A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)

A mostani Adeptus vagy is a szabadkőművesek valóságos titka

vetkezvén énekes öltözetéből, jelenti hogy már ideje vagyon haza menni. Az én két Barátim vatsorát rendeltének volt hárommal ezek kö­ztis a’ leányok közzttl, reményi­­vén’,' " hogy m­agam is közöltek leszek : de bár miként szerettem volna is társaságok­ban lenni, nem bátorkodtam, mindazonál­tal, az Atyám híre nélkül kimaradni. So­kat zsúfolkodtanak fenyírték alatt létemmel. Hát nem vágyé már elég idős , azt kérdik tőllem tsúfondárosan , kirázni nyakadból egy kevésség a’ jármát? és de la Cieix Ur azt kívánnya­­, hogy­ tizennyóltz esztendős ko­rodban is szüntelen mellette légy, mint egy leány? Megvallom igazán, azt felelem né­­ktek hogy az Atyám mindenben szabad aka­ratomra botsát, de­ érdemetlennek ítélném magamat jóságára, ha csak egy lépést is tennék taná­­ja ellen. Feleletem az egész társaságnak habotás kattogását húzta ma­gára. Majd megfogjuk mi téríteni, azt m­ohol­­gya eggyik a’ leányok közzül; magamra vá­­lalom ezt a’ terhet, szerelmessé teszem, ’s megláttyuk osztón, ha vallyon kéri­é az at­­tyának engedelmét, hogy meghódolhasson nékem. A’ tréfát illendő tréfával viszonta­­galtam , de megvallom igazán, hogy bellő­képpen boszszankodtam félénk voltamon.

Next