Délmagyarország, 2019. január (109. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-21 / 17. szám
141 HOSSZÚ ÉS SZILÁGYI IS ARANYÉRMES Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is nyert egy-egy aranyérmet az antwerpeni úszóverseny szombati napján. Hosszú 400 méter vegyesen volt a legjobb, Szilágyi 200 méter pillangón győzött. DÉLMAGYARORSZÁG 2019.01.21., hétfő ISMÉT HOSSZABBÍTÁSOS THRILLERT NYERT A NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK Bravúros diadal Pakson Egymás után a második győzelmét szerezte meg hosszabbítás után a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely ezúttal tizenkét pontos hátrányát ledolgozva Pakson tudott győzni. Andjelko Mandics együttese kiváló csapatjátékot bemutatva gyűjtötte be szezonbeli második idegenbeli sikerét. KOSÁRLABDA: PAKS VAJGELY PÁL Sokáig emlékezetes mérkőzésen tudott nyerni a Naturtex-SZTE-Szedeák Pakson, pedig az előjelek nem a legjobbak voltak, hiszen Wirth Ádám mellett Révész Ádám sem tudta vállalni a játékot, ám a hazaiaktól is hiányzott Medve Máté és Eilingsfeld János. A jó szegedi kezdést hamar kompenzálta az ASE, amely sorra szerezte a triplákat, ebben élen járt a hazaiak új amerikai légiósa, Henton, akinek vezetésével a második negyed elejére már több mint tíz ponttal vezetett a Paks. A második negyed közepére megérkeztek a szegedi trojkák is, ennek köszönhetően eltüntette a különbséget a Naturtex, majd át is vették a vezetést az egyre koncentráltabban játszó Mandics-tanítványok, viszont a Heaton a kilencedik paksi hármast dobta be közvetlenül a szünet előtt, amivel mégis a hazaiak fordulhattak előnnyel a második félidőre (44-43). A folytatásban ismét tíz pont fölé tudta tornázni a különbséget a Paks, és hiába zárkózott a Szedeák, egy-egy tripla rendre kisegítette a hazaiakat. Trajkovszki dudaszós hármasa zárta a harmadik negyedet, aminek köszönhetően tizenegy pontot kellett ledolgozniuk Juhos Leventééknek az utolsó felvonásban. Ez sikerült is, annak ellenére, hogy előbb Vágvölgyi Ákost, majd a be nem fújt faultot reklamáló Alekszandar Pontavicsot is elveszítette a Szedeák. Az utolsó két percben csak szegedi kosarat láthatott a közönség, és hiába vágtunk neki a véghajrának 80-72-es hazai vezetéssel, Marko Babics utolsó másodpercekben bedobott két büntetője hosszabbítást jelentett. A ráadásban is kiváló csapatjátékot mutatott be a Naturtex-SZTE-Szedeák: védekezésben ekkor összeállt a szegedi együttes, míg Kerpel-Fronius Gáspár remekül szállt be a meccsbe. Mindezek eredményeként óriásit fordítottak a vendégek, amellyel megszerezték szezonbeli második idegenbeli győzelmüket. Andjelko Mandics: - Elég hullámzó meccs volt, jobban kezdtünk, aztán a Paks irányi PAKS-NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 87-94 (-16,21-27,23-13,13-24,7-14) FÉRFI KOSÁRLABDA NB I/A CSOPORT, 16. FORDULÓ. Paks, 1000 néző. Vezette: Földházi, Franyó, Mészáros. Paks: Kovács 7/6, Norfleet 15/9, Faust 13/3, HENTON 25/18, JEVTOVICS 16. Csere: Trajkovski 6/6, Ruják 5/3. Vezetőedző: Schmidt Béla. Naturtex-SZTE-Szedeák: BOLTICS 18/3, Vágvölgyi 5/3, Green 10/9, JUHOS 21/3, SULOVICS 16/3. Csere: Ponjavics 12/12, KERPEL-FRONIUS 12/6. Vezetőedző: Andjelko Mandics. Kipontozódott: Vágvölgyi (36.). Kiállítva: Pantavics (38.). MECCSKOMMENT KERPEL-FRONIUS Gáspár, a Naturtex-SZTE-Szedeák játékosa - Gratulálok a Paksnak is, nagyszerű meccset játszottunk! A győzelmünkhöz szerencsére is szükségünk volt. Katasztrofálisan büntetőztünk, de a végén Bobics büntetőivel sikerült hosszabbításra mentenünk a meccset. Megmutattuk, mekkora tartás van bennünk. tott. A félidőre ugyan rosszabbul álltunk a triplákkal és a lepattanókkal, de boldoggá tesz, hogy végül mindkettőben nyerni tudtunk. A büntetőzésünk katasztrofális volt, ezt egyszerűen nem értem. Hősnek tartom a játékosaimat, hiszen hárman több mint 40 percet játszottak, igazi csapatjátékkal tudtunk ma nyerni. Boldog vagyok a siker miatt, de okosabban kell játszanunk a folytatásban. Ez is megvan! Óriási küzdelemben nyert a Szedeák. FOTÓ: KARNOK CSABA TÉLI SZÜNET A MEGYE EGYES CSAPATOKNÁL (9. RÉSZ): SZEGEDI VSE Új esély van a szegediek előtt Lassan munkába lendülnek a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság csapatai. A téli szünet alatt körbejárjuk, hogyan készülnek a résztvevők a tavaszi folytatásra. Sorozatunk újabb részében az újabb edzőváltáson átesett SZVSE következik. LABDARÚGÁS, SZEGED V. P. A várakozásokhoz mérten alulteljesített a Szegedi VSE a Csongrád megyei I. osztály őszi idénye során. A vasutasok megerősített kerettel vághattak neki az idénynek, ám a 24 megszerzett pont és a hetedik hely nincs összhangban a várakozásokkal. Az SZVSE négy vereséget is elszenvedett az ősszel, és 13 pont a hátránya a listavezető Tiszaszigettel szemben, így minimálisra csökkentek az esélyei a bajnoki címet illetően. A téli felkészülést már nem a szezon során kinevezett Brinszky Adrián vezeti, aki önszántából távozott a csapat éléről, a foglalkozásokat Kelemen Balázs és Sahin-Tóth Dezső szakosztályvezető közösen vezényli. - Semmi gondunk nem volt Brinszky Adriánnal - kezdte Sahin-Tóth Dezső a váltásról. - Viszont azt gondoljuk, a játékosoknak sokkal felelősségteljesebben kell fellépniük. Az őszi szereplésünk alulmaradt az elvártakhoz képest, ennek okai mélyen gyökereznek. Továbbra sem adjuk fel az álmainkat, szeretnénk előrelépni. Kevés a minőségi játékos a megyében, és azt érzem, hiányzik a futballistákból a belső motiváció. A Ferencváros elleni kupameccsig rendben voltunk, ott viszont eltört valami. Nem a tudásunkkal volt a baj, hanem a hozzáállással - utalt Sahin-Tóth Dezső a remek helytállásra a magyarkupa-mérkőzésen. Hozzátette, azt szeretnék, ha kialakulna egy jó közösség a csapatnál, amire építkezve jöhet a jó játék is. Ami a téli keretbeli változásokat illeti, Hatvani József Makóról visszatérve ölt magára újra piros-kék dresszt, és rajta kívül is várható még érkező. A távozók oldalán a Kiskundorozsma felé kacsintgató Szilágyi Zsolt neve található. A keret tagjai már elkezdték a közös munkát, a téli felkészülés során a Zsombóval, a Röszkével és a Szőreggel is találkoznak a vasutasok. - Csapatként kell jobban funkcionálnunk, ha ez meglesz, akkor jönnek majd az eredmények is. Ki szeretnénk javítani az őszi idényt - mondta a tavaszi célok kapcsán Sahin-Tóth Dezső. Kijavítanák az őszi idényt a piros-kékek. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS HAZAI ÖRÖM A SALGÓZD ELLEN Extrák itt és ott is Győzelemmel kezdte a férfi tekecsapat szuperliga felsőházi (1-6. helyért) rájátszását a Szegedi TE, amely hazai pályán 7:1-re győzte le a Salgózd együttesét. TEKE, SZEGED MÁDI JÓZSEF Szél Tibor, Brancsek János, Karsai László. E három játékos különböző okok miatt nem lépett pályára a férfi tekecsapat szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában a Szegedi TE együttesében. A Sasgard elleni mérkőzésen így azok kaptak lehetőséget, akik eddig kevesebbet, hellyel-közzel éltek is vele. Az első párban a rutinos Danóczy Richárd, Jovan Csalics páros egyaránt 600 fa fölötti eredménnyel zárt, így már ekkor magabiztos volt a hazai előny (2:0, 128 fa) az újszegedi teke- és bowlingcentrumban. A második sorban egyetlen hibapont becsúszott szegedi részről, de tegyük hozzá, hogy ekkor láthattuk a legjobb vendég egyéni teljesítményt, hiszen Ács Tamás ellenfele, Streer Tamás is 600 fa fölé jutott. Viszont Loncsárovity Adrián nyert, így 3:1 volt a szegedieknek. Az utolsó párokban jött a nap legjobbja, Kiss Norbert, aki 662 fával nagyszerű egyéni eredményt produkált, ráadásul háromszor is 170 fa feletti szettet zárt. És mivel Márton János is győzött, így a Szegedi TE 7:1-re megnyerte a mérkőzést. A Tisza-parti alakulat szombaton 13 órától a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Zalaegerszeget fogadja az újszegedi teke- és bowlingcentrumban - erről a napról a szolnoki bajnokit elhalasztják. JEGYZŐKÖNYV Férfi tekecsapat szuperliga, rájátszás, felsőház (1-6. helyért), 1. forduló: Szegedi TE-SalgÓrd 7:1 (3595:3327). A párok: J. Csalics-Váradi Á. (Adamecz G.) 1:0 (4:0, 622:528), Danóczy R.-Molnár Gy. 1:0 (2,5:1,5, 607:573), Ács T.-Stréer T. 0:1 (0:4,540:610), Loncsárevity A.-Horváth A. 1:0 (3:1, 595:553), Márton J.-Balázs P. 1:0 (2:2, 569:549), Kiss N.-Frink Sz. 1:0 (4:0, 662:514). MAGYAR TENISZGYŐZELMEK PÁROSBAN Dupla Babos-siker TENISZ, MELBOURNE: Babos Tímea (képünkön) és francia partnere, Kristina Mladenovic címvédőként győzött a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének második fordulójában. Babosék ellenfele a kínai Han Hszin-jün és a horvát Darija Jurak volt, akiket három szettben győztek le. Babos Tímea és Fucsovics Márton bejutott a vegyes páros verseny második fordulójába. Az először összeállt magyar duó szombaton döntő rövidítésben múlta felül a kínai Csang Su-ajt és az ausztrál John Peerst. A női párosban címvédő Babos tavaly az indiai Rohan Bopannával az oldalán döntőt vívott vegyes párosban Melbourne-ben. Egyéniben az elmúlt két évben győztes Roger Federer kiesett a nyolcaddöntőben. A 20-szoros Grand Slam-bajnok svájci sztárt vasárnap a világranglistán 15. Sztefanosz Cicipasz győzte le négy szettben, 3 óra 45 perces mérkőzésen. A 37 éves Federer a 12-ből egyetlen bréklabdáját sem használta ki - ellenfele háromból egy eséllyel tudott élni, így idén már biztosan nem lesz hétszeres melbourne-i bajnok, megelőzve Novak Djokovicot és az ausztrál Roy Emersont, és nem gyűjti be egyelőre karrierje 100. tornagyőzelmét sem. A 20 esztendős Cicipasz az első görög, aki bejutott egy Grand Slamtorna negyeddöntőjébe, s ott a 22. kiemelt Roberto Bautista Agut vár rá - a spanyol teniszező öt szettben diadalmaskodott a tavalyi döntős horvát Marin Cilic felett. A nyolcaddöntőben sem vesztett szettet Rafael Nadal, a spanyolok 17-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 32 éves sztár az ugyancsak féléves kihagyás után idén visszatért Tomas Berdych ellen nyert két sima és egy küzdelmes szettben. A nőknél óriási meglepetésre csak két gémet nyert a 2016-os bajnok és wimbledoni címvédő Angelique Kerber. A német teniszezőt a világranglistán 35. amerikai Danielle Collins győzte le csupán 58 perc alatt. Befejezte melbourne-i szereplését a 11 éve tornagyőztes Marija Sarapova is, a 31 éves orosz sztárt a hazai közönségkedvenc Ashleigh Barty gyűrte le három játszmában. Az orosz Anasztaszja Pavljucsenkova bejutott a negyeddöntőbe, a világranglistán 44. játékos fordulatos csatában búcsúztatta a 2017-ben US Open-győztes amerikai Sloane Stephenst. Magyar részről a junioroknál a 11. helyen kiemelt Nagy Adrienn 6:3, 6:1-re győzte le a nyitókörben a máltai Helene Pellicanót, és bejutott a 32 közé. A fiúknál Makk Péter már korábban biztosította helyét a második fordulóban.