Diósgyőri Munkás, 1984. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-31 / 5. szám
\ 4 Legrövidebb hónapunkban is öt nagy rendezvénye lesz a Diósgyőri Vasas Művelődési Központnak, ráadásként egy kiállítással, izgalmas sikerfilmekkel, s még a hagyományos diszkóban is akad újdonság, az utolsó farsangi, jelmezes diszkó lesz. Február 3-án, pénteken 18 órától Szamovár bár. Február 4-én, szombaton 16 órakor „A francia hadnagy szeretője” című angol filmet vetítik a Sikerfilmek mozijában. Február 5-én, vasárnap 18 órakor Erdős Péter diszkója. Február 7-én, kedden 10 és 14 órai kezdettel „Játszunk együtt” címmel ad műsort a Budapesti Gyermekszínház, a Kenderkóc együttes, Otaki bűvész és Horváth Károly bábművész. Ugyanezen a napon 17.30 és 20 órától operettest lesz Németh Marika, Marik Péter, Domonkos Zsuzsa, Felföldi Anikó, Latabár Kálmán és Kertész Zsuzsa közreműködésével. Február 9-én, csütörtökön 14.30 órakor nyílik meg Alle Teréz kiállítása a Vasas Galériában. Megnyitja Németh Tibor, a DVMK igazgatója. A kiállítás naponta 14 —19 óráig látható március . *-»g[ Február 11-én, szombaton 46 órakor az „E. T.” (Egy földön kívüli) című amerikai fantasztikus filmet vetítik a Sikerfilmek mozijában. Február 12-én, vasárnap 18 órator Erdős Péter diszkója. Február 13-án, hétfőn 0S órakor a „Vadfajzat” című olasz filmet vetítik a Sikerfilmek mozijában. Február 14-én, kedden 17.30 és 20 órakor a Hobo Blues Band ad koncertet a Vasas színháztermében. Február 15-én, szerdán 17.30 és 20 órakor farsangi magyar nóta gálaestet rendeznek a nagyteremben. Közreműködik: Talabér Erzsi, Gaál Gabriella, Madarász Katalin és Hollai Bertalan, valamint a Demján táncegyüttes. Kísér: Szalai Antal és zenekara. Konferál: Hortobágyi Judit. Február 17-én, pénteken 18 órától Szamovár bár. Február 18-án, szombaton 16 órakor a „Dr. Cooper üldözése” című amerikai filmet vetítik a Sikerfilmek mozijában. Február 19-én, vasárnap 18 órakor Erdős Péter diszkója. Február 20-án, hétfőn 18 órakor „Áldozat vagy tigrisasszony” címmel kerül sor a Korona Pódium vendégjátékára Pitti Katalinnal,Leblanc Győzővel és Mikes Lillával. Február 24-én, pénteken 18 órakor Szamovár-bár. Február 25-én, szombaton, 16 órakor „A kék laguna” című amerikai filmet vetítik a Sikerfilmek mozijában. Február 20-án, vasárnap 18 órától farsangi, jelmezes diszkó lesz a szinházteremben. Tű a szénakazalban Ka Hí! írtmostam jegyalatta szem biztos), akkor 15—16 percenként történik egy gyilkosság a „Tű a szénakazalban” című angol filmben — ami már csak azért sem megvetendő teljesítmény, mert ez a „történelmi kalandfilm” 110 perc hosszúságú.És máris helyesbítenem kell, mert újabb gyilkosság jutott eszembe — azaz, még M percnyit sem kell várnia a nézőnek — átlagban — egy-egy ujjabb gyilkosságig. A „főhős” egy Angliában tevékenykedő német kém a II. világháborúban, játssza Donald Sutherland. Kilétét — ellentétben az angol hírszerzéssel — mi, nézők, már 1940-es cselekményeiből megtudjuk. Fordulatos, izgalmas, színes, szinkronizált film a „Tű a szénakazalban”. A kém úgy elbújik a szigetországban, mint tű abban a bizonyos kazalban. Ráadásul a fedőneve is „Tű”... Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megírjam, a filmnek nagy közönségsikere lesz, annak ellenére, hogy sem a háborúról, sem a kémkedésről vagy kémelhárításról semmi újat sem tudunk meg, s az affintásnak semmmi köze ahhoz, amit filmművészetnek hívnak. A film feszültsége ráadásul az utolsó harmadra meglazul, így volt időm gondolkozni a moziban, honnan is ismerem a női főszereplőt. (Rájöttem, az Onedin-sorozatban játssza az Onedin lány nevelőnőjét.) A Richard Marquand rendezte kalandfilm minden szépítés nélkül, káros alkotás, mert a nézők tulajdonképpen a kémnek drukkolnak (általában az üldözöttnek szurkolunk), aki ugye csak hidegvérrel teszi a dolgát: gyilkolgat, hogy magát mentse, s megbízatásait teljesítse. A háború kívánta erőfeszítésekből csak egy német erőfeszítéseit látjuk — annak ellenére, hogy angol film —,az angolok erőfeszítései elsikkadnak. A sokszoros gyilkos kém olyan „birodalmat” képvisel, ami mindnyájunk ellen irányította gyilkos indulatait — de ez sincs benne a filmben. (ny. p.) Kate Nelligan a film egyik izgalmas jelenetében " moscrrmt wctík w ^Áldozat vagy tigrisasszony *? Koncert prózában Ezzel a címmel mutatta be a Korona Pódium a budapesti művészeti hetek eseménysorozatában Maria Callas világhíres operaénekesnő életét. Callas szerepében Pitti Katalint, az Operaház magánénekesét hallhatta a közönség. Callas híres partnerét, Di Stefanót Leblanc Győző személyesítette meg. Elvira de Hidalgo, az énektanárnő szerepében Mikes Lilla lépett pódiumra . . . Ezt a László György és Mikes Lilla készítette összeállítást a jövő hónapban a diósgyőriek is láthatják, hiszen a Vasasban vendégszerepel vele a Korotva Pódium. A február 20-án, hétfőn 18 órakor színpadra kerülő produkcióról még annyit, hogy a pódiumműfajok új útját jelenti. Egy kicsit „mono-opera”, de még inkább találó, hogy „koncert prózában”... Callas mondta ki újra, hogy az opera színház is. Éppen ezért Pitti Katalin nemcsak Callas legnagyobb szerepeit (Tosca, Medea, Norma, Lucia, Traviata) idézi elénk, hanem bátran vállalja az esten a prózai színésznő szerepét is, így jobban megérthetjük az öt éve örökre elnémult nagy énekesnő sorstragédiáját. Programok a munkásszájban Az Irodalmunk, költészetünk nagyjai című sorozatban ezúttal Arany János életét és munkásságát mutatja be Kordos László irodalomtörténész, az időpont február 20., délután 5 óra. A Talpig olajban című magyarul beszélő francia film szerepel a programban február 21-én, 15 órakor. Február 23-án, délután 6 órakor sor kerül egy ismeretterjesztő film vetítésére. A nagytársalgóban február 28-án, 15 órakor a mozirajongók a Szökés a halál elöl című magyarul beszélő fracia filmet tekinthetik meg. I 1984. január 31, A Magvető Könyvkiadó Tények és tanúk sorozatában látott napvilágot trenamy Sándor: Állampolgár voltam Közép-Európában című könyve. A rövid, együltőhelyben végigolvasható és magát végigolvastató írásmű előélete meglehetősen regényes. A szerző újságíróként dolgozott Bécsben, erdélyi napilapokat tudósított, s az eközben szerzett tapasztalatait nyomban könyvben is megírta. A cenzúra viszont a kötetnek csak a romániai prefasizmusról szóló első részét hagyta kinyomtatni. Amikor pedig a második rész Párizsban francia nyelven megjelenhetett volna, kitört a második világháború, így aztán csak most, késve, ám korántsem megkésve ismerkedhetünk meg az 1938 tavaszán történtekkel. A könyv az Anschluss, azaz Ausztria Németország által való bekebelezésének kezdeti eseményeit tárja elénk, ahogyan azokat az író látta, megélte. Az érzékletes leírás alapján szinte részesei leszünk annak a parlamenti ülésnek, amely véget vetett a Seypel-uralomnak: „Hátul felnyílt az ajtó, egy hang sustorgott be. ” A nagynémet vasutasok visszautasították a kormány ajánlatát. Ha a szocialisták el is fogadják, ők továbbra is sztrájkolnak. — Puccs! — kiáltottak fel többen is. Néhányan rögtön elhagyták a helyüket, rohantak a telefonfülkékhez. — Ezek most a végsőkig elmennek. Most már biztos, hogy Hitler mozgatja őket. — Vége! — A Volksblatt szerkesztőjének arca ragyogott. Lent az emelvényen Miklas házelnök bejelentette a kormány lemondását Ettől kezdve megváltozott az élet Bécsben. Már aznap a szállodai bejelentőlapon fel kellett tüntetni a fajt és a vallást. Megkezdődött a zsidók üldözése. Az emberek menekültek, ki hová tudott, ismert személyek tűntek el szinte nyomtalanul. A mindennapos utcaképhez tartozott a nem árják megszégyenítése: „Az egyik ház előtt a kövezetet mosták. Nyolc-tíz férfi és nő állt sorban, az első leguggolt, és a magával húzott dézsából a járdára teregette a halászhálószerű, barna, csörgő rongyot. — Ott nem tiszta!... Még egyszer!... Most vettük csak észre a tejfelesszájú SA-legénykét, aki Putzkolonnét vezényelte. Hangja csattant, mint az ostor, amelyet először pattintanak a lovak hátán. — A másik! Az idős, kabátos asszony, aki az előbb súrolt, térdén gyorsan félrecsúszott... eközben lebukott a gyalogjáróra... és vonagló hassal, kalimpáló lábbal, nyakát nyújtogatva, akár a béka, megpróbált talpra állni. Segíteni akartam. — Hagyja csak, majd feláll magától!” Más alkalommal zsidók megölésének, tetemük meggyalázásának volt szem és fültanúja a szerző: „... újabb és újabb kamionokból löktek le koporsókat. Néhány áldozatot zsákban hoztak. Harminckilenc... negyven, negyvenegy... negyvenkettő. — Hány sír van ásva? — kérdezte az osztag parancsnoka. — Harminc — felelte halkan, remegve az emberke. — Több, több, mindig több! — ordított most már az őrmesterféle. — Na, emeljétek egyenként! Hé, mi ez? Hát ez még él! Az egyik zsák mozgott. — Fektessétek le hosszába! Kihúzta a revolverét és belelőtt.” Ott volt az újságíró-író a Führer bécsi bevonulásánál is: „Az autó közeledett a Hotel Imperialhoz. Az utca túl volt az ünneplésen, és most néma várakozással figyelt ... A kíséret odalenn lassított, a vezérautó a szálloda elé ért... Hitler kiszállt. Lába ugyanolyan önállóan élt, mint a karja. Határozottan lépett le, és a sarkán rögtön megfordult. Két legfontosabb testrésze, mint általában a cselekvő, akaraterős emberé. Az Imperial üvegeresze alatt állt még egy percig, majd minden eddiginél erősebb heilzengés közben főtisztjeivel bevonult az előcsarnokba. Megérkezett!” Ilyen és hasonló leírásokból állt össze a könyv, amely dokumentum és korrajz. Tájékozottságát, ismeretségét kihasználva, megismerkedtek bennünket Benamy Sándor Bécs nevezetességeivel, kuriózumaival, megrajzol néhány jellemző portrét, elvezet a szegények és a gazdagok világába. A központban viszont mindvégig az a szándéka munkál, hogy betekintést adjon az utókornak abba a sötét időszakba, amelyet az Anschluss hozott az osztrák nép számára. Jószívvel ajánljuk az érdekes, izgalmas olvasmányt elsősorban a történelmet szeretők, a múlt iránt érdeklődők számára. (kolaj) Ne kérdezze ölemV annak emlékek, amelyek mellett félre fordított fejjel szeretnék elmenni, s nem köszönni rájuk se jó reggelt, se jó napot, se jó estét, nehogy megszólaljanak. Ámde nem lehet. Minduntalan belebotlok olyan szavakba, amelyek emlékezésre kényszerítenek. Ezeknek a szavaknak mindegyike a kukoricával kapcsolatos, felemelyedik, görcsbe rándul tőlük a gyomrom. Puliszka, prósza, görhe, málé, mamaliga ... Ijjaj ! A fenébe!... A nyavalyás görcsét! Még szerencse, hogy előre asztalomra készítettem a gyógyfűfőzetet. Evészetben olykor-olykor erőt vesznek rajtam a hedonista, eikureista hajlamok. Szeretek jókat enni, finomakat falni. S úgy vagyok vele, hogy a különböző étkeket nemcsak á la natúr kedvelem. Szeretettel bújom a szakácskönyveket, olvasva is szeretem az ételrecepteket, receficéket. S itt jön be megint az említett émelygés! Ha arról olvasok, miképp lehet ízletes étkeket varázsolni kukoricalisztből, kukoricadarából, még az étvágyam is jó időre odavan. Márpedig mostanában igen gyakran olvashatni ilyeneket. Legutóbb egyik magazinunk szerzett kellemetlen perceket. Főzőcske rovatában legelsőként kukorica omletté kínált füstölt szalonnával, hagymával. 6—8 tojással sütve, sózva és borsozva. Lelkendezve, hogy ..percek alatt kész, és nagyon kiadós, finom”. Nemrég baráti körben is, ínyenc „elnökünk” arról regélt, milyen fölséges eledel a puliszka. Mondjuk, paprikás zsírban pirított hagymával, füstölt sült szalonnadarabkákkal. És — lelkendezett csemcsegve — ugyancsak isteni a puliszka birkatokánnyal, jó hi•jeg tejjel, sőt tejföllel. Hát még ha juhtúrót teszünk a megfőtt kukoricamasszás mannára! Hüledezve meredtek rám a társak, mikor azt mondtam: előttem senki ne merészeljen a kukoricából főzőcskézni, mert szétverem pofáján a farzsebet! Az én közelembe a kukorica csak sertéskaraj, füstölt tartja, oldalas, dagadó vagy a sertéske combjának, diójának képében kerülhet. S persze, daráltan töltött káposztaként, kolbászként sem vetem meg. Hogy miért? Tessék csak megpróbálni, imigyen: reggel kukoricakása, délben kukoricakása, este kukoricakása. Avagy: reggel halában főtt kukorica, délben kukoricaganca, este görbe. Akad mellé kecsketej, talán szalonna is. Lekvár dögivel, és az is leginkább ízetlen marmelád. És tessék ezt csinálni januártól decemberig, éveken át. Csinálni, mert háború van, szegénység és nyomorúság van, és mert nincsen más, senki...! Emlékszem, mikor az újjáépítés nehéz korszakában jártunk, valamit javult a helyzet. A szomszédok, hogyan s hogyan nem, tehéntúróhoz jutottak. Nagy ünnep volt, mikor a túróval megszórt kukoricagancát nagy tálban az asztal közepére letette a háziasszony. A gyerekek nem ismerték a túrót, s egyikük sírós-ijedten a távozó asszony után kiáltott. ..Anya-a-a-a-a! Szeme van a gancának ..Az asszony visszamosolygott az ajtóból s azt mondta a villával hadakozó arverköcnek. ..Szúrd ki, fiam, szúrd ki! Szúrd ki azt a bűvös szemét...!” No, hát én akkor gyerekfővel megesküdtem, hogy élek, amíg élek, asztalomon semmilyen kukoricás étel nem lehet. Hát ezért ne kérdezze tőlem senki: szeretem-e a görbét! Pataky Dezső