Dunaföldvár, 1992 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1992-01-24 / 1. szám

2 RÖVID HÍREK Ulbert Andrea a szekszárdi Keres­kedelmi Szakközépiskola III. éves nö­vendéke a Csokonai Vitéz Mihály vers és prózamondó verseny megyei döntő­jén I. helyezést ért el. Jutalma: 15.000­ Ft. Választása, a Dorottyából előadott részlet egyhangú elismerést váltott ki a zsűriből. Nagyné Schmera Zsuzsa rajztanárnő tanítványai szerepeltek a tv Cimbora műsorában. Rajzaikat dicséretben része­sítették az egész ország előtt. Berze Nagy Ilona idén áprilisba tölti be 100. életévét. Nemrég fölkereste la­kásán a tv stábja is. A Kagylógyöngye pályázat keretében - amelynek eredmé­nye­t a 16. oldalon közöljük - szintén készült vele egy beszélgetés, amelyből a Tolnai Népújság már közölt részleteket. (Lapunk természetesen valamennyi pá­lyamunkát, teljes terjedelmében fogja közölni!) A Természetvédelmi Munkacsoport el­ső gyűlését január 11-én tartotta, legkö­zelebb 25-én találkoznak délelőtt 10-kor a Művelődési Házban, s utána is minden páros heti szombaton (febr. 8, 22., márc. 7. stb.), az újság megjelenését követő napon ebben az időben lesznek összejö­veteleik. A Tolna Megyei Polgári Védelmi Pa­rancsnokság egy, a tulajdonában lévő UAZ-469 típusú zárt felépítményű kis­­tehergépkocsit ajánlott fel a Dunaföld­­vári Polgármesteri Hivatal részére. Városunk hivatala az­ ajánlatot öröm­mel fogadta, hisz így térítésmentesen ju­tott egy gépjárműhöz. Szerződésben megállapított feltételek mellett a kezelői és üzembentartói jog a hivatalé. A kistehergépkocsi elsődlegesen polgári védelmi célokat szolgál, de a hiva­tal mindennapi munkájához is segítséget fog nyújtani. Városi PV. Parancsnokság 07 Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt? Sajnos bekövetkezett. Már a villanyórákat is lopkodják. Decem­ber elején több mint tíz lakossági bejelentés érkezett a városközpont­ból arról, hogy villanyórákat szerel­nek le, valószínű hozzáértő tolva­jok, hiszen az éjszakai órákban, üzemelés közben szerelték le ezeket az - úgy tűnik - értékes készüléke­ket. Családok maradtak villanyá­ram nélkül napokig. Kisgyermeke­ket melengettek paplanban a szülők az alig tízfokos szobában. Ha most túlságosan pesszimisták len­nénk, feltehetjük a kérdést, mi jön ezután? Ülhetünk egész éjjel a parabola antennánk mellett, ne­hogy leszereljék. Érték a vasáru is, ne lepődjünk meg, ha reggelre ellopják kapunkat, ajtónkat. Mé­lyen alvók figyelem! Mennyibe kerül egy darab BRAMAC cse­rép és tíz darab és száz? Ugye ez­ is érték? A villanyóra lopások ügyé­ben a rendőrség folytatja a nyomo­zást. Sz. Sámuel KÖZLEMÉNY Én, Széphalmi Nándor önkor­mányzati képviselő közlöm, hogy 1991. december 17-én tartott képviselő-testületi ülésről a Földvá­ri-újság újságírója az­ ülés megkez­dése után 54 percet késett. Széphalmi Nándor választott önkormányzati képviselő MENTEGETŐZÉS­ FÉLE Miután semmiféle hivatalos helyről nem kaptuk meg az érvény­ben lév­ő telefonszám-jegyzéket, ennek közlésére még várni kell. A Polgármesteri Hivatal szíves közreműködésével egyelőre csak a leginkább közérdekű számokat tud­juk megjelentetni a 16. oldalon. B. A, FELHÍVÁS Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az Országgyűlés 1991. dec. 23-án elfoga­dott gépjárműadóról szóló 1991. évi I­XXXII. tv.-t, mely szerint adóbevallást kell adni az 1992. jan. 1. napján fenn­állott állapotnak megfelelően minden bel­földi forgalmi engedéllyel és rendszámmal ellátott gépjárműről. Az­ adóbevallási nyomtatványok 1992. január 15-e után beszerezhetők a Pol­gármesteri H­­ivatal Adócsoportjánál. A bevallás benyújtásának határideje: 1992. február 29. Városi Polgármesteri Hivatal A Magyar Vállalkozásfejlesztési Ala­pítvány Dunaföldvári Alközpontja közzé­teszi szaktanácsadói hálózatának névso­rát. A szaktanácsadás igénybevételének lehetőségeiről, a vállalkozók részére biz­tosított kedvezményekről a Polgármesteri Hivatal Vállalkozási Irodájában adnak bővebb felvilágosítást. Ugyanott lehet igénybe venni az iroda egyéb szolgáltatásait is. (Pl.: telefon, tele­fax, fénymásolás, angol szöveg­fordítás stb.) kedvezményes áron. Sürü Istvánná: könyvelés, adótanácsa­dás, üzleti terv készítés; Nagyné S­ubik Magdolna: könyvelés, adótanácsadás, üz­leti terv készítés; Vácz­i Aliz: üzleti terv készítés, hitel kérelmek; Ráthgéber L­ász­lóné: üzleti terv készítés, könyvelés; Varga József: adóbevallás, pénzügyek, hitelkérelmek; Kiss Jánosné: üzleti terv készítés, könyvelés. Oktatás A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Dunaföldvári Alközpont­ja oktatást szervez vállalkozók részé­re. A tanfolyamok témáit az igények alapján állítjuk össze. Lehet jelent­kezni például üzleti angol nyelvtanfo­lyamra, vállalkozói alapismeretek, ta­­nifer, külkereskedelmi ügyintéző (stb.) tanulmányokra. A költségek egy részét a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány fedezi. A tanfolyamok megfelelő létszám jelentkezése esetén itt helyben indulnak. Az Alapítványhoz ebben az évben benyújtható fejlesztési pályázatok alapfeltétele egy vállalkozói alapisme­reteket nyújtó tanfolyam elvégzése, ezért felhívjuk a pályázni szándéko­zók figyelmét a tanfolyamon való részvételre.

Next