Dunántúl, 1911. május (1. évfolyam, 32-53. szám)
1911-05-04 / 32. szám
profil Wi #2 W □ 3 (t. I. évfolyam. 32. szám. Előfizetési ári Egész évre . . . 24.— Félévre.................12.— Negyedévre . . . 6.— Egy hónapra . . . 2.— Egy szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: Lyceum utca 4. sz. Kiadó telefonja: 222. Megjelenik naponkint reggel. Pécs, 1911. május 4. Szerkesztőség: Szepessy-v.czm. ez Felelős szerkesztő: PERSZÁN ÁDÁM Szerkesztőség telefonja: 650. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések díjszabás szerint. ♦ — A szociáldemokraták nincsenek megelégedve Fényes Samu vasárnapi beszédével. Hiába, másként beszél Fáber Oszkár, mondogatják, az tüzel, lelkesít, s amint a kath. Egyházról, a klerikalizmusról, a kongregációkról beszél, minden egyes szavát gramofonba volna érdemes megörökíteni. Azt mondják, Fényes Samu válogatós a szavaiban, sok helyen az ő értelmüket túlhaladóan beszél, míg Fáber Oszkár kimondja, ami a szívén fekszik, úgy, hogy érzi, hogy hatást is érjen el. — Ő tudja, mi kell a tömegnek, nagyotmondás, tartalom nélkül, amely azonban utat nyit a szociáldemokrata koponyákban a megálmodott új Magyarország felé való fanatizálásnak. Hiábavaló a szociáldemokraták nekibusulása Fáber Oszkár elmaradása miatt, mert egész bizonyos az, hogy akár Fényes Samu, akár Fáber Oszkár beszél vagy pattog, egyiknek az okoskodásaitól sem lesznek okosabbak vagy boldogabbak. Életrehívás. A magyar keresztény társadalom álomban él. Körülötte új eszméket puffogtatnak, sereget toboroznak, a hitetlenség mérgébe mádot^^yj^^^öpködnek szerte- Bgsebezik az alvó ke^Sdalm». Minden történik, Rabeteffe ébredés nem. Itt Baranyában, ahová már szintén elért a világfelforgatók hitet, szeretetet tépdeső keze, itt is szunnyad minden. Itt is álomban él a keresztény társadalom. Tétlenül tűri a törtetők, a hatalomravágyók féktelen munkáját. A rombolás munkája széjjel folyik az egész országban, árja elsodorja a gyengét, vágtatva tör előre, anélkül, hogy gátakat emelnének a vígan hömpölygő szennyes folyamnak. És annál fájóbb ez a látvány, minél tovább késik a védelmmi munka, a keresztény magyar társadalom életrekelése. És fájó ez a látvány, mert ha körülnézünk az országban, s a mi szűkebb hazánkban, Baranyában, annyi pihenő hívő embert látunk, akiket életre kell hívni, akikben erő duzzad, akiknek megmozdulásával vissza lehet verni a vallást, erkölcsöt száműző támadásokat. A magyar keresztény társadalomnak meg van az ereje, meg van a fegyvere hozzá. Az ereje: az összetartó tömörülés, a fegyvere: a krisztusi hitvallás. Ez a két hatalmas erő az, amely egy biztató jövő perspektíváját tárja elénk. És itt Baranyában, ahol a néplélek tiszta,ahol a szívekben a hitet, a■" szeretetet erőszakos kezek kiszakítani nem tudták, itt kell megmozogni elsősorban a szunnyadó erőknek. A munka, amely minden keresztény emberre vár, könnyű. Az egyetlen kötelesség a hithez való ragaszkodás. Nem támadni, csak védekezni. Viszszautasítani minden eszközt, amellyel a hit gyengítésére törnek. Legelőször is a rombolás munkáját elősegítő sajtót kell megtörni. Az egész országban és Baranyában is. Ébredjenek életre a szunnyadók, segítsenek a munkában. A ,,Dunántúl“ hasábjai nyitva állanak minden dolgozó hithű katholikus ember számára. ,,Jöjjenek a katholikus világnézetű tudósok és írók, hogy a forrás mentés gazdagabb legyen! Annál nagyobb lesz a közönség is, mely ideseregel a katholikus sajtó tiszta vizű, bőséges forrásához. A lombosodó természetben a patakok már nőnek, dagadnak. A katholikus sajtó lombosodását is kisérte az írók és a közönség növekvő, a katholikus sajtót nagyra növelő érdeklődése.“ ORSZÁGGYŰLÉS. A földmivelésügyi tárca. — Saját tudósítónktól. — Sümegi Vilmos két* csíki székely góbét kalauzol a folyosón. Ebből előre látható, hogy beszélni fog és pedig haza beszél Csikország számára, ahogy erdélyiesen mondják. Az atyafiakat elhelyezte a folyosón és megindul keresni a pártvezért, Justh Gyulát, aki az aradi diadallal nagyra van. Ami ezt a diadalt illeti, azzal nem igen tudjuk, hánya e Smersou §hakspere~ről. Budapest közönsége lelkes érdeklődéssel zarándokol most a Nemzeti Színházba, hogy Shakespere drámáinak sorozatos előadásában gyönyörködjék. Ez alkalomból nem lesz érdektelen, ha Emersonnak, a nagy amerikai gondolkodónak 65 év előtt alkotott, de ma is figyelemreméltón értékes véleményét a britt szellemóriásról főbb pontjaiban közöljük. Emersont hazája Longfellow mellett legnagyobb írójának tartja, minálunk azonban még nemigen ismerik s egyáltalán nem méltányolják eléggé. Pedig Emerson nagy fajsúlyú egyéniség, önálló, költői lelkületű gondolkodó, mélyenszántó filozófus, egyike a legnagyobb say-istáknak. Shakspereről „Az emberi szellem képviselői“ című művében („Representative men“) ír, mint költőemberről. Az írótípus előtte Goethe, míg Plato a filozófus, Napoleon a tettek embere, stb. A nagy emberek nem elsősorban szellemük eredetiségével hatnak és hódítanak. Minden nagy ember készen találja az anyagot, melyből a nevét ércnél maradandóbban őrző remekművet kimintázza. Benne él a kora gondolatainak, eseményeinek áramlatában, érzékeny lelke felveszi a hatásokat, azután — s itt válik el az útja a közönségesebb emberekétől — ezeket megfogja, rögzíti, beállítja, stilizálja, szóval egyéniségén átszűri. Shakspere korában az angol nép szinte sóvárgott a „cselekvések templomába“, rajongott a színpadért, ahol mesét és bábjátékot, történelmet és újságot egyaránt kapott. A királyi udvar (politikai okokból) igyekezett ugyan elnyomni a színházakban, helyesebben szólva vásári bódékban, korcsmákban stb. pezsgő életet, általában azonban nem tartották az egészet valami fontos dolognak. Hogy e kor színjátszása mégis mily életerős volt, annak legfényesebb bizonysága az írók és költők hosszú sora. Megvolt tehát a drámaíróra mindennél kedvezőbb körülmény, hogy a színpad a közönség kegyében volt, várták a darabokat. Mikor Shakspere Londonba került, egész gyűjteményeket szedhetett ott össze angol történeti darabokból, olasz novellákból, spanyol utazási históriákból, melyeket, mint kiaknázatlan kincseket, tetszése szerint felhasználhatott és fel is használt, jól tudva, hogy ennyit a legnagyobb költő sem teremthet elő. Különben is a költőnek szüksége van a nép hagyományára, ez mérsékli hevét, ez mutatja a határokat, melyeket túllépnie nem tanácsos. Sokat, sőt mondhatjuk, mindent képes volt (mert ehhez is képesség kell!) átvenni. Úgyszólván egyetlen drámája sem a saját műve. Persze, zsenialitása itt is megnyilvánul: az igazi drágakövet mindenütt megtalálja; ahol találta, ott talán nem volt értéke, ahol elhelyezi, ott igazán helyén van. Minden eredetiség relatív, de még az „eredetiségnek“ mai napság szokásos hajhászása nem is volt akkor ismretes. „Könnyű belátni — mondja Emerson találón — hogy a legkiválóbb könyvek nem egy ember művei, hanem széleskörű szociális munka eredményei, amelyeknél ezer és ezer ember dolgozott ugyanazon impulzustól hajtva.“ Érdekes az is,hogy senki sem sejtette a kedvelt színészben az emberiség költőjét. Annyi kiváló szellem élt e korban, mint Pericles óta sohasem. Bacon, Beza, Jonson, Kepler, Marley, Milton stb. és egyikük sem látta meg őt. Kétszáz évnek kellett halála után elmúlni, míg igazi kritikusokra talált. Hamlet tragédiáját csak a XIX. század tudta igazán csodálattal olvasni, az a század, melynek spekulatív szellemében oly sok a hamleti. Tanulmányozásával kezdődik voltaképen a német irodalom nagyarányú fejlődése. (Lessing, Schiller, Goethe.) Külső életéről — a Shakspere-társaság minden fáradozása ellenére — édeskeveset tudunk. Shakspere egyedüli biográfusa maga Shakspere és ez csak a bennünk levő Shakspere-hez tud szólni, vagyis akkor, ha megvan bennünk a fogékonyság. De itt vannak nyilatkozatai mindenről, ami csak érdekelhet: életről és halálról, szellemről, gazdagságról és szegénységről, az élet értékéről és a megszerzésükhöz vezető módokról, az emberek jelleméről, a nyilvánvaló és titkos hatásokról, amelyek sorsunkat irányítják, a rejtélyes és démoni erőkről. Igaz, hogy vele nem úgy vagyunk, mint közepes költőkkel, kiknek művéből elég könynyen kiolvashatók élményeik. Ilyeneknél még a prózai elem van túlsúlyban, költészetük csak szárnyas hernyó, de még nem lepke. Az igazi költő lelkében az élmények teljesen új gondolatelemmé változnak át. Ezt látjuk Shaksperenél. És mégis: ő a modern kor egyetlen alakja, akit igazán ismerünk. Van-e vallási, filozófiai, erkölcsi, ízlés, vagy jellembeli kérdés, amelyet nem érintett? Van-e király, kit ne tudna méltóságra tanítani? Van-e bölcs, kit nem múlna felül? És szerelmével nem szárnyal-e túl minden szerelmest? Hol az a gentleman, aki tőle leckét ne vehetne?