Dunántúl, 1915. május (5. évfolyam, 100-123. szám)
1915-05-01 / 100. szám
Szombat. Május 1. DUNÁNTÚL — A kórházak segítése. A katonai tartalékkórházak, illetve a sebsültek javára adakozott Szuly János 30 koronát. — Jótékonycélú művészhangverseny a pécsi színházban. A pécsi Nemzeti Színház kapui nem maradnak zárva egész nyáron át a színtársulat új szezonjáig. Színészeink távozása óta már másodszor nyitja meg azt a háborús jótékonyság. Május 22-én újra kiváló műélvezetben lesz része Pécs áldozatkész közönségének. A pécsi háborús segélybizottság Visy László dr. főispán elnökkel az élén ritka művészi erőket nyert meg az estélyen való szereplésre. A külföldiek egyike K 6 11 r ich Jessyke berlini hangversenyénekesnő, a másik pedig Klein Miksa a bécsi Volksoper hírneves tenoristája, aki most tartalékos hadnagy és teljesen díjtalanul felettes katonai parancsnokságának beleegyezésével énekelhet a segélybizottság jótékony hangversenyén. Az idegen művészek mellett Hanák Árpád a pécsi városi zeneiskola zongoraművész tanára a harmadik, akinek szereplése elé a közönség a szokott várakozással néz. A művésztrióp kívül a 6. gyalogezred vonós zenekarának orchestere is méltóan fog beleilleszkedni a magas nívójú hangverseny programmjába, amelynek műsorát egyelőre a következőikben állapították ( speg: 1. Prolog: Hanák Árpád zongoraszáma, 2. Klein Miksa bécsi operaénekes: a) Franz Schubert: A tengeren, b) Carl Lőwe: Prinz Eugen, c) Verdi: René áriája az Álarcosbál című operából. 3. K 6 11 r i c h Jessyke berlini hangversenyénekesnő: I. Északi népdalok: a) Dal az iramszarvasról (lapp), b) Távol és közel (norvég), c) A legszebb jutalma (svéd). II. Bramhs: A kovács. — Szünet. 4. Klein Miksa bécsi operaénekes: Leoncavallo. Prolog a Bajazzókból 5. Kö 11 rich Jessyke berlini hangversenyénekesnő: a) Bizet: Habanera, a Carmen c. operából, b) Schumann: A katona menyasszonya. c) Hermann: Sejtelem. 6. Kö 11 rich Jessyke és Kein Miksa duettje: Brahms: a) Vízcsobogás. b) Az ajtó előtt, c) A vadász és kedvese. — Halálozás. Szép Ferenc Máv. kalauz 34 éves korában meghalt Pécsett. Temetésemájus 2-án délután 4 órakor lesz a központi temető ravatalozó csarnokából. Az engesztelő szentmise-áldozat szombaton, május 1-én lesz a Szent Ferenc rendiek templomában. — Felülfizetések a vak katonákért. A vak katonák részére adakoztak a tanítóképző ünnepélyén: Gyömörey Zsigmond dr. névnapmegváltás címén 50 kor. Spitzer Kajmár őrmester 4, Ponauer József ny. körjegyző 1, März György szügyi tanító 2, Gráf Ödönné 1, Végh János 3, Nick nővérek 4, Czuppon Károly nyug. pleb. 1, Hauk József 2. Tabak Lajosné 1, Gartner építész 4. Csigó János 2, Scholz Gyula 2. Potposné 2. Szoboszlai Margit 2. Arnold Sándor táblai elnök 4, Vörös Mihály 2. N. N. 1, Olivér 2. Tihanyi Sándor 2, Leordinay Gizella és Dominika 4. Babinszky 2, Kraft 2, Balogh 1, Kopeczky Antal 2, Tóth Imre 1, Keresztény János 6, Bencze Sándor dr. 1, Nyáry Pálné 1, Fehér Ferenc 21, Petz Györgyné 1, Vágner Józsefné 1, Bauer Zoltán 2, Filipovics 2, Glatt Ignác 2, Glatt Adolf 2, Gál János 2, Igaz Béla dr. 10. gróf Zichy Gyula 20, Petráss Miklós 1, N. N. 1, Festi Kajmár 1. Szieberth Nándor 1. Szieberth Nándorné 1. Hrubán 3. Szabó István 2, N. N. 2, N. N. 2. Mándoky Sándor 1. Hanny Gábor 2. Sipos István Dr. 2. Nyári Pál 1. Fejes Károly 2. Késmárky István dr. 2. Rozmanics Timót 1, N. N. 1. Péchy Tamás főhadnagy cs. és kfr. kamarás 10. Wéber Mátyásné 2. Máyer István 1. Schick Jácint dr. 4. Klobucsár Józsefné 1, Hanuv nővérek 2. N. N. 1.69, Bahulai dr. 1, Backelmayer János 2 kor. összesen 234 korona. , * APOLLO Szombat-vasárnap, május 1 *2. a pénteki műsor! Előadások: hétköznap fél 5-9 vasárnap 2-9 folytatólagos előadások, kedvezményes jegyekkel, utolsó folytatólagos előadás kezdete fél 8 órakor. Naponkint 9 órakor sorozatos előadás számozott jegyekkel, melynek i. e. 11 -12-ig és az esti pénztáránál előre válthatók. — Figyelem! Jön! Figyelem! A kékegér II. rész (A papa kedvence.) bohózat 4 részben. URANIA Szombatvasárnap, május 12 Regénye nyomán készült GERMINAL! Szociális filmkolosszus 8 felvonásban. 1 3 ELŐADÁSOK: 1. Szombat fél 5, 7 és fél 10 órakor. Vasárnap 2, fél 5, 7 és fél 10 órakor. 3. oldal. — Csemodi bíboros hercegprímás a „Magyar Talizmánéról. Az Országos Hadsegélyző Bizottság Jelvényosztályának egyik munkatársa a napokban tisztelgett Csernoch János dr. bíboros hercegprímásnál, hogy ő Eminenciájának a „Magyar Talizmán“ mozgalom egyes fázisairól referáljon. A hercegprímás az előterjesztéseket megelégedéssel és örömmel tudomásul vette és a beszélgetés során ezeket mondotta: „Nagyon örülök, hogy a Magyar Talizmán országszerte oly lelkes fogadtatásra talált. Ezt nem is vártam máskén. Ez a nemes és szép mozgalom minden támogatást megérdemel." Az elmúlt héten egyébként ismét több, mint száz tagja a magyar papságnak jelentkezett, hogy a „Magyar Talizmánénál utólagos elszámolásra foglalkozni kíván. Most már tehát közel ezer magyar pap terjeszti ezt a szép háborús szimbólumot. A bizottság kéri a lelkészkedő papság amat. tagjait, kik a terjesztésre utólagos elszámolás mellett hajlandók, hogy az anyag megrendelése szempontjából mielőbb jelentkezni szíveskedjenek. — Harctéri levél. Az együttérzésnek és a szeretetnek kedves megindító bizonyítéka az alább szó szerint közölt harctéri levél, amelyet Sipos István népfelkelő, pécsi dohánygyári felügyelő irt a dohánygyár szivarkakészítőnőihez. Íme a levél: Igen tisztelt készitőnők, kedves leányok! Amióta körükből távoznom kellett immár hat hete, ami a jelen körülmények közt hosszú idő, de azért nem szűntem meg mindig jó szívvel gondolni mindazokra — az egészet egybefoglalva, — akik csekély személyem iránt szereteteknek oly nagy tanújelét adták, ami nekem nagy kitüntetésül szolgál. Arra kérem a jó Istent, hogy oltalmazzon meg minden veszélytől, hogy szerencsésen hazakerülve folytathassuk továbbra is a reánk bízott munkánkat, egymást mindenben támogatva, megbecsülve. Dolgozzanak szorgalommal, néha-néha reám gondolva. Viszont én sem fogok megszűnni jószivel önökre gondolni. Isten áldása legyen velünk maradtam szeretettel: Sipos István népfelkelő. — Fémgyűjtés. A város északi részében tartott fémgyűjtésnél fémet adtak: Novotársky Antal, Zombori Gyula és Radócsay István taulók gyűjtése a Mór-, Mária-, József és Anna-utcában: Halmos Edéné 1, Klapók Alajos 3, dr. Papp Károly 1.50, Farkas József 3, Kiinger Ignác 0.50, N. N. O. 10, Kesztor Sándor 4, Gyulai N. 1, Deutsch Kornélné 3, özv. Schillinger Ignácné 4.1, Rozsits Endre 0.50, Kelemen Józsefné 0.50, Gianone N.-né 0.13, Schillinger Irma 0.50, Probszt Ferencné 1, N. N. 1.50, Mihálffy E. 4.50, Károlyi Lajos 1, BőhmAnna 2, Zsabokrszky Ferenc 1.50, N. N. 0.75, Somsich Andor 0.75, Zelesny Ottó 1.50, N. N. 1, Bőhm,Manó 4.50, Keserű Miklósné 10.50, Leng Gézáné 1, Stern Károlyté 9, Taizs József 50, Fürst Gyuláné 4.50, Adler Sándorné 1, Pánczél N. 0.50, Rihmer László 2, Szüts N. 1, Stirling Károly 3.50, Nendtvich Andor 5, Soós Nándor 0.50, Bezerédy Erna 0.75, Nicik Károlyné 0.12, Farkas József .1.50, Szaufer Mariska 0.40, Werk József 1, Martin Mór 4, Cséfay Fórrián 1, özv. Körmeny N.-né 2.50, Dekleva N. 2, özv. Hursetta Salamonné 2, Lammer Nővérek 5, Weisz Kálmán 0.50, Károly N. 1, Arnhold Károly 2.50, dr. Mihálfyfy N. 0.50, Wertheim Sámuel 1. Összesen: 147.10 kg. Adler F. Franc Rezső és Welczenbach József tanúik gyűjtése a Nagy-Flórián-, Kis- Flórián-, János-, Mária-, József, Anna-utcában: Magyar Sándor 0.50, Mautner Sándor 1.25, Lőwy Lajos 1.75, Schumann Ferenc 1.50, Csillárok Sándor 2.50, Werbőczy Béláné 3.50, Brein Miksa 0.25, özv. Tipóth Elekné