Dunaferr, 2010 (59. évfolyam, 1-52. szám)

2010-01-08 / 1-2. szám

FEHÉRBE ÖLTÖZÖTT A GYÁR Nem okozott fennakadást a havazás Szerda reggelre jelentős mennyiségű hó hullott le Dunaújváros körzetében is, majd a havazás — némi szü­net után — csütörtökön is folytatódott. A viszonylag enyhe idő­ben megindult az olvadás is, azonban a város útjain még így is számottevő hőmennyi­ség maradt, az utak latyako­sak, csúszósak. Az óvatosság elsődleges szempont ilyen­kor, nemcsak a közlekedés­ben, hanem a szabadban végzett munkák esetében, a napi teendők során is. Az ISD Dunaferr Zrt. termelőegy­ségeinek működésében ez a hőmennyiség még nem oko­zott fennakadást, összeállítá­sunkban néhány szakterületet kérdeztünk meg a legfrissebb történésekről. Az elővigyázatosság, az óvatosság fontos a téli időjá­rási viszonyok között, s úgy tűnik, a dunaferresek odafi­gyelnek erre, hiszen — mint azt Kurucz Zoltántól, a mun­kabiztonsági főosztály ügye­letben lévő szakértőjétől meg­tudtuk : nem történt a hava­zással kapcsolatban baleset a vállalat területén szerda óta. Remélhetőleg ez így marad a következő napokban is... A gyárkapukon belül min­den üzemegységnek gondos­kodnia kell saját területén a hóeltakarításról. A fő közle­kedési útvonalak takarítása, csúszásmentesítése a szállító­mű feladata. Danicska Sándor termelésvezető elmondta, hogy két munkagéppel folya­matosan dolgoznak az uta­kon. Ami a vasúti közlekedést illeti, havas időben némiképp lelassul a forgalom, hiszen a váltókat folyamatosan taka­rítani kell. Nagyobb problé­mákat a kemény fagy okozna inkább, most viszonylag eny­he a hőmérséklet, így a szál­lítmányok ki- és berakodása normál ütemben halad. A dunaferres személygép­jármű-park működtetésében sem okozott fennakadást a havazás, mondták el lapunk kérdésére az eszközgazdálko­dási igazgatóság munkatársai, mindegyik autóval rendben tudtak közlekedni a sofőrök. A dunaferres kikötő ter­melésvezetőjétől, Kovács Lászlótól megtudtuk, hogy a kikötő munkáját sem akadá­lyozza lényegesen a hóesés. A beérkező érc-, kohókoksz- és szénszállítmányok rakodása folyamatos. A kiszállítás is jól halad, mindössze a tekercsek rakodásában kellett szüne­tet tartani a havazás miatt, de amint alábbhagyott a hó­esés, folytatták a rakodást az Ausztriába induló uszályra. A meteorológiai előrejelzé­sek szerint a következő né­hány napban is folytatódik a havazás, ezt a hőmérséklet emelkedése mellett havas eső, ónos eső válthatja fel. Sz. I. Gazdasági válság — hírek röviden A Chrysler autóeladásai 47 éves mélypontra estek Közel 931 ezer járművet értékesített 2009-ben a Chrysler, ez 36 százalékos zuhanást jelent 2008-hoz képest. Utoljára 1962- ben adott el 1 millió járműnél kevesebbet a cég. Az amerikai járműgyártó ágazat egésze szenvedett tavaly, az eladások összességében közel 30 éves mélypontra kerültek. Újabb csúcsra ért a munkanélküliség A ráta 10,5 százalék volt a 2009. szeptember—november közötti időszakban — közölte a KSH. A legaggasztóbb fejle­mény, hogy az aktív korúak, azaz a 25-64 évesek körében a munkanélküliség elérte a 9,6 százalékot. A téli hónapokban 11 százalékon tetőzhet a munkanélküliségi ráta. Kína lett a világ legnagyobb exportőre „Az adatok azt mutatják, hogy Kína egy kis előnnyel a világ legnagyobb exportőrévé lépett elő” — mondta Ben Simpfen­­dorfer, a Bank of Scotland szakértője. Kína 2007-ben hódítot­ta el Németországtól a harmadik legnagyobb nemzetgazdaság rangját. A válság közepette a kínai export 20,4 százalékkal esett vissza a tavalyi év első tíz hónapjában, a német kivitel azonban ennél nagyobb mértékben, 27,4 százalékkal. Kína a várakozások szerint már az idén beérheti és megelőzheti Japánt, felzárkózva másodikként a világ legnagyobb nemzet­­gazdasága, az Egyesült Államok mögé. Betett a válság a magyar cégeknek Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15 066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon, és az idei év sem kecsegtet túl sok jóval — derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Arra a rendszerváltás óta még nem volt példa, hogy egy évben kevesebb új céget alapítsanak, mint az azt megelőzőben, 2009-ben azonban ez volt a helyzet. 2008-ban még 48 ezer 500 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, 2009-ben viszont 3 százalékkal kevesebbet, összesen 47 ezret. Összeállította: Tóth Szilvia 2 DUNAFERR 2010. január 8. — 1-2. szám

Next