Divatcsarnok, 1855 (3. évfolyam, 1-72. szám)
1855-06-10 / 32. szám
*H_...............................................................................................................................................................................**f —f 623 — két, melyek őt elhagyottságában ápolák ? Hisz, mit a sínlődő emberiségnek a gondviselés legbiztosabb vigaszul külde: az egyedüli nemtő az, mely fájó álmainkat is enyhe karokkal ringatja, mely sajgó sebeinket is szivélyes írral ápolja! és van-e köztünk, ki még nem szenvedte meg születése perczeit? vagy van-e, ki biztos, hogy csalhatatlan vészhárítóval bír a kaczér sors csapásai ellen ?... Ez egy az, mi tiltja felednünk, hogy emberek vagyunk; ez egy az, minek őrgondolat gyanánt mindig talpon kell állnia a változékony szív ajtajánál! IV. Béla, király volt; nagy és nevezetes király , kit második honalapítóid üdvözöl nemzetünk, s kit mindenkor hálás alakkal emlitend az utókor; és a végzet ürömpohara mégis megtelt fölötte; a szenvedések hálója mégis befonta őt! Mint senki , úgy ő sem maradhatott adósa emberiségének! De benne is őrül állt a fönebbi fenséges érzelem; s valamint szenvedésében kitartó és nagy, úgy hálájában is történeti emlék akart maradni. Halljuk Petheő Gergelyt, mikép tolmácsolja a visszatért királynak e hírneves család iránti vonzalmát és háláját? „A Frangepán leraknak pedig az egész tengermelléket adá. És egy czipókenyeret, vevén a király, megszegé azt — miként a Pierleon-család cselekvők olasz hazájában—és megesküvék nekik, hogy valameddig egy czipókenyere lészen, soha el nem hagyja őket, sőt azt is velök akarja közleni.“ A király ezen fölül, esküje örök emlékéül, sajátságos czímerrel ajándékozá meg őket, melyben két ágaskodó oroszlán két első lábaikkal kenyeret tartanak. — így vívja ki a hő szív meleg háláját , a legnagyobbnak is kellő időben nyújtott és vonzalom-sugalla jótékonyság! De intő példa ez egyszersmind, hogy a hazát, vagy embertársunkat nyomasztó körülményeiben nemcsak elhagyni nem szabad, de sőt hivatott kötelességünk fölkarolni és ápolni. — E tettek legkivált Frangepán Frigyes és Bertalan testvéreket illetik. E család tagjai közöl sok más érdemdús nevet nem említvén, kisérjük figyelemmel az örökzöld lombozatú nevek közt legkivált a XVI. században virágzott Frangepán Kristófot, Bernáthak fiát, ki 1526-ban Horvátország bánja, s hazánknak I. Miksa császár korában diadalmas bajnoka volt. Ez, részint tántoríthatlan ragaszkodása, részint több győzelmes csatár által, a császár vonzalmát s bizalmát annyira kiérdemelte , hogy a velenczések ellen indítandó hadsereg élére állíttatván , a forojuliumi, istriai és karmoliai seregeknek is parancs-nokává neveztetett, s több ügyesen vezérelt csatáiban a büszke ellenfelet hatalmasan eldöngette. Kristóf, mind hős tettei, mind hadvezéri ügyessége, mindvégre diadalmas csatái által már ekkor Europa szerte hírhedt nevű