésben, le­gyen bármilyen fenntartású is az adott oktatási intézmény.­­ Az egyházak azért vállalnak szerepet az oktatásban, mert egyrészt hagyományt követ­nek ezzel, másrészt a keresz­tény értékrend alapjain áll­nak, s erről akarnak szerény tanúságtételt adni, szemben azzal az egyébként divatos el­képzeléssel, hogy egyenlő tá­volságot tartsunk minden ér­téktől - mondta a püspök. A Jézusról szóló tanítás fontosságáról szólt Szenczy Sándor, a Baptista Szeretet­szolgálat elnöke, kiemelve, hogy az életben mindent el le­het veszíteni, de igazán nagy baj akkor van, ha a hitét veszí­ti el az ember. - Az Isten any-Az egyházak azért vállalnak szerepet az oktatásban, mert egy­részt hagyományt kö­vetnek ezzel, más­részt a keresztény ér­tékrend alapjain áll­nak, s erről akarnak szerény tanúságtételt adni. Kiss-Rigó László megyés püspök nyira kegyelmes volt, hogy nem adtam fel, s el tudtam hinni, hogy a lehetetlen lehet­ségessé válik, s lehet akár Sze­geden is baptista középiskola - mondta. Derű, hit, emberséges hoz­záállás, együttműködés és szakmai igényesség - a taná­ri csapat által megfogalma­zott 5 értéket tolmácsolta a szülőknek és diákoknak Bucskó József igazgató, ki­emelve, hogy erre hívnak mindenkit, aki velük és értük dolgozik. Új helyen kezdik a 2018/2019-es tanévet a baptista középiskola diákjai. FOTÓK: frank yvette Isten áldását kérte az épületre és használóira Papp János, a Magyaror­szági Baptista Egyház elnöke. Zabnap a Délmagyarral FERENCSZÁLLÁS: Az egykori ku­­kutyini zabhegyezők emléke előtt tiszteleg Ferencszállás szombaton a zabnappal, amely a község 190. születésnapját kö­szöntő falunap is lesz egyben. Az érdeklődőket délután fél 1-től a faluházhoz várják, ahol az ünnepélyes zászlófelvonás és a polgármesteri köszöntő után Mészáros Jánosné és Nagy Simonné szaval, majd elismeré­seket adnak át. Megnyílik a hu­szárruhákat bemutató kiállítás, fellépnek a nagylaki zumbá­­sok, a helyi ovisok és a Kuku­­tyini Country Club, illetve a Va­gány Nagyik táncosai, majd a Maros Táncegyüttes; sztárven­dég: Bodri és a Miskakancsó. A rendezvényen ott lesz a Délma­­gyarország standja is, ahol ol­vasóink értékes nyereménye­kért játszhatnak velünk. Este 9-kor tűzijáték, utána pedig ut­cabál lesz a Dzsúz zenekarral. SZEPTEMBER 1-JÉVEL AZ ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ FŐIGAZGATÓJÁT BÍZTA MEG A REKTOR Németh László a szegedi klinikai központ új elnöke SZEGED. Nem vállalta tovább a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöki tisztségét Piff­­kó József professzor, erről pénteken tájékoztatta az egye­tem vezetőségét. Az SZTE Arc-, Állcsont és Szájsebészeti Klinika tanszékvezető egyete­mi tanára februárban lett megbízott elnök, amikor elődje, Facskó Andrea betöl­tötte a 65. életévét, így a meg­bízatása lejárt. Piffkó professzor fél évig Piffkó professzor fél évig volt megbízott elnök, ennek határ­ideje pénteken járt le. Az ő döntése volt, hogy tovább nem tölti be ezt a tisztséget, volt megbízott elnök, ennek határideje pénteken járt le. Az ő döntése volt, hogy tovább nem tölti be ezt a tisztséget, így nem lett kinevezett elnök. Döntését Rovó László, az SZTE rektora elfogadta, és szeptem­ber elsejétől - azaz mától - Németh Lászlót bízta meg a klinikai központ elnöki fel­adatainak ellátásával. Né­meth Lászlóról annyi tájékoz­tatást kaptunk, hogy az Álla­mi Egészségügyi Ellátó Köz­ponttól érkezik. Mint megtud­tuk, ő az intézmény főigazga­tója, gyermeksebész, aki 1990-től 2003-ig a szegedi gyermekklinikán dolgozott. Aktuális 3 Á­LLÁSPONT BAKOS ANDRÁS ÚJSÁGÍRÓ Emberkísérlet A­zt írja a Szeretlekmagyarország.hu, hogy az embereket nem lehet megváltoztatni. Minden­kinek olyan a gondolkodásmódja, amilyen. Boldogabbá se lehet tenni valakit az akarata ellenére. Ezen - ahogy a múlton, a kiszámítha­tatlan jövőn és az idő múlásán­­ fölösleges „kattogni”. El­képzelni sem tudom, milyen hazai vagy nemzetközi hír ha­tására vált ennyire sztoikussá az egyébként életvidám oldal szerkesztője. Vitatkozni sem szeretnék vele. Csak leírom egy spontán kísérlet eredményét, amely mintha ellentmon­dana a Szeretlekmagyarország.hu megállapításának. Volt néhány hét, amikor egy bizonyos órában minden ember­nek köszöntem. Az idő tájt haj- Minden Gmbsrnsk­nalban volt időm futni. Öttől l­ ricsintom hatig az Algyő és Szeged közöt­txUbZUI ILel 11. tj kerékpárúton, a 47-es mel­lett, a falutól az M43-as dupla körforgalmáig és vissza. Nem akartam én próbára tenni sen­kit, csak megszokásból köszöntem a velem szembebicikliző algyőieknek, és aztán az ismeretleneknek is, akik az ipari parkba, a kastélyszállóhoz vagy a kertészetbe járnak dolgozni. Ugyanazok az emberek, szinte mindig ugyanazon a pontján az útnak. Az algyőiek mindig visszaköszöntek. Egy motoros férfi látszott csak kivételnek, meg se rezdült az arca. Ám a harma­dik vagy a negyedik napon észrevettem, hogy a kormányon nyugvó bal kezének három ujja megemelkedik. Az ismeretle­nek az első alkalommal többnyire nem válaszoltak a jó reg­­geli­re, sem az intésre. Másnap, harmadnap viszont már szinte mindenki reagált, a nők hamarabb, mint a férfiak. Akadt egy villanybiciklis horgász, akivel egy hét után már beszélgettünk, ahogy hallótávolságba ért. Egy szemüveges, baseballsapkás férfin először ijedtséget láttam - egy hét után már messziről mosolygott. A buszvezetők is intettek. Egy afrikai srác, akivel csak egyszer találkoztam, tisztán ejtett jó reggelt-tel válaszolt, és belepacsizott a kezembe, mint a futóversenyeken. Később máskor futottam, aztán megint visszatértem ehhez a hajnali időponthoz. És jöttek megint ugyanazok az em­berek, és köszöntek is, ugyanúgy. Szóval, azt hiszem, megmarad, amit így fölépítünk. bakos.andras@delmagyar.hu Brutto: 5.334 Ft/tonna Bruttó: 5.588 Ft/tonna M rf:M i Kertépítés, útépítés, járdaépítés Megcsodálta már a Széchenyi tér virágait? Tudja mitől virágoznak egész évben? Kiváló minőségű, saját előállítású komp pótoljuk vissza a talajerőt és a talaj téj mikroflóráját. Az út-, járdát, parkoló- vág használjon osztályozott, zúzott k ■­r éA’1 f ■ I További információkért hívja hétfőtől péntekig 8.00 -16.00 között a 62/777-205 vezetékes telefonszámot. www.szkht.hu Igény esetén vállalunk konténeres kiszállítást Szeged közigazgatási területén belül külön térítési díj ellenében. l­etátni MÉNNYEL * » Suzuki Baleno - üzemanyag-fogyasztás: 3,6-6,31/100 km, C02-kibocsátás vegyes használat mel­lett: 96-115 g/km. A kép illusztráció, a változtatás jogát fenntartjuk. További részletek a webolda­­lunkon. * Hűségprogram-ajánlat keretében. Részletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben. Suzuki Ankers Kft. - 25 éve az Önök kereskedése! Szeged, Sárosi utca 11/B.­ Tel.: 62/540-677, 62/540-676 Békéscsaba, Szarvasi út 13. • Tel.: 66/446-752,66/453-770 Orosháza, Arany J. u. 2/E. • Tel.: 68/411 -233 www.suzukiankers.hu

Next