Diósgyőri Munkás, 1963. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1963-07-02 / 27. szám

K­. évfolyam 27. szám Ara: 51. fillér 1963 július 2 AZ ELSŐ NEGYEDÉVES LEMARADÁSBÓL 23 millió forintot törlesztett az LKM •• Az üzem sikeresen teljesítette féléves tervét Sok gondot okozott a Lenin Kohászati Művekben is az idei tél, és ezzel kapcsolatosan az első negyedév munkájában mu­tatkozó lemaradások törleszté­se, s a féléves terv eredményes teljesítése. Ezek a kérdések megfeszített komoly erőfeszíté­seket követelnek az üzemek dolgozóitól a napi feladatok el­végzésében, hiszen a gyár kö­zel 20 ezres kollektívája előtt egyik nagyon komoly feladat­ként, a lemaradások pótlása volt a cél. A nagyolvasztó III-as kohójának békeversenye magával ragadta a többi üze­meket is, és az azóta eltelt hó­napok jó munkája nyomán a gyár mintegy huszonhárom millió forint értékben csökken­tette az első negyedév lemara­dását. A gyár féléves termelési mu­tatói, bár még nem minden­ te­kintetben kielégítőek, mégis biztatóak. A második negyedév folyamán javult a nagyolvasz­tómű termelése is, s ennek tudható be, hogy korábbi le­maradásaikból mintegy 3400 tonnát törlesztett. Ez az eredmény azonban még nem megnyugtató, hi­szen az első félév végéig még mindig 15 900 tonna le­maradása van ennek a gyár­részlegnek. Az acélműben már sokkal eredményesebben dolgoztak, hiszen a második negyedév so­rán eleget tettek a korábbi 3000 tonnás lemaradásuknak és az előzetes adatok alapján, kö­zel kétszáz tonnával túl is tel­jesítették féléves tervüket. Dicséretre méltó volt a martin­acélmű utóbbi hónapban ta­pasztalható munkája, de a fél­éves terv sikeres teljesítése el­sősorban az elektroacélmű dolgozóinak érdeme, akik ter­vüket június 28-ig sikeresen teljesítették. A hengerműveknél különö­sebb javulás nem tapasztalha­tó, de nem növekedett tovább az első negyedév végén mutat­kozó lemaradásuk sem. Itt­­ el­sősorban a blokkbuga és hen­gerelt fazonáru gyártására gondolunk. A következő félév­ben­­ különösen nagy feladat vár tehát a blokksor dolgozói­ra, hiszen a buga alapanyaga hengerműveinknek, azonban sajnos az első félév végéig mintegy 4500 tonna hiány mu­tatkozik. Lényegesen több kí­vánnivalót hagy maga után a hengerelt fazonáru gyártása is. Ugyanis az első negyedévhez viszonyítva mintegy 11 ezer tonnával növekedett a lemara­dás, és így az első félév végén 14 200 tonna hengerelt fazon­áruval maradtak adósak hen­germűveink. A lemaradások ilyen nagy arányú növekedését elsősor­ban a középhengermű rende­lés ellátatlansága és az ezzel kapcsolatos mintegy 70 szá­zalékkal megnövekedett hengercserék száma okozta. Kiváló munkát végeztek az első félév után kovácsoló üzemeink. A nagykovácsműben az első negyedévet 250 tonna hiánnyal zárták, de a második negyedévben végzett eredmé­nyes munkájuk nyomán mint­egy 100 tonnával teljesítették túl féléves tervüket. A nemes-­­acél-kovácsműhelyben nem okozott gondot az első negyed­év tervteljesítése, s többletter­melésüket a félév végéig 170 tonnára növelték. A gyár valamennyi üzeme közül a legegyenletesebb mun­kát a vasöntöde végezte. Sike­resen teljesítette negyedéves tervét, és június 26-ig eleget tett féléves tervelőirányzatá­nak is. Ezzel a 4 napos előn­­nyel közel 250 tonnával többet termeltek terven felül. Javuló formát mutat az acélöntöde termelése is, hiszen a második negyedév során ötven tonnát törlesztettek korábbi adóssága­ikból. Az elkövetkező hóna­pokban fokozottabb erőfeszí­téssel kell dolgozniok annak érdekében, hogy a még jelen­leg is mutatkozó 460 tonnás tartozást mielőbb teljesítsék. Sikeresen tett eleget féléves tervének a húzómű is. Tarta­ni tudta az első negyedévben szerzett termelési előnyét, és íz a félév végéig mintegy nyolcvan tonnával adott töb­bet, mint előirányzott terve. Az eredményekből látható, a második negyedév során jelen­tős mértékben fellendült a gyár üzemeinek termelése és ennek tudható be, hogy a ko­rábbi lemaradásnak mintegy negyven százalékát sikerült az első félév végéig teljesíteni. A következő negyedév, illetve félév még sok tennivalót tarto­gat az üzemek számára, de az utóbbi hónapok sikeres mun­kája reményt nyújt arra, hogy az év végéig teljes mértékben megszűnnek a lemaradások, és eredményesen tudja zárni a gyár ez évre előirányzott terv­­feladatát,. ci Júliusban és augusztusban választják az új üzemi tanácsokat A termelőüzemekben júli­usban, illetve augusztusban termelési tanácskozásokon vi­tatják meg az előző félév ered­ményeit, az év második felé­nek feladatait, és ekkor vá­lasztják meg az új üzemi ta­nácsokat. Másfél ezer üzemi tanács újjáválasztása bonyoló­dik le két hónap alatt, mégpe­dig az eddigitől lényegesen el­térő módon. A legutóbbi választások ide­jén az üzemi tanácstagok két­harmadát még a szakszervezet hivatalból delegálta; most va­lamennyi tanácstagot közvet­lenül, szótöbbséggel választ­ják.­­Ezúttal nem nagy lét­számú, hanem cselekvőképes, rugalmas, a legrátermettebb embereket tömörítő 11—13 tagú üzemi tanácsokat válasz­tóik k­i. Az újjáalakuló üzemi taná­csok tagjaik közül választják az elnököt, s nyomban hozzá­látnak a munkájukhoz. Ellen­őrzik a vállalat tevékenységét, kifejtik véleményüket az üzemi élet különböző kérdéseiben, esetenként döntéseket is hoz­nak. A tervet nem teljesítő vállalatoknál mindenekelőtt megvizsgálják a lemaradás okait, és javaslatot tesznek a munka hatékonyabb módsze­reire. A most megválasztandó üzemi tanácsok megbízatása 1964. végéig tart; a következő választásokra 1965. I. negyedé­ben kerül sor. Dicséret az üzemzavar gyors elhárításáért A Lenin Kohászati Művek termelési főnöksége dicséret­ben részesítette a főenergeti­kus szervezeti egység, valamint a hengermű alállomás dolgozó­it, akik a középhengermű kö­zelében elhúzódó 500-as vízve­zeték csőszakadási üzemzavar elhárítása terén kiváló munkát végeztek. Példás igyekezettel és nagy szorgalommal végzik nap mint nap munkájukat Szántó István és Varga József esztergályosok a vasútforgalom forgácsoló műhelyében. Ered­ményes és nagy szakértelemmel végzett munkájukkal kivívták munkatársaik elismeré­­­­sét, és az üzemvezetőség dicséretét is. **★ [UNK]************★**★********■ **★ [UNK] [UNK] *•*★ [UNK]***★*♦ **­*★**★***■ *■ *★*★***★ [UNK]*★*■ A nagy melegben is helytállnak a gyári vízmű dolgozói Határidő rövidítéssel 26 ezer köbméter ipari vizet takarítottak meg Kiváló munkával hívták fel magukra a figyelmet az utóbbi hetekben a vízművek dolgozói. Két héttel ezelőtt, június 18- án a vízmű egyik brigádja a martinacélmű csőfolyosójában, a kemencék fűtését szolgáló lágyvíz­vezetékbe egy darab 500-as venturi mérőt épített be. A brigád szervezett és jó mun­kájával a két napra tervezett beépítést egy nap alatt végez­te el, s így körülbelül 26 ezer köbméter ipari vizet takarított meg. Ezért a kiváló munkáért dicséretet érdemel Kazsimér Béla csoportvezető, Baricska László, Komjáti Ferenc, Lu­kács Rudolf és Tóth Imre sze­relők, valamint a velük együtt dolgozó segédmunkások. Nagyszerű munkát végeztek a vízművek dolgozói június 22-én is. Ezen a napon két he­lyen is hibát észleltek a sajó parti 600-as ipari nyomóveze­téken. A hibák kijavítását, a munkaszüneti nap feláldozása mellett, gyorsan és kiválóan végezték el, és ezáltal a Hámo­ri-tó megcsapolására csak rö­vid ideig volt szükség, amely lényegesen elősegítette a gyár biztonságosabb vízellátását. Kölcsönös segítség Egyre jobban segíti a gépgyári üzemeket a nemesacélkovácsműhely Előfordult, sajnos nem egy­szer, hogy egyes üzemek nem nagy súlyt fektettek a testvér­üzem megrendelésére. Ebből azután nagy anyagi kár szár­mazik és végső fokon a nép­gazdaság veszít rajta. Az utóbbi időben azonban az üzemek vezetői egyre in­kább felismerik, hogy a gyors és pontos szállítás fontos nép­­gazdasági érdek s ennek meg­felelően, tesznek eleget a gyártmány leszállítására. Az üzemek közül a Lenin Kohászati Művekben lévő ne­­mes acélkovácsműhely is egyi­ke azoknak, akik gyáron kí­vülre is sokat dolgoznak. Ben­nünket főként az érdekelt, hogy a testvérgyárral, a Diós­győri Gépgyárral milyen vi­szonyban vannak, a megren­deléseket pontosan szállítják-e. Malák Jánossal, a nemes­­acélkovácsműhely raktári ki­készítő művezetőjével beszél­gettünk erről a kérdésről és a következőket tudtuk meg. Megelőzni a károkat A Diósgyőri Gépgyárból ha­vonta körülbelül 15—25 meg­rendelőlap érkezik. Ezek kö­zül több a „sürgős” feliratot viseli és ilyenkor a gyártásve­zető a legtöbb esetben előny­ben részesíti a testvérgyárat. Persze a megrendelések zömét a KOHÉRT-on keresztül bo­nyolítják le, s ez sok esetben késlelteti az­­ áru szállítását. Van azonban olyan eset, hogy kénytelenek kihagyni a KO­­HÉRT-ot, mert máról holnapra kell az anyag, s a várakozási idő sok ezer forintos kárt jelen­tene. Ilyenkor a termelési osztályon keresztül bonyolít­ják le az üzletet, s a készlet anyagból elégítik ki a meg­rendelőt. Elég egy telefonhívás­­ Malák elvtárssal történt be­szélgetésünk folyamán az a kép alakult ki bennünk, hogy a nemesacélkovácsműhely ve­zetősége szívügyének tekinti a testvérgyárral kiépült kapcso­latok erősítését. Megtudtuk, hogy számtalan esetben, egy órán belül is elintézik a Diós­győri Gépgyár anyagigénylé­sét. Elég egy telefonhívás, s amennyiben a kért anyag ren­delkezésükre áll, már jelzik is, hogy szállíthatja a gépgyár. Demeter László elvtárs pél­dául elmondotta, hogy az R— 1-es anyagnál­ egy öntecset­it lekovácsoltak, hogy a gép­gyárnak minél előbb szállítani tudják a kért anyagot. Ez pe­dig nem kis áldozatvállalás volt a nemesacélkovácsmű­­hely részéről, mert csak eg­y teljes anyagot szoktak leková­­csolni, ami 24—25 öntecsnek felel meg. Persze az is előfordul, hogy a gyáron belüli és gyáron kí­vüli megrendelők „állni” hagyják a megrendelt anyagot, sőt el sem viszik. Ez természe­tesen kárt jelent az üzemnek, növekszik az inkurrencia. Va­lószínűleg ezért említette be­szélgetésünk folyamán olyan sűrűn Malák János, hogy a megrendelők sürgősségi sor­rendben adják le anyagigény­­lésüket. * Az ügyintézők nem bürokraták A nemesacélkovácsműhely dolgozói igen sok üzemnek, gyárnak szállítanak a termé­keikből. Mindegyiket igyekez­nek a lehető legjobban és leg­gyorsabban ellátni a kért anyaggal. De nekünk az az ér­zésünk, hogy a testvérgyárat (Diósgyőri Gépgyárat) még ezeknél is gyorsabban szolgál­ják ki. Ez a gyors anyagszol­gáltatás természetesen a tör­vényes keretek között folyik és éppen ezért gyors, mert nem bürokraták intézik. Úgy is mondhatjuk, hogy szinte ba­ráti viszonyban vannak egy­mással azok az elvtársak, akik­hez az anyagbeszerzés, anyag­szállítás tartozik a gépgyár­ban és a nemesacélkovácsm­ű­­helyben. Azt hisszük, nyugodt lelki­­ismerettel állíthatjuk jó példá­nak a nemesacélkovácsműhely illetékeseit, mint olyan embe­rekét, akik erősítik és egyre inkább elősegítik — a meg­rendeléseken keresztül is — a két testvérgyár közeledését egymáshoz. A kölcsönös segít­ség minden kétséget kizáróan csak hasznára van népgazda­­ságunknak. Az újonnan létesült közlekedési gyárrészleg fűtőházának kocsijavító részlegénél készültek itt látható képeink. Az itt dolgozók igen nagy igyekezettel végzik a reájuk háruló feladatokat, pedig munkájukat sokszor a tél hidege, vagy ép­pen a nyár kánikulai hősége is nehezíti. A kocsijavító részlegnél harmincketten dolgoznak, többségükben lakatosok, de van közöttük festő és hegesztő is. A munkálatok elvégzésében különösen példamutatóan dolgoznak a szocialista bri­gádok, de eredményes munkájukért valamennyien dicséretet érdemelnek. Képeink napi munkájuknak egy-egy pilla­­­natát örökítette meg. Első képünkön Nyíri Barnabás, Kassai Mihály és Orosz Sándor lakatosok láthatók, akik egy vasúti kocsi csapágycseréjét végzik. Második képünk Andó József hegesztőről és munkatársairól készült kocsijavítás közben. Fotó: Kurucz Jó eredmény az öntőcsarnokban Eredményes munkát végzett a martinacélmű öntőcsarnok ..B” műszakján dolgozó Juhász András 4-es számú félportál szocialista brigádja, az AB— 30-as abroncs minőségi gyártá­sánál. A brigád kiváló kokilla­­állítással és öntéssel, repedés­mentesen harminchat darab Öntecset gyártott le június 18-án. Teljesítményük igen di­cséretesnek mondható, és re­méljük az öntőcsarnokban dol­gozó félportáldaru brigádok követik majd példájukat.

Next