Diósgyőri Munkás, 1948. május-július (4. évfolyam, 22-30. szám)

1948-05-29 / 22. szám

IT évfolyam, 22, mies ­RI MUNK­A SU .A havi 600 tonnát akarja elérni májusban az acélöntöde Az acélöntöde a gyár legjobb eredményeket felanutató üzemei­nek egyike. Itt mindenki dolgozik, a daruk jönnek-minnek, form­á­zószekrényeket, kész darabokat visznek. A műhely hatalmas mére­tei ellenére is szűknek hat, annyira megtöltik a magasra rakott for­­mázószkrények, minták, kész darabok. Horváth János ikerré öss­zekötőt és Borbély István üzemvezetőt kint az­­ üzemben, a földbe formázott orosz turbinák mellett találjuk, amikt énben*’a munka további részét beszélik meg. A* üzem havi termelési átlaga 1938-ban 357 tonna volt, 1943- ban a háborús maximum 634 tonna. (Ezt kétszer 12 órás mű­szak mellett érték el.) Az t­zeii term­elése a felszabadulás óta ál­landóan felfelé ível. • 1945-ben a­­hari átlag még 167 tonna volt, 1946 második felében 380, 1947-ben már 510 tonna. 1948 január­ban 512, februárban 519, március­­ban 528 , áprilisban 545 tonna. Az üzem vezetői büszkén jelentik ki, hogy az üzem minden, dolgozójánik az a törekvése és elhatározása, hogy májusban a termelést 809 tonnára növeljék. Mint Dernei Klekner üzem­ve­­zető megjegyzi, ennek a célkitű­zésnek még nincsenek meg a gépi előfeltételei, kézi erőivel és az üzem minden dolgozójárnak , öntu­datos munkájával érhető el. Az üzem eredményei azért is figye­lemre méltók, mert a kényes önt­vényeket az ország többi gyárai­ból, így a WM-től is idő irányít­­atni a két munkáspárt egye­sülésének­ köszönhető. Ami a két munkáspárt egyesülésének köszönhető — Nagyon sokm­­ köszönhetünk az eredmények elérésében a két munkáspárt­ egyesülésének­­ — mondja Horváth János üzemi ös­­­szekötő. — Most már megszűntek azok az ellentétek, amik eddig a két párt­ tagjai között sokszor fennálltak s ma már azért verse­nyeznek m­unkástársaink, ki kapja meg előbb a darut s ki ér el a na­gyobb eredményt a termelés növe­lésében.­­ — Meg kell jegyeznem •— mondja Korbely üzemvezető­ —,­­hogy mióta Horváth János elv­társ mint összekötő­ dolgozik, sokban könnyebb az üzemvezető­ség munkája is. Most sok, a múlt­ban járadályokba ütköző dolgot az ő segítségével el tudunk érni. Az üzemben jelenleg kétféle munkaverseny folyik? Országos és az­­ üzem­en belüli csoportközi ver­seny. 1917 utolsó 5 hónapi át­lagához viszonyítva áprilisban a termelésben 71, a fajlagos teljesítményben 11.6, A­ selejtcsökkentésben­ 34.6 száza­lékos javulást értüek el. Az acélöntődével szemben támasz­tott követelmények tették szük­ségessé ezt a versenyt­ .Április és május hónapban tart, és célja, hogy a múlt évi utolsó 5 hónap átlagához viszonyítva a két hó­napban 15 százalékkal növeljék a­ termelést. Erre a célra a gyár­­igazgatóság 6000­ forintot ad.­­ Áprilisban az üzemben első volt a­­ turbinákat vérző Horváth­­csoport, második a Tóth-cso­port, harmadik a Sereh-csoport. Az országos versenyben a múlt év augusztusától ez év február végéig eső termelés átlagához vi­szonyítva « áprilisban a tényleges termelés 8.51, átlagos teljesítmény 7.02 százalékkal növekedett, az át­lagos darabvéy 13.2 százalék­­­­al kisebb, a selejt 5.6 száza­lékkal csökkent. Az­­ üzem dolgozói azt kérik, hogy amint ők eljuttatják a ver­senyben álló gyárakhoz az ered­ményeket, a többiek is küldjék meg nekik, hogy tájékozódni tud­janak. ~­­. Az üzem túlzsúfoltsága nemso­kára megszűnik. A volt­­­ tégely­­kohóban a mintaraktár elkészült, ezzel mintegy 120 négyzetméter szabadul fel. A formázószekrény­tároló építés alatt van az üzem­nek a bengerde felőli oldalán. Tá­rolótérből ég egy darupályából fog állni. A MSzMT nagysikerű hangversenye A Magy­ar­ Szooj«»­ Művelődé« Társaság impozáns hangverse­­nyén, melyet kétezer főnyi kö­zönség előtt tartották meg, ott látták a miskolci, pereceei és diós­győri MSzMT vezetőségét, a gyár­­vezetőségét, a szovjet átvevő mér­­nököket, az iskolák és társadalmi egyesületek képviselőit. Kovács János elnök bevezetőjé­­­ben kijelentette, hogy a Társaság Diósgyőr vaíjgyárban közel 8 éve működik. Az újjáalakítás után a legutóbbi két és fél hónapban az MSzMT igeni szép sikerről számo­­l­hat be. A tagok száma 706 főre emel­k­edett és ez a szám, napról­­napra emelkm&k. Az" MSzMT vezettesége azon lesz, hogy ezen a felfelé ívelő uton ha­ladjon tovább. A műsorszá­m­ok tökéletes szé­pet nyújtottak. Külön meg kell emlékeztef­nk Muszorszkij: Egy­­ áj a kopasz hegytetőn című művé­ről, Rachmaninov: Csisz-rooll pre­­fftéről. Mindkét számot a Vasgyári Zenekar adta elő. Körner Antal szólóját Simon Gyula kísérte. A Jószerencse dalárda hatalmas si­kert aratott. Iramig Zoltán és Varga Bela szólisták szépen tol­mácsolták az orosz zeneköltők műveit. Moszkovszkij, Glinka és más szerzők művei csendültek fel­­est folyamán." A­­­ hatalmas sikert aratott­ hang­versenyt Lukács Guidó ügyvezető elnök zárta be. Megemlékezett ar­ról: főoírv az MSzMTI elsősorban hivatow arra, hogy a magyar-­ szovjet barátságot kulturális vo­­­­nalon még nagyobbá és s*oko­sabbá fejlessze. Kérte a közönség további támogatását és köszöne­tet mondott dr. Bánhegyi László és dr. Nagy­­ Ferenc karnagyokn­ask közreműködésük­ért. Az MSZMI vasgyári csoportja minden rende­zésiben olyan kultúrát­ közvetít, amely alkalmas arra, hogy a kö­zönség megismerje ■ a Szovjetunió kulturális­­ eredményeit ,s ezekben felismerje saját problémáit s töret­lenül haladjon felfelé a szellemi újjáépülés útján. « MUNKAY a­­zocieiis osztály által s­zerve­­­zett nyaralás második esoportjá­­­­b*an több­ olyan dolgozó is részt­­ vett, akik az üzemekben elért ki­váló telj­esí­tményü­kkel érdemelték ezt ki. A régi edzőből Fábri Béla, Szabó­­ József,­ a szerelőéből Kow»* Dezső, a reszelővágóból Faragó* Gyula. A következő csoportokban még több kiváló eredményt elért dolgozó fog répát venni. A finomhengerde április havi elő­írt teljesítménye 3522 tonna, a napi átlag 135 tonnat vett, ezzel szemben­ 3835 tonnát teljesítettek És­szetű hitelért js tan­azett dolgozók A Nehézipari Központ Fass Ist­ván lakatost a váltó­­ hosszlemezek 3 meleggel végzett hajlításának egy meleggel való,­ elkészítési be­vezetett­ javaslatért, amellyel munkaidő és hőenergia megtaka­rítást ért el,­ 500 forint, Jeszenszky Nán­dor anyagsürgetőt a rakodás­hoz alkalmas vasvázas, görgög szállítóhíd tervéért és bevezetésé­ért, amellyel­ munkaidőmegt­akarí­­tást ért el, 200 forint, Lakatos István művezetőt és Rózsa Barna hegesztőt 14 drb turbina rész lyu­­kacsosodásából keletkezett meghi­básodásának sikeres ,végleges ki­javításáért együttesen 1000 forint, Tolvaj György eszters?á!vo­*t sm­-sáért, amellyel szállítási és meg­munkálási munkaidőmegtakarítást ért el, 150 forint, Kossich Lajos henger esztergályost az elhasz­nál­t blokkhengerek gerendásan hengerré való átalakítási javas­ltáért, amelynek végrehajtásával nagy anyagmennyiséget­­ takarít meg, 1500 forint, Nyitrai József üzemvezetőt lemezek csomagolásá­nál javasolt és az átvevők által jó­váhagyott, elfogadott módosításá­ért, amellyel nagy anyagm­ennyi­­séget takarít­ meg, 500 forint, Iva­­nics László lakatost a bugaolló be­téteinek gazdaságos és anyagm­egfa.­I 8. oldal BUá­nutKl­ádök­ Április hónapban a legmagasabb teljesítmény százalékot érték el:­­ An­yagjavító: Csapó Béla 172. Szerelde: Orbán György 166 Gépészeti: Rajkó József 149. Megmunkáló: Regőczi Dezső. 16L­­Kerékü­zem: Kiss Juzefef 182. Megmunkáló: Dizt Gusztáv 140 Kisgyártó: Solymosi István ISO. Raktár: Takács Ferenc 128. Dróthűzrő: Mészáros László 177. Vasszerkezet: jámbor K. 127. Szállítás: Adamszki István 162, Martin: Brunszvik 138. Durvahengerde: Frigyik 128.. Durva kikészítő: Kovács L. 188. Finomhengerde: Szűcs 127. Finomkikészítő: Forgács L. 150. Nagykovácam.: I­homess L. 1S1. Kerékabroncs: Mádai 127. Sülly. kov.: Fürjész L. 132. Nemes acél kov.: Sztollár K. 120 Csavargyár: Takács ISO. Téglagyár: Huszár 139. ■* Váltóműhely: Fazekas 9, 294. Váltóműhely: Csermák R. 388. Rúdhuza: Szalontai Imre 126. Bugafaragó: Kiss Lajos 124. Pálya fenntartás: Gémesi II. HA Szállítás: Kovács László 152. Felrakó csop.: Tóth Jóseef Itf. Beruh, építkezés: Bunda, 129 Karbantartás: Gallya József fél Kemence ép.: Kádár Ferenc 115 Festők, mázosok: Petri. L. 126. Bádogosra: Pozsonyi László UI. Villamos jav.: Rosstóczky D. lift Gépjavító: Török Miklós 139. Próbamegmunk.: Várszegi ISSE Kdkijav.: Boros Antal IIf. Acélmű lakm.: ifj/Salap I. life ERSENY % napi átlag 153 tonna. Májuus 23-án az iltem teljesítménye 294 tonna volt. A gyártott­­»*elv«wb«is az izemnek eddig m % mamsp» sabb teljesítménye. Május á>-éa *> napi termelés 306 ton­na volt, f eb­­ből a szelvényből eddig 350 k­yoau volt a legmagasabb. Mint lapunk más hetvén #e«s*­zólunk róla, a martb*acélonif *e­gyenkemence i­lérte as 1958-BP adagot Ez annak volt k­öszönhető,, hogy * kemence személyzete lelki­­ismeret­esen, ön­tudatosan végezte munkáját. A gyárigazgatóság a kemence személyzetének 2760 fo­rint jutalmat adott amit a Ver­­seny Bizottság pénteken délefőt osztott ki. A hidműhelyi Udvarn­oki Mik­lot szegecselésnél 175 százalékot ért el, egy 36 órára kiadott munkát 20 óra alatt végzett el. Szkladán R­oskm elvtársat, ás MKP borsodmegyei titkárát a köztársaság elnöke Nóg­­rád vármegye főispánjává nevezte ki. Most, amikor Szkladán­­ Ágos­ton elvtárs új, fontos beoostásba távozik, a diósgyőri dolgozók kí­vánják, ho­gy továbbra­ is olyan munkabírással és kommunista eréllyel dolgozzon a demokrácia érdekében, mint eddig g köszöne­tet mondanak, hogy Diósgyőr és dolgozói ügyét mindenkor szívén­ viselte.

Next