Dunaferr, 2002 (51. évfolyam, 1-52. szám)
2002-01-03 / 1. szám
Versenyfutás, tonnák, jóslatok A kohászat kihívásai Érdekes jövőképet vázolt föl Fritz Baade német közgazdász, a kieli Világgazdasági Intézet akkori vezetője: 1964-ben megírta a Versenyfutás a 2000. évig című könyvét, amelyben tények, közgazdasági és statisztikai táblák sokaságával alátámasztottan prognosztizálta az emberiség előtt álló 36 esztendőt. A könyv magyar fordítása 1965-ben jelent meg, és sokak könyvespolcára felkerült. A szerző bevezetőként az alábbiakat fogalmazta meg: „Lélekszakadva rohan a világ a történelem nagy mérföldköve, a 2000. esztendő felé. Hogy milyen közel vagyunk 2000-hez, ezt akkor értettem meg hirtelen — világosabban, mint bármikor annak előtte —, amikor az aacheni műegyetem 336 diákjának évnyitóján ünnepi beszédet tartottam A mérnök a holnap világában címmel. A holnap világaként a 2000. évet írtam le. S közben világossá vált előttem, hogy hallgatóságomnak, ennek a 336 fiatalembernek minden reménye megvan arra, hogy megérje a 2000. esztendőt, csak hatvanadik életévük felé járnak majd, legfeljebb hatvanegynéhány éves, tehát alkotó erejük teljében lévő emberek lesznek. Aki pedig az egyetemi aula helyett most a kisiskolások egy osztályával áll szemben, gondoljon arra, hogy ezek a gyerekek 2000- ben körülbelül negyvenhat évesek lesznek, életük delén állnak majd. Akinek fia, lánya vagy unokája születik, annak tudnia kellene, hogy ez a gyerek 2000-ben még negyvenéves sem lesz. A mai szülőknek, nagyszülőknek el kellene hát határozniuk, hogy minden erejüket latba vetik: legyen a 2000. esztendő világa, gyermekeiknek és unokáiknak világa olyan,amelyben öröm élni." 28 millió tonna volt Fritz Baade a kohászatnak önálló fejezetet szánt, tíz oldalon tárgyalja a világ acélgazdaságának a helyzetét, az egy főre jutó acélfogyasztás alakulását, az acélgazdaság és a leszerelés kölcsönhatását, valamint az acélgazdaság új szereplőinek piaci kilátásait, de előbb a századforduló acéltermelését vizsgálta meg, azután nagyjából negyed évszázadonként haladt. A helyzet 1900-ban nagyjából a következő volt: a világ acéltermelése csupán 28 millió tonna. Ebből 16 millió tonnát termelt Európa Oroszország nélkül, és mintegy 10 millió tonnát az Egyesült Államok. A fennmaradó 2 millió tonnát főként a cári Oroszország termelése adta. Negyedszázaddal később egy ponton jelentősen megváltozott a kép: az Egyesült Államok az első világháború folyamán annyira kiépítette termelését, hogy a húszas években túlszárnyalta Európát. Az Egyesült Államok ekkor 57 millió tonna acélt produkált, Európa pedig 53 millió tonnát, tehát valamivel kevesebbet. A Szovjetunió 5 millió tonnás termeléssel a cári Oroszországhoz képest megduplázta ugyan termelését, de ez még mindig szerény eredmény. A világnak továbbra is három acéltermelő vidéke volt: az Egyesült Államok, Európa és Oroszország. Japán, mint negyedik acéltermelő kis mennyiségű acél előállításához fogott hozzá. Tízszeres termelés is 1950-re a világ acéltermelése 188 millió tonnára emelkedett. A terület szerinti megoszlást tekintve az Egyesült Államok megtartotta szerepét, a 88 millió tonnás amerikai termelés a világtermelés fele. Európa Oroszország nélkül 60 millió tonnával a második helyen állt. A Szovjetunió pedig már 27 millió tonnára emelte acéltermelését, ami a cári Oroszország produkciójához képest tízszeres emelkedés. A világ acéltermelése 1950- től 58-ig nagyobb mértékben emelkedett, mint azelőtt bármikor: 188 millióról 260 millió tonnára. 1957-ben 102 millió tonna jutott az Egyesült Államokra. A világ második legnagyobb acéltermelője pedig a kommunista tömb lett, amely akkor több mint 80 millió tonnás acéltermeléssel rendelkezett (a Szovjetunió, Kína, Lengyelország és Csehszlovákia együtt). Szárnyalás, lendület Ha ennek a visszapillantásnak az alapján fogalmat akarunk alkotni az 1975-ig és a 2000-ig terjedő szakaszról — fogalmaz a szerző —, akkor egy tekintetben nem lehet kétség: a kommunista tömb termelés-emelkedésének üteme túlszárnyalja majd a világ többi részének fejlődését. Nyilván feltételezhetjük, hogy 1975- ben a világ acéltermelése körülbelül a kétszerese lesz a mainak, hozzávetőlegesen 570 millió tonna. Ami Európát illeti, csak mintegy 50 százalékos emelkedést tételezhetünk fel, vagyis a mai 60 millióról mintegy 90 millió tonnára nőhet Európa évi acéltermelése. A kommunista tömb esetében azonban fel kell tételezni, hogy a mai 80 millió tonnás acéltermelés 1975-re 240 millió tonnára emelkedik, tehát megháromszorozódik. Kínában az acéltermelés növekedése olyan tempóban zajlik le, amely mellett még az orosz termelés növekedése is erősen háttérbe szorul. Acél a hátsó udvarból A nyugati világban sokan tréfálkoznak azon, hogy Kína a „hátsó udvarban" termel vasat és acélt. Ez azonban sokkal komolyabb dolog, mint a tréfálkozók hiszik. Mindenekelőtt azzal kell tisztában lennünk, hogy mintegy 200 esztendővel ezelőtt az európai acéltermelés sem volt másmilyen, mint ahogy ez Kínában az utóbbi esztendők folyamán a kicsiny agyagkemencékből kifejlődött. A vasöntés technikáját az európaiak a tizenötödik században tanulták meg. A régi világ egész vas- és acéltermelése nem volt más, mint faszénnel előállított kovácsoltvas, amelyet azután ismét faszén segítségével igen kis mennyiségben acéllá dolgoztak fel, főleg fegyvergyártás céljából. Mindent egybevetve, óvatos becslés alapján feltételezhető, hogy a világ átlagos, egy főre jutó acélfogyasztása 2000- ben valahol a 300 és 700 kilogramm között lesz. Ha tehát a lakosság számát 6 és félmilliárdra vesszük és 400 kilogrammos acélfogyasztást tételezünk fel, akkor 2,8 milliárd tonnás acélfogyasztást kapunk. Ez hozzávetőlegesen a jelenlegi világfogyasztás tizenegyszerese — jósolja 1965-ben kiadott könyvében Fritz Baade.r DUNAFERR 2002. január 3. — 1. hét 21