Divatcsarnok, 1853 (1. évfolyam, 1-78. szám)
1853-05-05 / 10. szám
#«+• •A 182 Minde mellett koránse képzeljük, hogy honunkban azért nem virágzik a képzőművészet, mert e nemzet fiainak arra hajlama nincs. A magyar mindennemű tehetséggel dúsan van megáldva , s ha vannak hős csatári, jó költői, geniális zenészi, miért nem lehetnének jeles festései is? Látjuk a koronkint föltünedező tehetségeket — kik a részvétlenség miatt külföldön kényszerülnek pártfogást keresni — mily szép sükerrel működtek. S minek a jele ez? annak, hogy honunkban sok igen szép tehetség van, de melyek hasonlók a földben rejlő gyémánthoz, s igy fénytelenek mindaddig, míg világosságra nem jöhetnek. Azok pedig, kik külföldön, daczára a régien nehézségeknek, hírnévre, dicsőségre, vergődtek , nem voltak még képesek magyar iskolát képezni — azaz : képeikre magyar eredetiséget lehelni ; részint azért, mert ott magyar tárgyakkal nem igen foglalkozhattak, részint pedig, mert kevesen vannak még honfiaink közöl, kik a festészetet gyakorolják, s igy a teremtő erő kevés arra, hogy magyar festészet jöhessen létre. A magyarnak pedig, ha szép tehetségeit végkép örök feledékenységben hagyni nem akarja, sőt magát a világ előtt nagggyá tenni kívánja, a festészetet is kiválólag ápolnia kell, és szabad utat nyitnia arra, hogy eredeti iskolát küzdhessen ki, s alapíthasson magának ! A festészet, a nemzet nagyságának koronájában, egyik kiegészítő drágakő. Fogják többen kérdeni: mi volna tehát az a magyar festészet? Íme válaszolok : a magyar festészet az lenne, mi a magyar költészet, mi a magyar zene , és így, ha azt a magyarságnak eredeti típusa bélyegzené. Látjuk más nemzeteknél a festészetben szinte, mint az építészet s a művészetek egyéb ágaiban, mennyire különböznek egymástól az illető művek. Miért nem küzdhetnénk ki mi is saját eredeti styl festészetünknek ? Minden nemzetnek, ha életrevaló, önmagából kell kiemelkednie, így emelkedtek föl a görögök, s azért is voltak műveik oly dicsők. De amely nemzet másokat utánoz, az elismerést sem a jelen , sem az utókor előtt nem nyerend. Hogy mi magyarokat szinte eredetiek lehetnénk festészetünkben , ha a mező szolgai utánzattal fölhagyva , törekvéseinket a min magunkbeli kifejlődésre irányoznék, az kétséget sem szenved. Miért is nem lehetne a magyar e téren is eredeti, holott oly tömérdek eredetisége van ? De azon út, melyen jelenleg haladunk, vagy inkább botorkálunk , nem vezetenk bennünket arra, hogy festészetünknek eredeti iskolát alapítsunk. Hogy magyar festészetünk lehessen, hogy az nagy lehessen, hogy virágaival, és gyümölcsével, s gazdag na « !