Divatcsarnok, 1855 (3. évfolyam, 1-72. szám)

1855-06-10 / 32. szám

*H_...............................................................................................................................................................................**f —­f­­ 623 — két, melyek őt elhagyottságában ápolák ? Hisz, mit a sínlődő em­beriségnek a gondviselés legbiztosabb vigaszul külde: az egyedüli nemtő az, mely fájó álmainkat is enyhe karokkal ringatja, mely sajgó sebeinket is szivélyes írral ápolja! és van-e köztünk, ki még nem szenvedte meg születése perczeit? vagy van-e, ki biztos, hogy csalhatatlan vészhárítóval bír a kaczér sors csapásai ellen ?... Ez egy az, mi tiltja felednünk, hogy emberek vagyunk; ez egy az, minek őrgondolat gyanánt mindig talpon kell állnia a változé­kony szív ajtajánál! IV. Béla, király volt; nagy és nevezetes ki­rály , kit második honalapítóid üdvözöl nemzetünk, s kit minden­kor hálás alakkal emlitend az utókor; és a végzet ürömpohara még­is megtelt fölötte; a szenvedések hálója mégis befonta őt! Mint sen­ki , úgy ő sem maradhatott adósa emberiségének! De benne is őrül állt a fönebbi fenséges érzelem; s valamint szenvedésében kitartó és nagy, úgy hálájában is történeti emlék akart maradni. Halljuk Petheő Gergelyt, mikép tolmácsolja a visszatért királynak e hír­neves család iránti vonzalmát és háláját? „A Frangepán leraknak pedig az egész tengermelléket adá. És egy czipókenyeret, vevén a király, megszegé azt — miként a Pier­­leon-család cselekvők olasz hazájában—és megesküvék nekik, hogy valameddig egy czipókenyere lészen, soha el nem hagyja őket, sőt azt is velök akarja közleni.“ A király ezen fölül, esküje örök emlékéül, sajátságos czímerrel­­ ajándékozá meg őket, melyben két ágaskodó oroszlán két első lá­baikkal kenyeret tartanak. — így vívja ki a hő szív meleg háláját , a legnagyobbnak is kellő időben nyújtott és vonzalom-sugalla jóté­konyság! De intő példa ez egyszersmind, hogy a hazát, vagy embertársunkat nyomasztó körülményeiben nemcsak elhagyni nem szabad, de sőt hivatott kötelességünk fölkarolni és ápolni. — E tettek legkivált Frangepán Frigyes és Bertalan testvéreket illetik. E család tagjai közöl sok más érdemdús nevet nem említvén, kisérjük figyelemmel az örökzöld lombozatú nevek közt legkivált a XVI. században virágzott Frangepán Kristófot, Bernáthak fiát, ki 1526-ban Horvát­ország bánja, s hazánknak I. Miksa császár korában diadalmas bajnoka volt. Ez, részint tántoríthatlan ragaszkodása, részint több győzelmes csatár által, a császár vonzalmát s bizalmát annyira ki­érdemelte , hogy a velenczések ellen indítandó hadsereg élére állít­tatván , a forojuliumi, istriai és karm­oliai seregeknek is parancs-­­­nokává neveztetett, s több ügyesen vezérelt csatáiban a büszke ellenfelet hatalmasan eldöngette. Kristóf, mind hős tettei, mind hadvezéri ügyessége, mind­­­végre diadalmas csatái által már ekkor Europa szerte hírhedt nevű

Next