A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)
Elöljáróbeszéd
kéked hinni , neheztelni fogod hogy kételkednék szavaidban, és tacité hazugnak mondanak , de mit tehetz rólla, mert ugyan miként kívánhatod, hogy más hidgyen a’ te emberségednek, holott te amazokénak nem hittél? — Már most hát Ugyan mit kellenek Ítéleted Szerint az AdeptuSoknak tenni? Azt hogy egész életeket Caravdinában kénteleníttessenek tölteni, városról városra, faluról falura járván, az irteredulusokat felkeresni, és Prosélytákat tsinálni, mert ollyan Theátrumot tsak nem lehet építeni néktek , mellyen az egész világ, boldog boldogtalan, láthassa őket, mint egy üstökös csillagot az égen, de történhetnék meg bár ez is, ugyan ki erőltethetné, ebben az esetben is, a’ következendő emberi nyomat arra, hogy hidgye? És ugyan mi következése lenne ennek ? az hogy mentői többen hinnék, annyival többen ólálkodnának uitánnak , annyival nagyobb veszedelemben forogna életek. Méltán lehet tsudálkozni, hogy tsak annyira is kiereszkednek, mellyet kétség kivéti azért tselebesznek , imitt amott, hogy egészszen ki ne hallyon a’ tudomány az emberek emlékezetében. Fellyebb láttuk, mi történt légyen Prágában, Januárius 15-dikén Jóegdikban. Ferdinand. III. alatt, melly történet hogy semmi hijával se légyen, azon pénznek rajzolattyát is, úgy a’ miként Slothscholtznak Német Theátrum Chymicahiában, Buddeus és Kelvétius által, nem külömben az Eddgeborne Jungfer Alchymiában , és úgy lehet másutt is, megtartotta számunkra a’ régiség, az érdemes Olvasónak szemei elejébe teszem, hogy légyen a’ mi. E 2