Dunántúl, 1915. december (5. évfolyam, 278-302. szám)
1915-12-01 / 278. szám
2, oldal.______________________________ Magántávirataink Bolgár mEmsster1 Budapesten Budapest, november 30. Toncsev bolgár pénzügyminiszter ideérkezett. A franciák Sserissafears Szófia, november 30. A Corriere szerint a franciák megszállották a Duna folyó balpartján levő Arkangel magaslatot. A görög helyzet Athén, november 30. A görög kormánykörök szerint a helyzet kritikussá lett s még beható tárgyalásokra van szükség. Szerbia sorsa Páris, november 30. Hivatalos jelentések szerint a szerbek helyzete kritikus. A német haderők Bulgáriába mentek, hogy az országotaz oroszok támadása ellen megvédelmezzék. Szaloniki, november 30. Prijeptől délre a bolgárok megtámadták a szerbeket, visszaszorították, de nem üldözték őket. Az antant tanácskozásai Páris, november 30. Poincaré fogadta ki tehénért, utána Kitchener Branddal tanácskozott. A képviselőház ülése. Budapest, nov. 30. Aképviselőház ma délelőtt formális ülést tartott, amelyen Beöthy Pál elnök indítványára elatározta, hogy hódolatát fejezi ki a király előtt, s üdvözlő táviratot küld seregeink fővezéreinek és a szövetséges nemzetek parlamentjeinek. A királynak a következő hódoló táviratot küldi a Ház: A magyar nemzetnek a megpróbáltatások nehéz idejében tanácskozásra országgyűlésileg egybegyűlt képviselői a megnyitó illés első szavának hódolatával ő felségének az igazi emberi nagyság glóriájában tündöklő alakja felé fordulnak, mint akinek nyugodt bölcsessége, tétovázást nem ismerő, hajthatatlan szilárdsága, korát megcáfoló tettereje és munkabírása s önfeláldozó kötelességérzete példát nyújt mindazoknak, akiknek a harctéren vagy otthonukban kell szembeállaniok a feladatok nehézségeivel. A magyar országgyűlés képviselőházának tagjai legalázatosabban kérik ő felségét, hogy a szív szeretetének lelkesedésével, a tisztelet áhítatával s az önfeláldozás odaadásával nyilvánított hódolatukat kegyesen fogadni méltóztassék. Frigyes főhercegnek, az egész haderő főparancsnokának a következő táviratot küldik: A tanácskozásra egybegyűlt magyar országgyűlés képviselőháza mai megnyitó ülésén a csodálat, a büszkeség és a hála szavaival emlékezett meg e nehéz harcokban halált megvető vitézséggel küzdő hőseinkről s köztük azokról is, akik a legszentebb nemzeti ügynek immár vértanúivá vagy sebesültjeivé váltak. A nemzet örök hálája, örök tisztelete lesz az ő osztályrészük, de a megemlékezés külső jelein kivül maradandó emléket emelünk számukra Sziveinkben s mindenek felett azon tényeinkben is, melyekkel róluk s hátramaradottjaikról gondolkodunk. Kérem császári és királyi fenségedet, hogy a magyar országgyűlés képviselőházának ezen üzenetét és üdvözletét az összes haderő tagjainak tudomására hozatni kegyeskedjék. Jenő főhercegnek, a délnyugati haderők főparancsnokának a következő üdvözlő táviratot küldik: A magyar országgyűlés képviselőháza mai megnyitó ülésén a jogos büszkeség és a hálás elismerés szavaival emlékezett meg dicsőséggel harcoló katonáinkról és köztük a meleg hála hangján külön is azokról a hőseinkről, akik hitszegővé vált volt déli szövetségesünknek immár négyszer megújított támadását oroszlánokként küzdve vetették vissza, anélkül, hogy akár legkülső védelmi vonalunk is csorbát szenvedett volna. Kérem császári és királyi fenségedet, hogy a szinte lehetetlen nehézségek közt sziklaszilárdan álló csapatok előtt a magyar képviselőház üdvözletét köztudomásra hozatni kegyeskedjék. . A német birodalmi gyűlés elnöke, Kaempf dr. a következő üdvözlő táviratot kapja: A magyar országgyűlés képviselőháza mai megnyitó ülésén a benső szeretet melegével emlékezett meg hű szövetségeseinkről, elsősorban a dicsőséges, hatalmas német birodalomról, annak fenkölt lelkű császáráról és győzhetetlen hadseregéről. A mi érzelmeink a világháború tüzével hevített kohóban olyan széttörhetetlen ércanyaggá forrottak össze, mely minden ellenféllel szemben áttörhetetlen védőpajzsként fog állani, s amely e szövetség minden tagjára nézve értékes biztosítékát képezi az erőteljes, szabad továbbfejlődésnek. A török képviselőház elnökének címére a következő táviratot küldik: A magyar országgyűlés képviselőháza mai megnyitó ülésén az őszinte szeretet melegségével emlékezett meg a török testvérnemzet szövetségi hűségeiről és arról a csodálatos vitézségről, mellyel a török hadsereg halálmegvető küzdelemben a tenger vizébe fullasztott ábránddá változtatta ellenfeleinknek azt a konok törekvését, hogy Sztambul kapuit betörjék. Hadseregeink hű fegyverbarátsága értékes biztosítékát képezi nemzeteink hatalmas és szabad továbbfejlődésének. A bolgár szobranje elnökének szól a következő távirat. A magyar országgyűlés képviselőháza mai megnyitó ülésén az őszinte szeretet melegségével emlékezett meg a jogért és igazságért oly elszántan mellénk állott bolgár nemzetről. Rég letűnt évszázadok emlékei bontakoznak ki a múlt ködéből annak a nemes harcnak a hevitő napfényében, melyet fegyvereink a német szövetségessel is együtt a hitszegés és az orgyilok hazája ellen közösen vivtak és máris diadalmas befejezéshez juttattak. A magyar nemzetet az őszinte becsülés szálai fűzik a bolgár nemzethez és annak fenkölt lelkű cárjához, akit hódolat és szeretet övez minden magyar hazafi szívében az őt hazánkhoz és nemzetünkhöz fűző régi és törhetetlen kapcsok jogán. Az ő felséges személye és az együttes harcok emléke kívánatossá, szilárddá és tartóssá fogják tenni az annyi évszázad után megújuló bolgár-magyar barátságot, amely országaink hatalmas és szabad továbbfejlődésének lesz a biztos alapja. A főrendiház ülése. A főrendiház ülését ma délután nyitotta meg Jósika báró elnök. A királyfi kézirat felolvasása után az elnök indítványára elhatározták, hogy a királyt, a hadsereget és a bolgár szobranjét üdvözlik. A legközelebbi ülés december 6-án lesz. I ______________„QUNÁNTUL“____________ Szerda. December 1. Sxeris katonái? Szerbiáról. A tragikum fekete palástja ráborul ! Szerbia egére s nemsokára beteljesedik a kis ország végzete. Egy kevéssé impresszionisták vagyunk valamennyien és a tragikum különös érzéseket ébreszt. Ilyen érzés, hogy a vitéz szerbek voltaképpen áldozatok, a rossz politika és rossz vezetés áldozatai. Pedig még benne cseng a lelkekben a szerajevói pisztolylövés hangja, az elhajított bombák detonációja. A részvétben azonban kevesebb a logika, mint a gyűlöletben s a közkiváncsiság nagy érdeklődéssel veti tekintetét a vert szerb sereg katonái felé, hogy milyenek, hogy éreznek, hogy gondolkoznak, micsoda gondolatok barázdálják lelküket. A rabkatona alakja köré csavarodó irodalmi sallang romantikus hőssé változtatja őket, pedig a valóság mást mond. Emberek. Fáradt, kimerült, nyugalomra vágyó emberek, akiket fatalistákká korbácsolt a sors és akik alig várják, hogy békesség legyen s hazamehessenek az eke szarva mellé. A szerb egészen más, mint a lengyel, a szétszórt szerb hadak katonái nem fognak szanaszét kóborolni a világban, harcolni ideálokért, más népek szabadságáért. Csak szerb ügyet ismernek és ismertek, csak szerb célokat. A szerb ügy megbukott s lelkükből egyszerre kiégett minden, ami valamikor messzire lángolt. És kialudván a tüzek, békességes szántóvetők lesznek belőlük. Ez hámozódik ki a szerb foglyok, sebesültek szavából. Nagy rezignáció, csöndes beletörődés és sóvárgása a nyugalomnak. Akikkel beszélni alkalmunk volt, pihenni vágyott és nem gondolt semmi másra. A közelmúlt események tragikus gyorsasága megőrölte őket, keresztülhajszolta az érzésvilág legfájóbb meredekein s kimerülve, megtörve várják, mit hoz a holnap, meg a holnapután.. Egy sebesültszállítmányban akadtunk rájuk. Sokan voltak nagyon. Hallgattak. Néma egykedvűséggel várták, mi lesz velük. Egy nagyobb vidéki város állomásán várták őket a vöröskeresztesek. A hölgyek teát, üdítő italt kínáltak nekik. Az egyik tiszt színtiszta magyar szóval köszönte meg. — Köszönöm, asszonyom... Ha szabadna, még valamit---— Oh tessék! — Egy újságot szeretnék---Az ujság előkerült s a lábán sebesült főhadnagy mohó kiváncsisággal futotta át a betűket. Figyeltük az arcát. Semmi változás. Csak a szeme lángolt és parázslótt különös fűzben. Mintha gyűlölettel, gyűlölködéssel nézne valamit. Azokat a betűket, melyek rángatni látszottak a lélekharangot Szerbia fölött. Bemutatkozunk neki. Csodálkozva nézett ránk. Valami óvatosságfélét olvastunk ki a szeméből. „ — Hol tanult magyarul, főhadnagy úr? — Aradon. Két évig voltam ott diák. A nagynéném ott volt férjénél! — Hol sebesült meg? — Milanovácnál. — Erős küzdelem volt? — Nem. Akkor még azt hittük, jobb lesz kitérni. Akkor még azt hittük, hogy jönnek a franciák meg az angolok. — Most már nem hiszik? — Lehet, hogy azok, akik még megvarrnak otthon, azok hiszik, de mi nem. Mi már látjuk, hogy vége mindennek. Ami meg volt írva, megtörtént. Nem mi voltunk az oka. Nagyot sóhajtott, de hirtelen eszébe kapott. Elnyomta ellágyulását és hideg, kimért, közömbös lett megint. — Amikor megtudtuk, hogy a görögök nem állanak mellénk, tisztában voltunk, hogy vagy a békekötés, vagy a halál. A halált választották, mert Szalonikiben kövérre hízott angolok szálltak partra. Ez volt a legnagyobb hazugság az egész háborúban. Ha ez nem