Dolgozók Világlapja, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1950-05-06 / 19. szám

A népi demokratikus államok sportjának kiemelkedő eseménye volt a vasárnap megtartott magyar—csehszlovák válogatott labda­rúgómérkőzés. Az újpesti stadionban 47.000 néző előtt, a román Alexandru bíráskodásával megtartott mérkőzésen a magyar válogatott 5:0 (1:0) arányban győzött a vendégek ellen. A lelkesen küzdő csehszlovák együttes csak az első félidőben volt méltó ellenfele a magyaroknak, a második félidőben a mieink erősítették az iramot és egymásután négy gólt rúgtak. Az­­első félidőben Puskás, a szünet után Kocsis (2), Szilágyi és ismét Puskás szerzett gólt. Balról a magyar együttes, (balról jobbra): Balogh II., Puskás, Hidegkúti, Kocsis, Budai, Bozsik, Lantos, Bányai, Babolcsay, Lóránt, Henni. Jobboldali kép: kifut a cseh­szlovák és a magyar csapat a pályára SPORT KÉPEKBEN A kemény és magas csehszlovák védőkkel Hidegkúti nem na­gyon boldogult az első félidőben, a másodikban azért balszélre állt Babolcsay helyére és a centerbe Szilágyi került. A csere jónak bizonyult, a csatársor lendületesebben játszott és Hideg­kúti is jobban érvényesült. Hidegkúti kapura tört, de a labdát elveszik tőle Sorozatos magyar támadások után Babolcsay beadását Puskás Mát­ys kapus mellett fejelte a hálóra, a védők jól helyezkedtek és a labdát visszarúgták éppen Puskás lábára és most már nem volt mentség, a labda védhetetlenül vágódott a kapu jobb­oldalába (1:0) , Puskás kapura fejel. A hórihorgas csehszlovák kapus és Mencsik, az egyik védőjátékos helyezkedik a labdára, a háttérben Kocsis figyeli a labda útját Szép küzdelmeket hozott a harmadízben megtartott román­­magyar céllövőverseny, amelyet 5:1 arányban a magyarok nyer­tek a kitűnő románok ellen. Takács Károly első helyen végzett az ötalakos gyorsp­isztoly és a célpisztoly egyéni versenyben

Next