A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)
A mostani Adeptus vagy is a szabadkőművesek valóságos titka
mutatván körűltette, irigységem fel nem nyitotta szemeimet, de itt is vigasztalásomra szolgált látni, hogy e’ sem fogadtatik jobban a’ többieknél; noha ezen tapasztalásom sem tett egyebet , hanem hogy nevekedő szerelmemet kétségbe ejtse. Marseilleben egy igen kellemetes özvegynél laktunk, kit, rendes maga viseletére nézve, minden érdemes ember betsvíllett. Ennek az Aszszonynak, szépségével és jó erköltseivel, egészszen megnyerte volt szívét Ambrosina; e’ volt neve az új Énekesnének. Értésére esik, hogy ez a’ leány más szállást keres, minthogy előbbeni házigazdája , engedvén magát megvesztegetni, holmi ifjú embereket vitt vólt be hozzája. Gazdaszszonyunk, Szenvn/Kern/, ír egy czédulát, mellyben kéri hozzája jönni, ígérvén egyszer’smind asztalt és szállást, annyostól egygyűtt, mind addig míg Marseilleben fog maradni. Ambrosian, értekeződvén ki légyen a’ ki nékie ezt az ígéretet teszi, elfogadgya ajánlását, mellyen magam megtetézett boldogságomban gondoltam lenni. Mi is némellykor Szenvalliernénél ettünk, és én semmit el nem múlattam részemről, ezt az ebédet mentől gyakrabbá tenni. Nem sokára volt okom azzal hízelkedni i magamnak, hogy Ambro.