Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-12-04 / 49. szám

2. oldal. 1921. december 4. nirl­illV/tril hí AM Magyarország lakosságának vallási meg­oszlása tudvalevőleg éppen olyan tarka-barka képet mutat, mint nemzetiségi képe. Az 1910. évi népszámlálás szerint a népesség­nek 49­3%-a volt r. katolikus, 11­0%-a görög­katolikus, 14­3%-a református, 7-1% ág. ev., 12-8% a görög keleti, 0,4% a uni­tárius, 5­0%-a izr. és 0-1%-a egyéb vallású. Abszolút többsége tehát egy vallásnak sem volt, ha a latin és görög szertartásu­kat.­­kat külön vesszük. Ha azonban a r. kat. egyházat egységesnek tekintjük, úgy a kat. egyház hivei az ország lakosságának 60­ 3 %-át, vagyis erős abszolút többségét tették. Magyarország erőszakos megcsonkítása a vallásfelekezetek egymáshoz való viszo­nyát is alaposan megváltoztatta. Végered­ményben a következő Csonka-Magyarország népességének vallási megoszlása : Eszerint a r. kat. egyház hívőinek közel felét elveszítjük s ennek dacára a megcsonkított Magyarországban a katoliku­sok száma majdnem kétharmadnyi többségre (63%) szökik fel. Ezt a növekedést Dunán­túl kat. többsége adja. (Más kérdés, hogy érvényesül-e ez a többség a magyar világ­ban? Szerk.) A reformátusok megmaradtak második •legnépesebb hitfelekezetünknek, sőt arány­számuk 21,3% ra nő a korábbi 14­3%-ról. Ág. h. ev. hitvallású népességünknek egyharmadát tudjuk megtartani, 1,306 384 közül csupán 462.537-et. Vissza is esik a­­ lutheránusok aránya 71% ról 6­2% ra. A r. kat. és református után legnépe­­­­sebb felekezet a zsidóság. A zsidóságnak­­ 612%-a, 466.174 marad az összezsugoro­dott Magyarországon belül s 48­ 8%-a, 445.053 kerül idegen imperium alá. Minthogy a har­madrésznyi kis Magyarországban a zsidóság mégis több, mint fele számmal megmarad, arányszáma az ország népességében maga­sabbra szökik. A 2 millió görög rithusu kat. közül csak 158 ezer marad közöttünk. A görög keleti felekezet hívői közül nem egészen 78.000 lélek marad Magyarország határain belül. Közel hetvenezer unitáriust veszítünk. Mind Románia jogara alá kerül. Dombóvári Kismozi. Pereg a film. Zongoráznak. Hull a hó, hull a hó, aludni vol­na jó . . . Bizony, jó volna aludni. Nemcsak azért, mert hull a hó, hanem m­ert hideg a szobám és későre jár az idő. Pedig muszáj írni. Tudják magu­k, mi az a »muszáj”? Az a világon a legnagyobb ur. Mikor a mi mar­cona szerkesztőnk azt mondja : muszá­ d-jjj! — hát akkor nincs pardon. Nincs pardon nekem se, mert ma már csütörtök este van és holnapra készen kell lenni a lapnak és a szerkesztő úr azt mondta : Kolléga úr, muszáj egy »kismozit« felállítani az újságba. Érti ? Mu szá-á-á-jjj ! ! ! Próbáltam ellenvéleményt bejelenteni, de mikor láttam a villámló tekinteteket, jobban megdermedt minden tagom, mint most. Pedig most ugyancsak meg vagyok dermedve. A tintám befagyott az íróaszta­lomon, azért kénytelen vagyok ceruzával írni. Bár az is befagyna, akkor legalább mondhatnám a Szerkesztő ar ő szigorúsá­gának, hogy nem volt mivel Írni, de így biztosan letromfol. Szinte hallom is: — Hát nem volt ceruzája? Nem olyan nagy ur mai­a, hogy csak tintával írhatna! úgy látszik, az esze is bef­agyott . . . És emez utóbbi képzelt állításban talán van is valami igaz. Igaz, hogy felhúztam a téli utazósüvegemet, melyet a nagybácsim­tól örököltem, aki gazdatiszt volt és va­dászni járt benne, de így is fázom. Három télikabát van rajtam, a kezemen két pár keztyü — csak lyukasak — a lábamra te­rítettem a paplanomat (majd szid érte a háziasszonyom !) és most tessék elképzelni ilyen minden Peryt és Gookot megszégye­nítő adjusztirungban — vicceket csinálni ! Hát mi vagyok én ? Északsarki felfedező ? De mégis csak kell valamit írni, mert mit szól holnap a Szerkesztő úr? ! Megesz. Biz­tosan megesz­i kocsonyának. És a film pereg tovább. * * * Ezt csak azért irom, hogy hatásosabb legyen . ... És a film pereg tovább . . . r­r­­rrr-ra-ta ta ta-trrrrr . . . (Ez a hangutánzás különösen megra­gadó. No nem ?) Jó ilyenkor medvének lenni. Eddig én még nem láttam medvét. De már nagyon sokat hallottam róla mesélni. Hogy így, meg úgy, piff paff-puff, dirr durr ! — és ott fek­szik a medve. Mindig gondoltam, hogy ez nagyon érdekes lehet. Ezt csak azért mondom, mert ma lát­tam egy medvét. Nem volt nagy, de nem is volt éppen kicsi (mert én nem tudom, hogy mekkora szokott egy kis medve lenni) azután volt füle, meg orra és nagyon ha­sonlított a Mackó Muki bácsi arcképéhez. Cilinder volt a fején és két lábon járt. (Azt hiszem, hogy a művelt korban a medvék nem is járnak már négy lábon.) Elkiáltot­tam magamat jó hangosan, hogy : piff-paff­­puff! dirr-durr! — és erre a mackó meg­fordult és magyarul mondta: — Jaj, megbolondult! — és elkez­dett futni. ^ Akkor láttam, hogy kétlábú medve volt. Várjon a mesék mackója nem ilyen? * * * De a film pereg tovább. Az égben. Mikulás bácsi az­ asztalnál ül és ír. Előtte egy nagy halom összegyűlt levél. Mind Dombóvárról. Öreges betűit rójta a papírra: »Dombóvári gyerekek, ti csak akkor ígéritek, hogy jók lesztek és szor­galmasan fogtok tanulni, ha ajándékot vi­szek. Én pedig mondom nektek, nem az a jó gyermek, aki az utolsó napon jó, hanem aki mindig szófogadó és szorgalmas. És ne írogassatok nekem hamis leveleket, mert én mindenkiről könyvet vezetek és tudom, hogy ki a jó és ki a rossz . . .« A földön. Lekonyuló bajszu, dörmögő postás bosszankodik . — Tisztelettel Mikulás bácsinak. Szám ■ °/6 Róm. katolikus . . . 4,738.164 62­8 Görög katolikus . . . 165340 2-2 Református . . 1.631.618 21-6 Ág. h. ev...................... 469.299 6-2 Görög keleti .... 60.944 08. Unitárius..................... 5.079 0T Izraelita..................... 468.701 6-2 Egyéb ....... 8.056 0-1 Összesen : 7,547.201 1000 bér, aki a község pénztárát fényes nappal fel merte törni? A bűnöst pedig incontumatiam nyomban fel is akasztották. Mikor látta Ignác uram, hogy az esetet meg nem történtté tenni már nem lehet s az aktákról a zsíros ujjlenyomatokat eltüntetni még kevésbé lehet, elhatározta, hogy valami más megoldást kéres. Agyafúrt székely eszével gyorsan be­látta, hogy dobbal verebet fogni nem lehet. Tehát a tettest ily módon kézrekeriteni le­hetetlen. Összeráncolt homlokkal, idegesen járt föl s alá a község törvényt ülő szobájában. Néha megállt. Mutatóujját az ajkára tette s úgy gondolkozott. A szomszéd szobából aggódva figyelték Ignác uram ideges mozdulatait és tépelődését. Senkinek se volt annyi bátorsága, hogy meg­szólítsa, vagy valami okos, talpraesett tanác­­csal a bajból kisegítse őt. Gondolkoztak s közben szomorúan bólogattak a fejükkel. Hiába ! Ha a falu esze nem tud valami okosat kitalálni, akkor ők még kevésbé. Mikor alkonyodni kezdett, akkor Ignác uram becsapta maga után az ajtót és szó nélkül távozott. III. Fogtam törököt, de nem enged. Másnap éjfél után 3 óra lehetett, mi­kor Keresztes Ignác bíró uram a kapuján kilépett. Semmi különösebb dolgot nem lehetett rajta észlelni. Az ő megszokott nyugodtsá­gával állt meg a kapuja előtt. Kevés ideig hallgatózott s aztán rövid szemlét tartott a szomszédos porták fölött. Mikor pedig teljesen meggyőződött ar­ról, hogy csendes az egész környék, akkor óvatosan elindult a községháza felé. Lassan haladt előre. Minden tíz lépés után megállt. Figyelt. Hallgatózott, valami gyanús dolgot , hogy nem észlel-e . A máskor két percig se tartó út most ezzel a nagy elővigyázatossággal körülbelül egy negyedóráig tartott. Csendesen fordult be a kapun. A kapu környékét, az udvart s az udvar minden kis zeg-zugát alaposan kikémlelte. Mikor pedig látta, hogy itt is minden a legnagyobb rend­jén van, akkor megnyitotta az iroda ajtót. Csodák, csodája ! Legnagyobb meglepe­tésére az ajtó nyitva volt. Mindenre el volt készülve, csak éppen erre nem . Önkéntelenül is összerázkódott. Hiszen úgy rémlett neki, hogy távozásakor az­ ajtót becsukta s a kulcsot magával vitte. Istennek ajánlván lelkét, nagyot fohász­kodott s abban a reményben, hogy a tettest most nyakon csípi, belépett a szobába. Alig tett a sötétben egypár lépést az asztal felé, már is érezte, hogy valami hurok­­félét dobtak a nyakába. A következő pillanatban már a földre teperték és csak úgy Isten igazában ütlegelni kezdték. — Nesze te gazember ! Hát te vagy az a jó madár? ! Te hoztad a községünkre ezt a nagy szégyent ?! No majd ad neked a tekintetes bíró úr ! Még folytatta volna az ütlegelést, meg a szitkozódást a betolakodott idegen, ha Ignác uram jajveszékelése őt figyelmessé nem teszi: — Tőkés ! Megbolondult kejed ? Én vagyok! Hát nem ismer? ... Ne üssön már kezed annyira ! — Szent Isten ! — kiált fel a kisbiró — hiszen ez éppen a tekéntetes ur !

Next