Dunaföldvár, 1991 (2. évfolyam, 1-21. szám)

1991-01-25 / 1. szám

KIADJA A DUNAFÖLDVÁRI KULTURÁLIS EGYESÜLET W mIMBEM ÁRA: 12,50 Ft TALÁLKOZÁSAIM Karácsony után, szilveszter előtt az ünnepi hangulat rányomja bélye­gét az úgynevezett hivatalos hét­köznapokra is. Sokan szabadságot vesznek ki, a távolélők hazaláto­gatnak rokonaikhoz, szeretteikhez. Találkozni lehet emberekkel, ki­ket ritkán látni, emberekkkel kik már nem itt élnek, de régebben ha­verok,, barátok voltak. Ezzel a gondolattal nyitottam be egy népszerű, helyi szórakozóhely ajtaján a két ünnep közötti egyik estén. Nem tévedtem, az egyik asz­talnál Ausztráliából hazalátogató barátom ült, találkoztunk már mióta itthon van, de jó volt ismét leülni vele beszélgetni. Kiderült, hogy az asztaltársaság tagja az évek óta Svédországban élő sportember is, valaha a helyi kézilabda csapat sztárja. Üdvözlés, kézfogás, s per­cek múlva mindhárman általános, hétköznapi dolgokról beszélgettünk. A másik asztal mellől fiatalok köszöntek rám, arcuk ismerős, hi­szen néhány éve még a helyi gim­názium diákjai voltak, most Német­országban élnek, nyilván az ünne­pekre látogattak haza. Kicsi a világ - mondhatná köz­helyszerűen az ember. Az élet fura játéka, hogy a nagyvilágban szét­szóródott, nemrég még köztünk élő ismerős, barát éppen ma este tért be ide, nyilván hasonló gondolattól vezérelten, mint én. Találkozni régi ismerősökkel, barátokkal. Régebben a messziről jött embert itthon valami titokzatos varázs vette körül. A társaság középpontja volt, mindenki szót akart váltani vele, sokan irigyelték: "Könnyű ne­ki, hiszen Nyugaton él." Szinte egy külön világ, egy fal választott el bennünket még itthon is tőlük. A mostani találkozás hangulata valahogy más, emberibb, közvetle­nebb. Az első "Na és hogy éltek odakint?" szokványos kérdés után olyan köznapi dolgokról beszélget­tünk, mint bármely alkalmi társa­ság, mintha nap mint nap találkoz­nánk, s nem választanának el ben­nünket országok, kontinensek. Hová tűnt a varázs, a titokzatos­ság? A jelképes fallal lehet, hogy bennünk is leomlottak azok a falak, melyet az idő és a távolság emelt közénk az utóbbi években? Ennyit változott a világ? Ennyit változtak az emberek? Végre a tőlem távol élő barátban, ismerősben az embert látom és tisz­telem, nem a Nyugaton élő milliomos jelöltet, a nagyképű, valutáját szóró világfit. Vagy csak bennünk élt ez a képzet, melyet szinte be­lénk oltottak itthon az utóbbi év­tizedekben, s ők mit sem változtak? A nagy világ, s hazánk politikai, társadalmi változásait ma gyakran elintézzük egy kézlegyintéssel: "Ugyan, kérem, ilyen árak mellett a változás nekem semmit sem jelent." Sajátos szemlélet. Bizonyos vál­tozásokat nem lehet anyagiakban mérni, viszont ha él bennünk még igény az igazabb, tisztább emberi kapcsolatok iránt, sok mindent le­het érezni, ami változás, másabb mint eddig volt. Szabados Sámuel Édes vagy mostoha * Újévi üzenet x Az ülésteremből a jelentjük x A TARTALOMBÓL: Monológ a Géza-kozmetikából x Új sorozat a Kicsiknek-Nagyoknak rovatban!

Next