Dunaferr, 1993 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1993-01-07 / 1. szám

Együttműködve, vállvetve... A vállalatcsoport eredménye: I (Folytatás az 1. oldalról.)I Tréfás­ komolyan azt mondta, hogy termelé­si mélypont volt 1992. Ennél kevesebbet már nem szabad termelni? — A visszaesés min­denekelőtt az acélgyártás te­rületén történt, de a bázisnak tekintett 1989-hez képest már 91-ben is visszaesett az acélgyártás. Mintegy kétszá­zezer tonnával kevesebb acélt állítunk elő. A külpia­cokon túlkínálat van acélból, a hazai acélfelhasználás pe­dig tovább csökkent. Ugyan­a­­kkor azt is látni kell, hogy kiemelkedőnek számító 1989-es esztendő tekinthető csak olyan bázisnak, amely­nek termelési színvonalát hosszú távon produkálnunk kell, ugyanis ez az a szint, amely a költségeket leg­ésszerűbben elviseli. A tava­lyi esztendőhöz mindenképp hozzátartozik az az említésre méltó tény, hogy végleg le­állítottuk a martin-acélgyár­tást. Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen ettől kezdve csak korszerű kon­­verteres acél készül a vas­műben, ami pozitív dolog. Ugyanakkor negatív tény, hogy a leállítást alapvetően az indokolta, hogy ennyivel kevesebb acélra volt szük­ség. Még egyszer summáz­va: hosszú távon az évi 1,2 millió tonna acél gyártása le­het csak a cél.­­ Csökkent a termelés és mégis eredményes a Dunaferr vállalatcso­port. Minek köszönhe­tő? Mekkora ered­­ményre számítanak? * den — A termelés nem min­területen csökkent. Kokszból, tömörítvényből, nyersvasból többet gyártot­tunk, mint 1989-et kivéve a korábbi esztendőkben. Ismét hangsúlyozom, az acélter­melés esett vissza. Másrészt átalakult a termékszerkezet is. A melegen hengerelt készáru megjelent a vállalat össztermékében, hiszen vegyes vállalattá átalakult a hideghengermű már vásárló. Jelentősen növekedett az ex­portunk. Ezzel együtt to­vábbra is gond, hogy az ex­port­szerkezetben nem kö­vetkezett be az a kívánatos követelmény, hogy a termé­kek döntő hányada értéke­sebb, tovább feldolgozott áru legyen. Több intézkedés született a kívánatos arány elérése érdekében. Jelentős eredmény, hogy mindezek ellenére sikerült a költsége­ken javítanunk, és a vállalat­­csoport pozitív eredménye döntően ebből ered. A ko­rábbi esztendőkhöz képest sokkal intenzívebb és ered­ményesebb piaci munkát vé­geztünk, mindenekelőtt a be­szerzés területén. A dolog­hoz hozzátartozik, hogy e te­rületen is jelentősen változ­tak a körülmények. Az alap­anyag, a szén és az érc te­kintetében is kínálati piac alakult ki, és ezt sikerült jól kihasználnunk. Nem csak árban, de fizetési feltételek­ben is kedvező szerződése­ket kötöttünk. Vállalatcso­portunk helyzetét áttekintve — természetesen a többségi tulajdonú társaságokról be­szélek — a kormánydöntést követően mintegy három­­százmillió forintos pozitív eredménnyel tudjuk zárni az 1992-es évet. Magyarorszá­gon az egyetlen olyan kohá­szati vállalat a Dunaferr Rt, amely ezt elmondhatja ma­gáról, de nemzetközi össze­hasonlításban is álljuk a ver­senyt. Eredményesen csak távol-keleti kohászati üze­mek dolgoznak. Mennyi kárt okozott a­ Dunaferr Rt-nek a ju­goszláv polgárháború? — Számításaink szerint, ha december elsejétől közút­ra kellett volna átvinnünk a Dunán kiszállított terméke­inket, az havonta mintegy százötvenmillió forint plusz­­költséget okozott volna a vállalatnak. Szerencsére ez nem következett be. Hos­­­szabb tárgyalás után meg­kaptuk az ENSZ hivatalos szerveitől az engedélyt, foly­tathatjuk a kiszállítást a Du­nán. Nem volt könnyű a ta­valyi esztendő. A hazai szakértők 95-96-ig nem is jeleznek fellendülést sem Magyarországon, sem Európában. Az Ön véleménye szerint mit kellene tennie a Dunai Vasműnek, hogy túlélje a követke­ző egy-két évet? — Az utóbbi hetekben, hónapokban nagyon sok szakemberrel konzultáltam itthon és külföldön egyaránt. Ennyire pesszimista hangu­latot még nem tapasztaltam a kohászatban és az acélipar­ban, mint most. Azt a jelen­tős acéltöbbletet, amely a pi­acon van, a feldolgozóipar nem tudta felszívni. Vissza­esett a gépkocsigyártás, konténer­gyártás... Az ameri­kai elnökválasztástól várt fellendülés sem következett be. Sőt, az Amerikai Egye­sült Államok az acéltermé­kekre negyven-ötven száza­lékos pótvámokat vetett ki. Ami azt jelenti, hogy a nyu­gat-európai cégek amerikai acélexportja ellehetetlenült, tehát méginkább növekszik az acélfelesleg. Ebből ere­dően minden bizonnyal ter­meléskorlátozás és létszám­­leépítés várható. Informá­cióink szerint a közös piaci országokban termeléskorlá­tozást ösztönző rendszert kí­vánnak bevezetni. Magyarországon a koráb­bi 3,5 millió tonna évi acél­­termelésről 1,6 millió tonná­ra esett vissza a gyártás. Eb­ből a mennyiségből 1,2 mil­lió tonna készül a Dunaferr Rt-ben. Látható és érzékel­hető, hogy mindenekelőtt a borsodi térségben volt nagy termelésvisszaesés. Ezekhez a tényekhez és tendenciákhoz nekünk alkal­mazkodnunk kell. Ami biz­tató, talán az árakból már nem kell engednünk. Nyu­­gat-Európában az említettek miatt minden bizonnyal ke­vesebb terméket tudunk majd értékesíteni, ezért megnő a jelentősége a Kö­zel-Keletnek és újra a ter­melési szint tartása érdeké­ben a Távol-Keletnek. • Úgy tűnik, rendkívül gyorsan kell alkalmaz­kodni olykor hónapról hónapra a piac ingado­zásaihoz?

Next