Dunaföldvár, 1995 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1995-01-20 / 1. szám

Az ülésteremből jelentjük Minden szék foglalt volt dec. 31- én 13 órakor a dunaföldvári város­háza dísztermében, ugyanis ekkor kezdődött az újonnan megválasztott képviselő-testület alakuló ülése a Himnusz hangjaival. A jeles eseményt a Választási Bizottság elnökének, Raffainé Kó­­kány Juditnak a jelentése vezette be, melyből megtudhattuk, hogy vá­rosunkban az önkormányzati válasz­tásokat semmiféle jogellenes törté­nés nem zavarta meg, utólagos pa­nasszal sem élt senki, így elmondha­tó, hogy az tiszta és eredményes volt. Ezek után az új polgármester, Nagy Gáborné, majd pedig a testüle­ti tagok mondták el esküjüket, s a megbízólevelek átadása után meg­kezdődött az érdemi munka. A pol­gármester asszony bevezetőjében röviden köszöntötte a testületet, majd a napirendre térve elmondta, hogy a földterület eladását tartalma­zó előterjesztést nem tartja elég kö­rültekintőnek ezért megfelelőnek sem, továbbá az eddigi terület­el­adási gyakorlat megváltoztatását látja szükségesnek, ezért, szavazás után ezek az előterjesztések lekerül­tek a napirendről. Ezt követően az alpolgármester megválasztásra került sor, a posztra a polgármester asszony tett javasla­tot, Rátgéber Lászlóné személyében. Titkos szavazás következett, amelyet egy három tagú számláló bizottság felállítása előzött meg. Végül a testü­let 7 : 5 arányban megválasztotta alpolgármesternek Rátgéber Lász­­lónét. Az ülés folytatása­képpen a pénz­ügyi bizottság megalakítása követ­kezett. Kertész István hozzászólásá­ban kívánatosnak nevezte egy vál­lalkozó beválasztását, részvételét a pénzügyi bizottságba, mivel helyi adók, iparűzési stb. kivetésére is sor kerülhet, attól függően, hogy a város miként gazdálkodik pénzügyileg s a lehetőségeket, hogy használja ki. A bizottság elnökére és tagjaira meg­tett javaslatok után a következőket delegálta a testület: elnök Jákli Já­nos; tagok Vörös László, Weisz Já­nos és Kertész István. Ezután az ügyrendi és jogi bizott­ság elnökének és tagjainak szemé­lyére tettek ajánlatot a képviselők. Ellenszavazat nélkül lett elnök Vida Sándor és tag Jákli János és Berényi József. Az ifjúsági, oktatási és kulturális bizottság létrejöttét munkaértekez­let előzte meg - határozta egyönte­tűen a testület. Ezt követte a jegyzőnő előterjesz­tésében az aljegyzői tisztség megpá­lyáztatásának vitája. Mint ismeretes az aljegyzői tisztséget törvény írja elő. A fő kérdés az volt, hogy az aljegyző önkormányzati lakáshoz juttatása szerepeljen-e a kiírásban s ha igen milyen formában. "Szükség esetén az Önkormányzat lakást biz­tosít" bejegyzés elvetve, míg a "La­kás biztosítása megbeszélés tárgyát képezi" egységesen elfogadva. Ezután a testület zárt ülésként foly­tatta munkáját. Téma: a polgármes­teri fizetés és a képviselők tisztelet­díja volt. M. Gy. : A szerkesztők jókívánságai Az első ünnepi testületi ülésen megható volt látni azt az őszinte hoz­záállást, azt a tenniakarást ami a sze­mekből sugárzott igazán ünneppé té­ve az eseményt. Reménnyel tölt el az a gondolat, hogy ez a fény nem veszik ki a sze­mekből és igazán becsülettel Duna­­földvárért fog lobogni az elkö­vetkezendő négy éven át. Ha közös lakóhelyünk előbbrejutása, lakóinak boldogulása a cél, akkor kérem, hogy ne sértődjön meg senki azon, ha esetleg leszavazzák a javaslatát. Feltételezze azt, hogy a cél eléréséhez más út is vezethet s talán a jobb, járhatóbb utat most nem ő találta meg. Ezt úgy hívják, hogy TOLE­RANCIA. Végül még annyit, ha a Dunaföld­vári újságban véletlenül nem ponto­san úgy jelenik meg valami ahogyan kellene, kérem ne keressenek mögöt­te rossz szándékot, sötét intrikát. Mi is Dunaföldvárért tesszük amit kell, tehát a célunk azonos. Ezzel kívánunk jó munkát, jó egészséget, sikereket az új évben az önkormányzat tagjainak és a Polgár­­mesteri Hivatal minden dolgozójá­nak. Beszámoló a januári első testületi munkaértekezleten történtekről Résztvevők: polgármester, önkor­mányzati képviselők, valamint a hi­vatal osztályvezetői. A szenátorok egyenkénti bemutat­kozásával kezdődött az esemény, akik röviden szóltak a maguk elé tű­zött célokról, terveikről, majd a Pol­gármesteri Hivatal különböző osztá­lyainak vezetői mutatták be saját munkahelyüket, irodáikat, munkatár­saikat. Visszatérve az ülésterembe minden képviselő - felosztva a várost - vál­lalt egy-egy körzetet amit külön fi­gyelemmel kísér, annak gondjait fel­vállalja közvetlen kapcsolatot tartva az ott lakókkal. Erről teljes részle­tességgel a következő számunkban olvashatnak. Ezek után a különféle bizottságok külsős tagjaira, póttagjaira, szakértő­ire tettek javaslatot a képviselők. - Oktatási, ifjúsági, kulturális bi­zottság, - egészségügyi és szociális bizott­ság, - mezőgazdasági bizottság, - melynek a felállítását még az alakuló ülésen Cziger István kisgazda képvi­selő szorgalmazta, tekintettel a föl­dingatlan értékesítésekre stb. - városfejlesztési (idegenforgalmi) bizottság. Jelenleg a külsős biz. tagok meg­keresése, felkérése folyik. Mint ismeretes, egy-egy bizott­ságban a résztvevő testületi tagok létszámánál eggyel kevesebb külsős vonható be, de szakértőként más hozzáértők véleményére is számíta­nak. A továbbiakban a legsürgősebb feladatok meghatározása - vagyon­gazdálkodási koncepció kidolgozá­sa került napirendre. - 1995-ös költségvetés,­­ a város vagyonának felmérése, beleértve a két kft.-t is.

Next