Délvilág, 2001. február (58. évfolyam)
2001-02-01
2 Hazánk és a Nagyvilág SZLOVÁK VÁLASZ. Szlovákia bizonyos feltételek teljesülése esetén kész tudomásul venni, hogy a Duna magyarországi szakaszán most és az elkövetkező évtizedekben sem épül alsó vízi erőmű, ugyanis nem áll rendelkezésére olyan jogi eszköz, mellyel Magyarországot egy ilyen beruházás megvalósítására kényszeríthetné. Szlovákia a bősi kérdés rendezésére tett 1999 decemberi magyar javaslatra válaszolt, s ennek előzetes értékelése készült el. A „bizonyos feltételek” címén Szlovákia többek között kártérítést követel a nagymarosi erőmű elmaradásáért. Mivel Magyarország is felsorakoztathatja kárigényeit, így a nullszaldós megoldás Szlovákiának is kedvező lehet. BEIKTATTÁK PAP GÉZÁT. Reformátusnak és magyarnak lenni elsősorban kötelességet jelent - hangoztatta Tónk Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka Kolozsváron, az egyházkerület sorrendben 45. püspökének, Pap Gézának a beiktatása alkalmával. Az új erdélyi református püspök, valamint a püspöki főjegyzői tisztséget betöltő Kató Béla sespsilyefalvi lelkész és Ötvös József egyházkerületi generális direktor hivatali eskütételére a Farkas utcai református templomban került sor. MENEKÜLTEK. Több mint fél évtizeddel a daytoni megállapodások aláírása után még mindig 1,1 millió a bosznia-hercegovinai menekültek száma - hangzott el azon a Banja Luka-i tanácskozáson, amelyen a köztársaság két entitásának képviselőin kívül Horvátország és Jugoszlávia küldöttsége is részt vett. glóbusz TIZENKÉTEZER HALOTT. Az utóbbi ötven év legsúlyosabb indiai földrengése nyomán eddig 12 ezer ember holttestét találták meg a romok között, s várható, hogy az áldozatok száma eléri majd a 25 ezret. Ezeket az adatokat Gudzsarát szövetségi állam kormánya közölte: a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű rengés ezen állam területén okozta a legnagyobb károkat. Öt nappal az indiai földrengés után Bhudzsban egy kamaszlányt, Ahmadábádban pedig két asszonyt még élve húztak ki a romok alól. KÉPVISELŐHALÁL VEREKEDÉS UTÁN Verekedés tört ki a török parlamentben, s ennek nyomán szívrohamban meghalt egy ellenzéki képviselő. Az 56 éves Mehmet Fevzi Sihanloglu (balról a második), az Igaz Ösvény Pártja frakciójának tagja rosszul lett és egy órával később a kórházban meghalt. A verekedés a kormánypárti és az ellenzéki honatyák között a törvényhozási eljárási vita során tört ki, majd ökölharcba és pohárdobálásba torkollott. (MTI Telefotó/AP/Omar Tekdal) Autótolvajok pácban Kiskunhalas (MTI) Vélhetően a rendőrök elől menekülő autótolvaj-banda egyik tagja volt az a férfi, akinek holttestét szerdára virradó hajnalban a mentősök fedezték fel Kiskunhalason. Ferenczi László alezredes elmondta: a városi kórház mögötti térre kitett holtan talált férfi testén két golyó ütötte sérülés van. A helyszínre érkezett nyomozók megállapították, hogy F. Zsolt, akit a környéken autótolvajként ismernek, bizonyosan nem itt halt meg. A nyomok alapján valószínű, hogy egy kocsiból rakták ki. - Úgy tűnik - folytatta a szóvivő, hogy az ügynek köze van az ugyancsak szerdára virradó hajnalban Baja és Kiskunhalas között történt eseményekhez. A rendőrök lakossági bejelentés alapján Iprsantaseovah- tól halt ek meg tótolvaj-bandára. A bűnözők egy Audi típusú személyautóba ugorva belehajtottak az őket körbefogó rendőrökbe, és egy rendőrkocsinak szándékosan nekimentek. A menekülő autótolvajok nyomába eredő rendőrök többször rálőttek a kocsira, hogy megállásra kényszerítsék a társaságot, de tolvajoknak sikerült elmenekülniük. Az Audit teljesen kiégve időközben meg is találták Kiskunhalas közelében. Az autón golyó ütötte lyukak látszanak; a járművet valószínűleg a bűnözők gyújtották fel, feltehetően azután, hogy megszabadultak lelőtt társuk holttestétől. A boncolás, illetve a fegyverszakértői vizsgálat még hátra van. Ez fogja kideríteni, hogy az elhunyt férfi a rendőrök avagy saját társai fegyveré-! Liebmann Katalin és Molnár Róbert zászlót bontott? „Reformkörös" kisgazdák Budapest (MTI) Liebmann Katalin elképzelhetőnek tartja, hogy kisgazda párttagok a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt fognak tüntetni, Torgyán József lemondását követelve. Az FKGP leváltott budapesti elnöke a Torgyán Józseffel és a párt jelenlegi vezetésével szemben álló fővárosi és vidéki kisgazdák szerdai tanácskozását követően újságírók előtt elmondta: 500 aláírással hozzávetőleg a feléhez érkezett az országos gyűlés összehívására irányuló aláírásgyűjtési akció. Ebből arra következtet, hogy a megfélemlítés immár céltalan, a kisgazdák névvel, arccal és aláírással is vállalni merik véleményüket. Liebmann Katalin beszámolója szerint a szerdai tanácskozáson 19 megye kizárt, felfüggesztett, vagy a „reformkörös” kisgazdákkal szimpatizáló alelnöke, szervező titkára, vagy más tisztségviselője vett részt. Értékelése szerint az FKGP-nek - Torgyán József állításával ellentétben - nem 100 ezer, hanem 30-35 ezer tagja van, és a megjelentek száma, valamint az általuk elmondottak alapján úgy látja hogy a tagság mintegy kétharmada a „reformkörösök” mellett áll. Balról jobbra: Lányi Árpád, a budapesti szervezet leváltott alelnöke, Molnár Róbert országgyűlési képviselő és Liebmann Katalin, a leváltott budapesti elnök. (MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd) Nem elkendőzik - feltárják a valóságot Budapest (MTI) Sem a felmentésemről, sem a távozásomról nem volt szó az Orbán Viktor miniszterelnök és köztem lezajlott megbeszélésen - jelentette ki Torgyán József kisgazda agrárminiszter, miután kijött a kormányfő dolgozószobájából szerdán. Hangsúlyozta: „ha én minden sajtóban megjelent rágalomra lemondtam volna, akkor körülbelül ezerszer tehettem volna ezt meg az elmúlt időszakban”. Torgyán József bölcsnek nevezte Orbán Viktor azon döntését, hogy felkérte Szájer Józsefet, a Fidesz frakcióvezetőjét, vegye fel a kapcsolatot a kisgazdapártból kizárt vagy onnan távozott országgyűlési képviselőkkel és kössön velük írásos megállapodást a kormányprogram további támogatásáról. Borókai Gábor kormányszóvivő, újságíróknak nyilatkozva Orbán Viktor és Torgyán József megbeszélése után, nem tudott arról, hogy a kormány összetétele megváltozna. - Torgyán József továbbra is a kormány tagja, az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője; amennyiben a bizalom megszűnne, akkor a miniszterelnök bizonyára lépne ebben a kérdésben - fogalmazott Borókai Gábor. Beszámolt arról is, hogy Torgyán József arra kérte Orbán Viktort, az illetékes hatóságoknál a valóság kiderítése érdekében a lehető leggyorsabban, ha lehet soron kívüli vizsgálatot kezdeményezzen. • Az FKGP rendkívüli országos elnökségi ülése egyhangúlag kiállt mellettem és fiam mellett - mondta Torgyán József kisgazda pártelnök a szerdai ülést követően újságírók előtt. A politikus hangsúlyozta: az országos elnökség megdöbbenésének adott hangot az ellene és fia ellen folyó, ,Kovács Béla és Nagy Ferenc koholt pereit idéző kampánnyal” kapcsolatban. A pártelnök elmondása szerint a kisgazda tagságból többen követelik, hogy „a Rákosi Mátyás óta soha nem tapasztalt mocskos kampány miatt forduljanak a strasbourgi Európa Tanács közgyűléséhez”. Budapest (MTI) Torgyán Attila ügyvéd, Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter fia a Népszava című napilaptól példaértékű kártérítést kér, és a hamisan vádlók felelősségre vonását kezdeményezi az újság hétfői számában megjelent cikk vele kapcsolatos állításai miatt. Példaértékű kártérítés? A Népszava úgy tudja, hogy az ügyben érintett lehet Torgyán Attila. - A Népszava az ügyvédi jó hírnévem lejáratásán túl az egész magyar hírközlés lejáratásáért is felelős - fogalmaz közleményében Torgyán Attila. A Legfőbb Ügyészség (LÜ) megvizsgálta a Népszavától kapott kazettát, valamint a csatolt feljelentést, majd továbbította a Fővárosi Főügyészségnek azzal, hogy jelölje ki a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozóhatóságot. Horányi Miklós szóvivőt arra a kérdésre, hogy a vizsgálat során találtak-e bűncselekményre utaló nyomot vagy körülményt - elmondta: az LÜ vizsgálata mindössze abból állt, hogy meghallgatták a felvételt és elolvasták a feljelentést. Ezt követően továbbították az illetékes testülethez a dokumentumokat - tette hozzá. A szégyen számlája Párizs (MTI) A világ lakosságának alig több mint 10 százaléka állítja elő és fogyasztja el a világ javainak több mint 70 százalékát, miközben a Föld lakosságának fele, mintegy hárommilliárd ember, napi két dollárból él, azaz a megtermelt javak alig 10 százalékából részesül - állapítja meg svájci Davosban minap véget ért Világgazdasági Fórum és a brazíliai Porto Alegrében tartott ellenfórum konfliktusát elemző cikkében a Le Monde. A mértékadó francia napilap szerdai vezércikkének ítélete szerint ez az aránytalanság „a szégyen számlája”. De arra a következtetésre kell-e jutni ebből - teszi fel a kérdést a lap -, hogy a kereskedelmi forgalom 1945 után kezdődött, majd mintegy másfél évtizede felgyorsult liberalizálása eredményezte e hárommilliárd ember abszolút szegénységét? A lap véleménye szerint az utóbbi néhány évben csak a szegénység egyenlőtlensége nőtt tovább. Mindenütt, ahol növekedés volt - egész Délkelet-Ázsiában, nevezetesen Kínában és Indiában is - a növekedés a szabadkereskedelem következménye volt. Ez a brutális motor hozta létre a nagyon is egyenlőtlen fejlődést, azaz magát a növekedést is. A Le Monde mindezekből arra a következtetésre jut, hogy egyesek növekvő gazdagodásának nem kell feltétlenül másokat szegénységre kárhoztatni, mások számára is lehetséges a jólét növekedése. Ennek azonban előfeltétele, hogy módosuljon néhány jelenlegi játékszabály. Csaknem 10 milliárd forintos forgalom mellett csaknem 1 százalékot emelkedett a BUX index. A forgalmat azonban korrigálni kell egy csaknem 2,5 milliárd forintos Démász-átkötéssel. A BUX egyébként szűk sávban töltötte a napot, csak az amerikai GDP-adatok kezdtek el mozogni komolyabban az árfolyamok. A négy nagy részvény körül semmi érdemleges nem történt, a Richter már kedden reagált gyógyszeráremelések halasztásának hírére, jelentősebben az OTP emelkedett. A második vonalból keddi emelkedésének felével csökkent a Synergon, de továbbra sem világos, hogy csak a spekulánsok mozgatják az árfolyamot, vagy valaki tényleg nagyobb pakettet gyűjtöget. Vásárolták a befektetők a Zalakerámiát, a cég az előző napi csehországi tranzakciót követően zártkörű tőkeemelést jelentett be, és cáfolta a nagytulajdonosok eladási szándékát - erre 5,5 százalékkal feljebb tornázták az árfolyamot. A termelői árindex decemberben váratlanul gyengült, ez jó hír volt az infláció szempontjából.A Fed döntés előtt kivárás jellemezte szerdán az európai értéktőzsdéket, a vezető indexek általában kisebb mértékben erősödtek. Vállalati hírek közül az AOL-Time Warner nagy negyedéves vesztesége érdemel említést, de a piac hasonló eredményre számított, így tőzsde i részvények erősödtek. A New Yorki nyitásban elsősorban az Egyesült Államok negyedik negyedéves GDP-adata keltett figyelmet, a növekedés az előzetes pesszimista előrejelzéseket is alulmúlva 2 százalék alatt maradt. Ezek után mindenki biztosra vette a Fed kamatcsökkentését, de a részvényárfolyamok csak mérsékelt lelkesedéssel reagáltak a hírre, miközben az euró továbbra is 93 dollárcent fölött maradt. ConCorde^^^^Eltel: (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000, 1999, 1998 .Az év brókercégei (Budapesti Értéktőzsde) Egis MATÁV MOL OTP Rába Richter Synergon BUX Részvény Záróárfolyam Forgalom Változás (Ft) (m Ft) 10500 2541,91% 1300 2402 0,39% 5315 870 1,14% 16200 639 1,47% 2425 18 1,46% 15920 1242 1,4% 1050 452 4,98% 8146 +65 pont +0,8% Csütörtök, 2001. Február 1. KERESET A CIB ELLEN. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerdán jogi képviselője útján benyújtotta a Fővárosi Bíróságon a CIB Bank elleni keresetét. A felügyelet szerint a CIB tisztességtelen piaci magatartást tanúsított a 24,8 százalékos BorsodChem részvénycsomag megvásárlásakor. CSURKA ÉS PILLI. A MIÉP álláspontja szerint összeomlás előtt áll a Magyar Televízió Rt., ezért azonnal kormánybiztost kell kinevezni az élére - közölte Csurka István pártelnök. Szavai szerint az elmúlt két évben mintegy 11 milliárd forint veszteség érte a televíziót, és ezért Pilli Gyula pénzügyi főigazgató tehető felelőssé. Csurka István bejelentette, hogy a MIÉP ügyészségi feljelentést készít elő az ügyben. PILLI GYULA LEMONDOTT. Pilli Gyula, a Magyar Televízió Rt. pénzügyi főigazgatója szerdán közös megegyezéssel megszüntette munkaviszonyát a Magyar Televízió Rt.-vel. Bende Gyöngyi szóvivő ismertette az MTV Közalapítvány kuratóriuma elnöke, illetve az rt. közös közleményében foglaltakat. Pilli Gyula maga kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését a személyét ért méltatlan támadások miatt. KANADAI SZEREPVÁLLALÁS: Kanada 200 ezer kanadai dollár összegű támogatást nyújt a Duna Bizottság munkájához a folyó medrének megtisztítása, a hídroncsok eltávolítása érdekében - jelentette be Marta Moszczewska, az észak-amerikai ország magyarországi nagykövete szerdán Budapesten újságírók előtt. ZÖLD SZÁM. Csütörtöktől éjjel-nappal ingyenesen hívható az a telefonszám, amelyen bármilyen bejelentést lehet tenni a határőrség munkájával kapcsolatban. A 06-80-21-22- 23-as, úgynevezett zöld számon akár névtelenül is panaszt tehet az állampolgár, ha úgy érzi, hogy a határőrség bármely tagjának intézkedésekor sérelem érte, netán esetleg korrupcióra utaló magatartást vélt felfedezni.