Dunántúl, 1914. március (4. évfolyam, 49-73. szám)

1914-03-01 / 49. szám

IV. évfolyam. 49. szám. Pécs, le»4. Március 1. EliU xdési Ér: £«6« évi« . . . 24 — Félévre .... 12­— Negyedévre . . . S'— egy hóra .... fr— Eli szil tn I «ér, KiadótarxM. Ly­eeum-utca 4. u. Kiad« telet«.)«: MC. »QifiaSJr ujttkM null. Szerkesztőség: Lyeaum-utca 4. u. Felelő» szerkesztő KÉS/MÁRKY ISTVÁN 41. Szerkesztőség telefonja, 890. szám. Kéziratokat nem adta­­k vissza. — Hirdetések díjszabás­a&Mi Új női rend a pécsi egy­­házmegye területén. Pécs, február 28. Azon nagyméretű haladás és mesz­­szemenő áldozatok mellett, amelyeket egy­részt a Miasszonyunkról nevezett női kongregációnak, másrészt Pécs szab. kir. város vezetőinek a nőnevelés és iskolázás tekintetében valóban korszakos érdeméül tudhatunk be, nem csekély jelentőségű mo­­zanata korunk fejlődésének az a mozga­lom, amelynek középpontja és rugója egy szerény, a vidéken visszavonultan élő, de folyton munkálkodó derék hazafi, akinek nevét itt nem hallgathatjuk el, akinek Tol­navármegye máris sokat köszönhet. Pach József lovag érdeme első­sorban, hogy Tol­navármegye egyik élénk forgalmú nagy­községe, a ma már közel 7000 lakójú Dom­bóvár a múlt évben kir. főgimnáziumot kapott. Neki van abban is oroszlánrésze, hogy a rohamosan fejlődő község, mely a budapest-fiumei-szegedi-bátaszéki vasúti­­vonal gócpontja, amelynek nagy posta­­táviró- telefonhálózata, takarékpénztára, önsegélyző egylete, gyárai, malmai nagy kereskedelmi forgalma, szóval nagy reális előnyei vannak, maholnap a szellemi és er­kölcsi emelkedés zászlóvivője is lesz. És ennek főkép az utóbbinak egyik legfőbb biztosítéka az a vívmány, amelyet a ,,Du­nántúl“ a minap vezércikkében méltatott, hangsúlyozva a Pécsi Káptalannak ezen intézmény létesítése körül szerzett­­érde­­met: az Orsolya-szüzek megtelepedése Dombóvári. E női szerzetes rend megtelepítésé­nek terve már nem mai keletű. Már He­­tyey püspöknek régi terve, kedvencz esz­méje volt. Midőn püspökké lett, azonnal hozzá fogott terve megvalósításához, de valamint az egyetlen magyar szerzetes rendre, a pálosokra vonatkozó tervei (amelyek — mint újabban értesülünk — Csernoch hercegprímásnak sikerülnek), szintúgy az Orsolya-szüzekkel erre nézve folytatott tárgyalásai is meghiúsultak. Másnak, lelkes utódának, gróf Zichy Gyula püspöknek tartotta ezt fenn a Gondviselés, akinek az eszme megvalósítá­sában szintén kiváló része van. Szerencsés és nagyjelentőségű tényezőként működött közre ezen eseményt jelentő ténynek kiala­kulásánál az a fontos körülmény, hogy az eszme megpenditésekor ép a katholicizmus akkori vezére, gróf Zichy János ült a val­­lás-közokt. miniszteri székben. Egymás­hoz való viszonyuk, nemkülönben az a benső viszony mely a két vezérférfiut Dombóvár nagynevű kegyurához, Ester­házy Miklós herceghez fűzi, döntő befo­lyással volt az egész alkotásra. Nagymérvű hálátlanság volna azért, ■-I-H--I -TU------- ■ ---------------BT-im-i------­itt meg nem emlékeznünk ő Főméltóságá­ról, a legendás hős Esterházy Pál nádor méltó unokájáról, a katholicizmus büszke­ségéről, Eszterházy Miklós hercegről, aki­nek nagy és nagyszámú jótéteményei kö­zött a dombóvári kettős fejedelmi adomány kitündöklő helyet foglal és részt kér magá­nak a történetből. Az ő 6400 négyszögöl — mintegy 120.000 kor. értékű — ado­mánya tette lehetővé a kir. főgimnázium alapítását, ő volt, aki a jelenleg szóban forgó alkotásnak is első alapját megvetet­te, — egy leánynevelésre szánt apácák vezetése alatt létesítendő intézményhez való ház és telek — mintegy 80.000 kor. érték — adományozásával. De kezdetben sem a bold, püspök, sem a bold, hercegné, szül. Cziráky grófnő, tárgyalásai sikerre nem vezettek. Alig foglalta el helyét a buzgó Of­fenmüller Zsigmond, az uj plébános, Dom­bóvári, midőn a mindig agilis és buzgólko­­dó Paál lovag fáradozását az uj lelki­­pásztor legnagyobb örömére, e téren is si­ker koronázta. Múlt évben nyár elején, egy önzetlen kath. országgyűlési képviselő közvetítésére, a kassai Orsolya-szüzek fő­­nöknője „Mater Berchamana" (szül. Jäger) Dombóvárra rándult le, egy apáca kísére­tében, hogy helyszíni szemlét végezzen. A megegyezés — rövid tárgyalás után — dr. Igaz Béla egyházmegyei főtanfelügye­lő jelenlétében — megtörtént. Az Orsolyá­sok, barátok száma nőttön nőtt és változott. Uj emberek jöttek, emelkedtek és eltűntek mellőle. Látott fényt, pompát, nyomort és szegénységet s mindezek központjában ész­revette az embert. A férfiatlan embert sok jámbor tulajdonságával és még több hibájá­val. Látta a tülekedéseiket és apró fondorla­taikat, amelyek az érdek színeiben változtak. Lassan-lassan megismerte a kort, a­melynek romlott levegőjét szívja ő is, mint annyi sok más. És ahogy éles szemmel bele­bámult az élet nagy kavarodásába, keserű­ség töltötte be a lelkét s a száraz, sovány malomember képzeletét uj irányok, uj elha­tározások izgatták. A nevét kereste annak, ami hiánya az életnek, a társadalomnak és az egyes embernek. Talán hit, talán meg-­ győződés, talán akaraterő a neve, annak a nagy valaminek, amely nélkül gyengévé, ki­csinnyé lesznek népek és emberek. Sorra vette maga körül ismerőseit, ba­rátait. Kereste közöttük a férfit. Egyet, akit a hite, meggyőződése, lelke hajszol az élet­munkájában, aki mindig bátor, mindig őszin­te. Végig futkostak gondolatai az ismerős alakokon s egyiknél sem tudott megállani. A sok kedves jó ember, igy levetkőztetve, mind az érdek szerint himbálódzik. Elvtelen, al­kalmazkodó és megalkuvó. — Hitványak — kiáltotta ösztönszerü­­leg Gogolák s ahogy a saját hangját meg­hallotta a száraz, sovány malomember, haj­lott gombostű alakjára estek gondolatai, önmagát látta, amint ellentmondás nélkül hallgatja főnökét, hajlong, udvarias- A malomember. Irta: Linder Ernő. A Hermina-gőzmalom alkalmazottai suttogva beszélek arról a váratlan változás­ról, amely a gőzmalom vezetésében beállott. Csendes csodálkozással látták, hogy Grü­ner az igazgatói teendőket teljes mértékben ráruházta Gogolák Ábris könyvelőre. Pár nap alatt elpihent a csodálkozás, megszűnt a suttogás, s mintha mi sem történt volna folyt tovább a munka, maradt minden a régiben. Egyedül Gogolák Ábris változott meg. Elvetette kopott, fényes ruháit, kiöltö­zött, kissé ízléstelenül, de elegánsan. Vado­­nat uj volt rajta minden. A régi ruhákkal el­tűnt az egyszerű ember s eltűnt vele a vá­gyakozó kisember változó képzeletének minden ragyogása. Ami megmaradt számá­ra az a bizonytalanság volt, amely minden munkájánál, minden elhatározásánál fel­ütötte fejét, kínozta, idegesítette, nem enged­te simán élvezni az elért cél sikereit, a nagy fizetés és az igazgatói állás örömeit. Szomorúan érezte Gogolák, hogy az ő boldogsága, sok gazdag reménye elveszett az álom és valóság közt való átmenetben. Mintha az élet folytonos ismétlődés lenne. Az első napokban, amikor igazgatói állását elfoglalta ugyanaz a hangulat uralta, mint esküvője napján. Valami nagy zsib­­basztó fáradtság vett rajta erőt. Azt hitte a boldogságot tartja fogva a kezében, pedig az élet, a jövő sok-sok gondját szorította magához. És akkor is megremegett a jövő­től, félni kezdett az élettől. A kiszámíthatat­lan életváltozások bizonytalansága félénkké tette. Pillanatokra visszanyerte önuralmát, ilyenkor akarata, munkakedve megnöveke­dett, az önbizalom bátorrá tette s a reánehe­zedő súlyos üzleti gondok között megfeszí­tett agyvelővel gyorsan és biztosan dolgo­zott. Ebben a hangulatában cselekedni, szó­nokolni, alkotni tudott, de utána visszaesett a hallgatásba, a csendes szürkeségbe. Ahogy Gogolák Ábris a vágyak szár­nyain emelkedett, úgy távolodott s jutott messzebbre és messzebbre a családjától. Amikor a sok-sok apró üzleti gond elől ha­zamenekült, mohó étvággyal falta a köny­veket. Olvasott, jegyzeteket csinált, gyűjtöt­te a gondolatokat, mindenáron tudni akart. Sokat, mindent. Szerette a családját, de nem volt hozzá ideje, hogy éreztesse is. A meg­nagyobbodott, új lakásban a szép friss bú­torok hideget árasztottak. Az otthon elvesz­tette barátságos melegét. Felesége, kis­fia csak lopva tekintettek rá, szólni meg épen nem mertek, féltek az ideges hangjától. Nap-nap mellett múlt el és Gogolák­­nak az egyre fejlődő gőzmalom, mind több munkát és gondot hozott. A rendszertelen sok olvasás kiszélesítette gondolatkörét, új eszméket, új gondolatokat adott, amelyek állandóan foglalkoztatták és nyugtalanítot­ták. idegességében sehol sem találta helyét s menekülni igyekezett önmaga elől. Tár­saságokba járt, beszélt, vitatkozott, megfi­gyelt. Körülötte zajlott az élet. Az ismerő­ Lapunk mai száma 16 oldal.

Next