Divatcsarnok, 1859 (7. évfolyam, 5-39. szám)

1859-09-27 / 39. szám

636 A két d­agán egymás felé sietett, párszor fel is emelték már a súlyos csata­csillagot, de nem csaphattak össze, mindannyiszor elszakaszták őket egymástól a rohanó hadtömegek. Thudun segéd­csapatjai, a frankok csak nézték az eszeveszett nemzetet, gyö­nyörködtek benne, mikép öldökli testvér a testvért, barát a barátot, mikép irtják ki maguk azt a nemzetet, mely oly sokáig rettegésbe tartotta őket, a világért sem ele­gyedtek volna közéjök, hisz ők jó keresztények voltak ! Csak a sötét éj vetett véget az őrült csatának, mikor már nem látták egymást gyilkolni. A halottak nyögésén keresztül riadt Thudun chágán kürtje, avarjai megismer­ték a harczi dallamot, és utánna tartottak . Igor avarjai is várták egy darabig chá­­gányak hívó kürtszavát, de csak nem hangzott a fel a rémes éjszakában, nem tehet­tek hát okosabbat, mint a fárasztó nap után lefeküdtek szépen a vértől áradt mezőre oda a sápadt halottak közé, mig amazok elvonultak a csatatérről. — Hol vagy Adelheid, merre vagy angyalom, szerelmem ! hangzék Thudun dörgő szava, a­mint visszatért sátorához, és gyorsan félreveté az ajtót leplező füg­gönyt s belépett a rá várakozó nőhöz. A nő Thudun elé sietett, habkarjaival körülfogá az ifjú nyakát, azután letörte arczáról a port és ráfecsegett vércseppeket, s égető csókjait hinté oda. — Győztem, győztem ! kiáltott az ifjú büszkén, enyém legyen a diadal, tied pedig a boszú ! és átkarolta a nő karcsú derekát, majd gyorsan kifelé tartott sátorá­ból, és kikiáltott az őrökhöz. — Hozzátok elő a fogolyt, a büszke megbukott chágánt ! A parancs pár pillanat múlva teljesítve jön, s kardok között kisértetve meg­jelent az ősz Igur c­ágán véresen, fegyvertelenül. — Ismersz-e még Igor h­ágán ? szólt az agg férfihoz Thudun, életbe lépvén. — Ismerlek, most már igen is jól ismerlek Thudun, szólt keserű hangon az ősz. — — Emlékezel-e rá, mit cselekedtél velem, emlékszel-e a meggyaláztatásra, mit ok nélkül követtél el rajtam ? — Thudun ! szólt remegő hangon az agg h­ágán, tedd szivedre kezedet, s kérdezd meg, ok nélkül tettem-e én azt veled ! szólj csak barátom, mit tennél te az oly emberrel, ki országodtól, életedtől meg akarna fosztani ! Thudun h­ágán elhallgatott, de szemei könybe borultak, és elfordult Igortól. — Ne szólj ifjú, mit cselekednél ! nem úgy tennél-e, mint én tettem veled ? — Kimondta azt neked h­ágán, hogy én országod és életed után törekszem ? kiáltott boszúsan az ifjú, ki volt az a hazug áruló, hogy az ég villáma, vagy Thudun sújtsa meg fejét ! — Ott áll melletted, rcondá nyugodtan Igor, saját nőd, Adelheid. Thudun lábai alatt megingott a föld, egyet fordult vele a világ, s kevésbé múlt, hogy le nem rogyott. — Nem, nem, az nem lehet! szólt reszkető hangon az ifjú homlokára tapaszt­ván kezeit, ugy­e, nem te mondod Adelheid? A nő rózsapiros arcza elsápadt, és földre szegte szemeit, hogy ne találkoz­hasson Thudun pillanataival. — Igur h­ágán nem szokott hazudni soha, ő volt nálam, Adelheid árulta el szándékodat, szólt ünnepies hangon az ősz. Thudun rettenetes pillanatot vetett a nőre, s eszébe jutott Adelheid beszéde.

Next