Délvilág, 2003. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-29 / 201. szám
12 • KAPCSOLATOK* PÉNTEK, 2003. AUGUSZTUS 29. ■ MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT Elmegy-e a SZIN-re ? MAKRA PÉTER tanuló: - Még nem döntöttem el, egyelőre gondolkodom rajta. Jó lenne kinézni a haverokkal, örülök, hogy még a nyár vége előtt Szegeden rendeznek egy nagyobb volumenű fesztivált. Nem ismerem a részletes programot, de kíváncsi vagyok a koncertekre, mert ez lesz az első fesztiválom, ha kimegyek, tanuló. - Valószínűleg meg fogom nézni, mert úgy hallottam nagyon színesek a programok. Az jó, hogy több színpad van és elég vegyesek a fellépők is. Főleg a rockzenekarok érdekelnek, de kíváncsi vagyok az amatőr együttesekre is. Csak az a baj, hogy túl drága a napijegy, de azért megéri, mivel ez lesz az első fesztiválom. MÁRTON GÁBOR egyetemista. - Szívesen kimennék a rendezvényre, de sajnos utóvizsgára kell tanulnom. Általában pedig minden fesztiválon ott vagyok, az idén voltam a Szigeten és az EFOTT-on is. Szerintem ezt a szegedi bulit mégsem fogom megúszni, mert mindenki kimegy, aki teheti, beleértve az összes cimborámat is. Szeretném megnézni, mert olvastam az újságban, hogy jók lesznek a programok. Bár, épp most voltam gólyatáborozni és nagyon elháradtam, de lehet, hogy maradok még pár napot a barátaimmal. Szerintem kár lenne kihagyni, annak örülök, hogy megmozgatják egy kicsit a fiatalokat, még mielőtt beindulna a suli. FARAGÓ MÁTÉ TÓTH ERIKA főiskolás: ORVOSI ÜGYELET VÁSÁRHELYEN________________ KÖZPONTI KÖRZETI FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET Hétköznapokon 19 órától másnap 7 óráig, hét végén pénteken 19 órától hétfőn reggel 7 óráig a központi rendelőintézetben, Városház u. 1. Tel: 244-200. Ünnep- és munkaszüneti napokon folyamatosan hívható, illetve igénybe vehető. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Hétköznapokon 17 órától 19 óráig pénteken 13 órától 19 óráig szombaton és vasárnap 7 órától 19 óráig. Ezt követően mindennap 19 órától a kórház gyermekosztályának ügyeletes orvosához vihetik a szülők a beteg gyermeküket. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN. A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. KÖZPONTI GYÓGYSZERTÁR Szegfű u. 2. Tel.: 245-425 reggel 8-tól este 8 óráig indokoltan sürgős esetben éjszakai ügyelet. SZENTESEN__________________ Szombaton reggel 7-től, hétfőn reggel 7 óráig Szentes, Sima F. u. 29-33. alatt (mentőállomáson), telefon: 63/400-114, 63/410-004,63/400-104, fax és telefon is: 63/400-124. A Szentes környéki községek közül Árpádhalom, Derekegyház, Nagytőke, Cserebökény és Magyartés lakói is idefordulhatnak orvosi segítségért. Nagytőke lakossága hétköznapokon 19 07 óráig a mentőállomáson lévő orvosi ügyeletet veheti igénybe. GYERMEKORVOSI RENDELÉS Hétköznap este 7-től másnap reggel 7 óráig, szombaton reggel 7-től kedden reggel 7 óráig a Sima F. u. 29-33. alatt (mentőállomáson), telefon: 63/400-114., 63/400-124. Összevont gyermekszakrendelés - fenti ügyeleti időn belül - szombaton 8-tól 12, délután 15-től 17, vasárnap és ünnepnapokon 9-től 11 óráig a Klauzál utcai gyermekrendelőben. GYÓGYSZERTÁR A hét végén reggel 8-tól este 8-ig tart nyitva a Dr. Bugyi István Gyógyszertár, Kossuth tér 5. Tel.: 312-142. Éjszakai ügyelet este 8-tól reggel 8-ig vehető igénybe, csak indokoltan sürgős esetben! FÁBIÁNSEBESTYÉN ÉS EPERJES ÜGYELETES ORVOSA szombaton és vasárnap: dr. Kiss Csaba, Eperjes, Béke u. 9. Tel: 63/455-544 és 06-303-514-430. NAGYMÁGOCSON ÉS KÖRZETÉBEN szombaton és vasárnap: dr. Szánthó Magdolna, Nagymágocs, Kossuth u. 30. Tel.: 63/363-008 tart ügyeletet. MAKÓN_____________________ Az ügyeleti szolgálat szombaton, vasárnap, illetve ünnepnap reggel 7 órától kezdődik és hétfőn, illetve ünnepnapot követő másnap reggel 7 óráig működik a mentőállomás telephelyén, Makó, Eötvös u. 3. sz. alatt kialakított orvosi rendelőben. Tel.: 213-165 vagy 104. Az ügyelet ellátja Földeák, Óföldeák, Klárafalva, Ferencszállás, Kiszombor, Maroslele, Királyhegyes, Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak községek lakosságát is. FOGORVOSI ÜGYELET Szombaton és vasárnap reggel 8-tól 11 óráig, a Makó, Juszti Gyula u. 25. sz. alatti fogorvosi rendelőben. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Szombaton, vasárnap (illetve ünnepnapokon) 8-16 óráig összevont ügyeleti rendelés a kórház rendelőintézet gyermekgyógyászati rendelőjében. 16 órától 8 óráig készenlétben a kórház gyermekosztályán, tel: 511-151. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám 16-tól 02 óráig díjmentesen hívható: 212-515. MAKÓI GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Csak sürgős esetben: augusztus 31-éig: Apaffy Gyógyszertár, a kórház-rendelőintézettel szemben. Tel: 212-101; szeptember 1-jétől 7-éig, Kígyó Gyógyszertár, Széchenyi tér 8. Tel : 510-296. CSANÁDPALOTÁN ÉS KÖVEGYEN szombaton és vasárnap: dr. Erdőssy István, Csanádpalota, Kossuth u. 6. Tel: 263-412 és 06-30-5-333-191 tart ügyeletet. AMBRÓZFALVÁN, CSANÁDALBERTEN, NAGYÉREN ÉS PITVAROSON Tótkomlós központi ügyelete látja el a betegeket. Tótkomlós, Kossuth u. 4-6. Tel: 68/462-666. CSONGRÁDON_________________ CSONGRÁD, CSONGRÁD-BOKROS, FELGYŐ ÉS CSANYTELEK felnőtt lakóinak hétfőtől péntekig, este 7-től reggel 7-ig. Készenlét: 15-től 19 óráig. Helye: Csongrád, mentőállomás, József Attila u. 1. Tel: 104, 63/481-104. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig a mentőállomáson, József Attila utca 1. Telefon: 104 és 63/481-104. Tömörkény lakóinak ügyeleti ellátása csak hét végén és ünnepnapokon. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig készenlét: este 7-től másnap reggel 7 óráig Csongrádon a mentőállomáson József Attila u. 1., szombaton, vasárnap, valamint ünnepnapokon rendelés: délelőtt 9-től 12 óráig Csongrádon a Szentháromság tér 10. Tel: 104, 63/481-104. A hétvégi és ünnepnapi rendelési időn kívül, készenlét: Csongrádon a mentőállomáson, József A. u. 1., tel.: 104,63/481-104. GYÓGYSZERTÁR Hétköznaponként (hétfőtől péntekig) este 8 órától másnap reggel fél 8 óráig. Hét végén: szombaton du. 1 órától hétfőn reggel fél 8 óráig. Munkaszüneti (ünnep)napokon reggel fél 8 órától a következő nap reggel fél 8 óráig augusztusban. Jakabházy Gyógyszertár, Szőlőhegyi u. 19. Tel: 483-068. szeptemberben: Kabay Gyógyszertár, Fő u. 36. Tel: 483-246. Tisztelt Olvasóink! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. Indokolt esetben a levélíró (amennyiben azonossága egyértelműen megállapítható) kérheti, hogy neve és címe ne jelenjen meg. ÁLLATORVOSI ÜGYELETEK VÁSÁRHELYEN ÉS KÖRNYÉKÉN A Belvárosi Állatorvosi Rendelő és Állatpatika fél 9-től 11 óráig tart rendelést a Bocskai u. 1. szám alatt, tel.: 247-053, 06-30-34-66-539 és 06-30-26-20-105. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TERÜLETÉN augusztus 30—31-én: dr. Kocsis László, Móricz Zs. u. 63. Tel: 06-30 9-382-928. A DÓZSA GY. U. 2. ALATTI ÁLLATORVOSI RENDELŐBEN szombaton 8-tól 11 óráig dr. Fapp Károly tart ügyeletet. KÚTVÖLGY-SZÉKKUTAS TERÜLETÉN augusztus 30—31-én: dr. Makay Attila, Székkutas, Szabadság u. 9. Tel: 06-62-293-738. tart ügyeletet. SZENTESEN ÉS KÖRNYÉKÉN________ augusztus 30—31-én. SZENTESEN, DEREKEGYHÁZON ÉS NAGYTŐKÉN dr. Molnár Sándor, Szentes, Céh ház u. 7. Tel.: 06-30-2-380-219. SZEGVÁRON ÉS MINDSZENTEN dr. Gyovai Tibor, Mindszent, Mátyás király u. 4. Tel: 06-30-4-367-401. ÁRPÁDHALMON, EPERJESEN, FÁBIÁNSEBESTYÉNEN, NAGYMÁGOCSON dr. Horváth Zoltán, Székkutas, Szabadság u. 18. Tel.: 06-30-9789-062. MAKÓN ÉS KÖRNYÉKÉN___________ augusztus 30-án reggel 6 órától szeptember 1-jén reggel 6 óráig MAKÓ, FÖLDEÁK, KIRÁLYHEGYES, FERENCSZÁLLÁS, KISZOMBOR, MAROSLELE, ÓFÖLDEÁK TERÜLETÉN dr. Nádasdi László, Földeák, Zárda u. 4. Tel: 295-460 és 06-20-9-426-326. CSANÁDPALOTA, MAGYARCSANÁD, NAGYLAK, PITVAROS, KÖVEGY, APÁTFALVA, AMBROZFALVA, NAGYÉR TERÜLETÉN dr. Hegyes Lajos, Csanádpalota, Kossuth u. 25.Tel: 263-050 és 06-30-9-765-549. CSONGRÁDON ÉS KÖRNYÉKÉN_______ CSONGRÁD, BOKROS, FELGYŐ, CSANYTELEK ÉS TÖMÖRKÉNY ügyeletes állatorvosa augusztus 30—31-én: dr. Lovászi Zsolt, Csongrád, Muskátli u. 20. Tel.: 63/484-860 és 06-30-4-095-356. HÓD ÁLLATPATIKA HOROSZKÓP KOS: Semmit ne siessen el. Sem a pozitív, sem a negatív kijelentéseket. Óvakodjon a szélsőségektől. Vannak pillanatok, amikor úgy érzi magát, mint Ábrahám kebelében, a másik percben a föld alá merülne. BIKA: Ha folyton a jövőn rágódik, azzal csak a jelen eseményei elé gördít akadályokat. Belső énje tudni fogja, ha változtatni kell az életén, tehát hallgasson rá és cselekedjen. Most könnyebben fog menni. IKREK: Ezen a héten hajlamos az emberek szubjektív megítélésére, így lehet, hogy valakit beskatulyáz, méghozzá igazságtalanul. Önbizalmát azonban legyezgeti, hogy valaki felnéz önre. HRÁK: A sor helyzetbe hozza, amiivel ha élni tud, túllendülhet az anyagi krízisen. Azt se vegye zokon, ha rámutatnak hibáira. Szeretésből és aggódásból teszik, hogy ne keveredjen bajba bizonyos emberekkel. OROSZLÁN: Nem jellemző önre, hogy csak a közvetlen környezetét figyeli meg. Még önmaga számára is tud meglepetést okozni! Ne lepődjön meg, hogy mindenki kérdéseket tesz fel és homályosan céloznak a változás okaira. SZŰZ: Érdemes erőt gyűjteni, mert hamarosan megszaporodnak a gondjai és bizony a munkán kívül alig marad ideje a szerelemre. Igaz, a hivatása révén megismerkedhet valakivel... Szeged, Bécsi krt. 5., 62/425-155, 80/825-155 Hódmezővásárhely, Andrássy út 52., 62/246-006 MÉRLEG: Üzleti ügyei miatt többet lehet távol a családtól, de megéri a fáradozást, mert anyagi haszonnal kecsegtet. Ne tartson az újdonságoktól, a változástól, olyan információk juthatnak birtokába amelyet használni kell. 8 SKORPIÓ: Ön a szabadsága alattis mindig „akcióban” van. Energikus alkat, folyton nyüzsög, nem képes nyugton maradni. Minden alkalmat felhasznál a mozgásra. NYILAS: Az egészsége áll figyelme középpontjában. Megfogadja, hogy fittebb és szexisebb lesz, és ráébred, hogy a dolgok kulcsa a rendszeres, helyes táplálkozás és a sok mozgás, sportolás. BAK: Figyeljen oda a párjára! Ha minden energiáját a munkába, tanulásba öli bele, nagyon hamar megunhatja, hogy nem foglalkozik vele eleget. Bármily fontosak teendői azért egy mozira ráérhetne. VÍZÖNTŐ: Szereti a békés, nyugodt életet. Mindennek megadja a módját. Szeret jót enni, jót inni, jót aludni. Nem kíván különlegességeket, de amit csinál, azt teljes odafigyeléssel teszi. HALAK: Ne elégedetlenkedjen sorsával, mert azt félig ön alakította a dolgok jelenlegi állása szerint, félig pedig karmikus történések sorozatát kell végignéznie, amint a helyes irányba terelik életét. CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadják. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. ILLEMÓRA A TROLIN B. S. tegnap utazott az 5-ös trolin. Olvasónk mozgássérült. Nem az bántja, hogy néhány fiatal nem adta át a helyét, hanem még ki is nevették, s megjegyzéseket tettek rá. Szerinte a gyerekek szülei, illetve tanárai illemórát adhatnának nekik. FEKVŐRENDŐRTAZ UTCÁBA A tápéi Dobó István utcában új utat építettek, aminek a lakók nagyon örülnek. Az örömükbe üröm is vegyül, ugyanis most már az autósok száguldoznak a házak előtt. Sok kisgyermekes család él itt, féltik csemetéiket. Már aláírást is gyűjtöttek, hogy tegyenek fekvőrendőrt az utca két végére, de nem történt semmi. Talán egy haláleset kell, hogy az illetékesek felfigyeljenek a Dobó István utcára? - kérdezik a lakosok. PARLAGFŰ ÉS SZEMÉT : A 43-as út mentén, a Szeged-Makó közötti szakaszon , rengeteg a szemét - hívta fel a figyelmet olvasónk a 30- : 243-9419-ről. A buszmegállók és a pihenőhelyek pedig balkáni képet mutatnak. A 47-es útnál viszont a parlagfű okoz " gondot. PANNON GSM TT Az élvonalSMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS számlázása norrrtil tarifa szerint tortánk: 06-30/30-30-921 Szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu E-MAIL ÜZENETEK Sintérek Már többször éreztem azt, hogy tollat kell fognom a sintérek „munkájával" kapcsolatban, de most már olyan indulatokat gerjesztett bennem a ténykedésük, hogy nem húzom tovább! Túl sok volt már ez az emberi jóérzésnek. A Londoni kft.-i macskák feldobálása az autóba. Alex nevű, nagy, jámbor kutya kikötözése és agyonverése. A gyilkosság helyszínéről elszállított, 2 nagy kutya, állathoz nem méltó bánásmóddal. MEGJÖTTÜNK MÉSZÁROS DORKA Augusztus 27., 13 óra 50 perc. 2480 g. Sz.: Girch Nikoletta és dr. Mészáros Gábor (Szeged). VALYUCH TAMÁS Augusztus 27., 14 óra 42 perc, 3500 g. Sz.: Tasnádi Judit Gabriella és Valyuch János (Sándorfalva). RÁCZ VIVIEN FANNI Augusztus 27., 7 óra 25 perc, 3200 g. Sz.: Szűcs Gabriella és Rácz Ernő (Hódmezővásárhely). TALLÉR MÁTÉ ISTVÁN Augusztus 26., 16 óra 30 perc, 2740 g. Sz.: Deák Csilla Klára és Tallér Zoltán (Szeged). VOLENT EMMA RÓZA Augusztus 25., 10 óra 17 perc, 3380 g. Sz.: Héger Anita és Volent Zsolt (Szeged). ÖTVÖS GERGŐ Augusztus 26., 10 óra 57 perc, 3600 g. Sz.: Vincze Beáta és Ötvös István (Csongrád-Bokros). LAUKÓ TÜNDE Augusztus 26., 11 óra 17 perc, 3550 g. Sz.: Szurmák Tünde és Laukó József (Gábortelep). TÓTH TAMÁS Augusztus 26., 12 óra 46 perc, 1810 g, TÓTH MÁTÉ Augusztus 26., 12 óra 47 perc, 1710 g és TÓTH ESZTER Augusztus 26., 12 óra 48 perc, 1430 g. A Ki üzemelteti a sintértelepet? Annyi munkanélküli ember van, köztük biztosan sokan vannak, akik állatszeretők, és nem így bánnának ezekkel a szerencsétlen kiszolgáltatott állatokkal! Mikor telik be a pohár? Más munkahelyekről vétség, szabálytalanság nélkül is kiteszik az embert az utcára! Miért nem lehet ezen az áldatlan állapoton változtatni? Kérem többünk nevében, hogy az illetékes főnök" nyilatkozzon! KV.M. hármas ikrek szülei: Szilvási Krisztina és Tóth János (Tótkomlós). JUHÁSZ TITANILLA Augusztus 27., 8 óra 13 perc, 5000 g. Sz.: Szűcs Szilvia Mónika és Juhász Sándor (Jánoshalma). FARAGÓ LILLA ÉVA Augusztus 27., 4 óra 45 perc, 3360 g. Sz.: Rigó Krisztina és dr. Faragó Csaba (Szeged). RITTER RAFFAEL ÁDÁM Augusztus 27., 11 óra 42 perc, 4150 g. Sz.: Kovács Annamária és Ritter Nándor Sándor (Kiskunhalas). KÁROLYI SZINTIA Augusztus 28., 4 óra 5 perc, 2360 g. Sz.: Károlyi Ildikó és Szekeres Árpád (Szeged). KOVÁCS DÁVID Augusztus 28., 3 óra 55 perc, 2680 g. Sz.: Kovács Anita (Kistelek). HOLIK KRISTÓF Augusztus 27., 10 óra 45 perc, 3590 g. Sz.: Tisóczki Melinda és Holik János (Kiskunmajsa). MAKÓ______________________ SIPOS KAJVULLA Augusztus 28., 4 óra 37 perc, 3550 g. Sz.: Marjai Zsuzsanna és Sipos Rémusz (Apátfalva). Gratulálunk!